nyomtat

megoszt

Visszaforgatás
DEMÉNY PÉTER
Most, hogy három éve végleg egyedül maradtam, elmesélhetem
talán, amit mindig is el akartam mesélni, mert azt reméltem,
így jobban megértem önmagamat és mindazt, ami
velem, velünk történt, a dédszüleimmel, a nagyszüleimmel,
a szüleimmel, öcsémmel és velem, aztán meg, mindezzel
együtt, ami Máriával történt és velem, életem történetét,
mondanám, és ez talán igazabb is lenne, mert ugyan még
nem haltam meg, de végleg megértettem valamit, és most
már biztos vagyok benne, hogy a megértés nemcsak megvilágosít,
hanem be is zár, egyetlen történetbe zár be irgalmatlanul,
még ha az az egyetlen történet számtalan apró
történetből áll is.