nyomtat

megoszt

Erdély a Históriában
BÁRDI NÁNDOR (összeáll.)
Lipcsey Ildikó

Lipcsey Ildikó

Szovjet katonai közigazgatás

Észak-Erdély 1944. november 14. – 1945. március 23.

 

A korabeli romániai baloldal, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság, a moszkvai brit nagykövetség, a Romániában működő angol katonai és diplomáciai kirendeltség vezető munkatársai mind úgy látták: a Maniu-gárdisták észak-erdélyi magyarellenes terrorja indokolta, hogy a terület 1944. november 14. és 1945. március 13. között szovjet katonai parancsnokság alá került, s – átmenetileg – a román hivatalos szerveknek ki kellett vonulniuk innen.

E tény előtt maga Iuliu Maniu meglepetten állt. A. J. Visinszkij szovjet külügyi népbiztos-helyetteshez intézett tiltakozó levelében arra hivatkozott, hogy az intézkedés ellentétben áll a szovjet-román fegyverszüneti szerződéssel. Azzal indokolta a Maniu-gárdisták tevékenységét – újabban a román történetírás is –, hogy azok csak megbüntették a magyarokat a második bécsi döntés utáni románüldözésért.

Kolozsváron 1944. december 1-jén a hiányzó központi hatalmat helyettesítendő, Észak-Erdélyi Központi Tanácsadó Testület néven ideiglenes koalíciós kormány alakult, abból a célból, hogy „Észak-Erdély közügyeit minden külső kényszerítő körülmény nélkül, saját erőből oldja meg”. Részt vettek benne: az Erdélyi Románok Demokratikus Szövetsége (12 fő), a Román Kommunista Párt Észak-Erdélyi Tartományi Titkársága, a Szociáldemokrata Párt, a Magyar Népi Szövetség, a Szakszervezet (6-6 fő), az Ekésfront (4 fő), a Hazafias Szövetség, a Zsidó Demokrata Népi Szövetség, a Népvédelmi Egység (2-2 fő). Az Észak-Erdélyi (Központi) Tanácsadó Testület (ÉETT) „kezdeményező”, azaz törvényhozói és „intézkedő”, azaz végrehajtó hatalommal bírt és minisztériumi hatáskörű szakbizottságain keresztül tevékenykedett. Két fő feladata az erdélyi önkormányzat alapjainak lefektetése, és a közélet demokratizálásának megkezdése volt. Ezen túl biztosította az élet normális működését, megszervezte a termelést és elosztást, fellépett a nemzetiségi összetűzésekkel szemben, népkonyhát állított fel, feloszlatta a csendőrséget, támogatta a háborúból és koncentrációs táborból hazatérőket.

Az egyes bizottságok sűrűn üléseztek – a mindennapok gondjai tették ezt szükségessé. A Jogügyi Bizottságban azzal foglalkoztak sokat, hogy milyen is lesz a jövő Erdélye? Nem lehet más – húzta alá Bernád Ágoston –, mint 1. az országrész közigazgatási önkormányzatának biztosítása; 2. a nemzetiségi arányszám érvényesítése az élet minden területén; 3. a román, magyar és német nyelv állami nyelvként való elismerése. A Közoktatási Bizottság eredménye volt, hogy december 29-re elkészült az új iskolai törvénytervezet. Ez elismerte mind a romániai, mind a magyarországi tankönyvek használatát.

Az ÉETT első válságát akkor élte meg, amikor összeütközésbe került a nemzeti parasztpárti Emil Hatieganu vezette Román Demokrata Szövetséggel, amely november 17-én közzétette kiáltványát: A Vörös Hadsereg felszabadította az erdélyi románokat „a legsötétebb zsarnokság bilincsében töltött négy éves szenvedés után... eleget szenvedtünk ahhoz, hogy most mindazoknak a bűnösöknek a megbüntetését követelhessük, akik felelősek szenvedéseinkért”. December 27-én levélben szólították fel az ÉETT-et: írásban nyilatkozzon, hogy elismeri Románia jogát egész Erdélyre! Az ÉETT 1945. január 12-i válaszában ezt azzal utasította el, hogy a fegyverszüneti szerződés nyitva hagyta Erdély – legalábbis egy része – hovatartozásának kérdését.

A vita tovább gyűrűzött az ÉETT ülésein is, február 7-én az Észak-Erdélyre vonatkozó állásfoglalás állt a középpontban. Teofil Vescan – többekkel együtt – úgy értelmezte a szovjet-román fegyverszüneti szerződést, hogy Erdély Romániához fog tartozni, ha az ország demokratikus rendszere biztosítani fogja a nemzetiségek teljes egyenlőségét. A kommunista Veress Pál hasonlóan fogalmazott, mint 1918-19-ben a román szociáldemokraták: a magyar nép nem hajlandó a királyi Romániában élni, de egy demokratikus berendezkedésű országban kész együttműködni a román néppel. Bruder Ferenc, a szociáldemokrata párt Magyar Bizottságának tagja azt tartotta rendkívül fontosnak, hogy a magyarság számarányának megfelelően képviseltesse magát az állami, hivatali élet minden területén. Vescan nem értett ezzel egyet, a demokratikus elvet tartotta fontosabbnak.

1945. február 11-én Háromszék, Udvarhely, Csík, Maros-Torda, Beszterce-Naszód, Szolnok-Doboka, Máramaros, Szilágy, Szatmár, Bihar, Kolozs, azaz Észak-Erdély 11 megyéjének ezer képviselője találkozott a Tanácsháza nagytermében. A konferencia két leglényegesebb napirendi pontja: nyilatkozat elfogadása Erdély hovatartozása és a Groza-kormány megalakítása kérdésében. Pogaceanu főispán bevezető szavai után Vescan emelkedett szólásra. Kijelentette: a második világháborúban nem a magyar és nem a román nép támadta meg a Szovjetuniót, hanem a magyar és román nép fasiszta elemei. Erdély státusával kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a magyarság reményei alaptalanok. A szovjet-román fegyverszüneti szerződés ugyanis megsemmisítette a bécsi döntést, tehát nem hagyta nyitva Erdély hovatartozásának kérdését. Szerinte a fegyverszüneti szerződésnek a román közigazgatás bevezetésére vonatkozó 17. pontja nem negligálja a 19. pontban meghatározott utólagos békeszerződési jóváhagyást. Az erdélyi nemzetiségi kérdés végleges megoldásának útja: Romániában demokratikus kormány veszi át a hatalmat, mely biztosítja a teljes jogegyenlőséget a nem román állampolgárok számára is – ezzel megszűnik minden nemzeti diszkrimináció. Az ülésszak végén Határozott Észak-Erdély parlamentje címmel a következő programot tették közzé: 1. A nemzetiségek nyelvének szabad használata, a választójog kiterjesztése minden 18. évét betöltött állampolgár részére, a háborús bűnösök bíróság elé állítása. 2. A szállítás, a termelés biztosítása, a lej és pengő viszonyának rendezése. 3. A magyar iskolák  és a magyar egyetem létének garantálása. 4. A színházi élet, sporttevékenység, a sajtó helyzete. 5. Az 50 hektár feletti birtokok kisajátítása. A nemzetiségek igazságos földhöz jutása, a magyar hadifoglyok és a zsidó deportáltak hazatérése.

A román baloldal ilyen jellegű nyilatkozatai, ígéretei nyerték meg az erdélyi magyarságot a Groza-kormánynak, annál is inkább, mivel a másik alternatíva a kompromittált Maniu vezette kormány lett volna.

A konferencián a központi irányítás, a vármegyékkel való együttműködés egybehangolására az ÉETT utódjaként megválasztották a 15 tagú Végrehajtó Bizottságot.

1945. február 15-től ismét üléseztek a bizottságok, figyelembe véve a február 11-12-i ülés határozatait is. A Munkaügyi Bizottságban, a közmunkák szükségességéről volt szó, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottságban, az adórendszer és a pénznemek egységesítéséről, a Közigazgatási Bizottságban a tisztviselőknek a szükségletekkel összhangban lévő áthelyezéséről vitáztak. A Jogügyi Bizottságban – természetesen – az államhatalom kérdése bizonyult a legfontosabbnak. Az Agrárbizottság jelszava: egy talpalatnyi föld se maradjon bevetetlen, beleértve a németek által elhagyott földeket. Itt olvasta fel Venczel József és Chitta Iulian az általuk kidolgozott agrárreformtervezetet. A nagymúltú erdélyi szövetkezeti élet megerősítése mellett Lakatos István állt ki. A Tanügyi Bizottságban felvetették a két világháború között megszüntetett magyar felsőfokú intézmények újraalakítását. Egyúttal létrehoztak egy bizottságot a Romániában 1945. február 7-én Nemzetiségi Statútum néven kiadott nemzetiségi törvény felülvizsgálatára. A törvény 30% nemzetiség lakos esetében lehetővé tette a nyelvhasználatot az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban. A kolozsvári egyetemmel kapcsolatban azonban úgy foglalt állást, hogy ott egy román egyetemre van szükség magyar tanszékkel a bölcsészeti és jogi karon. (A rendelkezés nem vette figyelembe, hogy 1944 szeptemberében a szovjet hatóságok jóváhagyták a magyar egyetem működését.)

A Végrehajtó Bizottság 1945. február 28-i ülésén már mindenkinek tudomása volt arról, hogy Romániában nagy tömegmegmozdulásokra került sor a Groza-kormány megalakítása érdekében. Nemcsak a helybeli vezetőség – Vescan, Jordáky, Balogh Edgár, Bojan, Bruder, Bugnariu, Demeter, Medrea Hedvig, Neumann Jenő, Pocol Viktor, Pogaceanu, Timofi – volt jelen, hanem a bukaresti pártközpontból Goldberger Miklós is, aki követelte a néptörvényszékek felállítását – ez Erdélyben 1945 áprilisától sokkal szigorúbban tevékenykedett, mint a regáti néptörvényszékek –, a földreformot és azt, hogy a szervezet, beleértve a Magyar Népi Szövetséget is, vállalja magára a meghurcolt zsidóság ügyes-bajos dolgait. Vescan hitet tett a Groza-kormány mellett, de a vámhatárok eltörlését elengedhetetlennek tartotta Magyarország és Románia között. Többen megállapították: a VB a támadások kereszttüzébe került, mert kiállt amellett, hogy Kolozsvárnak két, egy magyar és egy román egyetemre van szüksége. Bruder a földreform tervezetéhez fűzte hozzá: az egyházi földek mentesüljenek a földosztás alól, hiszen 1921-ben azokat már majdnem teljesen kisajátították. Indokai között első helyen szerepelt, hogy az anyanyelvű iskolákat az egyházak tartották fenn.

A március 2-i ülésen folytatódtak a községi választások előkészületei. Alapelv volt: csak az járulhat az urnák elé aki 1945. január 1-én ténylegesen a helyszínen lakott.

Március 6-án megalakult a Groza-kormány. A miniszterelnök táviratban kérte Sztálint, hogy Észak-Erdélyt újból „kapcsolják be” a román közigazgatásba. Sztálin választáviratban közölte: mivel Románia új, demokratikus kormánya biztosítja a nemzetiségek egyenjogúságát, eleget tesz a kérésnek.

1945. március 13-án Kolozsváron a SZEB, Visinszkij külügyi népbiztos-helyettes, Mihály király, Groza, Tãtãrescu külügyminiszter, a pártok és szervezetek képviselői jelenlétében ünnepélyes minisztertanácsi ülést tartottak. A Végrehajtó Bizottság, mint a város és az országrész vezetőinek képviseleti szerve köszöntötte a vendégeket. Groza válaszát, miszerint kormánya és az ő személyes legőszintébb szándéka, hogy megszüntessenek minden különbséget nemzetek és vallások között, másnap minden magyar lap idézte Erdélyben. (A Világosság, az MNSZ napilapja azonban azt sem hallgatta el, hogy általános a románság tömegeiben a vélemény: „Romániában akkor lesz demokrácia, ha minden magyar Magyarországra és minden zsidó Palesztinába távozik!”)

A Városházán, ahol nagyszabású fogadásra került sor, szovjet, amerikai, angol, román és magyar zászlók lengtek, a királyi gárda állt díszsorfalat. Délben a Diákházban mondott beszédet Mihály király és Petru Groza. A miniszterelnök itt fejtette ki először a nyilvánosság előtt koncepcióját a közép-európai föderációról: „Eljött az a boldog idő, hogy megint itthon vagyunk Kolozsvárt„ – mondotta. „Erdélyben két nép él egymás mellett. Két sokat szenvedett nép, a román és a magyar. Épp ezért innen kell elhatnia a megbékélés szellemének az egész magyar népre is, hogy végre egységben találkozzunk mindannyian, a Dunavölgye népei, szövetségben a nagy szomszéddal, a Szovjetunióval! (...) A szabad Romániában, a mi szeretett hazánkban, ilyen megértő egyetértésben fogunk munkálkodni és harcolni a nagy emberi közösség kiépítéséért.”

Az erdélyiek felhívták a kormány figyelmét arra, hogy nem lehet önkormányzat és a nemzetiségi arányszám biztosítása nélkül nemzetiségi egyenjogúságról beszélni. A Végrehajtó Bizottság erre vonatkozó memorandumát Vescan nyújtotta be. Ez a következő pontokat tartalmazta: 1. A magyarság számarányának megfelelően legyen képviselve a kormányban. 2. Az állami és közigazgatási élet vezetésére az Észak-Erdélyi Végrehajtó Bizottságot bízták meg Kolozsvár központtal. 3. Maradjon meg a községi, városi és megyei önkormányzat. 4. A közigazgatásban, ha a lakosság 50%-a magyar, vezetőik is magyarok legyenek; vegyes lakosú vidékeken vegyes összetételűek. 5. A számarányt szigorúan tartsák be a hivatalokban, a vasútnál, a postánál stb. 6. Ismerjék el hivatalos nyelvnek a magyart. 7. A közigazgatásra vonatkozó nyelvrendeletet terjesszék ki a vasúti és postai szolgálatra is. 8. Adjanak kártérítést azoknak a családoknak, amelyeket a Maniu-gárdisták meghurcoltak. 9. A határon állítsanak fel román-magyar vegyesbizottságot; akik elmenekültek, vagy akiket elhurcoltak – például Csíkból 60 ezer embert – azok térhessenek vissza szülőföldjükre. 10. Engedjék vissza azt a 200 ezer magyart Dél-Erdélybe, akik onnan Antonescu diktatúrája idején menekültek Magyarországra (Észak-Erdélybe). 11. Azok a magyarok, akik a Vörös Hadseregben harcoltak, anyanyelvükön kapjanak kiképzést, és nyerjék el a tiszti fokozatot. 12. Minden fokon biztosítsák a magyar nyelvű oktatást; Kolozsváron állítsanak fel magyar egyetemet, Marosvásárhelyen és Kolozsváron főiskolákat, Székelyföldön magyar műszaki egyetemet. 13. Biztosítsák az egyházak egyenjogúságát. 14. Ismerjék el a külföldi magyar vendégprofesszorokat. 15. A Magyar Nemzeti Színház legyen egyenlő a románnal. 16. Erdély minden nemzete szabadon használhassa nemzeti színeit. 17. Alakuljon Magyar Kulturális Tanács. 18. Legyen szabad a munkavállalás. 19. A földosztásnál is érvényesüljön az egyenlőség. 20. Azokat a zsidókat, akik magyarnak vallják magukat, tekintsék a magyar nemzettől elválaszthatatlannak. 21. Büntessenek minden nemzeti, vallási, faji üldözést.

A Végrehajtó Bizottság szándéka világos volt: az 1944. november 14-én bevezetett önkormányzatot egész Erdélyre kiterjeszteni. Erre a Groza-kormány ekkor ígéretet is tett! A Végrehajtó Bizottság 1945. június elejei üléséről kiadott közlemény azonban egyike volt a testület utolsó dokumentumainak. E határozat négy fontos pontot tartalmazott: 1. A Művészeti Minisztérium utaljon ki segélyt a Zenekonzervatóriumnak. 2. A Külügyminisztérium járjon közben a Magyarországra internált románok érdekében. 3. Kolozsváron alakítsák meg újra a magyar Mezőgazdasági Főiskolát. 4. A megyékben, járási székhelyeken, a községekben működő ODA (Országos Demokratikus Arcvonal)-bizottságok összetétele a következőképpen alakuljon: RKP, RSZDP: 25-25%; Egyesült Szakszervezetek: 20%; Ekésfront, MNSZ, Hazafiak Szövetsége: 10-10%.

Még ebben a hónapban arra hivatkozva, hogy az Észak-Erdélyi Tanácsadó Testület, majd Végrehajtó Bizottság az interregnum idején betöltötte történelmi szerepét – hozzájárult a fegyverszüneti feltételek betartásához, az élet zavartalan működésének biztosításához – megszűntnek nyilvánították.

Az autonómia gondolatának szélesebb változata az Észak-Erdélyi Végrehajtó Bizottság megszüntetése után 1945-1946-ban az RSZDP Országos Magyar Bizottságában, majd 1952-1968 között a Magyar Autonóm tartományban élt tovább.