nyomtat

megoszt

Útkeresés és integráció. Határon túli magyar érdekvédelmi szervezetek dokumentumai 1989-2000.
BÁRDI NÁNDOR, ÉGER GYÖRGY (szerk.)
VIII

VIII. Magyarország határon túli magyarságpolitikája

1.

Szokai Imre—Tabajdi Csaba:
1
Mai politikánk és a nemzetiségi kérdés

A magyarországi szocializmus megújulásának szakaszában át kell gondolnunk (némely területen), újra kell értelmeznünk a szocialista nemzeti lét alapjait meghatározó valamennyi tényezõt, folyamatot. A sorsunkat meghatározó kérdések megválaszolásához és megoldásához erõsítenünk kell az elméleti megalapozottságot, mert csak ez teszi lehetõvé az eredményes cselekvést, s óv meg bennünket a mindennapok pragmatizmusának — Lenin által is elõre jelzett — menthetetlen buktatóitól. Csak az elméleti megújulás után tehetünk átgondolt, új kezdeményezéseket, adhatunk gyors és hatékony válaszokat a külvilág szaporodó és szigorodó kihívásaira. Ilyen újragondolást igénylõ nemzeti alapkérdés a szomszédos országokban élõ magyar nemzetiségek sorsával, helyzetével kapcsolatos politikánk is.

Korszerû magyarságtudat

Az utóbbi idõben — belsõ és nemzetközi körülmények következtében — a magyar közvéleményt növekvõ mértékben foglalkoztatja a nemzeti, nemzetiségi kérdés. Ez a jelenség része és következménye is a nemzetfogalom tisztázását célzó tudományos, de ma még jobbára közéleti társadalmi törekvéseknek. A szocializmus feltételei között a korszerû magyarságtudat kialakítása, a magyar múlt eredményeivel, tévedéseivel és hibáival való tárgyilagos szembenézés, európai helyünk, megkésett, ellentmondásos történelmi fejlõdésünk õszinte — a túlzásokat, buktatókat kikerülõ — feltárása a magyarságnak rövidebb távon is sürgetõ feladata. Az egészséges, távlatos magyarságtudat kialakítása a cél. Arra a kérdésre kell meggyõzõ választ keresni, hogy e magyarországi szocializmus hogyan fejlõdhet nemzeti keretek között, és a magyar nemzet hogyan boldogulhat a szocializmus keretei között.

A nemzeti azonosságtudat megtisztításához józanul szembe kell néznünk többek között a XIX. században Magyarországon élt nemzetiségek és a magyarság bonyolult, ellentmondásos viszonyával, a korabeli Európában haladó tartalmú 1868-as nemzetiségi törvényünk. A XX. századi megrázkódtatások lelki feldolgozása, Trianon és következményeinek józan értékelése, a kisállami, a kisebbségi görcsök oldása legnehezebb tennivalóink közé tartozik. A ma élõ nemzedékeknek is ki kell alakítaniuk felelõs álláspontjukat a zsidó magyarok embertelen kiirtásáról, mint a nemzettest máig nem kellõen tudatosodott csonkításáról, a cigányság részben etnikai — de inkább társadalmi — egyenjogúsításáról és számos más fontos kérdésrõl. Mindehhez éppúgy elengedhetetlen a valóságos hiteles nemzetközi viszonyításokon alapuló önismeret, mint a kivagyiság nélküli önbecsülés és nemzeti méltóság belsõ sokszínûségünknek mint értéknek az elfogadása, a kettõs kötõdések iránti türelem és megértés. Ezt a feladatot akkor is vállalnunk kell, ha a folyamat ma még szükségszerûen sok hordalékkal, zavaró mellékjelenséggel, nemkívánatos megnyilvánulással is együtt jár.

Mivel lényegében minden harmadik magyar — döntõen nem elvándorlás következtében — a jelenlegi országhatárokon kívül él, a magyarországi anyanemzet számára megkerülhetetlen a velük, a más államkeretekben nemzetiségként élõ magyarokkal való elvi és gyakorlati viszony tisztázása. A magyar nemzettudat alakításának ez is szerves része.

A szomszédos országokban élõ magyarság sorsának alakulása egyre nyilvánvalóbb és erõteljesebb hatást gyakorol a hazai közvéleményre és közhangulatra. Társadalmunk tagoltabbá válásával az érdekviszonyok mind nyilvánvalóbb differenciálódásával, sõt, esetenként intézményesülésével a demokrácia szélesedésével társadalmi igény, hogy az intézmények, az egyesületek, egyes személyek közvetlenül vállaljanak részt a "magyar—magyar" kapcsolatokban és — szélesebb összefüggésben — a Duna-völgyi népek együttmûködésében.

Emelt fõvel

Hazánkban e kérdéskört illetõen volt — és esetenként ma is érzékelhetõ — különbözõ indítékú cselekvéshalogatás, a nemzetiségi problémák puszta felvetésétõl való ódzkodás. Nemzeti-társadalmi egységünk újrateremtése azonban éppúgy elképzelhetetlen a szocialista nemzeteszme megújítása és valóra váltása, mint a reformpolitika kiterjesztése nélkül. A párt és a kormányzat ezekre a pillérekre is építve alakíthat ki egy olyan elõremutató programot, amely kifejezi a magyarság egészének érdekeit, a szocialista építésre mozgósítja hazánk minden állampolgárát, s az országot a nemzetközi haladás fõ vonalában tartja. A világban bárhol is élõ magyarok csak így élhetik meg magyarságukat emelt fõvel.

A kérdések felvetésére és tisztázására annál is inkább szükség van, mert ma még túl sok az érzelmi elfogultság, a jogos-jogtalan indulat; sokak cselekvését nem a megfontolt értelem határozza meg. Az útkeresés számos irányban, több helyen folyik; az erõk szétforgácsolódnak, ma még hiányzik a nemzeti program.

A nemzetiségi kérdés elõtérbe kerülését Magyarországon fontos külsõ körülmények is felgyorsították. Némely szomszédos országban most került igazán napirendre a (másutt XIX. századi) nemzetté válás programja, amely a nemzeti fogalmát kirekesztõleg értelmezi, bizalmatlanul tekint a "más"-ságra, s esetenként elõítéletek felszításával jár együtt. Emiatt a magyarság sorsa helyenként és idõnként nehezebbé vált, sõt, drámaian romlott, ami fokozta közvéleményünk aggódását, növelte politikánk felelõsségérzetét.

Nem elhanyagolható külsõ tényezõ továbbá, hogy az egész világon felerõsödött az úgynevezett "etnikai reneszánsz". Különbözõ népek, nemzetek, etnikai kisebbségek, szórványok keresik önazonosságukat, fokozottan törekednek szervezeteik, intézményeik megteremtésére, erõsítésére. A sokszor gyökeresen eltérõ indíttatású, változatos formájú jelenségek, folyamatok közül példaként említjük a függetlenségüket kivívott országokban most végbemenõ nemzetté válás vajúdásának gyötrelmeit, a fejlett ipari társadalmakban az uniformizálódás, az arctalanná válás ellensúlyozására szinte mozgalomszerûvé vált azonosságkereséseket, Nyugat-Európában a nemzeti-tájegységi mozgalmakat, Közép-Európában a megoldatlan, elsõdlegesen történelmi eredetû viták kiélezõdését, a sérelmek kisebesedését.

Az etnikai tudat újjászületésével is összefügg, hogy a nemzetek közösségének életében, a világközvéleménynek az egyes államokról kialakuló értékítéletében egyre inkább követelménnyé válik a belsõ berendezkedés demokratizmusa, az emberi jogok érvényesülése, s ennek részeként a politikai, az etnikai, a vallási és más kisebbségek egyéni és kollektív esélyegyenlõségének szavatolása. A normális államközi kapcsolatokhoz nélkülözhetetlen bizalom megteremtésében, a megbízható "partnerkép" vagy "versenytárskép" kialakításában mind fontosabb szempont az országok "humanitárius teljesítménye". A Szovjetunió és a többi szocialista ország — köztük hazánk — az átértékelés, a megújulás összetevõjeként egyre nagyobb szerepet tulajdonít a humanitárius tényezõknek.

A hetvenes évektõl fölgyorsult a nemzetközi viszonyok demokratizálódása. E törekvések a népek önrendelkezési jogának következetes érvényesítésére, az alá-fölé rendeltség mérséklésére és megszüntetésére, a jól mûködõ összeütközés-kezelõ és -csillapító intézmények kiépítésére, a népek, az állampolgárok határozottabb nemzetközi szerepvállalására irányulnak. Európában mindez egyértelmûbben jutott érvényre a helsinki folyamatban; a béke- és az emberi jogi mozgalmakban.

Nem õk hagyták el a hazát

A világgazdasági és a belsõ kihívások nyomására a szocialista országok sorában is terjed az egymás közötti együttmûködés megújításának, a gazdasági integráció fejlesztésének igénye. Ez megvalósíthatatlan, az egymás iránti bizalom nélkül, a bizalom megítélésünk szerint — az internacionalizmus minimuma. Néhány szocialista ország kétoldalú kapcsolatait megoldatlan, vagy legalábbis megoldhatatlannak tûnõ nemzetiségi kérdések, viták, viszályok is terhelik. Ezek kezelése, a problémák nyílt, internacionalista felvetése és orvoslása nélkül más területeken, így a gazdasági együttmûködésben sem lehet érdemben elõre lépni. A világközvélemény elõtt a szocialista társadalmi rendszer hitelének is mindinkább mércéjévé válik a szocialista államok tényleges emberi jogi teljesítménye, illetve a hajlandóság e kérdésekben a nemzetközi együttmûködésre.

A szocialista államok közvéleménye számára a szocializmus történelmi teljesítményének megítélésében mind döntõbb szerepet játszik a nemzetiségek jogainak szavatolása, a lenini elvek maradéktalan érvényre juttatása otthon és más szocialista államokban. Ennek hiányában nem lehetséges a népek közötti közeledés, kiüresedik az internacionalizmus eszméje. A nemzetiségek jogainak felvetése, problémáik megoldásának sürgetése, a magyar politika higgadt fellépése ezért nem tekinthetõ szûk látókörû önzésnek, hanem olyan nemzeti érdeknek, amelynek érvényesítése a szocialista közösség egészének érdekeivel is összhangban van.

Az elsõ világháborút lezáró imperialista békerendszerbe kialakult kényszerpálya miatt nem volt, nem is lehetett olyan felelõs magyar politikai vezetés, amely elkerülhette volna, vagy akár elkerülhetné bármikor a jövõben, hogy szembenézzen a szomszédos országokban élõ magyarság sorsának kérdéseivel, csupán szemlélõje legyen helyzetük alakulásának. Ez a magyar belpolitika és nemzetközi tevékenység sajátos metszéspontja, összekapcsolódása és összekapcsolása.

E tekintetben a magyar bel- és külpolitika kiindulási alapja az lehet, hogy napjainkban a magyarság nagy tömbjei a jelenlegi országhatárokon kívül élnek, többségükben a szomszédos államokban, akaratuktól, választásuktól függetlenül. Illyés Gyula kifejezésére utalva: nem õk hagyták el a hazát, nekik szabtak más állami fennhatóságot. (Ettõl különbözik az ország jelenlegi területén évszázadok óta itt élõ, a magyarsággal bizonyos közösséget — de lojalitást mindenképpen — önként vállaló magyarországi nemzetiségek helyzete.) Bár a szomszédos országokban élõ magyarok más államok polgárai lettek, nem váltak ki a nemzetbõl. Ha a határok "el is hagyták õket", az anyanemzet semmiképpen.

Nemzetközi összevetésben is páratlan helyzet ez. A világ nemzetei közül a magyarság elõkelõ helyen áll abban a tekintetben, hogy etnikumának milyen jelentõs része él az anyanemzet államának politikai határain kívül. A zsidók és azerbajdzsánok közel kétharmada, az örményeknek több mint a fele, az írek közül minden második, az albánok 40 százaléka, s a magyarok egyharmada él más államok területén. Európában a legnagyobb lélekszámú nemzeti kisebbség a magyar: a földrészünkön található nemzetiségek 40 százalékát teszi ki.

A mindenkori magyar politikának ezért kategorikus imperatívusza, létparancsa a kapcsolattartás a határokon kívül élõ magyarokkal. Biztosítania kell, de legalábbis törekednie kell a világban élõ magyarok nemzeti összetartozásának, szellemi integritásának megõrzésére. Mindent meg kell tennie, hogy a nemzeti múlt, a magyar kultúra és szellemiség hordozói ne választódjanak le a magyarság egészérõl. Politikánknak — demokratizmusa, humanizmusa, internacionalizmusa és magyarsága következtében — szolidárisnak kell lennie szerte a világon élõ magyarokkal; nem nézheti tétlenül, hogy magyarsága miatt bárkit, bárhol a világon hátrányos megkülönböztetés érjen.

E jórészt tabuként kezelt vagy szégyenlõsen érintett kérdésnek megkülönböztetett elvi és gyakorlati jelentõsége van. A szomszédos országokban élõ magyar nemzetiség problémáinak felvetésében a magyar politika hosszú idõn át azért volt visszafogott, mert abból indulhatott ki, hogy a szocializmus önmûködõen megoldja e kérdést. Hatott ugyanakkor az internacionalizmusnak egy korábbi történelmi szakaszra jellemzõ felfogása is, amelynek értelmében a közös érdekeknek mindenkor elsõbbsége van a nemzeti érdekekkel szemben. Ma a nemzeti és nemzetközi érdekek viszonyát, összefonódását, ütközését árnyaltabban ítéljük meg. A múlt tanulságai megalapozott óvatosságra intették és intik a magyar politikát, nehogy a nemzeti kisebbségek helyzetének felvetése nyomán a rossz emlékû revíziós törekvések árnyékai vetõdjenek rá. Teljességgel megalapozatlanok azok az állítások, amelyek politikánkat a Horthy-korszak revíziós törekvéseinek folytatásával gyanúsítgatják.

Új összeütközések forrása

A nyilvánosság elõtt 1975-ben Helsinkiben áttörést jelentett Kádár János elvtársnak, az MSZMP elsõ titkárának felszólalása, amelyben egyértelmûek kifejtette a Magyar Népköztársaság álláspontját. Szólt a magyarság XX. század veszteségeirõl, s arról, hogy a magyar politika tudomásul veszi a realitásokat és békében kíván együttélni a szomszéd népekkel. Szándékunkat azóta többször is megerõsítettük. Nem az esetenként felbukkanó megalapozatlan vádaskodások miatt tartjuk szükségesnek, hogy megismételjük és értelmezzük a magyar álláspontot. Jövõbe tekintõ, az értelemre hivatkozó tisztességes magatartásunk mutatkozik meg a továbbra is jellemzõ reálpolitikai megfontolásokon alakuló, nyilvános visszafogottságunkban; külpolitikai gyakorlatunkban azonban a magyar diplomácia a kérdés elvi fölvetésére, majd egyre határozottabb, világosabb állásfoglalásra, sõt érdekképviseletre törekszik.

A Magyar Szocialista Munkáspárt, a kormányzat a rá jellemzõ megfontoltsággal realitásként fogja fel az ország jelenlegi határait. A Lenin által is minõsített történelmi probléma az, hogy az elsõ világháborút lezáró nagyhatalmi döntések a szomszédos népeknek az új államalakulatok megteremtésére irányuló, jórészt megalapozott óhajait (de vezetõik túlzó szerzési vágyát is) más népek — döntõen a magyarság — rovására, a politikai megtorlás szándékától is vezérelve, elégítették ki. Így egyes népek önrendelkezési jogát más államok, nemzetek önrendelkezési jogának megsértésével érvényesítették. Ezzel — nyilván nem szándéktalanul — új összeütközések forrását is megteremtették (divide et impera) hiszen ez az új elrendezés gondot okozott a békeszerzõdés kedvezményezettjeinek is, de nehéz helyzetbe hozta az indokolatlanul odacsatolt nemzetiségeket, valamint a terület- és lakosságcsonkítással sújtott államokat. Nem kis részben ezek a feszültségek váltak a II. világháborúhoz vezetõ okok forrásává.

A történelem tényeinek említése nem a sérelmi politika fölélesztésére szolgál; nem Európa lelkiismeretéhez fellebbez, csupán rámutat a mai gondok eredetére. A nemzetközi közvélemény, a status quo éber õrei elvárhatják a magyar államtól, a magyar néptõl, hogy a jelenlegi határokat tényként fogja fel, de azt semmiképpen nem követelhetik, hogy a magyar nép mindezt igazságos döntés nyomán kialakult tényként fogadja el.

A magyar állam, a magyar nép számára egyidejûleg és szétválaszthatatlanul meghatározó a Lenin által is megfogalmazott önrendelkezési elv érvényesítése és a területi stabilitás fenntartása. Az európai béke, stabilitás és a közös biztonság szavatolása érdekében mi adottságnak fogjuk fel a határokat. Nem földrajzi elhelyezkedésüknek, hanem funkcióiknak tulajdonítunk elsõdleges jelentõséget. A határok jelképessé válásáért, "spiritualizálódásáért" szállunk síkra; azért, hogy ne elválasztó sorompók, hanem a népeket összekapcsoló tényezõk legyenek.

Elvi politikánk igazolása és egyben megerõsítése, hogy azok az államok — példának okáért Jugoszlávia —, amelyek a területükön élõ nemzetiségek helyzetét demokratikusan igyekeznek rendezni, kezelni, a magyar nemzetiség jogai képviseletének igényét érzékelve nem valamiféle "újjáéledõ magyar revansizmust" látnak, emlegetnek; együttmûködésünket ezen a területen nem a belügyekbe való beavatkozásnak tekintik, hazánk törekvései mögött nem a nacionalizmus felszítására irányuló törekvést gyanítják, a nemzetiségnek pedig nem a rosszemlékezetû "ötödik hadoszlop" szerepét tulajdonítják.

A valóság a mérvadó

A jelenlegi magyar politika számára az a mérce, hogy az adott állam mennyire biztosítja az ott élõ magyaroknak az állampolgári esélyegyenlõséget, milyen mértékben szavatolja a nemzetiségi megmaradásához szükséges feltételeket. Külföldön — még a demokratikusnak tekintett országokban is — sokféle nézõpont, bizonyos tisztázatlanság tapasztalható e kérdés körül. Hazánkban pedig némelyek úgy vetik fel a kérdést: mi indokolja az itt élõ, nemzetiségek iránti megkülönböztetett figyelmet, a szinte "kivételezett" jogi helyzetet?

A korszerû érdektagolt társadalmakban kialakult demokratikus politikai rendszer számol az eltérõ, elkülönülõ érdekek objektív tényével, azok intézményi kereteivel, a korlátozott állami központosítás, a szükség szerinti mértéktartó beavatkozás és az ösztönös, autonóm szervezõdések, mozgalmak egyidejû létével. Biztosítja, sõt kívánatosnak tekinti a vallási, az etnikai és a más természetû kisebbségek önálló mozgásterét, bizonyos helyzetekben, esetekben autonómiáját is. Jászi Oszkár életmûve a tanúság arra, hogy a liberális-demokratikus társadalomszervezõdés szoros kapcsolatban áll a nemzeti-nemzetiségi azonosság kifejezõdésének feltételeivel. A történelem azonban azt bizonyította, hogy ez a fajta demokrácia önmagában még nem szavatolja, hogy a népek, népcsoportok, nemzeti kisebbségek meg is õrizhessék önnön arculatukat, mivel a nemzetiségi önazonosság megõrzésének szükséges, de nem elégséges feltételét nyújtja.

Nem elégséges feltételét, többek között azért, mert a többségnek "a nagyobb tömegû mozgó testnek" mindenkor van húzóereje, szívó hatása, "túlsúlya" a kisebbségekkel szemben. Ahhoz, hogy ez az "öntudatlan", objektív, egynemûsítõ hatás ne járjon a kisebbséget sújtó következményekkel, a demokrácia általános esélyegyenlõségén túl további sajátos biztosítékokra van szükség. A többség akaratlan-akaratlagos szívó hatását csak a kisebbségek egyéni és kollektív "többletjogai" ellensúlyozhatják, ami egy szigorúan vett logika értelmében látszólag magának a demokráciának a "megsértése". A marxi dialektika szerint viszont ez az egyenlõtlenség adja a tényleges esélyegyenlõséget. E "többletjogok" szavatolása viszont feltételezi a tudatos politikai akaratot és a jó értelemben vett beavatkozást. Ez megint az önszervezõdés, az "automatizmus" korlátozásának tûnhet (bár a XX. században úgynevezett spontán mechanizmusok egyre kevésbé léteznek tisztán, önmagukban). Sajátos paradoxon: a modern társadalmak általános demokratikus viszonyai között a nemzetiségi és más természetû kisebbségek önszervezõdését éppen a tudatos politikai közbelépés nyomán létrejött jogi biztosítékok szavatolhatják, teremthetik meg. Ahhoz, hogy az etnikai többség mérsékelje önmagát, a jogi rendezés állandó felülvizsgálatára, a hatalmi szervek — például a parlament — ellenõrzésére, a mûködõ, józan bel- és külpolitikai közvélemény erkölcsi visszatartó vagy elítélõ erejére is szükség van. (A tömeges józan önmérsékletre ma még ritkán van példa. ) Saját történelmünket nézve, az ellenõrzés szükségességére figyelmeztet a XX. század második felétõl az, hogy az Eötvös-féle nemzetiségi törvény pozitív elemeinek, elveinek következetlen végrehajtása, esetenkénti durva megsértése ellenére sokáig nem az elmagyarosítás volt a jellemzõ, hanem az említett "szívóerõ" következtében az önkéntes elmagyarosodás. A politikai hiba éppen az volt, hogy a magyar állam nem tett eleget a "szívóerõ" ellensúlyozására.

Más társadalmi folyamatokhoz képest a nemzetiségek és mindenféle kisebbségek tényleges demokratikus jogai szavatolásának differencia specifikája a viszonylagosan erõteljesebb politikai közbelépés szükségessége. Ezért fogalmazódik meg a tárgyilagos magyar politikai írásokban az a tétel is, hogy a nemzetiségek jogegyenlõségének kérdését sohasem lehet lezártnak, megoldottnak tekinteni. Ez persze nem azt jelenti, hogy az alapelveket, az intézményi kereteket állandóan változtatni kell — bár idõrõl idõre azok hatékonyságát is felül kell vizsgálni —, hanem a jogok tényleges érvényesülését, társadalmi hatékonyságát kell folyamatosan ellenõrizni. Ezért egyetlen ország nemzetiségi teljesítményét sem lehet az alkotmány, az elvek, e netán felcicomázott politikai nyilatkozatok alapján megítélni; egyedül a tényleges helyzet, a valóság lehet mérvadó.

Hosszú távon tarthatatlan

A politikán, a gazdaságon, a kultúrán túlmenõen a kisebbségi lét bizonyos fajta kisebbrendûségi érzéssel, sõt, szorongással is terhes lehet. Különösen így van ez akkor, amikor egy népcsoport az önrendelkezési elv megsértésével, megkérdezése és egyetértése — például népszavazás — nélkül került az adott államkeretek közé.

Nem kerülhetõ meg az a kérdés sem, hogy a többségnek miért érdeke a nemzetiségek fennmaradása, sõt, megkülönböztetett kezelése. Történelmi tapasztalatok bizonyítják, hogy az állam biztonságát, egységét nem veszélyeztetik, ellenkezõleg: egyenesen erõsíthetik azok a nemzetiségek, amelyek önálló politikai érdekvédelmi szervezeteik, anyanyelvük és saját kultúrájuk ápolása, az anyanemzettel való kapcsolattartás eredményeként nem érzik magukat fenyegetve nemzetiségi létükben.

A sokarcúság, a sokszínûség minden emberi közösséget gazdagabbá tesz. A magyarországi kultúra egésze csorbulna a szentendrei szerbek, a budai németek, a békési szlovákok, a méhkeréki románok teljesítménye nélkül. Az államalkotó többségi nemzet olyan pótlólagos kiegészítõ eszközökkel gazdagodik nemzetiségei által, amelyek más országokkal a politikai, a gazdasági, a kulturális kapcsolatépítés, a kölcsönös szóértés fontos hordozói lesznek. Miként a demokrácia mindenkor több költséget és idõt igénylõ érdekegyeztetést feltételez, mint az autokrata döntéshozatal, éppúgy a soknemzetiségû államalakulat belsõ egyeztetése, "lelki egyensúlyának" biztosítása fáradságosabbnak, nehezebbnek tûnhet, mint a népesség mesterséges erõltetett egynemûsítése. A homogenizálás esetenként olyan ellentéteket termel ki, amelyek miatt korunkban az effajta "megoldás" sikere több mint kétséges. Történelmi példák mutatják: bár a régi, "barbár" idõkben sikerült népeket beolvasztani — ennek árát, kárát fölmérni nem lehet — a XX. században a személyiség méltóságának erõsödésével, az etnikai újjászületés, az egyre erõsödõ demokratikus világközvélemény hatására, az emberi jogok érvényesülésének nemzetközi számonkérése nyomán egyre több a biztosítéka annak, hogy a rejtett vagy durván nyílt asszimiláció, beolvasztás, felszámolás hosszú távon tarthatatlan.

Mindezek ellenére szûkebb és tágabb környezetünkben egyaránt megfigyelhetõk az állampolitika rangjára emelt erõszakos beolvasztási, egynemûsítési törekvések. Történelmi példák és napjaink tapasztaltai mutatják, hogy az anyanyelven szólás jogának, a területi-politikai jogoknak a korlátozása, a nemzetiség oktatási-mûvelõdési hálózatának leépítése, egy folyamatos erkölcsi-politikai nyomás nem feltétlenül eredményezi a nemzetiség fölmorzsolódását, sõt, az önszervezõdés bizonyos elemi lehetõségeinek esetében, a nemzetiségi összetartozás érzését erõsíti. A nemzetiségi lét alapjainak lebontása, a demokratikus nemzetközi környezet hiánya, illetve az, anyanemzet támogatásának hiánya viszont fokozatosan szükségszerûen elbizonytalanodáshoz, közönyös befeléforduláshoz, a nemzetiség önazonosságának feladásához vezethet. A tartásában megroppant nemzetiség, illetve annak egyedei nem lesznek lojálisak az államhoz, nem vállalják nemzetiségüket sem, hanem emberi méltóságuk és puszta létük megõrzése érdekében növekvõ számban menekülnek el szülõföldjükrõl. E fordulat csak látszólag és ideig-óráig jelenthet "megoldást" a többségi nemzetnek. A nemzetiséget megilletõ sajátos, demokratikus jogok megvonása, az évszázados együttélés szálainak szétszaggatása hosszabb távon a többségi nemzetet is súlyos és méltánytalan helyzetbe hozza.

Kényes lélektani egyensúly

Bibó István A nemzetközi államközösség bénultsága címû tanulmányában árnyaltan elemzi e "kényes" kérdést. Szükséges egyrészt, hogy a többségi államhatalom figyelembe vegye és tolerálja a kisebbségek "megosztott lojalitását", s e kettõsség ellenére is biztosítsa a megkülönböztetés nélküli, egyenlõ bánásmódot, a kisebbségi többletjogokat, s önként lemondjon a túlbuzgó hazafiság látszatának erõltetésérõl. Másrészt a kisebbségi lakosságnak is tudatában kell lennie annak, hogy a megkülönböztetés nélküli bánásmódért, a reális kisebbségi jogokért korrekt állampolgári lojalitással tartozik. Az esetleges anyanemzetnek is mindenkor korrekt magatartást kell tanúsítania. Ezt nevezi a szakirodalom "igen kényes lélektani egyensúly"-nak. Az az államhatalom amelyik a nemzetiség illojalitásától tart, elsõsorban belsõ körülményeit, demokráciája mértékét, a tényleges esélyegyenlõtlenséget vegye górcsõ alá, s ne kifelé mutogasson, ne külföldi felbujtásra hivatkozzon. Lenin a nemzetek önrendelkezési jogáról, a kisebbség lehetséges magatartásáról, az úgynevezett "kockázati tényezõkrõl" világosan és egyértelmûen szólt. "Minél közelebb áll valamely állam demokratikus rendszere a különválás teljes szabadságához, annál ritkábban és gyengébbek lesznek a gyakorlatban a különválásra való törekvések..."

Világosnak tûnõ következtetés tehát: a nemzetiség létének be- és elismerése nem állampolitikai döntés függvénye, nem a nemzetiség irányában gyakorolt kegy; a nemzetiség léte objektív valóság — letagadni vagy elhallgatni enyhén szólva felelõtlenség.

A kérdés a nemzetközi és a hazai politikai életben az egyik legvitatottabb. Az ok egyrészt a nemzetközi jog hézagaiban, másrészt a nemzetek közösségének életét szabályozó politikai elvek tisztázatlanságában, intézményeinek hiányosságaiban rejlik. Mindez visszanyúlik a második világháborút lezáró békeszerzõdésekhez, amelyek a konfliktusokat a versailles-ihoz hasonlóan rendezték, de — attól eltérõen — nem tartalmaznak "kisebbségvédelmi" nemzetközi jogi kötelezettségeket. Az ENSZ okmányai és más nemzetközi dokumentumok sem szabályozzák — s fõként nem kötelezõ jelleggel — egyértelmû jogi eszközökkel a nemzetiségi kérdést. Fontos politikai, de kevésbé jogi, normatív szerepe van a helsinki záróokmánynak, fõként a VII. alapelvnek, amely kimondja: "A részt vevõ államok, amelyeknek területén nemzeti kisebbségek vannak, tiszteletben tartják az ilyen kisebbséghez tartozó személyek jogait a törvény elõtti egyenlõségre, maradéktalanul biztosítják számukra azt a lehetõséget, hogy ténylegesen élhessenek az emberi jogokkal és az alapvetõ szabadságjogokkal, és ily módon is védelmezik a nemzeti kisebbségek törvényes érdekeit ezen a téren." A helsinki folyamat utótalálkozóin és szakértõi értekezletein is, tehát e rendkívül fontos politikai fórumokon következetesen képviseltük és lehetõség szerint "érvényesítettük álláspontunkat a nemzetiségi jogok kérdésében. Különösen fontos, hogy partnereket találtunk ezekben az intézményes keretekben is a nemzetiségek kollektív jogait megfogalmazó dokumentumok kimunkálásához, amelyek elõmozdították a nemzetiségi kérdés megnyugtató rendezéséhez szükséges politikai és jogi biztosítékok megteremtésének folyamatát. A szabályozás jelentõségét azonban nem szabad túlbecsülnünk, hiszen komoly, felelõs ország részérõl a belsõ jogi szabályozás is elegendõ, "felelõtlen kormány részérõl a nemzetközi kötelezettségvállalás sem ér sokat".

A nyolcvanas években a magyar politikusok megnyilatkozásaiban, némely politikatudományi munkákban kezd kikristályosodni: a nemzetiségek helyzetének rendezése annak az országnak a joga és felelõssége, amelyben a nemzetiségek élnek. Ilyen értelemben, de csakis ilyen összefüggésben lehet a nemzetiségi kérdés — belügy. A nemzeti szuverenitás hangoztatása, a hivatkozás a be nem avatkozásra mindaddig érvényesnek tekinthetõ elv, amíg egy állam cselekedete nem érint más országokat. A gazdasági tevékenység is mindaddig kizárólag a nemzeti szuverenitás fennhatósága alá tartozik, amíg például a környezetszennyezés át nem lépi az országhatárokat. Ezért nem tekinthetõk a nemzetközi hatású nemzeti folyamatok kizárólag belsõ ügynek. A kölcsönös függés és objektív egymásrautaltság körülményei között törvényszerû, hogy a szuverenitás gyakorlása is feltételezi a nemzetközi összefüggések figyelembevételét. Ebben az értelemben a nemzetiségek helyzete-sorsa sem tekinthetõ az adott állam kizárólagos ügyének; már csak azért sem, mert bizonyos esetekben, adott történelmi körülmények folytán létfeltételeik, pályájuk, közérzetük, esélyegyenlõségük vagy -egyenlõtlenségük, kapcsolattartásuk kihat az anyanemzetre — amikor van anyanemzet —, de mindenképpen kölcsönhatásban áll az egész nemzetközi környezettel. Ily módon a kisebbségek jogait szavatoló belsõ állami kötelezettségvállalás is a "nemzetközi államközösség" egyensúlyának része.

Magasabb szintû vitakultúra

A magyar politika tehát a tényekre, a valóságra épít. A szomszédos országokhoz fûzõdõ viszonynak központi, de nem kizárólagos eleme az ott élõ magyar nemzetiség helyzete. Nem tekinthetõ zavartalannak, barátinak az az államközi viszony, amelyet súlyosan megterhelnek a magyar nemzetiséget érõ sérelmek. Aránytévesztés lenne azonban, ha a kapcsolatokat kizárólag az illetõ magyar nemzetiség sorshelyzete szemszögébõl vizsgálnánk. A kapcsolatok nemzetiségi és egyéb összetevõi közötti viszony ezért nem alá-, hanem mellérendelõ jellegû. Különösen fontos, hogy szomszédainkkal megteremtsük a közös biztonságot, hogy egyik nép fejlõdését se zavarja a vélt vagy valós fenyegetettség érzése.

A szomszédos országokban élõ magyarság helyzetének differenciált megítéléséhez tudni kell, hogy országonként eltérõek a történelmi adottságok, más és más az ott élõ magyar nemzetiség lélekszáma, belsõ összetartó ereje, a magyar történelemben és kultúrában játszott szerepe, mások az egyes államok etnikai adottságai, a kétoldalú kapcsolatok, azok történelmi "megterheltsége" stb. A magyar politika ezért a magyar nemzetiségeknek biztosított egyéni és kollektív kisebbségi jogokat, a kulturális önszervezõdés, az anyanyelvi oktatás, a közigazgatásban való nyelvhasználat, a politikai érdekvédelem, az anyanemzettel való egyéni és szervezett kapcsolattartás, az anyanyelvû vallási élet lehetõségeit, feltételeit nem tértõl, idõtõl, adottságoktól elvonatkoztatva szemléli.

Magyarország nem kíván méltatlan, történettudományi mezbe bújtatott, de aktuálpolitikai indítékú romantikus eredetvitákban, még kevésbé vádaskodásokban részt venni. A múlt tisztázása a történészek, a szakemberek feladata. A szomszédos népek történelme tragikus keresztezõdéseinek, ütközéseinek ismeretében nem is hisszük, hogy a különbözõ országok történészei a közeljövõben egyformán ítélnék meg az eseményeket, folyamatokat. Ez természetes is. Azt azonban mindenképpen szeretnénk elérni, hogy a szükségszerû, lehetõleg tárgyilagos történelmi-szakmai vitákban senki se lássa egymás létének a megkérdõjelezését, lebecsülését, a múlt rossz emlékû politikai céljainak követését. S noha úgy tetszik, aligha érthetõ el egyhamar — mégis rendkívül nagy szükség lenne magasabb színvonalú vitakultúrára a Duna völgyében, lényegesen nagyobb türelemre egymás sajátosságai iránt, vagyis: kölcsönös megértésre. Nagyobb türelemmel és megértéssel a kettõs vagy többes kötõdéseket is elviseljük.

A szomszédos országokban élõ magyarok szerintünk hármas kötõdésben élnek. Elõször is a magyar nemzetiség egészében, sorsában szervesen kötõdik az államalkotó többség országépítõ munkájának sikeréhez; hiszen ez meghatározza egyéni és közösségi boldogulását. A nemzeti többség munkájával, sikerével, esetenként sikertelenségeivel is oly mértékben azonosulhat a kisebbségi magyar, amilyen az egyéni és kollektív (nemzetiségi) jogainak tényleges foka. Az egyént ugyanakkor természetesen erõs érzelmi szálak — a közös múlt, kultúra és a nyelv tényezõi — fûzik saját nemzetiségéhez. A magyar nemzetiség iránti egyéni elkötelezettség egyben átvezetõ kapocs a harmadik kötõdéshez, a magyar nemzethez való tartozáshoz. Kétnyelvûségükbõl, kétkultúrájúságukból is fakadóan a magyar nemzetiségek sajátos módon kötõdnek egyszerre a magyarsághoz és ugyanakkor a velük egy államszervezetben élõ többségi nemzethez. E hármas kötõdés természetesen még ideális esetben sem mindig mentes a belsõ konfliktusoktól, de ezek a feszültségek oldhatók, kezelhetõk.

Humanista rendezés

A szomszédos országokban élõ magyarok döntõ többsége évszázados településein él; az állami fennhatóságtól függetlenül is ez a szülõföldje, a hazája. A magyar politika azt tartja kívánatosnak, hogy a hármas kötõdés erõterében a nemzetiségek õseik földjén találják meg személyes és közösségi boldogulásukat. A kivándorlás, az áttelepülés más országokba nem nyújthat megoldást egész közösségeknek — még ha az egyes emberek esetenként rá is kényszerülnek. Nem helyeselhetjük, hogy a magyar nemzetiség a feszültségek szorításától tömegesen menekülve kilépjen történelmi közegébõl, s kivándoroljon, hogy a határon túli magyar elhagyja saját sorstársait és áttelepüljön. Felelõsen, népben-nemzetben gondolkodók határainkon innen és túl még jogos sérelmek esetén sem tanúsíthatnak olyan magatartást, amely a korlátozó folyamatok fékezése, az együttélés türelmes helyreállítása, a kölcsönös megismerésben lévõ fehér foltok szívós felszámolása helyett a "menekülési ösztönt" erõsíti. Az elszakadás a szülõföldtõl, a kiszakadás a nemzetiségbõl és a környezõ népekkel való együttélésbõl csökkenti az egymásra találás esélyét egy nyugodtabb világban; mennyiségi és fõként minõségi veszteséget jelent az ott maradó magyarság, de az adott állam számára is. Személyes fenyegetettség, belsõ emberi válság vagy más nyomós ok indokolhatja ugyan az egyén döntését az ország végleges vagy átmeneti elhagyására, ami azonban változó körülmények esetében nem zárhatja ki a szülõföldre való késõbbi visszatérést sem.

Különösen fontos, hogy a nemzeti kisebbséget ne ragadja el a magára hagyottság, a reménytelenség, a jövõhiány sötét érzése, hanem mindenkor maga mögött érezze az anyanemzetet, érezze annak törõdését és gondoskodását, és tudva tudja, hogy figyel rá a demokrata, humanista, internacionalista világközvélemény.

A Magyar Népköztársaság döntõen a kétoldalú diplomáciai kapcsolatokat tartja e kérdések korrekt, baráti megvitatása fõ csatornájának, hiszen elsõsorban az érintett többségi államalkotó nemzet képviselõivel kell szót értenünk. Minden kölcsönös történelmi sérelem, jelenbéli gond ellenére meggyõzõdésünk: nincs elvi akadálya a kérdések humanista és — szocialista szomszédaink esetében — internacionalista rendezésének. Magatartásunkat ezért mindenkor a határozottság és a higgadtság igénye hatja át egyszerre. Felelõsségérzetünk nemzeti önbecsülésünkbõl, a népek egymásra találásának õszinte vágyából, internacionalizmusunkból fakad.

Elveinket, törekvéseinket az elmúlt években kifejtettük a helsinki folyamat rendezvényein, az ottawai emberi jogi, a berni családegyesítési szakértõi értekezleteken, a budapesti kulturális fórumon és a bécsi utótalálkozón is. Álláspontunkat egyértelmûen leszögeztük. A szakértõi és a szélesebb nemzetközi közvélemény pontosan meg is értette indítékainkat. Szándékaink, problémafelvetésünk tisztességét tanúsítja, hogy nem hagytuk magunkat belesodorni az itt is fölsistergõ — ám szerencsére e fórumok közfigyelmének perifériájára szoruló — személyeskedõ, terméketlen vádaskodásokba; hiszen céljaink, törekvéseink annyira világosak, hogy nem kell mindenkor polemikusan kitérnünk bizonyos konkrét részletekre is. Célunk egyébként sem az, hogy gondjainkat "nemzetköziesítsük", hiszen a konkrét ügyek megoldásához a kétoldalú megegyezések vezethetnek.

Nemzetközi fellépésünk hitelét, erkölcsi fedezetét folyamatosan változó, bõvülõ, továbbfejlõdõ hazai nemzetiségi gyakorlatunk adhatja csak meg. Ez részünkrõl a belsõ demokratizálásunk szerves része; bármiféle kisebbséggel szembeni türelem megnyilvánulása. Az elmúlt évek gyakorlatának szellemében, a nemzetiségek egyéni és kollektív jogainak határozott képviselete, az érdemi kezdeményezés, e kérdések folyamatos szerepeltetése a nemzetközi fórumokon a jövõben is feltétlenül alapvetõ külpolitikai céljaink közé tartozik.

A külpolitika "társadalmasítása"

Nem kétséges tehát: a párt és a kormányzat az utóbbi években egyre inkább vállalja a szomszédos országokban élõ magyarság sorsának, gondjainak figyelemmel kísérését, érdekeinek megjelenítését. Levonta a régebbi idõszakok bizonyos visszafogottságának tanulságait, tevékenységét aktivizálja. Nem kívánja azonban mellõzni, mert nem is nélkülözheti a társadalom legkülönbözõbb területein felgyülemlett, tiszteletre méltó és tanulmányozást érdemlõ idevágó tapasztalatokat, ismeretanyagot. Építeni kíván, egyre inkább, a lassan mozgalommá terebélyesedõ állampolgári kezdeményezésekre, tettrekészségre, cselekedetekre. Mind nyilvánvalóbb, hogy a magyar külpolitika jelentõs tartalékokat — önmaga megújításán túl — elsõsorban társadalmi bázisának erõsítésével, a külpolitika "társadalmasításával", további demokratizálásával tárhat föl. Ez a törekvés egybeesik a szocialista demokrácia kiszélesítésének szándékával is: konkretizálja azt a társadalmi élet egyik szeletére, a nemzetközi kapcsolatrendszerünkre. A társadalmasítás a nemzetközi életnek azokon a területein lehetséges, ahol az emberi kapcsolatoknak, a humanitárius tényezõknek nagyobb szerepük van. Ilyennek látszik többek között a nemzetiségek problémáinak gondozása. Ez valamennyi érdekelt állam számára többszörös haszonnal jár: gazdagíthatja a hivatalos külpolitika eszköztárát az emberi kapcsolatok búvópatakrendszerével, hozzájárulhat különbözõ pólusokon a kölcsönös bizalmatlanságok, elõítéletek oldásához, a közös cselekvés erõsítéséhez, a szunnyadó, jó irányú nemzeti energiák, elõítélet-mentes gondolkodás felszabadításához. A társadalmi erõk nem központosított, de mégis egyeztetett összefogása, a külpolitika nyíltságának fokozása, a fõ elvi irányok együttes kialakítása, az intézményi keretek korszerûsítése, kiszélesítése elengedhetetlen tennivalóink sorába tartozik. Mindez megszüntetné a mostani párhuzamosságokat, szétforgácsoltságokat. Ugyanakkor megengedhetetlen és nagy károkat okoz, ha a magyar nemzetiség ügyét egyes személyek, szervezetek taktikai megfontolásoknak, túlzott önérvényesítési törekvéseiknek rendelik alá. A cselekvés demokráciája, a felelõs jelenlét, a bevonás intézményes kereteinek megteremtése, az egyenrangú részvétel a nemzeti alapkérdések megvitatásában és megoldásában — ez a legfõbb "fegyelmezõ" erõ.

Az elõrelépés másik alapfeltétele a nemzettudat "ápolása". Ehhez azonban egyrészt elengedhetetlenül szükséges a cselekvõ, nyílt, szolidaritás a nemzeti kisebbségekkel, s a gondok felelõs, józan megvitatása — már csak a fölös, terméketlen és akaratlanul is ártó indulatok mederben tartása érdekében is. Másrészt, ha a szomszédok némelyikénél heveny, túlfûtött indulatok sisteregnek, nekünk akkor is belsõ tartásra, higgadtságra kell törekednünk. Sértésre ne sértéssel, nacionalizmusra ne nacionalizmussal válaszoljunk. Ehhez is önbecsülésen alapuló, korszerû nemzettudatra van szükség. Vagyis nemzettudatunk "karbantartása" és a határozott, kulturált kiállás a magyar kisebbség mellett egymást nem keresztezik, hanem ellenkezõleg; egymást kölcsönösen föltételezik.

*

A nyíltság és a nyitottság jegyében fogant írásunk a társadalmi vitákban kikristályosodó gondolatokhoz kíván néhány megközelítéssel hozzájárulni. Célja nem lehet tehát végsõ, megfellebbezhetetlen igazságok kimondása. Feladata az, hogy a vázolt gondolatsorral felelõs eszmecserét indítson a magyar társadalomban.

Arra törekedtünk, hogy felhasználjuk és ötvözzük a magyar haladó gondolkodás néhány eredményét, észrevételét és javaslatát. Szándékunk nyílt és tisztességes. Ez persze nem óvhat meg bennünket attól, hogy némelyek kiforgassák szavainkat, szándékosan eltorzítsák, félremagyarázzák gondolatainkat. Nekünk azonban akkor is a józan, jóhiszemû, jóindulatú, a Duna-völgyi népek egymásra találását õszintén óhajtó erõkre kell építenünk.

1988. február 13.

Magyar Nemzet 1988. február 13.

2.

A Magyar Köztársaság Alkotmánya
A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló
1949. évi XVIII. törvény módosításokkal
egységes szerkezetbe foglalt szövege

(Részlet)

6. § (1) A Magyar Köztársaság elutasítja a háborút, mint a nemzetek közötti viták megoldásának eszközét, és tartózkodik a más államok függetlensége vagy területi épsége ellen irányuló erõszak alkalmazásától, illetõleg az erõszakkal való fenyegetõzéstõl.

(2) A Magyar Köztársaság együttmûködésre törekszik a világ valamennyi népével és országával.

(3) A Magyar Köztársaság felelõsséget érez a határain kívül élõ magyarok sorsáért, és elõmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását.

1989. október 23.

Magyar Közlöny 1989. október 23-i, 74. sz.

3.

Az MDF külpolitikai célkitûzései
és kisebbségvédelmi programja

(Részlet az MDF programjából)

Az MDF külpolitikája az európai egység eszméje jegyében nemzeti érdekeink érvényesítésére törekszik. A "nemzeti érdek" fogalma természetszerûen a határainkon túl élõ magyarság egészének érdekeit is jelenti. A magyar kisebbséggel való törõdésnek külpolitikai stratégiánk részévé kell válnia.

Az MDF alapvetõ célja hazánknak a közös európai házba történõ visszavezetése.

Külpolitikai helyzetünkben csökkenteni kell az egyoldalú függések és aránytalanságok mértékét. Az MDF a világpolitikai viszonyok függvényében jövõbeni célként megvalósíthatónak tartja a semlegesség elnyerését, melynek következtében a Szovjetunió Magyarországban egy politikailag kiegyensúlyozott, biztonsági érdekeit nem veszélyeztetõ országot tudna közvetlen szomszédságában. Semlegességünk kialakítása mellett szükséges egy védelmi célokat szolgáló, jól képzett és jól felszerelt honvédség fenntartása, amely szavatolja országunk biztonságát.

Gazdasági érdekeink a nemzetközi együttmûködésben is a közvetlen vállalati kapcsolatokra épülõ piaci viszonyok megteremtését igénylik. Ezen az elvi alapon kell újraszervezni a kelet-európai országokkal fennálló gazdasági kapcsolatainkat, miközben megteremtjük az EK-val való együttmûködés feltételeit.

A határainkon túl élõ magyarság ügyénél semmivel sem kisebb súlyú saját kisebbségpolitikánk elve. Nem tagadunk meg semmilyen olyan jogot hazai kisebbségeinktõl, amelyet a kisebbségi magyarságnak követelünk. Külön is hangsúlyozzuk, hogy a leghatározottabban elítéljük az erõszakos asszimiláció minden nyílt vagy burkolt formáját.

Olyan Magyarország és olyan Közép-Európa felépítésén munkálkodunk, amelyben senki ne érezzen hátrányt etnikai vagy vallási hovatartozása, annak természetes vállalása miatt.

1990. március

Magyarország politikai évkönyve, AULA-OMIKK, 1990, 532.

4.

A Kormány programjának ismertetése

(Részlet)

Kisebbségi politikánk fõ célja az emberi jogok, s ezeken belül a kisebbségek jogainak érvényre juttatása határainkon kívül és határainkon belül egyaránt. Tekintettel arra, hogy a magyarság egyharmada határainkon kívül él, a magyar államnak különleges felelõssége a magyar nemzet, mint kulturális és etnikai közösség megmaradásának támogatása mindenütt. Ezért állunk ki — a fennálló nemzetközi szerzõdések tiszteletben tartásával, azok szellemében — a határainkon kívül élõ magyar közösségek önrendelkezési jogának megtartása mellett, a szomszéd államok kormányainak kinyilvánított ígéreteivel is összhangban. Ideje, hogy a nemzeti kisebbségek valóban az országok közötti barátság legfontosabb hídját alkossák, de ezt csak a jogaikat és méltóságérzetüket visszanyert közösségek láthatják el. Ebben a tiszta törekvésünkben számítunk a demokratikus államok kormányainak és közvéleményének támogatására éppen úgy, mint az európai és a nemzetközi szervezetek politikai segítéségre.

Külön hangsúlyt helyezünk a határainkon túl élõ, az egykori történelmi Magyarország területén élõ magyar kisebbségek mellett a nyugati magyar emigrációval való kapcsolatunkra is, és a nyugati magyar emigráció problémakörének rendezésére törekedve kívánjuk, hogy megtartva akár állampolgárságukat ugyancsak vállalkozzanak a híd vagy nemzetünk érdekében a népi diplomácia feladatkörének ellátására.

(...)

1990. május 22.

Antall József miniszterelnök

Országgyûlési Napló, Az Országgyûlés 5. ülésnapja, 1990. május 22. 208.

5.

"Konstruktív partnerséget kínálunk"

Két évvel ezelõtt szeptemberben hívták létre a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Titkárságot, amelyet miniszterhelyettesi rangban Tabajdi Csaba vezetett. Az intézmény mind a hazai kisebbségekkel, mind a határon túl élõ magyarság ügyével foglalkozott. Az 1990. tavaszán megalakult Antall-kormány kettéosztotta a feladatot s a hivatalt. A hazai kisebbségekkel a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal, a külhoni magyarsággal a határon túli magyarok titkársága foglalkozik. Az átalakulás milyen változásokat hozott a hivatal életében? - kérdeztük Entz Géza államtitkártól.

Az európai politikában fokozatosan elõtérbe került a kisebbségek ügye. Az országnak kiszélesedett a nemzetközi mozgástere, s különbözõ bel- és külpolitikai feladatok jelentkeztek ezen a téren. Az akkor létrehívott titkárság, tulajdonképpen elõkészítõ szerepet töltött be, bár még senki sem sejthette, hogy kevesebb, mint egy éven belül választásokra kerül sor, s a térségben összeomlanak a régi rezsimek. A hivatal ügyeit 11 ember intézte, s emellett mûködött társadalmi alapon egy 60 fõs kollégium, melynek tagja volt Antall József is. A titkárság a szomszédos országokban és az egész világon megkezdte a kapcsolatok felvételét - szervezetek hiányában - a politizáló értelmiség különbözõ képviselõivel, s a magyarországi szervezetekkel. A választások után a kormány a titkárság tapasztalatait figyelembe véve osztotta ketté a feladatot. Helyzetünket megkönnyítette, hogy a szomszédos országokban is létrejöttek politikai érdekképviseletek, pártok. Tehát tartalmilag és minõségileg is megváltozott a helyzet- aktív, szakmailag megalapozott, nemzetközi diplomáciai tevékenységre volt szükség. Olyanra, mely nem illeszkedik közvetlenül a Külügyminisztérium profiljába, de kiegészíti azt. Hiszen a minisztérium államközi, nem pedig társadalmi és kulturális szervezõdések szintjén tartja fenn a kapcsolatokat.

— Milyen következményeket támasztanak a titkárság munkatársai felé, s önnek, mint politikai államtitkárnak, mi a feladata?

— Nekem, a munka összehangolása és az apparátus létrehozása a feladatom. Ez utóbbi kiépült, s már ezt is eredményének könyvelhetjük el. Tizennégy politikai munkatárs dolgozik a titkárságon, de el tudnék képzelni egy húsz százalékos bõvítést. Az õ munkájukat egy-egy területen még szakemberek is segítik. A munkatársaknak átfogó és mély ismeretekkel kell rendelkezniük a szomszédos országok és a diaszpóra magyarság helyzetérõl, s elengedhetetlen világnyelvek, illetve a szomszédos országok nyelvének ismerete. A belsõ munkamegosztás részben országonként történik, részben a kisebbségi diplomácia különbözõ kérdéseinek szempontjait figyelembe véve. Tehát az európai biztonsági folyamat, az Európa Tanács keretében folyó diplomáciai tevékenységbe való szakértõi bekapcsolódás a célunk. Ezt természetesen a Külügyminisztériummal szoros és napi egyeztetésben végezzük. Az én feladataim közé tartozik még, hogy kapcsolatot tartsak fenn mindazon külföldi kormányhivatalokkal és tisztviselõkkel, akik a kisebbségi kérdéssel foglalkoznak. Igen fontos számunkra, hogy a titkárságot minden országban elfogadják, ott is, ahol a kisebbségi kérdést még mindig kizárólagos belügyként kezelik. Ez nem azt jelenti, hogy beleavatkozunk más országok dolgaiba, sem az ottani magyarok ügyeibe. Mi a szabad kapcsolattartás eszméjét képviseljük, s igyekszünk támogatni a kinti magyarság törekvéseit.

— Hasonló szinten könnyen találtak-e partnerre?

— Igen, más országokban is kezdenek már államigazgatási szinten foglalkozni ezzel a kérdéssel, de van még különbség a magyar kormányzati szervek törekvése és a szomszédos országok többségének elképzelése között. Mi, az érintett kisebbség igényeibõl indulunk ki, és önszervezõdésére kívánunk építeni. A szomszédos országok némelyikében pedig csak kirakatpolitikát folytatnak. Úgy kezelik a kérdést, hogy pusztán eleget tegyenek bizonyos európai normáknak. De alapvetõen konfliktusos a kisebbségi szervezetekhez való viszonyuk.

— Melyik országgal épült ki a legjobb kapcsolat?

— Attól függ, milyen szempontból minõsítem a dolgokat. A hivatalos meghívás teljes elismerése a magyar törekvéseknek. Eszerint tárgyaltam már Szerbiában, Szlovéniában, félhivatalos látogatást tettem Horvátországban s Kijevben. Meghívott a Cseh- és Szlovák Köztársaság szövetségi miniszterelnök-helyettese is, Romániában tíznapos utazást tettem, amit az ottani külügyminisztérium magánjellegûnek minõsített. Ennek ellenére a legfelsõbb vezetõkkel tárgyaltam, s részt vette egy igen nagy érdeklõsét kiváltó sajtóértekezleten. Ezt azért tartom lényegesnek, mert a magyar politikai törekvéseket ismertethettem a román közvélemény elõtt. A románokkal a kapcsolattartást megnehezíti, hogy kialakulatlan még politikai rendszerük, nem dõlt el egyértelmûen, milyen irányban kívánnak haladni. Egyedüli lehetõségünk, hogy konstruktív partnerséget kínálunk. A mi stratégiánk egybeesik az európai fejlõdés fõ vonalával. Európa korábban szétszabdalt hatalmak érdekellentéteinek összjátéka volt. Ma ezek az érdekellentétek alárendezõdnek egy összeurópai nagypiaci érdeknek. Amely országban megérett ez a felismerés, ott a mi ügyünket is könnyû elõmozdítani. Ezt mutatja az ukránokkal kötött szerzõdés. Felvetõdött a szlovénekkel és a horvátokkal is, de figyelembe kell vennünk a jugoszláv belsõ helyzet alakulását.

— Két alapítvány is kapcsolódik a titkárság munkájához. Milyen cél érdekében jöttek ezek létre?

— Az Illyés Alapítvány 1990. tavaszán alakult. Minden évben egy, a kormány által felkért kuratórium osztja szét a költségvetésbõl biztosított 15 millió forintot. Úgy kívánunk segíteni a kinti magyarságnak, hogy már folyamatban lévõ, de pénz hiányában elakadt kezdeményezéseket támogatunk, illetve a gazdálkodóktól vagy másoktól vállaljuk bizonyos eszközös beszerzését. Az alapítvány maga is igyekszik felkutatni kiegészítõ jövedelmi forrásokat. A Teleki Alapítvány szeptembertõl kezdi meg mûködését, szintén a kormány, 70 millió forinton támogatásával. Feladata egy tudományos kutatási bázis, regionális és nemzetközi információs és tájékoztatási központ létrehozása. Ezen belül az etnikai és kisebbségi folyamatok dokumentálása, és az információk rendszeres gyûjtése. A kuratórium elnöke Kosáry Domonkos, engem a társelnöki poszt betöltésével bízott meg a kormány.

— Milyen a titkárság kapcsolata az ellenzéki pártokkal?

— A Fidesz kisebbségi szakértõivel rendszeresen információt cserélünk. Megítélésem szerint külpolitikai programjuk kisebbségi része és a kormány politikai gyakorlata között nem sok különbség van. Az SZDSZ-szel többször próbáltunk ilyen vonalon kapcsolatot teremteni, de erre még nem került sor. Tabajdi Csaba szocialista képviselõ pedig tagja mindkét alapítvány kuratóriumának.

— Mi az Önök elõtt álló legfontosabb feladat ma?

— A genfi kisebbségi konferenciára készülünk a párizsi csúcsértekezlet megbízásából. A Külügyminisztérium és a titkárság adja a delegációt, melyet én vezetek. Szeretnénk az Európai Biztonsági és Együttmûködési Értekezleten eddig elért elvi konszenzust a gyakorlati megvalósítás irányába továbbvinni. Akár információs központ létrehozásával, akár rendszeres találkozók összehívásával, s az elvek gyakorlati megvalósulásának ellenõrzésével.

1991. július 17.

Magyar Nemzet 1991. július 17.

6.

A Magyar Köztársaság Kormányának Nyilatkozata
a magyar kisebbségekrõl

Közép- és Kelet-Európa stabilitásának és biztonságának elõfeltétele, hogy a különféle (nemzeti, etnikai, vallási és politikai) kisebbségek ne válhassanak az állam hatalmi politikájának áldozatává. Térségünkben a 20. század során olyan erõ- és érdekviszonyok érvényesülnek, amelyek következtében az állam nem mint minden állampolgár közjavát szolgáló intézmény mûködött, hanem a többségi nemzet tulajdonává vált. Ennek jegyében a kisebbségekre gyanakvással tekintettek, kétségbe vonták állampolgári lojalitásukat és a nyelvük, kultúrájuk megõrzésére irányuló törekvéseket nem egyszer az államrend és az államegység elleni támadásnak nyilvánították.

A kommunista rendszer összeomlása után helyüket keresõ népek és államok sajnálatos módon hajlamosak visszatérni ehhez a kettõs mércével mérõ nacionalizmushoz, a nemzeti kizárólagosság korszerûtlen eszméjéhez. Ez térségünk demokratikus átalakulásának egyik legnagyobb akadálya.

A délszláv népek tragikus konfliktusa, amely az "etnikai megtisztítás" jegyében a második világháború óta Európában elkövetett legsúlyosabb ember- és népellenes bûntettekhez vezetett, világosan példázza ezt az úttévesztést. De azt is, hogy gyökeresen új megoldásokat kell keresni az érdekeltek és a nemzetközi közösség egyesített erõfeszítéseivel. Közös fellépéssel kell gátat vetni nemcsak a vérontásnak, hanem a kisebbségek elleni gyûlöletkeltésnek, ellenségkép-gyártásnak, s azoknak a törekvéseknek, amelyek egy-egy terület etnikai összetételét mesterséges eszközökkel ki- és betelepítésekkel akarják megváltoztatni.

Európa nyugati felében elmélyül az államok integrációja, a letelepedés és a munkavállalás szabadsága általános joggá vált, megállapítható, hogy a nemzetállam eszméjét végképp meghaladta az idõ. Ilyen körülmények között az etnikailag tiszta államok létesítésére irányuló törekvések anakronisztikusak, emberellenesek és ellentmondanak az ENSZ Alapokmányának, a Helsinki Záróokmánynak és a Párizsi Kartának.

Felidézzük itt a magyar politikai gondolkodás nagyszerû hagyományait, a Szent István-i gondolatot, az államon belüli népek együttélésének eszméjét és Eötvös József szavait is, aki már a XIX. század közepén leírta, hogy "a világ a föderatív elv általános alkalmazásának megy elébe" ... és "...egykor ide fogunk jutni".

Az államok és nemzetek békés új rendjének kiépítéséhez csak az államokon belüli nemzeti és etnikai sokszínûség alkotmányos elismerésén keresztül vezethet az út. Az ehhez szükséges kompromisszumok kidolgozásának az államok és a területükön élõ nemzeti, illetve etnikai kisebbségek demokratikus párbeszédére kell épülnie. Így jöhet létre az a belsõ alkotmányos rend, amely az államokat képessé teszi az egymás közötti új típusú, valóban korszerû kapcsolatokra.

A kisebbségben élõ magyar népcsoportok — csakúgy, mint más nemzeti és etnikai közösségek — önszervezõdési törekvései fontos részét képezik térségünk társadalmi és politikai rekonstrukciójának, mindenekelõtt a civil társadalom újjászervezõdésének.

A Kárpát-medencében élõ magyar közösségek a szavazópolgárok akaratából részt vesznek országaik törvényhozó és helyhatósági testületeiben. Törekvéseikkel nem vonják kétségbe az adott államkereteket, azokon belül kívánják megteremteni az önszervezõdésükhöz, jogaik gyakorlásához, kulturális autonómiájuk biztosításához szükséges alkotmányos és törvényes formákat. Ebbe a folyamatba illeszkednek a különféle autonómia-elképzelések is. Figyelembe véve a kisebbségi létforma sajátos helyzeteit, ez szórványban a személyi, helyi kisebbségben az önkormányzati, szubregionális többség esetén pedig a területi elvû autonómiák rendszere lehet.

A magyar kormány megítélése szerint a magyar kisebbségek saját jövõjükre vonatkozó elképzelései beilleszkednek a meghatározó európai folyamatokba és jó alapot kínálnak Magyarország és szomszédai kisebbségpolitikai együttmûködéséhez.

Meggyõzõdésünk, hogy a nemzeti kisebbségek és kormányaik közötti érdemi párbeszéd kibontakozása és ennek nyomán a Magyarország és szomszédai közötti új viszony létrejötte nagy mértékben csökkentheti a térségben a feszültséget, kialakíthatja a modern demokratikus kapcsolatrendszereket mind az egyes országokon belül, mind az országok között. Így kerülhetünk közelebb egész Európa tartós stabilitásához és integrációjához.

Budapest, 1992. augusztus 18.

Új Magyarország 1992. augusztus 19.

7.

Közlemény a Magyar Köztársaság kormánya
és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség
1993. február 26-i megbeszéléseirõl

A Magyar Köztársaság Alkotmánya elõírja a határokon kívül élõ magyarság iránti felelõsséget.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Programja az ország kétmilliónyi magyarságát államalkotó tényezõként, másfelõl az egyetemes magyar nemzet elidegeníthetetlen részeként határozza meg.

A Magyar Köztársaság és Románia által is elfogadott és aláírt vonatkozó nemzetközi dokumentumok egyértelmûen biztosítják a nemzeti kisebbségek és anyanemzeteik közötti szabad kapcsolattartást és együttmûködést.

Országaink törvényei és a nemzetközi jog elõírásainak keretében a romániai Magyar Demokrata Szövetség küldöttsége a Határon Túli Magyarok Hivatalának meghívására látogatást tett a Magyar Köztársaság elnökénél, miniszterelnökénél és országgyûlési elnökénél, valamint a külügyminiszternél Magyarország kormányzatával való magasszintû kapcsolatok felújítása és kiterjesztése végett.

A Magyar Köztársaság kormánya és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség országos vezetõi 1993. február 26-án Budapesten folytatott megbeszéléseirõl a következõ közleményt hozzák nyilvánosságra:

1. A Magyar Köztársaság kormánya örömmel üdvözli, hogy a brassói kongresszuson a belsõ önrendelkezés elve alapján újjászervezõdött az RMDSZ. A felek megegyeznek abban, hogy az eddigieknél szorosabb, állandó és intézményesített kapcsolattartásra törekednek.

2. Egyetértenek abban, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, mint Románia, a magyar nemzet és a demokrácia iránt elkötelezett szervezet jótékony szerepet játszhat a romániai demokratizálódás, a magyar—román államközi kapcsolatok és megbékélés elõmozdításában, valamint a térség stabilitásának és európai integrációjának szolgálatában.

3. A magyar kormány nem avatkozik bele az RMDSZ politikájába, de mindenben messzemenõen támogatja annak legitim törekvéseit és álláspontját. Ennek megfelelõen üdvözli és elõ kívánja segíteni a Szövetség, illetve a romániai magyarság belsõ önrendelkezésének és autonómia-tervezetének Románia törvényeivel és a nemzetközi jogszabályokkal egyezõ megvalósítását.

4. Magyarország hathatósan támogatni kívánja a romániai magyar társadalomnak politikai, gazdasági, polgári, kulturális, egyházi és tanügyi kibontakozását és fejlõdését. Erre nézve a felek részletes javaslat-csomag megvalósításában állapodtak meg.

5. Mivel Magyarország és a romániai magyarság egyaránt érdekelt Románia demokratikus átalakulásában, készek együttesen is elõsegíteni e cél megvalósítását. Ennek a folyamatnak képezi szerves részét a magyar nemzeti kisebbség és a többi kisebbség helyzetének demokratikus rendezése, Románia érdekeinek és törvényeinek, valamint az európai jogrendnek megfelelõen.

6. A felek minden lehetõt elkövetnek a magyar—román államközi alapszerzõdés, továbbá egy államközi kisebbségvédelmi megállapodás mihamarabbi megkötése érdekében. Másfelõl szorgalmazzák a magyarországi kisebbségi törvény és a romániai nemzetiségi statútum sürgõs elfogadását.

7. Magyarország miniszterelnöke és a Románia Magyar Demokrata Szövetsége vezetõi egyetértenek abban, hogy a határon túli magyar kisebbség ügyét nem szabad pártpolitikai és választási célokra felhasználni. Erre nézve szükségesnek tartják a határon túli magyarság ügyében történõ politizálás egységes alapokra helyezését, többpárti egyetértéssel.

Budapest, 1993. február 26.

TLA Közép-Európa Intézet Könyvtára 99/2280

8.

Kormányszóvivõi iroda közleménye

Boross Péter miniszterelnök pénteken délután fogadta a határon túli magyar szervezetek vezetõit. A találkozáson részt vett: Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szövetségi elnöke, Szlovákiából Duray Miklós, az Együttélés, valamint Bugár Béla a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, Ágoston András, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke, Fodó Sándor, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének elnöke, Pasza Árpád, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke és Pozsonec Mária, a Muravidéki Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség elnöke, Szlovéniából.

A találkozón részt vett: Csoóri Sándor a Magyarok Világszövetségének elnöke.

A találkozón, melynek keretében kétoldalú tárgyalásokra is sor került, Boross Péter miniszterelnök leszögezte, hogy a kárpát-medencei õshonos magyarság vonatkozásában Antall József néhai miniszterelnök politikai felfogását kívánja követni. A magyar kormány az 1992. augusztus 18-i nyilatkozatának értelmében továbbra is támogatja a határon túli magyarság mindazon törekvését, melyeket azok legitim képviselõi fogalmaznak meg és összhangban állnak az európai integráció eszméivel. A határon túli magyar szervezetek vezetõi megerõsítették, hogy továbbra is ezt tekintik olyan minimumnak, amelyet elvárnak a mindenkori magyar kormánytól és magyarországi politikai kapcsolataikat a jövõben is ennek függvényében fogják építeni.

A tárgyaló felek leszögezték, hogy ez a kapcsolat már eddig is nagyban hozzájárult a közép-európai térség stabilitásának megerõsítéséhez. Megállapították: ez a politika teremtette meg annak az alapját, hogy a térségünkben a XIX. század folyamán felhalmozódott megoldatlan problémák, az ebbõl származó válságjelenségek, a nemzeti kizárólagosságra irányuló törekvések, a türelmetlenség, a magyarellenesség és a politikai visszarendezõdési folyamatok ellenére a határon túli magyarság megõrizhette politikai józanságát, elkötelezettségét a pluralizmus és a parlamenti demokrácia mellett.

A határon túli magyar vezetõk kifejtették, továbbra is tárgyalásos úton igyekeznek érvényesíteni nemzeti közösségként való elismerésüket, a szubszidiaritás elvén alapuló területi, illetve közösségi önkormányzati jogaikat és a partneri kapcsolatok megteremtését az egyes országok számbeli többségben lévõ nemzeteivel. Ennek érdekében demokratikus eszközökkel kívánják kifejezésre juttatni politikai alanyiságukat, mindenekelõtt szabadon választott saját képviseleti testületeiken keresztül, amelyek a közösséget, illetve az általa lakott területeket érintõ kérdésekben önálló döntési joggal bírnak.

Boross Péter miniszterelnök kifejtette: a legitim magyar szervezetek által megfogalmazott elvek teljes mértékben összhangban állnak az európai integráció alapeszméivel és a maastrichti szerzõdésben megfogalmazottakkal. Az érintett közösségek helyzetének rendezésére kidolgozott konkrét tervezetekhez hasonló modellek számos esetben bizonyultak mûködõképesnek Európában, ezért a Magyar Köztársaság kormánya a határon túli magyarok ezen jogos törekvéseit teljes mértékben, minden rendelkezésre álló legitim eszközzel támogatja.

A találkozó résztvevõi értékelték az európai közösségek által tett eddigi erõfeszítéseket az Európai Stabilitási Egyezmény létrehozására. Megállapították, hogy ilyen egyezmény csak akkor töltheti be küldetését Közép- és Kelet-Európa stabilizálásában, ha az egyes országok kormányai és az érintett nemzeti közösségek legitim képviselõi között jön létre megegyezés az adott közösség jogállását illetõen.

A Magyar Köztársaság Kormánya úgy ítéli meg, hogy ez teremthet megfelelõ feltételeket a térségben a stabilitást hosszú távon biztosítani hivatott kétoldalú egyezményekre irányuló tárgyalásoknak is.

Az érintettek megállapították, hogy mind a kormányok és a magyar közösségek szervezetei, mind a Magyarország és az illetõ ország közötti kétoldalú kapcsolatokban jelentõs pozitív lépések történtek Horvátország, Szlovénia és Ukrajna vonatkozásában.

A találkozó résztvevõi szükségesnek tartják, hogy a határon túli magyar közösségek, szociális és kulturális természetû igényeit a magyar állam a legitim célkitûzésekkel összhangban anyagilag is támogassa.

Budapest, 1994. február 11.

TLA Közép-Európa Intézet Könyvtára 99/2280.

9.

A Magyar Köztársaság kormányának programja
1994—1998

(részlet)

Kapcsolatok a határon túli magyarsággal

A kormány a nemzetközi biztonság, stabilitás és együttmûködés szempontjából megkülönböztetett fontosságot tulajdonít a nemzeti és etnikai kisebbségek jogai szavatolásának és hatékony védelmének. A kormány az alkotmányban rögzített politikai-erkölcsi kötelezettségének megfelelõen jelentõs figyelmet kíván fordítani a határon túli magyarság helyzetére. Jogaik biztosítását a magyar külpolitikai kapcsolatrendszer sajátos területének, fontos belpolitikai feladatnak, a nemzeti szolidaritás részének tekinti.

A kormány a határon túli magyarságot kulturális értelemben a magyar nemzet részének tekinti. A rendelkezésére álló eszközökkel — a nemzetközi normákkal összhangban — arra törekszik, hogy a határon túli magyarok számára olyan gazdasági, politikai, jogi feltételrendszer és társadalmi légkör alakuljon ki, amelyben országuk állampolgáraként szülõföldjükön boldogulhatnak. Síkraszáll azért, hogy a nemzeti önazonossághoz való jog mindenütt maradéktalanul érvényesüljön. Az ENSZ, az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttmûködési Értekezlet dokumentumainak megfelelõen a magyar kormány a hatékony kisebbségvédelem alapvetõ feltételének tekinti a kedvezményes bánásmód és sajátos jogok biztosítását annak érdekében, hogy a kisebbségi létbõl fakadó hátrányokat ellensúlyozni lehessen. A kormány meggyõzõdése, hogy az államoknak a kisebbségek iránt tanúsított magatartása az emberi jogok érvényesítésének fontos összetevõje, és elválaszthatatlan része a nemzetközi kapcsolatoknak.

A kormány a határon túli magyarok helyzetének kérdését a szomszédos országokhoz fûzõdõ viszony egyik kiemelt összetevõjének tekinti. Abból indul ki, hogy a határon túli magyarok jogainak szavatolásához és gyakorlati érvényesüléséhez párbeszédre van szükség az érintett szomszédos államok politikai vezetésével, és kölcsönös elõnyökön alapuló, széles körû együttmûködés kialakítására kell törekednie. A kormány határozottan és következetesen síkraszáll azért, hogy a határon túli magyarok, illetve szervezeteik tényleges egyenlõséget élvezzenek jogaik gyakorlásában. A meglevõ, illetve felmerülõ problémákat alapvetõen a kétoldalú kapcsolatok keretében kívánja rendezni, de a megoldás érdekében a nemzetközi fórumokat és szervezeteket is igénybe veszi, továbbá széles körû nemzetközi támogatás biztosítását is szükségesnek tartja. A kormány aktív és kezdeményezõ szerepre törekszik a hatékony két- és sokoldalú nemzetközi kisebbségvédelmi rendszer létrehozása érdekében. Bizonyságát adva annak, hogy egyaránt fontosnak tekinti a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek védelmének nemzetközi jogi összetevõit, mielõbb benyújtja ratifikálásra az Országgyûlésnek a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját és a Békéltetésrõl és a Választott Bíróságokról szóló Európai Egyezményt.

A szülõföldön való boldogulás érdekében a kormány meghatározónak tartja a határon túl élõ magyarok egzisztenciateremtését, gazdasági felemelkedését, polgárosodását, a helyi önkormányzatokban való részvételüket és civil társadalmi önszervezõdésüket. A kisebbségek fejlõdése szempontjából egyaránt fontos az alulról szervezõdõ helyi politizálás és az állami szintû, parlamenti érdekérvényesítés. A kormány lehetõségeivel arányosan — az európai integrációs intézmények gyakorlatának megfelelõ — szakmai együttmûködési formákkal, képzési programokkal, a határ menti területek kapcsolatainak erõsítésével kívánja elõsegíteni azt, hogy a határon túli magyarság élni tudjon az adott ország helyi közigazgatási és vállalkozási lehetõségeivel. A kormány a kölcsönös érdekek alapján nagyon fontosnak tekinti a határon túli magyarok gazdálkodói tevékenységének integrálását a szomszédos államokkal való gazdasági együttmûködésbe.

A kormány a kisebbségek autonómiáját az emberi, kisebbségi és gazdasági-szociális jogok érvényesítése alkalmas és kívánatos keretének tekinti az adott állam határain belül, a nemzetközi jogi elvekkel és gyakorlattal összhangban. Támogatja a határon túli magyarok jogai érvényesüléséhez szükséges feltételek megteremtését, az elõremutató európai gyakorlattal összhangban álló autonómiatörekvéseik megvalósítását.

A kormány segíti a határon túli magyarok kulturális-közmûvelõdési, anyanyelvi oktatási, tudományos, hitéleti és szakmai önszervezõdését és ezek szoros kapcsolódását a megfelelõ magyarországi és nemzetközi szervezetekhez, intézményekhez. Szorgalmazza az ösztöndíjrendszer olyan továbbfejlesztését, amely a határon túli magyar fiataloknak a szomszédos országok magyar oktatási intézményeiben való tanulmányait szolgálja, és elõsegíti a Magyarországon végzett fiatalok hazatérését.

A kormány minden megkülönböztetés nélküli kapcsolatot, partneri viszonyt kíván teremteni a határon túli magyarok valamennyi legitim és demokratikus szervezetével, pártjával és azok választott vezetõivel. Alapelvnek tekinti, hogy a kisebbségeket érintõ kérdésekrõl az õ szervezeteik, képviselõik véleményének figyelembevételével szülessen meg a hivatalos magyar álláspont.

A kormány támogatja a határon túli magyarokat és szervezeteiket abban, hogy szabadon tarthassanak kapcsolatot a Magyar Köztársasággal, valamint a más országokban mûködõ legitim szervezetekkel és intézményekkel.

A kormány a határon túli magyarokkal kapcsolatos hivatalos politikája kialakításában és képviseletében folyamatos párbeszédre és együttmûködésre törekszik az ellenzéki pártokkal, a civil társadalmi szervezetekkel. Olyan fórumot hoz létre, amely a parlamenti pártok és szakértõk szakmai és érdekegyeztetõ fórumaként a határon túli magyarsággal kapcsolatos politika megvitatása, a nemzeti közmegegyezés megteremtése céljából mûködik.

A határon túli magyar közösségek anyagi támogatását a kormány, legalább a jelenlegi szintet megõrizve, a mindenkori éves költségvetés elõre meghatározott százalékába kívánja biztosítani. Az oktatási, kulturális, tájékoztatási és egyházi intézmények kiépítéséhez, a szervezetek mûködéséhez szükséges eszközökön túl anyagi támogatást tart indokoltnak a határon túli magyarok gazdasági érvényesüléséhez, vállalkozásfejlesztési programjaihoz. A kormány azon kezdeményezéseket kívánja elsõsorban támogatni, amelyek tettekkel és eredményekkel igazolták létjogosultságukat. 1994. év végéig kidolgozza a támogatási rendszer elveit, irányait és módszereit. A rendszernek biztosítania kell a támogatás jellegének nyilvánosságát a határon túli magyarok érdekeinek sérelme nélkül. A pártatlan, demokratikus, átlátható és ellenõrizhetõ támogatási-elosztási rendszer kialakítása céljából szükségesnek tartja az ilyen célú közalapítványok mûködésének felülvizsgálatát és módosítását, a köz- és magánalapítványok kölcsönös tájékoztatásának javítását. Kívánatosnak tartja, hogy egyre inkább a legitim határon túli magyar szervezetek e célból létrehozott demokratikus testületei ítéljék oda a támogatásokat.

A kormány számít a magyar alkotmány szellemével összhangban tevékenykedõ nyugati magyarok alkotó együttmûködésére a gazdasági-társadalmi modernizáció eredményes megvalósításában, a hiteles Magyarország-kép kialakításában és képviseletében, a nemzetközi kisebbségvédelem hatékonyabbá tételében.

A kormány a határon túli magyarsággal kapcsolatos kormányzati feladatok közigazgatáson belüli megfelelõ ellátása érdekében a szükséges hatáskörökkel felruházott önálló szervezetet, a Határon Túli Magyarok Hivatalát mûködteti. E hivatal összehangolja a határon túli magyarsággal kapcsolatos egész kormányzati tevékenységet, kisebbségpolitikai koncepciót dolgoz ki, kapcsolatot tart fenn a határon túli magyarság szervezeteivel, valamint más államok hasonló intézményeivel, a hazai és nemzetközi tudományos élettel, közremûködik a kisebbségi ügyek képviseletében a nemzetközi szervezetekben, és figyelemmel kíséri a nem kormányzati szervezetek tevékenységét.

A kormány sürgõs tennivalónak tartja a kisebbségpolitikai koncepció kidolgozása és hatékony napi gyakorlati politika érdekében a megfelelõ tudományos háttér, komplex adatbázis biztosítását.

1994. július

A Magyar Köztársaság kormányának programja 1994—1998. Budapest, 1994. július 8. 116—119.

10.

Az MSZP—SZDSZ koalíciós megállapodása

(Részlet)

VI. Fejezet: Kül- és Biztonságpolitika

A magyar külpolitika törekvéseit a nemzet érdekei, az ország adottságai és a nemzetközi feltételrendszer együttesen határozzák meg.

1. A külpolitika legfontosabb feladatai:

1. 1. az ország biztonságának garantálása,

1. 2. a gazdasági célok eléréséhez szükséges külsõ feltételek, nemzetközi kapcsolatrendszer megteremtése, valamint

1. 3. annak biztosítása, hogy Magyarországról, a kormány törekvéseirõl hiteles kép alakuljon ki a világban.

2. A külpolitika prioritásai, fõ cselekvési irányai:

2. 1. az ország szoros összekapcsolása a fejlett országokkal,
euro-atlanti integrációja,

2. 2. a jószomszédi viszony megteremtése térségünk államaival, valamint

2. 3. a határainkon túl élõ magyarság jogos törekvéseinek támogatása.

E három fõ cselekvési irány között szoros összefüggés, kölcsönhatás áll fenn, ezért biztosítani kell egyenrangú, párhuzamos kezelésüket.

A külpolitikai diplomáciai tevékenység valamennyi területén megkülönböztetett figyelmet kell fordítani az ország gazdasági érdekeinek képviseletére, szolgálatára.

2. 1. Kapcsolatok a fejlett országokkal

A külpolitika eredményességéhez elengedhetetlen a nemzetközi politika és a világgazdaság fõ erõközpontjai — így az Egyesült Államok, az Európai Unió, Oroszország, Japán — belsõ változásainak és egymáshoz való viszonyának figyelemmel kísérése, folyamatos elemzése.

2. 1. 1. A fejlett országokhoz történõ szoros kapcsolódás, az euro-atlanti térségbe történõ integrálódás szempontjából megkülönböztetett jelentõsége van annak, hogy Magyarország a lehetséges legkorábbi idõpontban és az elérhetõ legkedvezõbb feltételekkel az Európai Unió tagja legyen. A tagság hazánkat a gazdasági integráció mellett a politikai együttmûködés, a közös külpolitika, biztonságpolitika és védelem részesévé is teszi, így az egyidejûleg szolgálja majd gazdasági érdekeinket és biztonságunkat.

2. 1. 2. A csatlakozás napirendre kerüléséig arra kell törekednünk, hogy minél jobban kihasználjuk a társulási megállapodásból adódó lehetõségeket. Élni kell a megállapodás továbbfejlesztésének és szükség szerinti felülvizsgálatának, módosításának a szerzõdésben is biztosított eszközével annak érdekében, hogy a társulás az eddiginél több elõnnyel járjon a magyar gazdaság számára.

2. 1. 3. A kormány fontos feladatának tekinti az ország felkészítését a majdani csatlakozásra. Ennek egyaránt része a gazdaság hatékonyságának, versenyképességének fokozása, a jogrendszer harmonizálása, az európai politikai kultúra követelményeinek érvényesítése és a lakosság folyamatos tájékoztatása arról, hogy a teljes jogú tagság milyen elõnyökkel, illetve kötelezettségekkel jár.

2. 1. 4. A kormány arra fog törekedni, hogy Magyarország csatlakozásáról a most kezdõdõ parlamenti ciklusban meginduljanak a tárgyalások. A csatlakozási tárgyalások lezárása után a csatlakozásról a nemzetközi gyakorlatnak megfelelõen népszavazásnak kell döntenie. A kormány mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a népszavazás a csatlakozás mellett foglaljon állást.

2. 1. 5. A magyar külpolitikának stratégiai célja, hogy az országot az euro-atlanti térséghez kapcsolja. Ebben a folyamatban kiemelkedõen fontos a szerepe Magyarország és a NATO kapcsolatainak, politikai és katonai együttmûködésének. Hazánk részvétele az Észak-atlanti Együttmûködési Tanács munkájában, valamint a Partnerség a Békéért programban nemcsak biztonságunkat erõsíti, de hozzájárul ahhoz is, hogy létrejöjjenek a NATO-hoz történõ csatlakozás feltételei. A koalíciós partnerek Magyarország NATO-hoz történõ csatlakozásának elkötelezett híveiként e döntést — a feltételeket meghatározó tárgyalásokat követõen — népszavazással kívánják megerõsíteni.

2. 1. 6. A kormány fontos feladatnak tartja Magyarország és a fejlett országok kétoldalú kapcsolatainak továbbfejlesztését. Ezen belül különösen nagy hangsúlyt kíván helyezni a gazdasági együttmûködés ösztönzésére, feltételeinek kedvezõbbé tételére. Arra kell törekedni, hogy hazánk kapcsolatrendszere minél sokrétûbb legyen, a magyar külpolitika az Európai Unió, a NATO-tagjai, az európai és más OECD-államok mellett fordítson megfelelõ figyelmet az Európán kívüli térségek gyorsan fejõdõ országaira is.

2. 2. Kapcsolatok a szomszédos országokkal

2. 2. 1. Magyarország biztonsága, a térség stabilitása és országunk gazdasági fejlõdése, piaci lehetõségeink bõvítése szempontjából egyaránt elengedhetetlen a jó viszony, a széles körû kapcsolatrendszer, a szoros együttmûködés a szomszédos országokkal, a térség államaival. A szomszédainkhoz fûzõdõ viszony normalizálása, javítása nélkül nincs esély az ott élõ magyar kisebbség helyzetének javulására. A kibékülés, a rendezett viszony megteremtése Magyarország nemzetközi megítélése, integrálódási törekvéseinek nyugati támogatása szempontjából is nélkülözhetetlen.

2. 2. 2. Arra kell törekedni, hogy a vitás kérdések ne fékezzék az elõrehaladást a többi területen. A magyar külpolitikának kezdeményezõen kell fellépnie, szükség szerint — érdekeink veszélyeztetése nélkül — bizalomerõsítõ gesztusokat is téve.

2. 2. 3. A kormány különös figyelmet kíván fordítani a viszony rendezésére, az ehhez szükséges kölcsönös bizalom megteremtésére Szlovákiával és Romániával. Kész tárgyalásokat kezdeni olyan alapszerzõdésekrõl, amelyek egyaránt tartalmazzák a kölcsönös lemondást a területi követelésekrõl, a fennálló határok elismerését és átjárhatóságuk növelését, illetve a kötelezettség-vállalást az egymás országában élõ nemzeti kisebbségek jogainak az Európa Tanács és az EBEÉ normáival összhangban álló elismerésére, garantálására és gyakorlati érvényesítésére. Az alapszerzõdések elõkészítése során a kormány véleménycserét folytat a parlamenti ellenzéki pártokkal, és kikéri az érintett országban élõ magyarság szervezeteinek véleményét.

2. 2. 4. Jugoszláviával a kormány az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait tiszteletben tartva, a szankciók által nem érintett területeken kívánja bõvíteni a kapcsolatokat. A kormány kész arra, hogy a délszláv válság rendezését követõen kezdeményezõen lépjen fel a viszony javítása, az együttmûködés fejlesztése érdekében.

2. 2. 5. A szomszédos országokkal, a térség államaival folytatott együttmûködésben különösen nagy hangsúlyt kell kapjanak a gazdasági kapcsolatok, beleértve a vegyes vállalatok és közös bankok létrehozásának ösztönzését és a hadiipari együttmûködést. Kezdeményezni kell a még hiányzó gazdasági, kereskedelmi és kulturális egyezmények megkötését, a már megkötött megállapodások parlamenti megerõsítését, illetve kibõvítését. Élni kell a kulturális és emberi kapcsolatokban rejlõ lehetõségekkel.

2. 2. 6. Szorgalmazni, támogatni kell a szomszédos országokkal a határ menti kapcsolatokat, továbbá a regionális és szubregionális együttmûködési formákat, így a Közép-európai Kezdeményezést, a Visegrádi Együttmûködést, az Alpok-Adria Munkaközösséget, a Kárpátok-Eurorégió Csoportot.

2. 3. Kapcsolatok a határon túli magyarsággal.

2. 3. 1. A kormány nagy figyelmet kíván fordítani a határon túli magyarság támogatására, azt az alkotmányban is rögzített politikai-erkölcsi kötelességének tekinti. A magyar kormány támogatja a határon túli magyarság kisebbségi jogai érvényesülése feltételeinek megteremtését, az európai gyakorlattal összhangban álló autonómiatörekvéseik megvalósítását. Hasonlóképpen fontosnak tekinti a határon túli magyarság gazdasági felemelkedését, polgárosodását, helyi társadalmi önszervezõdését, azt megfelelõ szakmai és gazdasági együttmûködési formákkal segíteni kívánja.

2. 3. 2. A kormány tisztában van azzal, hogy a határon túli magyarság jogai garantálásának és gyakorlati érvényesülésének elõmozdításához nélkülözhetetlen egyrészt a párbeszéd, a normális viszony az érintett szomszédos államok politikai vezetésével, másrészt a széles körû nemzetközi támogatás. Arra kíván törekedni, hogy a meglévõ, illetve felmerülõ problémákat a kétoldalú találkozókon felvesse, azok megoldása érdekében szót emeljen, s erre a nemzetközi fórumokat, szervezeteket is felhasználja. A magyar külpolitika fontos feladata, hogy elérje egy hatékony nemzetközi kisebbségvédelmi rendszer létrehozását. Alapvetõ követelmény, hogy a kisebbségeket érintõ kérdésekrõl csak az õ szervezeteik, képviselõik véleményének figyelembevételével szülessen meg a hivatalos magyar álláspont. A kormány minden megkülönböztetés nélkül kíván kapcsolatokat tartani a határon túli magyarság valamennyi legitim szervezetével.

2. 3. 3. A kormány támogatja a határon túli magyarság kulturális igényeinek kielégítését, szorgalmazza az ösztöndíjrendszer továbbfejlesztését és a Duna Tv módosított szervezeti rendben történõ mûködtetését.

2. 3. 4. A kisebbségi szervezetek anyagi támogatását legalább a jelenlegi szintet megõrizve, a mindenkori éves költségvetés keretében kell biztosítani. A támogatás elosztását demokratikussá, átláthatóvá és ellenõrizhetõvé kell tenni.

2. 4. Nemzetközi szervezetek

A magyar külpolitika fontos feladata az aktív részvétel az ENSZ, az EBEÉ fórumain és más nemzetközi szervezetek munkájában.

2. 5. Nem kormányszintû kapcsolatok

A külpolitikai célok elérésében a kormányszintû kapcsolatok mellett kiemelkedõ jelentõsége van a köztársasági elnök nemzetközi tevékenységének. A külkapcsolatok fontos részét képezik a parlamenti, valamint a pártközi és a társadalmi kapcsolatok is.

2. 6. A különbözõ szintû külkapcsolatok összehangolása

A kormány a hatékony külpolitikai tevékenységhez elengedhetetlennek tekinti a különbözõ szinteken kialakított nemzetközi kapcsolatok gondos összehangolását, ami a Külügyminisztérium feladata. A kormányzati struktúra változásának következtében ugyancsak a Külügyminisztérium feladatát képezi a gazdasági-diplomáciai tevékenység. A Külügyminisztériumban ezzel együtt biztosítani kell a megfelelõ szervezeti és személyi feltételeket.

1994. június 24.

Magyarország politikai évkönyve 1995,
Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest, 1995,
692—695. o.

11.

A magyar—magyar csúcs közös nyilatkozata

A Miniszterelnöki Hivatal és a Határon Túli Magyarok Hivatala szervezésében Budapesten, a "Magyarország és a határon túli magyarság" címû rendezvény keretében 1996. július 4—5-én találkoztak a határon túli magyar közösségek érdekképviseleti szervezetei, a magyar kormány, valamint a magyarországi parlamenti pártok képviselõi. A konferencián megvitatták Magyarország és a határon túli magyar közösségek kapcsolatának politikai-stratégiai kérdéseit, megfogalmazva közös álláspontjukat.

A résztvevõk

— a világ magyarságának nemzeti összetartozásából kiindulva,

— szem elõtt tartva Magyarország és határon túli magyar közösségek együttes érdekeit, azaz a magyar nemzet érdekeit,

— a határon túli magyar közösségek helyzetének minden érintett fél számára megnyugtató, tartós rendezésére törekedve,

— a Magyarország és a vele szomszédos államok közötti jó viszony elmozdításának és kialakításának szándékával,

— a térség biztonsága és stabilitása növelésének érdekében,

— Magyarország és a térség országainak euro-atlanti integrációs folyamata elõsegítésének szándékával

— jelen nyilatkozatban megerõsítik a következõket:

1. A határon túli magyar közösségek iránti felelõsség elvének, amelyet a Magyar Köztársaság alkotmánya rögzít, maradéktalanul érvényesülnie kell a Magyarország és a szomszédos országokban élõ magyar közösségek közötti viszony alakításában.

2. A kétoldalú államközi kapcsolatokban a nemzet érdekeinek hatékonyabb érvényesítéséhez szükséges a magyarországi politikai pártok, a magyar kormány, illetve a határon túli magyar közösségek politikai szervezetei közötti minél teljesebb politikai egyetértés kialakítása.

3. Megerõsítik, hogy a határon túli magyarok identitása megõrzésének, közösségként való fennmaradásának és fejlõdésének, valamint a szülõföldön való megmaradásnak alapvetõ kérdése az önkormányzat, az autonómia létrehozása, összhangban a mûködõ európai gyakorlattal és a nemzetközi normák szellemiségével. Összehangolt támogatásban részesítik a határon túli magyar közösségek ennek megfelelõ autonómia-törekvéseit, mint helyzetük alkotmányos egyenjogúságon alapuló rendezésének eszközét. A magyar kormány ezzel kapcsolatos nemzetközi fellépésén túlmenõen kiemelt jelentõséget tulajdonítanak a nemzetközi pártközi fórumokon és a nem-kormányzati szervezetekben végzett ilyen jellegû munkának.

4. Egyetértenek azzal, hogy Magyarország és a magyar nemzet jövõje szempontjából meghatározó fontosságú az euro-atlanti integrációs szervezetekhez való mielõbbi csatlakozás. Ez a Kárpát-medence különbözõ országaiban élõ valamennyi magyar érdeke, a magyarság egymásra találásának esélye. Megerõsítik annak szükségességét, hogy a Magyar Köztársaság külpolitikájában az euro-atlanti integrációs célok mellett egyidejûleg és azonos súllyal legyen képviselve a szomszédsági kapcsolatok fejlesztése. Ezen külpolitikai törekvések nem szoríthatják háttérbe a határon túli magyar nemzeti közösségek alapvetõ érdekeit.

5. Támogatják mindazon Magyarországgal szomszédos államoknak, melyek ezen szándékukat kinyilvánították, a NATO-hoz és az Európai Unióhoz történõ csatlakozását abban a meggyõzõdésben, hogy a felvételi követelmények teljesítésével az érintett államokban a demokrácia és a piacgazdaság intézményeinek zavartalan mûködésén túl az ott élõ magyar közösségek sajátos jogállásukkal kapcsolatos törekvései is érvényesülnek, összhangban az EU-tagállamok pozitív gyakorlatával.

6. A résztvevõk elítélnek minden olyan politikát, amely szembeállítja Magyarország és a határon túli magyar közösségek érdekeit.

7. A magyar kormány és a magyarországi politikai pártok partnernek tekintik a határon túli legitim magyar szervezeteket, és támogatják jelenlétüket a nemzetközi fórumokon.

8. A magyarországi politikai pártok szorgalmazzák a kapcsolatok elmélyítését a szomszédos országok demokratikus erõivel, a kölcsönös elõnyökön alapuló együttmûködést az ottani szervezetekkel és intézményekkel. Ez a törekvés megegyezik a határon túli magyar szervezetek szándékával. Ugyanakkor elengedhetetlen az érintett államok kormányai, valamint a kisebbségi közösségek legitim képviselõinek párbeszéde és megegyezése is.

9. A magyarországi parlamenti pártok vállalják, hogy törvényalkotó tevékenységük során konzultálnak a határon túli magyar szervezetekkel a közösségüket érintõ kérdésekben.

10. A résztvevõk egyetértenek azzal, hogy a határon túli közösségeket Magyarország mindenkori éves költségvetésének százalékában rögzített hányada illesse meg.

11. A Magyarország és a határon túli magyar szervezetek közötti jobb együttmûködés érdekében a résztvevõk szükségesnek tartják a folyamatos információáramlást, konzultációt és egyeztetést. A résztvevõk elhatározták, hogy még az idén találkoznak és megvizsgálják a konzultáció intézményesítésének lehetséges formáit.

1996. július 5.

Budapest, 1996. július 5.

Aláírók

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma Kovács László

Miniszterelnöki Hivatal Tabajdi Csaba

Határon Túli Magyarok Hivatala Lábody László

Magyarországi pártok

Magyar Szocialista Párt Molnár Gyula

Szabad Demokraták Szövetsége: Eörsi Mátyás

Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt Lányi Zsolt

Kereszténydemokrata Néppárt dr. Surján László

FIDESZ - Magyar Polgári Párt Németh Zsolt

Magyar Demokrata Fórum Csapody Miklós

Magyar Demokrata Néppárt Jeszenszky Géza

Határon túli magyar szervezetek

Romániai Magyar Demokrata Szövetség Markó Béla

Együttélés Politikai Mozgalom Duray Miklós

Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom Bugár Béla

Magyar Polgári Párt A. Nagy László

CSEMADOK Bauer Gyõzõ

Vajdasági Magyar Szövetség Szecsei Mihály

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Kovács Miklós

Ukrajnai magyar Demokrata Szövetség Tóth Mihály

Muravidéki Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség Pozsonec Mária

Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége Pasza Árpád

Horvátországi Magyarok Szövetsége Csörgits József

Szabadság 1996. július 6.

12.

A magyar-magyar csúcstalálkozó résztvevõi 1996 szeptember 4-én Pápán a református Kollégiumban közös tanácskozást tartottak.

Az 1996 július 5-i I. Magyar-Magyar Csúcstalálkozón elfogadott Közös Nyilatkozat elveibõl kiindulva elemezték az eltelt idõszak eseményeit.

Az 1996. július 5-én aláírt Közös Nyilatkozat 11. pontja értelmében a résztvevõk megerõsítik azt a szándékukat, hogy még az idén találkoznak és konzultáció intézményesítése céljából koordinációs munkabizottságokat hoznak létre.

A magyar-magyar csúcs bizottságot hoz létre, mely elemzést készít az eddig aláírt alapszerzõdések hatásáról. A vizsgálat kiterjed arra:

— hogyan alakult az adott országban a magyarság helyzete,

— miként változott az aláíró országok viszonya,

— milyen módon befolyásolta az a térség stabilitását.

A magyar-magyar csúcs az elemzés alapján ajánlásokat készít az esetleges szükséges teendõkrõl a nemzetközi pártszövetségek, a parlamentek és az érintett kormányok részére.

Továbbá szakértõi munkacsoportot hoz létre, melynek feladata a határon túli magyar közösségek igényeinek az elõremutató európai gyakorlatnak megfelelõ autonómiakoncepciók egyeztetése. A kidolgozott elveket a magyar-magyar csúcs résztvevõi összehangoltan képviselik.

Pápa, 1996. szeptember 4.

A részt vevõ pártok, szervezetek nevében:

Magyarországi pártok:

Magyar Szocialista Párt

Szabad demokraták Szövetsége

Független Kisgazda-,Földmunkás és Polgári Párt

Kereszténydemokrata Néppárt

Fidesz – Magyar Polgári Párt

Magyar Demokrata Fórum

Magyar Demokrata Néppárt

Határon túli magyar szervezetek

Romániai Magyar Demokrata Szövetség

Együttéleés Politikai Mozgalom

Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom

Magyar Polgári Párt

Vajdasági Magyar Szövetség

Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség

Muravidéki Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség

Horvátországi magyarok Demokratikus Közössége

Horvátországi Magyarok Szövetsége

Magyar Kisebbség 1999. 1. sz. 146-147.

13.

Politikai pártok és szervezetek nyilatkozata

Ezekben a nehéz órákban, amikor a hatalmon lévõ koalíciós magyar kormány aláírja a magyar–román alapszerzõdést, meg kell szólalnia a másik magyarországnak is.

A Magyarok Világszövetségének elnöke és az alulírott pártok, társadalmi szervezetek vezetõi szükségesnek tartják, hogy nyilatkozatban foglalják össze álláspontjukat. Az aláírók egyetértenek abban, hogy a magyar kormány feladata a jó kapcsolatok kialakítása és ápolása a szomszédos országokkal. E kötelezettséget a történelem azért rója a mindenkori magyar kormányra, hogy a magyarság, a Kárpát-medencében nyugalomban torzsalkodásoktól mentesen és biztonságban élhessen. Minden, ezt elõsegítõ kormányzati törekvést támogatni kell.

Egyetlen kormány sem kapott azonban felhatalmazást arra, hogy a magyarság érdekeinek rovására – külsõ befolyás alatt vagy saját szándékból – a jogokról való egyoldalú lemondással szerzõdéseket kössön. A magyar kormány nem kapott felhatalmazást arra, hogy a magyar–magyar csúcstalálkozón vállalt kötelezettségeitõl két hónap múlva egyoldalúan elálljon.

A kínlódásokban megedzõdött emberi bölcsesség azt mondja, hogy igazuk többnyire azoknak van, az életben és a történelemben is, akiknek nincs alkalmuk igazságtalanságot elkövetni azok ellen, akik õket korlátozzák.

A határon túli több milliós magyar közösségek már több évtizede ebben az igazságért és jogokért kiáltó léthelyzetben élnek. Éppen ezért minden alapszerzõdésnek csakis ebbõl lett volna szabad kiindulnia.

Nem ez történet. A jelenlegi magyar kormány a végsõ döntésben nem tekintette Harmadik Személynek a romániai magyarságot s ezzel – akarva-akaratlanul – az Emberi Jogok egyetemes eszméjét sértette meg.

Mi akik nem az alapszerzõdés megkötése ellen hadakozunk vakon, hanem csak az elfogadott jogokat megkurtító egyezkedések ellen, történelmi kijátszottságukban, egyetlen vallomást tehetünk: teljes szolidalitást vállalunk minden határon túli magyarral és minden érdekeiket képviselõ, törvényes szervezettel. A történelmi szorongattatás miatt kiemelten együttérzésünkrõl biztosítjuk az RMDSZ-t, amely szervezet kijátszottsága és ellehetetlenítése ellenére hõsies méltósággal küzd azokért az európai jogokért, amelyeket a román és a magyar kormány egyaránt megcsonkított. Azt igérhetjük nekik, hogy ha a hivatalos magyar kormány megelégedett a jogbíztosítás minimumával, mi – velük együtt ! – azért a jogi maximumért fogunk harcolni, amelyet õk fogalmaztak meg felelõs nyilatkozataikban a tulajdon-visszaadás és az európai gyakorlat szerint megteremthetõ autonómiaformák ügyében.

A nyilatkozat aláírói felszólítják a magyar kormányt, hogy enyhítse meg a hibás döntésbõl eredõ hátrányokat. Vegye figyelembe az erdélyi magyarság hivatott képviselõinek álláspontját és a román kormánnyal történõ tárgyalások során érvényesítse az autonómiákkal kapcsolatos jogos magyar igényeket.

Az aláírók figyelmeztetõ jelnek tekintik az aláírás helyszínének kiválasztását. Temesvár kijelölése a magyar kormány politikai rövidlátására és a politikai közéletben nélkülözhetetlen empátia hiányára utal. Ezért felhívják a kormányt és a kormányfõt, hogy hallgasson a magyarság sorsát szívén viselõ személyekre és szervezetekre, vegye tudomásul, hogy jó tanácsot azoktól kaphat, akik személyesen élik át a békeszerzõdések teremtette hátrányos helyzetet és azoktól, akiknél a magyarságtudat történeti élményként jelenik meg.

Záradékul nem hallgathatunk el egy erkölcsi törvényt: azok a népek, nemzetek, kormányok, amelyek rosszul döntenek, amikor dönthettek volna jól is, többszörösen felelõsek lesznek a történelem ítélete elõtt.

Magyarok Világszövetsége – Csoóri Sándor; Bocskai Szövetség – Dr. Balás István; Erdélyi Szövetség – Halász Péter; Kárpátaljai Szövetség – Báthory Katalin; Rákóczi Szövetség – Halzl József; Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt – Gyõriványi Sándor; Fidesz-Magyar Polgári Párt – Orbán Viktor; Kereszténydemokrata Néppárt – Giczy György; Magyar Demokrata Fórum – Boross Péter; Magyar Demokrata Néppárt – Jeszenszky Géza 1996. szeptember 17.

Magyar Nemzet 1996. szeptember 17.

14.

Tabajdi Csaba: A gazdaság a nemzeteszme fedezete
A magyar kisebbségek egzisztenciateremtését kell támogatni
2

A határon túli magyarok csak akkor õrizhetik meg nemzeti identitásukat, ha szülõföldjükön egzisztenciálisan is boldogulnak. Ez határozza meg a koalíciós kormány kisebbségi politikáját.

Ha ezt a felismerést sikerül megvalósítanunk, az a magyarországi társadalom, a határon túli magyarok és a szomszéd országokkal való kapcsolatrendszer számára egyaránt hasznos lesz. Segíti az európai együttmûködési formák kialakítását, a regionalizmus eszméinek és gyakorlatának térhódítását. A kormány úgy tartja: a kulturális-oktatási jogok védelmével együtt fel kell lépni a gazdasági természetû hátrányos megkülönböztetések ellen. A magyar kormányzatnak, a Magyarok Világszövetségének, a határon túli magyar szervezeteknek és más nem kormányzati kisebbségvédelmi szervezeteknek közös fontos feladata, hogy nyomon kövessék: gazdasági téren érik-e hátrányos megkülönböztetések a határon túli magyarokat. A privatizációban való részvétel ugyanis évtizedekre eldönti, hogy a kisebbségi magyarság a jövõben képes-e kialakítani a maga vállalkozói rétegét? Ettõl függ a civil társadalmi szféra, az autonóm, akár saját finanszírozású oktatási, kulturális és egyéb intézményrendszer léte.

Dinamizáló szigetek

Sokan hajlanak rá, hogy a határon túli magyarok ügyeit elszakítva kezeljék a többségi társadalom jogi intézményi rendszerétõl, az összetett társadalmi közegtõl, amelyben õk élnek. A határon túl élõ magyarok kulturális értelemben valóban a magyar nemzet részei, ám egy adott jogi, közigazgatási, gazdasági, közgazdasági környezetben élnek. Gazdasági elõrelépésüket Magyarország akkor képes segíteni, ha megfelelõ ismeretei vannak a szomszéd országok gazdasági rendszerérõl, törvénykezésérõl. Felvetõdik a kérdés: a többség-kisebbség viszonyában milyen feszültségek forrása lehet a gazdasági különbség? Ugyanis, ha a kisebbség alapvetõen hátrányos helyzetben van gazdasági téren, akkor az etnikai feszültségeket gerjeszt. Az is etnikai feszültséget okozhat, ha a kisebbség a többséghez képest elõreszalad a gazdasági pozíciók megszerzésében. Ez azt jelenti, hogy a határon túli magyarok egzisztenciateremtését segítve ügyelni kell a lehetséges politikai, interetnikai következményekre.

Nem lehet egyszerre három és fél millió Kárpát-medencei magyar egzisztenciateremtésében lényegesen elõrelépni. Ezért gazdasági-modernizációs, mintaátadó, dinamizáló szigeteket kell kialakítani, amelyek képesek továbbadni tapasztalataikat a nagyobb közösségnek. Ehhez új szemléletû értelmiség kell. A határon túli magyarság gazdag történészekben, irodalmárokban, jogászokban és bizonyos területeken mûszakiakban. De nem lesz mondernizáció dinamikus gazdasági személyiségek nélkül. Bekövetkezik a zárványosodás, több terület leszakad, az agyelszívás, elvándorlás következtében is. Éppen azok az értelmiségiek hagyják el legelõbb Romániát, Szlovákiát, Kárpátalját, a Vajdaságot, akik a piacgazdaságban érvényesíteni tudják ismereteiket és akiknek a nemzeti identitás megõrzésében kulcsszerepük van.

A határon túli magyar politikai elit idõnként kevéssé termékeny vitáinak is az az oka, hogy sokan nem ismerik fel: a modernizáció, demokrácia és az új nemzetfelfogás egymástól elválaszthatatlan, egyidejû szükséglet. A modernizációs szemléletû kisebbségi elitnek a Max Weber-i értelemben vett protestáns etikára alapuló vállalkozói ethoszt, a piacgazdaságban otthonos polgárság kialakulását kell segítenie.

Kell egy bank?

A határon túli magyarok és a magyar kormányzat viszonyát máig terheli az elmúlt évtizedek egyik legrosszabb hagyománya, a paternalizmus. Amikor az állampolgár elvárja, hogy valamit felülrõl, adott esetben az anyaországtól készen kapjon. Szemléletváltás szükséges: jelenjen meg a kockázatvállalás a határon túli magyarok körében. A piac, a haszon elve és az etnikai elv sok esetben egymást keresztezi. Kisebbségi sorban élõ magyarok sokszor felvetik, hogy kellene egy magyar bank. Ez fából vaskarika. A bank nem nemzetiségi, hanem a gazdasági racionalitás alapján hitelez. A magyarországi illetõségû bank szerepe csupán annyi, hogy ugyanolyan üzleti feltételek esetén egy vállalkozást ne érjen hátrány tulajdonosa magyarsága miatt. Ez némely szomszéd országban ma elõfordul. A határ menti együttmûködés is csak akkor lesz eredményes, ha a gazdasági racionalitást, a jószomszédi viszonyt és az etnikai elvet egyidejûleg sikerül érvényesítenünk.

Célszerû a határ menti gazdasági együttmûködést a kis- és középvállalkozásokra és a helyi társadalomra alapozni. Kevés, ha a határon túli magyarság csupán a maga oktatási, kulturális jogaiért harcol, meg is kell szerveznie önmagát. Így kihasználható lenne, hogy míg bizonyos országok esetében a helyi magyarság politikai elitje országos szinten nem számít partnernek, ám helyi szinten elképzelhetõ a haladás.

Az alapszerzõdések elõkészítõ tárgyalásain a gazdaság és politika viszonya fontos vitatéma volt az érintett kisebbségek képviselõivel. Az alapszerzõdés pusztán keret, a bizalomerõsítés eszköze. Térségünkben a népek, államok közötti bizalmatlanság akkora, hogy az gyakran a gazdasági együttmûködést is akadályozza. Ezért a magyar külpolitikának a nemzeti és kisebbségi érdekek védelmével egyidejûleg kell arra törekednie, hogy a gazdasági, regionális együttmûködést lehetõvé tevõ értelmes kompromisszumokra jusson a szomszédokkal. Az alapszerzõdések értékét az határozza majd meg, hogy a kereteket milyen konkrét kisebbségi és gazdasági tartalommal lehet megtölteni. Évtizedes vagy akár évszázados problémákat egy alapszerzõdéssel orvosolni nem lehet, de meg kell kísérelni a kitörést a bizalmatlanság ördögi körébõl.

Új kisebbségpolitikai szemléletre van szükség a magyar—magyar viszonyban is. Tehát az anyaországiak a határon túli magyarokra ne úgy tekintsenek, mint segélyezésre és gyámolításra váró, határon túlra szakadt testvérekre. Együttmûködésre váró közösségeket lássanak bennük, amelyek maguk is vállalkozni, kezdeményezni tudnak, s ez hasznos a magyarországiaknak. Ha megértik, hogy a magyar kormány nem segélyt ad, hanem befektet, s ez a határ menti együttmûködésben megtérül a magyarországi társadalom számára is, akkor a megcsappant nemzeti szolidaritás miatti féltékenység mérsékelhetõ. Fõleg, ha világos: a határ menti gazdasági együttmûködés egyformán érdeke az itt élõknek és a határon túliaknak.

Magyarország hátrányos helyzetû térségeinek 80 százaléka határ menti térség. Tipikus gondokkal küzd például Jánoshalma, Bácsalmás és körzete. Itt a határok átszabásával Felsõ-Bácskát elvágták Alsó-Bácskától, a vasútvonalak nem mûködnek, nincs elegendõ határátkelõhely. Csak a regionális együttmûködés élesztheti fel a korábbi természetes munkamegosztást, s élesztheti fel a határ két oldalán lévõ területek gazdaságát. A kisebbségek önbecsülését emeli, ha az anyaországiak nem gyámolítandó szegény rokonként kezelik õket, hanem értékes partnerként.

Racionális üzletet

A határon túli magyarokkal való gazdasági együttmûködésben öt kritérium érvényesítésére kell törekednünk. Az elsõ, hogy csak a gazdaságilag racionális együttmûködésnek van értelme. A második, hogy hosszú távú elõnyei legyenek, segítse a modernizáció, a gazdasági fellendülés szigeteinek kialakulását. A harmadik kritérium, hogy reális, finanszírozható legyen. Negyedik feltétel, hogy a piacgazdasági, vállalkozói mentalitást fejlessze. Végül: a szomszédok számára elfogadható legyen. A magyar kormány ebben a határ menti gazdasági együttmûködésben úgy vehet részt, hogy cégekkel, vállalkozókkal összefogva segíti az egzisztenciateremtés feltételeinek kialakítását. Orientálja a magyarországi vállalkozókat, a nyugat-európai és tengerentúli tõkéscsoportokat, közvetít, képzéseket segít. A 200 milliós tõkével ellátott Új Kézfogás Alapítvány e munkának az elindításához megfelelõ keret.

A határ menti gazdasági együttmûködésben szükség van jogi, államközi egyezményekre, beruházásvédelmi, a kettõs adóztatás elkerülésérõl szóló, valamint az állat- és növény-egészségügyi és más megállapodások megkötésére. Fejleszteni kell a kereskedelmet, hiszen az elmúlt években a kiskereskedelem, a kis- és középvállalkozások terén történt elõrelépés. A banki, pénzügyi kapcsolatok fejlesztésével az együttmûködés finanszírozását kell megoldani. Az állami garanciavállalás a vállalkozások kockázatait csökkentheti.

Információs bázist kell létrehozni. Szükséges, hogy a szomszédos országokról érvényes statisztikai adataink legyenek, ismerjük a jogszabályokat, vállalkozási feltételeket. Ezt az adatbankot a Határon Túli Magyarok Hivatalának kell létrehoznia.

Kitörési pont a menedzserképzés és oktatás, az infrastruktúra fejlesztése. Fontos a tõkehiány mérséklése, ami talán a legnehezebb, hiszen Magyarország is tõkebehozatalra szorul. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy értelmes projektekre hazai magánforrások mozgósíthatók és európai alapok is bevonhatók. El kell dönteni, hogy a gazdaság mely ágazatai kapjanak kiemelt figyelmet a határ menti régiók gazdasági együttmûködésében.

Okos projekteket

Magyarországon és a határon túli magyarok körében a külföldi tõke bevonásának egyik fõ akadálya, hogy nincsenek kellõen kimunkált projektek. Nagyon fontos, hogy a határon túli magyarok körében kialakuljon a vállalkozási mozgékonyság, az Európához való csatlakozási képesség.

Reményteljes lehet-e az együttmûködés a gazdaság és a kisebbségpolitika között? A stabilizációs program nem tekinthetõ pusztán gazdaságmenedzselésnek, amelynél meg lehet feledkezni a társadalom állapotáról, felkészültségérõl és adottságairól. A nemzeti eszme önmagában nem adhat megoldást a problémákra, ha öncél marad, s nem támasztja alá a civilizációs-gazdasági haladás eredménye, azaz a modern nemzeteszme anyagi fedezete. A nemzeti önszervezõdés csak nyerhet, ha nem pusztán az etnikai kérdésekre figyel, hanem az egyik fõ feladatra, a polgárosodásra és az azt megalapozó modernizációra összpontosít, hiszen ez a nemzeti lét, de bármiféle létezés alapja. A gazdaságnak komoly felhajtóereje lehet a modern többségi hazafiságból fakadó bizonyításvágy csakúgy, mint a nemzeti kisebbségek önszervezõdésébõl származó modernizációs tartalék.

1998. április 14.

Népszabadság 1998. április 14.

15.

Magyar Köztársaság Kormányának programja

(Részletek)3

(...)

Ezer éve Európában

Magyarország polgárai európai polgárok.

Ezer éve otthon vagyunk Európában. Az unióhoz való csatlakozás fõ kérdése az, hogy a belépésig sikerül-e egy valóban polgárosult, az unió lehetõségeit kihasználni képes országot teremtenünk, vagy Európa perifériájára, kiszolgáltatott helyzetbe szorulunk. Az uniós tagfelvételi tárgyalások az egész magyar társadalom, a gazdaság, valamennyi magyar ember életét jelentõsen befolyásolják. Az új kormány nagy kihívás elõtt áll. Csak olyan felzárkózást tarthatunk helyesnek, amely megteremti a tisztes gyarapodás esélyeit is. Jogos elvárás, hogy a magyar kormány a nemzeti érdekeket következetesen és határozottan képviselje.

A NATO-tagsággal Magyarország már végérvényesen helyet szerzett a fejlett nyugati demokráciák közösségében. Így az unióval folytatott tárgyalások célja ma már az, hogy gazdasági érdekeink érvényesítése kerüljön középpontba. Az igazi eredmények azonban nem a tárgyalóasztal mellett születnek.

Csak gyarapodó, polgárosodó közösségként tudunk helytállni az európai versenyben.

A magyar állam és a nemzet nem esik egybe. Ez fokozott felelõsséget ró Magyarországra. Fontos, hogy a nemzet egészét érintõ döntésekben a kisebbségben élõ magyar nemzetiségû polgárok képviseleti szerveinek, közösségeinek véleménye érdemben befolyásolja tetteinket. A jövõben nem fordulhat elõ, hogy a kisebbségi magyarság ellenére szülessenek meg az egész nemzetet érintõ kormányzati döntések.

A magyar nemzet tagjai, magyar polgárok vagyunk. Összeköt bennünket a magyarság több mint ezer éves történelme.

Elõdeink tisztelete, a nemzeti hagyományok ápolása erõt adhat mai tevékenységünkhöz, távlatot és hitet a jövõ feladatainak megoldásához.

A polgári fejlõdés nemzetközi feltételei

A külpolitika alapelveinek meghatározása során a kormány mindenekelõtt az általa vallott értékrendre támaszkodik. A nemzeti érdekeket értékei és elvei mentén, a világ meghatározó folyamatait ismerve és ezekhez értelmesen alkalmazkodva kívánja érvényesíteni. Külpolitikai cselekvését az erkölcsi hitelesség és a politikai célszerûség helyes összhangja, a tisztesség, az õszinteség, a nyílt tájékoztatás, a polgárokkal folytatott folyamatos párbeszéd fogja meghatározni.

A kormány külpolitikájában is szembenéz azzal az adottsággal, hogy a magyar állam és nemzet nem esik egybe, és célja, hogy a nemzeti és állami érdeket együttesen szolgálja.

A kormány magáénak vallja és tovább folyatja a rendszerváltozás után nemzeti konszenzussal elfogadott külpolitikai törekvések három fõ irányát, így az euroatlanti integrációt, a regionális stabilitást biztosító jószomszédi politikát, valamint a határon túli magyarság támogatását magába foglaló nemzetpolitikát.

A fenti célkitûzések között a kormány álláspontja szerint egyensúlyt kell teremteni. Az egyik célkitûzést sem kívánja a másiknak alárendelni vagy a másik hátrányára érvényesíteni. E célok sikeres megvalósítása egymást feltételezi és egymással szorosan összefügg: regionális stabilitás nélkül nincs sikeres euroatlanti politika, a sikeres európai integráció pedig nemcsak a regionális biztonságot és együttmûködést erõsíti, hanem lehetõséget teremt a határon túli magyarság helyzetének rendezésében is. A megkötött szerzõdések betartása és a nemzeti kisebbségi jogok tiszteletben tartása mind a regionális stabilitás és együttmûködést, mind pedig az európai integráció folyamatában történõ sikeres bekapcsolódást elõmozdítja a térség minden országa számára.

A kormány abból indul ki, hogy a határon túli magyar közösségek fontos szerepet töltenek be a kelet-európai térség stabilitásának erõsítésében és gazdasági felemelkedésében. A magyar kormány egyaránt szolgálni kívánja a szomszédos országokkal fenntartott kapcsolatok javítását és a határon túli magyar kisebbségek jogainak biztosítását. Meggyõzõdése szerint e két szempontot egymással nem szembefordítani, hanem összehangolni kell.

(...)

A nemzeti érdekeket kifejezõ integrációs politika

(...)

A kormány tudatában van annak, hogy Magyarországnak a csatlakozással egyidejûleg el kell fogadnia az unió vízum-, menedékjogi és bevándorlási politikáját. A kormány ezért olyan sajátos megoldások kidolgozására és elfogadtatására törekszik, amelyek biztosítják a szomszédos országok lakosságával történõ zavartalan kapcsolattartást, különös tekintettel az ott élõ magyarságra, valamint, hogy a csatlakozás ne jelentsen visszalépést Magyarország szomszédsági kapcsolataiban. A magyar kormány támogatja Romániának azt a törekvését, hogy az Európa Unió törölje Romániát a vízumkötelezett országok listájáról.

(...)

Regionális stabilitás

A kormány regionális politikájának alapvetõ célja a közép- és kelet-európai stabilitás erõsítése. A kormány a közép-európai régión belüli együttmûködést minõségileg új szintre kívánja emelni. Abból indul ki, hogy a közép-európai térség országai közötti együttmûködés elmélyítése, a nemzeti kisebbségek helyzetének az európai gyakorlatnak megfelelõ rendezése és az euroatlanti integráció egymással nem ellentétesek, hanem egymást kölcsönösen segítik és erõsítik. Ennek megfelelõen a kormány minden lehetséges eszközt igénybe vesz annak érdekében, hogy az ország euroatlanti integrációjából fakadó gazdasági és politikai elõnyökben a térség országai is részesüljenek.

A kormány a Magyarország és szomszédai között létrejött alapszerzõdéseket tiszteletben tartja, szomszédaitól ezek jóhiszemû értelmezését és betartását várja. Az alapszerzõdéseket azonban természetükbõl fakadóan tartalommal kell megtölteni és további, egyes részterületekre vonatkozó megállapodásokkal kell kiegészíteni, illetve továbbfejleszteni. Ezt indokolják az euroatlanti integrációból fakadó új kihívások és követelmények is. A regionális együttmûködés erõsítése és az ebben rejlõ lehetõségek fokozott kihasználása ugyanis jelentõs mértékben csökkentheti az abból fakadó nehézségeket és feszültségeket, hogy a térség országai eltérõ idõpontban válnak az euroatlanti szervezetek, így a NATO és az Európai Unió tagjává.

(...)

Nemzetpolitika

A kormány határon túli magyar politikájának célja Magyarország és a magyar közösségek közötti politikai, kulturális és gazdasági kapcsolatok kiépítése és fejlesztése Európa egységesülésének folyamatán belül, a környezõ országokban élõ magyarság szülõföldön maradásának, gyarapodásának elõsegítése.

Ennek érdekében oly módon kell rendezni a határon túli magyarság Magyarországhoz fûzõdõ kapcsolatát a jogalkotás és a kormányzati munka keretében, hogy az Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása után is biztosítsa a magyar közösségek szerves kapcsolódását az anyaországhoz.

A kormány alapvetõ fontosságot tulajdonít a magyar állam és a határon túli magyar szervezetek közötti rendszeres és intézményes párbeszédnek. A határokon túl élõ magyarság és Magyarország közös ügyeinek összehangolására rendszeressé teszi az egész magyarság politikai vezetõinek találkozóit. Ez jelenti a garanciát arra vonatkozólag, hogy a határon túl élõ magyarokat érintõ törvények, szerzõdések kidolgozása, kormányzati döntések meghozatala az õ legitim szervezeteik bevonásával történjék meg.

A kormány támogatja a határon túli magyar közösségek céljait. Nemzetpolitikájának alapja a határon túli legitim magyar szervezetek törekvéseinek elõsegítése. Ha ezek a szervezetek a közösségi autonómia alapján kívánják kifejezni demokratikus politikai akaratukat és megõrizni önazonosságukat, akkor a mindenkori magyar kormánynak kötelessége e törekvéseket támogatni. A kormány ezt a támogatást az alkotmányos kötelessége és a nemzetközi jog keretei között minden esetben meg fogja adni.

A kormány növelni fogja a határon túli magyarok nemzeti önazonosságának megõrzését célzó anyagi támogatást és segíti az ezt szolgáló intézményrendszer erõsítését.

Különös figyelmet szentel az anyanyelvi oktatás, mûvelõdés és tájékoztatás, a bõvülõ hitélet, az anyanyelv használata támogatásának. Fontosnak tartja a magyar közösségek önálló oktatási és képzési rendszerének kiépítését, az óvodától az egyetemig, mely segíti a helyi magyar társadalom megújulását és megerõsödését, az értelmiségi elit utánpótlásának biztosítását. Annak érdekében, hogy a magyar társadalom széles rétegei ezen elveket és célokat magukénak vallják, szükséges, hogy a határon túli magyarok kultúrája, földrajza, történelme a magyarországi oktatási rendszer szerves részét képezze.

A kormány törekedni fog a természetes földrajzi, gazdasági és történelmi tájegységek szerepének növelésére. Különös hangsúlyt kap a határ menti térségekben jelentkezõ, reális igényeket kielégítõ, határokon átnyúló regionális gazdaságpolitika kialakítása, amire a szakmai kamarák, egyesületek, szövetségek, önkormányzatok bevonásával kerülhet sor. A kormány szándéka, hogy hatékonyabbá tegye az anyagi támogatást szolgáló alapítványok mûködését, növelje a rendelkezésre álló pénzeszközöket.

(...)

(A kormányprogramot Orbán Viktor 1998. július 2-án ismertette a parlamentben.)

Magyarország politikai évkönyve 1998-ról. Szerk. Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László, Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Budapest,1999. 903—966. o.

16.

"Magyarország és a határon túli magyarság — 1999"
konferenciájának nyilatkozata

A konferencia résztvevõi, a Magyar Kormány, a magyarországi parlamenti pártok, a parlamenti, illetõleg tartományi képviselettel rendelkezõ határon túli magyar szervezetek, valamint a nyugati magyarság képviselõi, az 1996. július 4—5-én Budapesten megrendezett I. Magyarország és a határon túli magyarság címû konferencia nyilatkozatát alapul véve, tekintettel arra, hogy az egységes Európa létrehozása során a nyelvi, a kulturális örökség, a nemzeti önazonosság megõrzése és fejlesztése minden nemzetnek alapvetõ érdeke, maradéktalanul tiszteletben tartva az Egyesült Nemzetek Szervezete, az Európa Tanács, az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó dokumentumait, összhangban azok szellemiségével a következõkben állapodtak meg:

1. A határon túli magyar közösségek üdvözlik Magyarország NATO-hoz való csatlakozását és támogatják az Európai Unióhoz történõ csatlakozási törekvéseit. Érdekük, hogy Magyaroszág Európai Unióhoz és NATO-hoz való csatlakozásának elõnye kiterjedjenek a Magyarországgal szomszédos országokra is. Kívánatosnak tartják, hogy a csatlakozás — különös tekintettel a schengeni egyezményre — ne érintse hátrányosan Magyarorszgá és a határon túli magyarság, Magyarország és szomszédai kapcsolatait. A konferencia résztvevõinek meggyõzõdése, hogy magyarország és a határon túli magyarok közötti intézményes párbeszéd hozzájárul a biztonság kiterjesztéséhez, a gazdasági fejlõdéshez és új választóvonalak kialakulásának megelõzéséhez a térségben.

2. A határon túli magyarok különbözõ államok polgárai, ugyanakkor a közös anyanyelv, kultúra, történelem és az összetartozás tudata alapján részei a magyar nemzetnek. Magyarországnak és a határon túli magyar közösségeknek egyaránt érdeke a közép-európai térség biztonságának és stabilitásának erõsítése.

3. A határon túli magyar kisebbségi közösségek szülõföldjükön való megmaradásához és polgárosodásához a Magyar Köztársaság politikai eszközök segítségével járul hozzá. A nemzeti közösségek tagjai szabad önazonosság-vállalásának a szilárd parlamentáris demokrácia és jogállamiság elengedhetetlen feltétele. A Magyar Köztársaság politikája a határon túli magyar közösségek megmaradása és fejlõdése érdekében azon államok demokráciájának és piacgazdaságának erõsítésére irányul, amelyekben e kisebbségi közösségek élnek.

4. A kisebbségi jogok sérelme, fõleg, ha szélsõséges nacionalizmus formáját ölti, az identitásvállalás szabadságának csorbulásához, egyidejûleg a határon túli magyarok beolvasztásához és elvándorlásához vezethet. Mindez politikai és szociális feszültségeket okozhat, és ily módon gátolhatja a térség országainak euro-atlanti integrációját. Ezért Magyarország a határon túli magyar kisebbségi közösségek demokratikus politikai célkitûzéseivel összhangban kezdeményezõ politikát folytat a kisebbségben élõ magyarok közösségi és egyéni jogainak biztosítása érdekében.

5. A magyar nemzetpolitika célja, hogy a Magyarországgal szomszédos országokban élõ magyarok egyéni és közösségi jogait a nyugat-európai demokratikus országok eredményes gyakorlatának megfelelõen biztosítják. ez a közép-európai térségben további hatékony törvényhozási és kormányzati intézkedéseket igényel, annak érdekében, hogy a kisebbségi közösségek a szubszidaritás elve alapján maguk intézhessék ügyeiket.

6. E cél elérése érdekében a résztvevõk fokozzák erõfeszítéseiket a közép-európai országok euro-atlanti integrációjának támogatására. Az euro-atlanti közösséghez való közeledés kedvezõ feltételeket termet az államok demokrácia iránt elkötelezett politikai szereplõi megerõsödésének. A regionális, szubregionális és határokon átnyúló együttmûködés különféle formái, beleértve a határmenti régiók önkormányzatainak együttmûködését, — az egyes országokban élõ magyarok tevékeny részvételével — elõsegítik ezeket a folyamatokat.

7. A határon túli magyar közösségek — esetenként kormányzati pozícióból — jelentõs mértékben befolyásolhatják azon államok bel- és külpolitikáját, melyekben élnek. A magyar nemzeti kisebbségek elõsegítik a parlamentáris demokrácia és a piacgazdaság megszilárdulását, mert ez létérdekük. A külpolitika területén szerepet vállalnak ezen államok euro-atlanti integrációs törekvéseinek támogatásában. E törekvések sikere magyar nemzeti érdek, azaz a közép-európai országokban élõ magyar közösségek és Magyarország együttes érdeke. Ennek érvényesítése végett intenzívebb párbeszédre van szükség a Magyar Köztársaság és a határon túli magyarok szervezetei között, amely a kapcsolattartás intézményesítése révén valósítható meg. E párbeszéd formáit és intézményeit az államközi kapcsolatokra vonatkozó nemzetközi jogi szabályok szigorú tiszteletben tartásával és a Magyarországgal szomszédos államok demokratikus jogrendjével összhangban valósítják meg.

8. A fenti elvek gyakorlatba ültetésének elõsegítése, a magyarországi és határon túli magyar kapcsolattartás folyamatosságának biztosítása érdekében a konferencia résztvevõi állandósítják a jelen konferenciát Magyar Állandó Értekezlet néven. Ez politikai konzultatív testületként mûködik. A Magyar Állandó Értekezletet a parlamenti, illetõleg tartományi képviselettel rendelkezõ határon túli magyar szervezetek, a magyarországi parlamenti pártok, a Magyar Kormány, valamint a nyugati magyarság képviselõi alkotják, de minden esetben biztosítva a térség valamennyi magyar nemzeti közösségének részvételét. a Magyar Állandó Értekezlet évente legalább egy alkalommal a Magyar Köztársaság Miniszterelnöke meghívására ül össze. Munkarendjérõl maga határoz.

A konferencia résztvevõi egyidejûleg felkérik a Magyar Kormányt, hogy a konferencia munkájának elõsegítése érdekében a Magyar Állandó Értekezlet bevonásával hozzon létre határon túli magyar és magyarországi szakértõkbõl álló bizottságokat, melyek mindenekelõtt az oktatás, a gazdasági és szociális kapcsolatok, a jogi és önkormányzati együttmûködés, a kultúra, valamint az európai uniós csatlakozással összefüggõ kérdések (külön tekintettel a schengeni egyezmény következményeire) területén fejtik ki tevékenységüket.

Budapest, 1999. február 20.

TLA Közép-Európa Intézet Könyvtára 99/2280

 

 

 

1 Az eredeti közleményben a szerzõk beosztása is szerepelt: az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetõi.

2 Az eredeti közleményben a szerzõ beosztása is szerepel: a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára.

3 Csak a határon túli magyarságra vonatkozó részeket közöljük.