nyomtat

megoszt

Erdély a Históriában
BÁRDI NÁNDOR (összeáll.)
Szász Zoltán

Szász Zoltán

Románok egyesületei a magyar államban 1867-1918

 

„Amikor néhány évvel a világháború kitörése előtt O.Goga és Il. Chendi ambiciózus csapatai rohamoztak bennünket, éppen ők, akik csak fogyasztották a mi munkánk gyümölcseit, de szép verseken és fulmináns újságcikkeken kívül semmi pozitívat nem alkottak, azzal támadtak minket, hogy nem csinálunk semmit, csak lassítjuk mint „burzsoák” (!) a nemzeti élet lendületét, akkoriban mindegyre össze akartam állítani összes tisztségeink listáját, azokét a köztisztségekét, amelyekben népem annyi pozitív és valós érdekét képviseltük és védelmeztük – de sosem volt hozzá türelmem. Hosszú lista. Egyszer hozzávetőlegesen kiszámítottam a magamét: a társadalmi és egyházi-iskolai feladatokkal együtt több mint 60 olyan köztisztség jött össze, melyeket egyidejűleg viseltem, s mindegyik kötelezettségnek eleget is tettem, amennyire erőm és időm engedte!”

E sorokat Valeriu Braniste, a történelmi Magyarország egyik jeles román nemzetiségi politikusa a világháború vége felé vetette papírra szegedi vizsgálati fogságának magányában.

A parlamenthez és a pártokhoz ragadó történetírás alig tudta érzékeltetni, hogy a politikai küzdelem, a társadalomépítő munka, a napi élet hány különböző szintjén terebélyesedett ki az 1861 utáni korszakban. A látszólag mereven elkülönülő politikai élet és a „politikamentes” egyleti munkálkodás nagyon is összefonódott, a nemzetiségeknél pedig különösen kitűnt, hogy mindkettőt jobbára ugyanazon egyéniségek éltetik, alakítják.

A társadalmi-kulturális élet központjában

A lugosi Braniste a városi képviselőtestület (választott) tagja volt, s mint ilyen, eredményesen szolgálta a román különérdekeket. Tagja az iskolaszéknek, különféle bizottságoknak. De beválasztották a megyei közgyűlésbe is, egyben egy sor megyei szaktestületbe, köztük a jövedelemadót megállapító bizottságba; megyei bizalmi férfi a kir. törvényszék esküdtjeit kiválasztók között, miniszteri kinevezés alapján szerepet kap a fiatalkorú bűnözők feletti ítélkezésben. Ugyanakkor az egyházi közéletben is szükség volt rá; tagja az ortodox egyházközségi bizottságnak, ebből következően 2 évig iskolaigazgató is, tanfelügyelő is, új épületek építtetője; 1908-ban Karánsebesen az egyik fő püspökcsináló, választott képviselője a (szebeni) egyházi-nemzeti kongresszusnak, ami már erősen belefolyt a politizálásba.

A Román Olvasóegylet („román kaszinó”) lelke Lugoson ugyanő volt. Helyiséget a román ortodox egyház tulajdonában levő Concordia szállóban kaptak, s ez egyben Városi Klubjuk is, itt gyűlnek össze a nemzeti párt megyei képviselői, innen indul a legtöbb bánsági román társadalmi-kulturális és politikai kezdeményezés. Ők segítik világra a Román Nők Jótékonysági Egyletét, mely komoly pénzvagyont gyűjtött, külön Iskolai Menza Alapot hozott létre 40-60 helyi szegény tanuló étkeztetésére, ruháztatásásra. Az egylet román irodalomból és történelemből felolvasó üléseket tartott; az utolsót Eminescuról, éppen azon a napon, amikor Ferenc Ferdinándot Szarajevóban meggyilkolták...

A helyi Román Dalegylet elnöke is sokáig Braniste volt. Neves énekeseket hívtak meg a Kárpátokon túlról, 1906-ban viszont a bánsági énekesek vettek részt a politikai demonstrációként számontartott bukaresti nagy nemzeti kiállításon.

Egy komoly állandó színház megteremtését szolgálta a Román Színházi Alap Társaság, melynek 1907-ig Iosif Vulcan – aki a Kisfaludy Társaságnak is tagja – volt az elnöke. A pénz ugyan lassan gyűlt, a háború kitörésekor érte el a félmillió Koronát, de a társaság gyűléseket tartott, évkönyveket adott ki, mozgó népszínházat szervezett. A Bánságban ennek is Braniste volt a lelke. A parasztok szekerezték a díszleteket, s amíg a színészek rendezkedtek, ő mondta a bevezető előadást. A társaság vezérkarában a korszak végén ott voltak a nagypolitika olyan alakítói, mint Al. Vaida-Voievod, Vasile Goldis, a majdani Nagy-Romániának is kiváló államférfiúi. A politika mezsgyéjén állott az 1910-ben létesített Magyarországi Román Íjságírókat Támogató Alap, melynek ugyancsak Braniste volt az elnöke, s Tisza közbenjárásával hagyatták jóvá alapszabályait.

Támogatók: ASTRA és Albina

A kulturális és gazdasági egyesületek végtelen sora mögött két nagy támasz állott. Az ASTRA (az Erdélyi Románok Művelődési Egyesülete), melyet még 1861-ben alapítottak. 1905-től komoly székháza volt Nagyszebenben, a századfordulótól szinte román művelődési minisztériumként működött. Kiadta az első román enciklopédiát, vidéki szervezeteket épített ki, előadókat küldött, ifjúsági és népkönyvtári sorozatot jelentetett meg, a világháború kitörésekor félezer népkönyvtára volt, vagyona meghaladta az 1 millió Koronát, s maga mögött tudhatta a 6 millió Korona tőkéjű diáksegélyző Gozsdu Alapítványt. Közgyűlései időnként politikai népgyűléssé változtak át.

A román pénzintézetek közül a legnagyobb a nagyszebeni Albina volt, melynek alaptőkéje a tartalékokkal 1914-ben elérte a 7 millió Koronát. S a bankokat megint ugyanazon férfiak igazgatták, akik a politikát és az egyesületeket is. A politika előlállói és szürke eminenciásai egyaránt bent ültek a bankokban. (Braniste például az Albina lugosi fiókjának ellenőrzését végezte.) Ekkor már száznál több román pénzintézet működött, melyek összesített tiszta profitja 4 millió korona fölé emelkedett. Ezeknek komoly rész jutott a román parasztság földbirtokvásárlásaiban, a kereskedők és az iparosok támogatásában, a középosztály megteremtésében, de részük volt az egyesületi élet felvirágoztatásában is, mert a banki jótékonykodáshoz szervesen hozzátartozott a kisebb-nagyobb egyletek rendszeres segélyezése. A közéletben a románoknál is a bankok pótolták azt az anyagi hiányt, amely a szélesebb társadalom viszonylagos szegénységéből és mérsékelt adakozási hajlamából következett.