nyomtat

megoszt

Nyári vándorlások
FERENCZ S. ISTVÁN
ÖNARCKÉP

Szálfenyők és villámok közé szorítva, arcom
hozzád csontosodik, apám.
Gyenge állkapcámba huszonhatodikszor reccsent
valami bűnös, ősi dac,
hiába vándorolt világgá az esetlen kamasz,
a hite mégis itt maradt.
Megnyesve állig, testemben csorbult fejszeél,
pince-hűvös éjszakák tüzelték el gallyaim,
most már tudom, minek és kikért álmodom,
s azt is, hogy mennyit ér.
Világteremtő bánat véste ezt az arcot,
mely szép s erős, akár a nép,
akiből vétetett,
hiába spriccolták össze, ha az eget bámultam,
a növényvédelmi helikopterek.
Huszonhat évet éltem,
zsebemben egy kölcsönkért ötös
s ez a vers, hogy láthassatok bármikor;
ez vagyok:
ingó alkonyok, ingatlan fájdalmak tulajdona:
nem úr, nem szolga.