nyomtat

megoszt

Ellenpontok 1982
TÓTH KÁROLY ANTAL (sajtó alá rendezte)

     Erdélyt vissza, mindent vissza?

     Nyomoz a szeku. Mint várható volt (de a vártnál később), hozzájuk is eljutott az ELLENPONTOK. Mint várható volt, egyelőre még csak a besúgókat mozgósították. Házkutatásig, letartóztatásig vagy kihallgatásig még nem jutottak el - ugyancsak egyelőre. Hisztérikusan ugyan, de teljes sötétségben tapogatóznak - tegyük hozzá: reméljük, nemcsak egyelőre.

     A kockázattal azonban nyilván számolnunk kell - és talán nem érdektelen eltöprengenünk: mi történik majd azzal, azokkal, akikről bebizonyosodik, hogy részt vesznek az  ELLENPONTOK  szerkesztésében vagy terjesztésében. (Zárójelben: ha belügyi dolgozóink nem tudnak kellő időben eredményt fölmutatni, aligha lesz feltétel a bizonyítható részvétel. Bőségesen elegendő oknak tekintik majd a puszta gyanút is. Az megint más kérdés, hogy mindenki gyanús.)

     Nos, tegyük föl, hogy valaki közülünk lebukott. Mire számíthat az illető, azonkívül, hogy már az első félórában szétrugdossák a veséjét?

     Figyelemre méltó előzmény az elmúlt hetekből: Székelyudvarhelyen 5 (öt) évre ítélték - meglehetősen nagy port fölvert tárgyaláson, alighanem demonstrációs célzattal - Benedek Imre technikust. A vádlott annyiban bizonyult “vétkesnek”, hogy megtaláltak nála egy olyan (egyébként pesti barátaitól ajándékba kapott) kazettát, melyen rajta volt a Fönn a Hargitán kezdetű, a negyvenes évek elején népszerű sláger is.

     A válasz a mire számíthatunk kérdésre ezek után legalábbis sötétnek mondható. Noha - mint lapunk olvasói nagyon jól tudják - egyetlen közleményünkben sem kívántunk megdönteni vagy felforgatni semmiféle tisztességes államrendet; nem esett szó a határoknak primitív hitű és reményű tologatásáról, egyetlen nép valódi és jogos integritásának megcsorbításáról sem; nem hívta vissza senki a Habsburgokat és a grófokat, nem szított egyetlen mondatunk sem politikai gyilkosságokra, szabotázsra, de... még sztrájkra sem - egyszóval, szolid kis publikáció az  ELLENPONTOK, szinte lehetne akár valamely kommunista párt revíziós bizottságának is a lapja. De nem a Román Kommunista Párté.

     Semmiféle törvényszéki (akár hadbírósági) csűrés-csavarás sem tudná tehát bizonyítani, hogy az  ELLENPONTOKra akár közvetett, eszmei értelemben is, de valamiféle hatás hárulna pl. olyanszerű akciók létrejöttében, mint a tavaszi röpcézés Szatmárnémetiben, a székelyudvarhelyi öntödei robbantás, a Dés és Bethlen környéki míniummal aszfaltra festett szövegek, vagy a tusnádfürdői röpcék - hogy csak azokra emlékeztessünk, amikre az  ELLENPONTOK  megjelenése óta került sor.

     A szeku haragját tehát nem is annyira az ELLENPONTOKban megjelent, szordínós és illedelmes írások váltják ki - hanem az, hogy ez az első Romániában megjelent szamizdat kiadvány. Márpedig a semmitől az első - mégoly ártalmatlan - illegális sajtótermékig sokkal nagyobb lépést kellett megtenni, mint az elsőtől a másodikig vagy ötödikig - amelyek talán nem is lesznek olyan ártatlanok. Ezt minden épeszű szekus tudja. Azt viszont már egyiküknek sincs mersze belátni, hogy itt nem egy egyszerű, véletlenszerű és betömhető rés keletkezett a hatalmi apparátuson, hanem már itt tartunk, a válság erjedésében. És ezért kétségbeesett és gátlástalan eszközökkel remélik majd törölni a tüneteket - a képlet nagyon is tiszta, ismert -, épp az ellenkező hatást érik így el. (Ilyen és csakis ilyen értelemben figyelemreméltó precedens az, ami Iránban történt.)

     Románia ma aligha engedhet meg magának politikai pereket. Király Károly esete, - a Gomáé, a Vasile Paraschivé és másoké mellett, ezekről alább - azt bizonyítja, hogy valaki ellen szívesen indítanak pert, és drákói szigorral meg is torolják, ha kazettán őrzi a Fönn a Hargitán-t - de nem föltétlenül állítják bíróság elé azt, akit sokkal súlyosabb “vétségekért” bizony lehetne. Nemcsak Goma, nemcsak Király vagy Paraschiv nem került bíróság elé, hanem egyetlen robbantó, egyetlen jelszómázoló, egyetlen röpcéző sem. A román kormányzat nem vállalhatja sem befelé, sem kifelé egyrészt annak a beismerését, hogy a dolgok idáig fajultak, másrészt azt a tehertételt, amit ezek a perek tekintélyvesztésben jelentenek.

     Hanem akkor? Lehet, hogy futni hagynák a lebukott ELLENPONTOSt? (Íme, még a címe is milyen korrektül szemérmes!) Esetleg útlevelet gyömöszölnének a zsebébe, mint Goma és a Román Dolgozók Szabad Szakszervezetének (SLOMR) legtöbb tagja esetében? Kötve hisszük.        

     Inkább hajlunk azt feltételezni, hogy ez esetben is ama egyszerű módon oldanák meg a kérdést, ami elkerülhetővé teszi kellemetlen perek megrendezését.

     Arról a módszerről beszélünk, amit dr. Szikszay Jenő érdemes tanár (brassói magyartanár volt), amit a zsílvölgyi sztrájkok szervezője, Dobre mérnök, amit Virgil Tănase párizsi író, és amit János csíksomlyói apát és társai esetében alkalmaztak a fiúk. Király Károly a súlyos sugárfertőzésével és a Szabad Európa Rádió szerkesztője, Emil Georgescu a mellébe kapott maga huszonhat késszúrásával még szerencsésnek mondhatják magukat. Ezek után aligha tévedünk nagyot azt feltételezve: ha a szekunak van képe külföldön, a várható (és be is következő) diplomáciai bonyodalmak ellenére így kiviselni magát - akkor itthon is föltűnően el fognak szaporodni az értelmetlen öngyilkosságok, rejtélyes autóbalesetek és ismeretlen, de halálos betegségek.

     Erdélyt vissza, mindent vissza? Ugyan, ki beszél itt erről! De azért - minek szépítsük - a fejünkkel játszunk. 

                                                                                                                           (Szőcs Géza)

Ugrás az oldal tetejére