"Kevesebb lesz a melldöngetés, az egymásnak feszülés"

Kérdezett: Szabó Béla

- Tudjuk, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatalának élére új emberek kerültek, köztük Ön is. Történtek-e más változások is, illetve módosul­-­e a HTMH tevékenységének irányvonala?

- Az elmúlt négy év során a Határon Túli Magyarok Hiva­talában kialakult egy struktúra. Jelenleg van négy területi főosz­tály, annak megfelelően, hogyan helyezkedik el a mai magyar határon kívül élő magyarság: a romániai, a délvidéki, a felvidé­ki, illetve kárpátaljai főosztály egyben, s a nyugati magyarság főosztálya.

Az 1994. évi választások után külön választottuk a sajtó- és el­lenőrző főosztályt, amely eddig egyben volt, s létrehoztunk egy gazdasági együttműködési-fejlesztési főosztályt is. Ezenkívül van egy koordináló és egy jogi főosztály.

- És miért kell a Határon Túli Magyarok Hivatalának a gazdasági együttműködéssel is foglalkozni, hiszen erre megvannak az illetékes álla­mi hivatalok, minisztériu­mok...

- Aki az elmúlt négy év során odafigyelt a Kárpát-medencében élő kisebbségek életére, annak fel kellett ismernie, hogy csak a gazdaságilag önálló kisebbségek képesek saját intézményeik megteremtésére és működ­tetésére.

Fontos és természetes dolog, a magyar alkotmány előírja a mindenkori kormány számára, hogy a kisebbségekkel törődni kell. Ennek a területeit is újra kell gondolni, tehát külön kell választani a tisztán támogatási területeket az együttműködési területektől. Azon területeket is meg kell különböztetni a töb­bitől, ahol csakis magyarországi támogatásra lehet támaszkodni. E területeket világosan el kell különíteni, s akkor megszűnik az a rossz érzés, amikor mindenki úgy véli, hogy csak a másik kapott és ő nem, s megszűnik a kiszolgáltatottság érzése is.

A kisebbségi munkának tulaj­donképpen három nagy területe van. Az egyik, hagyományosan, az oktatás. E téren is van azon­ban bizonyos változás az eddi­giekhez képest. Ahol lehet, sze­retnénk megoldani azt a kor­mányprogramba foglalt dolgot, miszerint az adott területen kell megteremteni az egzisztenciális feltételeket. A jövőben ez azt je­lenti, hogy az ösztöndíjak je­lentős részét az adott területen szeretnénk működtetni. Így jóval hatékonyabban lehet ezt ki­használni, másrészt pedig több a valószínűsége annak, hogy az értelmiség nagyobb része marad otthon...

- Ez azt jelenti, hogy ezentúl kevesebben fognak Magyarországon tanulni?

- A kérdést ketté kell válasz­tani. Mindenkinek emberi joga megválasztani, hol él és hol ta­nul. Abban lesz hangsúlyváltás, hogy mihez kap támogatást. A magyar kormány a jövőben első­sorban a helyi intézményekben való tanulást kívánja ösztöndí­jakkal támogatni. S nemcsak a diákok, hanem a tanári kar vonatkozásában is, hogy ne le­gyen egy szellemi tőkeelszívás, egy szellemi gyarmatosítás, hogy ne kelljen elmenni Nyíregy­házára, Debrecenbe tanítani egy tanárembernek ahhoz, hogy a megfelelő egzisztenciális hátte­ret biztosítsa magának.

A kisebbségi munka másik nagy területe a kultúra, a tájékoz­tatás. 1990-től kezdődően itt óriási változás következett be, hiszen a térség bekapcsolódhat abba az információs rendszerbe, mely az 1970-es évektől megje­lent a világban, s felhasználhat­ja annak eredményeit. Ma már a sajtószabadság azt is jelenti, hogy az elektronikus sajtón keresztül gyakorlatilag pillanatok alatt be lehet kapcsolódni a nem­zetközi forgalomba, hírforrá­sokat lehet igénybe venni, tehát ma már a bezártság, a provincio­nalizmus nem kell hogy jelle­mezzen egy-egy térséget még akkor sem, ha a határátkelés még mind a mai napig megle­hetősen problematikus. E má­sodik nagy területre nyilván oda kell figyelni, megkülönböztetve, hogy mi az, amit egyértelműen helyi erőforrásokból kell megteremteni, miben tud segítséget nyújtani a magyar állam az adott kisebbségnek.

A harmadik nagy terület, amely tapasztalatom szerint az elmúlt négy évben teljesen el volt hanyagolva, az a gazdasági együttműködésben rejlő lehe­tőség. Magyarországon, akárcsak a környező országokban, az elmúlt időszakban indult be a privatizációs folyamat, a gazdasá­gi szerkezet átalakulása. Ebben mi nagy lehetőséget látunk, itt egy teljesen új tulajdonosi szerkezetnek kell kialakulni, s rendkívül fontosnak tartjuk, hogy ebből a magyar kisebbségek ne maradjanak ki. A szomszédos ál­lamokban, sajnálatos módon, úgy is megvan a hajlandóság a diszkriminációra, s ennek az el­lensúlyozására kell megtalálni az együttműködésnek a lehető­ségét és azokat a forrásokat, amivel tulajdonképpen azonos helyzetbe hozzuk a határon túli kisebbségeket, az ott élő több­ségiekkel.

Ez tehát a három nagy terület, s ezeken belül is, mint már em­lítettem, megkülönböztetjük a tá­mogatást, ami egy abszolút non­profit elv alapján működik, s az együttműködést, ahol kölcsönös felelősségvállalással, kockázat­vállalással történnek a dolgok. Vannak olyan helyzetek, amikor az adott országnak kötelessége­ lenne intézményeket fenntar­tani, működtetni, hiszen a ma­gyar kisebbségek is adófizető polgárok, de ezeknek az or­szágoknak a gazdasági helyzete közismert, és sajnos nagyon sok esetben a politikai akarat hiánya, valamint az elmúlt évtizedek beidegződései miatt olyan hiá­nyosságok vannak, amelyek kötelező erővel kell hogy has­sanak a mindenkori magyar kor­mányra, hogy az ott élő kisebb­ség identitásának megőrzése végett a forrásokat ide irányítsa. Ez tehát ezt jelenti, hogy az elmúlt négy év nagyságrend­jének a megőrzése mellett egy jóval hatékonyabb forrásfel­használást kell megkísérelni, ter­mészetesen a kisebbségekkel együttműködve.

Tehát a továbbiakban nem azokba a politikai viszálykodá­sokba, belső vitákba kívánunk beleszólni, amelyek sajnálatos módon jellemzőek voltak a kö­zelmúltban, hanem ezekre a területekre szeretnénk koncent­rálni. Természetszerű volt külön­ben, hogy az események ebbe az irányba mentek el, mert amel­lett, hogy az ember a magyar kisebbséghez tartozik, vannak politikai identitásai is.

- Éppen ehhez fűződően szeretném megkérdezni: mi a véle­ménye arról a megoszlásról, amely Kárpátalja, de talán túl­zás nélkül mondhatom, hogy az egész Kárpát-medence ma­gyar kisebbségei körében ta­pasztalható? Mi ez, szemben­állás vagy természetes folya­mat?

- Úgy gondolom, hogy még akkor is természetes folyamat­nak kell tartanunk, ha nagyon sok anomáliával, egymásnak fe­szüléssel jár együtt, hiszen a poli­tikai kultúra természetes része a politikai identitás megnyilvá­nulása. Ugyanakkor a térségben a politikai kultúránk, sajnos, olyan állapotban van, hogy leginkább csak egymással szem­ben tudjuk megfogalmazni ezt a politikai identitást, s ebből követ­keznek a gondok. Szerintem, ha azoknak a nagy kihívásoknak a megválaszolására koncentrá­lunk, hogy a kárpátaljai magyarságnak mi lesz a jövője, ha arra koncentrálunk, hogy ennek a kultúrának az ápolásához mi­lyen intézményekre van szükség, mi szükségeltetik egy ember számára, aki ennek a térségnek továbbra is jelen levő tagja akar maradni, hogy anyanyelvét hasz­nálhassa, teljes identitását meg­őrizhesse. Ha e kérdések meg­válaszolására koncentrálunk, ak­kor kevesebb lesz a melldön­getés, az egymásnak feszülés, mert akkor a mindennapok munkája foglalja el az embere­ket. Talán még akkor is, ha az egzisztenciális létért már nem kell ilyen keservesen küzdeni, mint ezekben az években. Ez ugyanis egy egészséges dolog, és láthatjuk a nyugati társadal­makban is, hogy hány egyesület, kulturális létesítmény jön létre, s ez adja a társadalom igazi gazdagságát. Természetesen ab­ba az irányba is pozitív hatást kell gyakorolni, hogy az adott állam többsége ne gyanakvással élje meg és figyelje ezeket a mozgásokat, hanem természe­tesnek és a térséget gazdagító jelenségnek tekintse a kisebb­ségek létét.

- A KMKSZ legutóbbi közgyűlésén elhangzott, hogy egyes magyarországi politikai körök beavatkoznak a kárpátal­jai magyarság belügyeibe, elő­segítik a szakadást, bírálat érte a Határon Túli Magyarok Hi­vatalát is, Tabajdi Csaba elnök­ről az egyik felszólaló azt állította, hogy kettős játékot űz... Vagyis egyesek szerint Ma­gyarország is hibás abban, hogy a KMKSZ-ben szakadás történt, s több más szervezet is létrejött mellette... ­

- A válaszom gyakorlatilag már elhangzott az előbbiekben, én ugyanis úgy vélem, hogy a plurali­zálódás egy kisebbségi társada­lmon belül tulajdonképpen egész­séges jelenség. Aki ezt nem így látja, az vagy paranoiás, vagy rosszindulatú. Szerintem itt mindenki­nek elég feladatot lehet találni, és jó lenne, ha mindenki megtalálná azt a formát, amiben e felada­toknak meg akar felelni. Azt hiszem, hogy e térségben meg kell találni a módját annak, hogy ez a sokszínűség működhessék. Ugyanakkor, természetesen, van­nak olyan szituációk, például egy választás esetén, amikor célszerű, ha nem egymásnak feszülnek a különböző politikai beállítottságú erők, hanem koalíciós formában lépnek fel, de semmiképpen nem valami ellen, hanem valamiért.

- A vita okát a leggyakrab­ban az anyagiakban, vagyis ab­ban a támogatásban kell keres­ni, amit a magyar állam nyújt a kisebbségeknek... Korábban már Ön is kifejtette a pozsonyi Új Szóban (ezt lapunk is ismertette), hogy a régi támogatási rendszer nem volt teljesen megfelelő. Milyen változások várthatók e téren? Vagy más­képpen fogalmazva: lát-e a HTMH olyan megoldást, amely nem vált ki szembenállást a különböző magyar kisebbségi szervezetek között?

- Kárpátalján egészen speciá­lis a helyzet. Az itteni magyarság abban a helyzetben van, hogy más forrásokra nem számíthat. Közismert az itteni gazdasági helyzet, hogy az emberek jöve­delme a legalacsonyabb az egész térségben, átlagkeresetük a romániaiakénál is kevesebb, a be­szerzési lehetőség, az infláció itt sújt a legerőtelje­sebben. A magyar állam nyilvánvalóan nem tudja megoldani az itteni magyar közösségek mindennapi gondjait...

- Ez természetes...

- Meg kell találni azonban a lehetőségeket ahhoz, hogy a kisebbség a saját intézményeit működtesse. Az év végéig újra kell gondolni a kisebbségi koncepciót, a források elosztásának, illetve működtetésének lehetőségét. Az egyik alapvető feltétel az, hogy mindenki számára elérhetők legyenek a pályázatok, melyek lehetővé teszik az elképzelések kifejtését, s világos projekteket kell meg­fogalmazni, nyilvánvalóan kö­zösen. Ugyanis azok tudják a leginkább, akik itt élnek, hogy melyek azok a területek, ahol a leginkább szorít a cipő, ha szabad így fogalmaznom. A közeljövőben tehát a megindult folyamatokkal kell foglalkoznunk, itt van például a beregszászi főiskola, amelyik saj­nálatos módon számtalan nyitott kérdést vet fel. A főiskola for­málisan beindult ugyan, de fenn­áll egy politikai feladat: el kell he­lyezni azt az ukrajnai főiskolai oktatási rendszerben, elnyerni az ukrán állam jóváhagyását, támogatását és teljesen törvényes bejegyzését. Csak ebben az esetben lehet elérni ennek az iskolának a hosszú távon való működtetését. Ahhoz, hogy itt ne csak papírt kapjanak a végzősök a főiskola elvégzéséről, hanem a főiskola valóban a kulturális élet központjává vál­jon, még nagyon sok mindenre van szükség. Mindezt szépen vé­gig kell gondolni, s meg kell hozzá találni a partnereket. Az anyagi támogatás történhet azon források felhasználásából, melyek ebbe a térségbe irányíthatók, másrészt pedig a Határon Túli Magyarok Hi­vatala elsősorban a koordinálás­ban és a menedzselésben látja a feladatát. A pénz tehát itt csupán egy eszköz. Nem a fő feladat a pénzeknek a mozgatása, ami fon­tos, szükséges ugyan, de nem elég ahhoz, hogy egy kisebbségi társa­dalom egészségesen tudjon működni.

A média vonatkozásában a pá­lyázatok részben megoldják ezt a kérdést, az oktatáson viszont nagyon el kell gondolkozni, hogy ne folytatódjon tovább is a szellemi erők elszívása, ami a határok fellazulásával bekövet­kezett. A lehetőségek feltárása a következő hónapok feladata lesz, de ezt megint csak együtt­működve lehet megvalósítani. Mások ugyanis a feltételek a ha­tárnak az egyik és a másik ol­dalán. Be kell tehát vonni a munkába a jogászokat, mene­dzsereket, közgazdászokat. Kár­pátalja olyan helyzetben van, amikor egy másik határ túlsó oldalán, vagyis Szlovákiában, nevezetesen a királyhelmeci köz­gazdasági felsőfokú tanintézet­ben is mód lenne szakmák elsajátítására.

- Vagyis a régiók együtt­működésére gondol...

- Pontosan erről van szó. Erre kell gondolnunk nemcsak a gaz­dasági együttműködés, hanem a továbbképzés vonatkozásában is.

- A Határon Túli Magyarok Hivatala tehát, mint azt már ko­rábban is kinyilatkozta, mind­egyik kisebbségi szervezetet tárgyaló partnerként fogad el...

- Így van, minden legitim kisebbségi szervezetet...

- És nem zavarja a Hivatal új vezetőit, hogy a régebbi kisebbségi szervezetek az MDF mintájára jöttek létre?

- Úgy vélem, törvényszerű volt, hogy a határon túli magyar kisebbségi társadalmak mintegy lemásolták a magyar választási eredményeket az első szabad választások után. Ugyanakkor lát­ni kell, hogy a második válasz­tás után nem rendszerváltás történt, hanem kormányváltás  következett be, ami egy demokráciában a legtermészetesebb. A kül- és gazdaságpolitikában folytonosságnak kell lenni, ami pedig a kisebbségpolitikát illeti, ennek oly  módon kellene ala­kulnia, hogy megőrizze mindazt, ami jó volt (hiszen 1990 előtt a magyar külpolitika nem foglal­kozhatott a határon túl élő kisebb­ségekkel). Le kell vonni viszont a tanulságokat azokból a hibák­ból, melyeket ma már nyilván­valóan látunk, s a fentebb körvonalazott kisebbségi koncepció jegyében kellene tovább együtt­működni. Ennek lényege tehát a Határon Túli Magyarok Hivatala esetében, mint már elmondtam, a koordináció és a menedzselés, a kisebbségek belső strukturálódásának az elősegítése, a sokszínűségnek, mint az iden­titás természetes jelenségének a tudomásul vétele. Ugyanakkor, úgy gondolom, hogy nem a poli­tikai pártok és képződmények irányában kell itt elsősorban a továbbiakban az erőket össz­pontosítani, hanem a kisebbsé­gi társadalmak civil szféráját kell erősíteni. Amikor tehát azt mon­dom, hogy projekteket kell vilá­gosan megfogalmazni és mene­dzselni, akkor azt is mondom, hogy nem kívánatos az én meg­ítélésem szerint beavatkozni azokba a belső politikai vitákba, melyek óhatatlanul megjelen­nek, s melyek feltehetően egy átmeneti időszaknak a jelen­ségei. Ismételten hangsúlyoz­nám: mindentől fontosabbnak tartanám e civil társadalmak in­tézményrend­sze­ré­nek a fejlesz­tését, az egészséges folyamatok felerősítését, melyek bizto­sít­ják az egzisztenciális feltételeket a szülőföldön, s a kisebbségi magyar kultúra megőrzését szolgál­ják.

- Sok sikert kívánok elkép­zeléseik megvalósításához és köszönöm szépen a beszél­getést.

Kárpáti Igaz Szó, Ungvár, 1994. november 15.