nyomtat

megoszt

Nyári vándorlások
FERENCZ S. ISTVÁN
FELCSÍKI TÁNCOK

LEGÉNYTÁNC

Nem jókedvből, muszájból,
a csárdáslábú istenit,
kijárjuk, ha járni kell.
Belérezeg az ablak,
leomlik a vakolat,
leszakad a gerenda,
felgyúl tőle a deszka.
Törjön belé a bicskánk,
vasból legyen a csizmánk,
az izzadság ránk fagyjon,
tapsos világ megasszon,
béna legyen, hadd tudja,
egyet fúj a furulya.
Szorítson a nadrágszíj,
hátgerincünk, mint az íj,
pattanjon el az érünk,
folyjon mind el a vérünk,
hogy felnyalják a kutyák,
éjjel-nappal ugassák:

halálra táncoltat
ez a jókedvű világ.

LEGÉNYÉNEK

De fekete ez az este,
beletört a bicskám nyele,
rozspálinka, rozspálinka.

Sűrű bánat a szívemen,
kettétöri az énekem,
rozspálinka, rozspálinka,

szeretőmért olyan kurta,
csórén indult el az útra,
rozspálinka, rozspálinka.

Olyan szép volt, mint egy kígyó,
másért hagyott el a ringyó,
rozspálinka, rozspálinka.

LEÁNYOS

Hej, leányok, leányok,
megfordult az ágyatok,
addig forgott, letörött,
kilenc legényt megütött.
Egyikből lett cserefa,
kettőből lett juharfa,
hatból pedig fenyőfa.
Ledöntötték, kivágták,
bánya falába ásták,
magas hegyek feszítik,
laposítják a szívük,
megtörik a derekuk.

Hej, leányok, leányok,
selyem lett a szoknyátok,
selyem lett, kikopott,
kilenc legényt becsapott.
Ablakotokba nőttek,
zöld lapi, se tulipán,
lett belőlük jégvirág.

ASSZONYBÁNAT

Kender nem ázik,
kőből van szára,
tiló nem ugat,
elkorhadt fája,
guzsaly eltörik,
szú ült derkába.
Elhull a juh gyapja,
likas a cserge,
vacog az ember,
rászáradt gatyája.
Nem habzik a víz sem,
követ virágzik,
pendely elázik,
az alja foszlik,
nem emeli senki,
csak az özvegy-huzat
nyúl néha alája.

ÖREGEMBERNEK VALÓ

Megroggyant rajtunk a harisnya,
lekopott rólunk.
A kalap is lekajlult.

Komák se szöknek
a fészifokkal szembe –
fényesebb a nyele,
keményebb a tenyerünk lett tőle

A tenyér után testünk,
végül már a lelkünk
válik kemény fává,
amit kihegyeznek,
vízpartjába vernek:

fűzfa lesz belölünk.

VÍZÖNTŐ
1971. május

Tavi rózsa, nádi sás,
egymagában gyenge szál,
szívünkig nő a mocsár,
elfeketít a halál.

Kába káka, mocsárláz,
hőségben is hideg ráz,
didereg a kurjantás,
ha a világ megaláz.

Békalencse, vízitök,
vasárnap is csütörtök,
a türelem hat ökör,
emberséges mély gödör

mindhiába dörömböl,
ki csak ennyit örökölt.