nyomtat

megoszt

Ellenpontok 1982
TÓTH KÁROLY ANTAL (sajtó alá rendezte)

    A   C E N Z Ú R Á N   I N N E N  

    A demokratikus centralizmus elve

     Helyszín: útlevélosztály.

     Fürge tekintetű, magabiztos úr ökonomikus mozdulatokkal, rövid kísérőszövegekkel pakolja a civil ruháját rendőr-egyenruhaként viselő tisztviselőnő elé adatait. Minden igazoló okmány megvan, simán halad az ügykezelés. Hopp!, mégis baj van: hol található a kliens munkahelyi főnökének jóváhagyó aláírása?

     - Ja, az nincs.

     - Hogyhogy? - A tautologikus kérdésben felcsillan a győzelmi mámor: a külföldre utazás bürokratikus kálváriájának első állomása tisztázatlan, az ügyfélnek minden esélye megvan, hogy elölről kezdje a szükséges okmányok beszerzését, vagy lemondja az utazást. Hősünk azonban nem esik ki született vagy talán társadalmi szerepkörének köszönhető magabiztos derültségéből. Magyarázni kezd, célratörő tömörséggel és felhőtlenül:

     - Nincs ilyen jóváhagyásom, mert én vagyok saját magam főnöke.

     - Hogyhogy? - A kérdésnek csupán tautologikus volta emlékeztet az elsőre, hangsúlya egészen más: zavarodottság első jelei, értetlenség cseng ki belőle.

     Hősünk azonban változatlan magabiztossággal, magától értetődően magyarázza az “érthetetlent”:

     - Egy vállalat és a bank között vagyok közvetítő, saját magam felelek munkámért.

     - Akkor is kell legyen egy önt ellenőrző hatóság, itt pedig egy ön fölött közvetlenül rendelkező személy. - Ezt már egy tapasztaltabb, civil ruháját fesztelenebbül hordó tisztviselő mondja, fiatalabb - talán újonc - kollégájának segítségére sietve.

     - Ugyan, saját magam írom alá az általam megfogalmazott s a bankhoz postázott okmányokat, nincs főnököm - s a nyomaték kedvéért könnyed, hanyag minuciozitással idézi a nemtudomminek nemtudomhányadik paragrafusát -, nos, hát ez az én esetem - teszi hozzá sátániba hajló joviális mosollyal.

     A civil jelmezbe barátságosított belügyis tiszt nem tudja, hogy minek hányadik paragrafusa ez az eset - arcáról leolvasható -, de a kapásból idézett paragrafus s több alcikkely meggyőzi arról, hogy jobb a fiatal kollégát magára hagyni, így az csupán magamagát, s nem a megfellebbezhetetlen hatalmú intézményt járatja le. S a fiatalabb kolléga, azonosíthatatlan egyenruhájában máris veszti lába alól a talajt, fölényhelyzete, melyből a Jóisten sem mozdítaná ki, ha hinne benne, máris a teljes zavarodottságba csap át. Ilyen még nem volt; a marxista-leninista esti egyetemen azon kívül, hogy Jóisten nincs, talán ezt az egyetlen dolgot sulykolták bele megingathatatlan bizonyossággal: mindenkinek van főnöke, minden hatósági szerv alárendelődik egy “felsőbbségnek”. Megkapaszkodik hát e második sarkigazságban, s lakonikus ünnepélyességgel szavalja:

     - Mindenkinek van főnöke!

     - Tudom. De nekem nincs! - S máris röpködnek a levegőben a paragrafusok, törvénycikkelyek s hangzatos vállalatok címei, rangjai.

     - Ez az - csap le tisztviselőnk egy hangzatos névre. - Látja, annak is van egy főnöke, s máris deklarálja, hogy X vezérigazgató az Y központi szervnek tartozik számadással, majd, kiváló szónoki képességgel a személyneveket hivatalos szervek címével helyettesíti, ezek már személytelenebbek, tehát divinatórikusabb kicsengésűek, s mindegyikről kimutatható, hogy egy még felsőbb De.Mi.Ur.Go.Sz.-nak alárendeltje. Hősünket nem ragadja magával a szónokló heve, derűsen tudatja, mindezzel tisztában van, de ő még valamit tud: neki nincs főnöke. Nem tartozik számadással a hivatali ranglétrán fölötte elhelyezkedő X vezérigazgatónak, mert az Y vállalat ügyeit ő párhuzamosan intézi annak működésével, s nem alárendelődve, továbbá a banknak sem, ahová jelentéseit küldi, mert annak nem alkalmazottja. A tisztviselő arcán bárgyú mosoly s teljes tanácstalanság, csupán a helyzet váratlanságától vezérelve fogadja el az utazni szándékozó dossziéját, egyetérteni nem tud, mivel érteni sem érti a helyzetet.

     Hősünk már kifelé tart, mikor diadalmas felkiáltás hallszik mögötte: az iratokat már csak mechanikusan ellenőrző tisztviselőnő felfedezte, hogy az egyik űrlapon, ahol eleve megvolt a “FŐNÖK” rovat, egy aláírás található:

     - Tehát mégis van főnöke!!!

     - Á, dehogy - fordul vissza az ügyfélhez illő svejkséggel megáldott úr -, az csupán egy illető aláírása, mivel nem akartam kitöltetlenül hagyni az űrlap azon részét sem.

     - Miféle illető? - indignálódik a fölényhelyzet visszaszerzésében bízó tisztviselőnő. - Maga csak úgy megállít az utcán “egy illetőt”, s aláíratja vele űrlapját?

     - Á, dehogy - zárja le az ügyet ismerősünk. - Az illető a beosztottam.

                                                                                                                           (Mészáros István)

Ugrás az oldal tetejére