nyomtat

megoszt

A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei
DÁVID LÁSZLÓ

ERDŐFÜLE

Lebontott középkori templom

A falu szélén, a temető alatti dombhajlaton áll Erdőfüle református temploma. Nyugati homlokzati tornyát kivéve 1897-ben épült, a torony körüli rész is akkor kapta mai formáját. Az újjáépítéskor lebontott régi templom középkori volt, hajója északi falán falképekkel.

A régi templomra vonatkozó legkorábbi adat Benkő Józsefé: „Még a régi időben itten Templomot építtetett volt a Fülei Ős és Szép Familiáról való Fosztó Máté nevű Barát.” Korabeli templomjavításról is megemlékezik: „Füle Templomát és Tornyát szépen megújította.” (Benkő 1770.) Orbán Balázs az akkor még meglévő régi templomról röviden ír. megemlítve ma is álló tornyát, s részletesen elemezve szintén megmaradt régi harangját. „Fülének nincs nevezetessége templomán kívül, mely bár a későbbi újítások által egészen elidomtalaníttatott, egyes töredékeiből mégis rá lehet ismerni az átmeneti korszak tisztes épületére. Ily kormutatók e templomnak megmaradt ajtai. A déli oldalon lévő kapu körtető és horony tagozatú béllettel és köríves nyílattal bír; a torony alatti hátulsó kapu átszelt lóherívvel (platter kleeblattbogen) alakult. Legsajátosabb azonban tornyának építészete, mely bár kívül négyszögű, belül mégis nyolcszögűleg van idomítva, sőt még ennél is nevezetesebb az e toronyban lévő második harang, melyen ezen körirat olvasható: O REX GLORIE. — Mondják, hogy a nagyobbik harangon, melyet 1848ban ágyúöntésre beadtak, szintén ilyen felirat volt, feltehetőleg azon régi harangokon szokásos O Rex gloriae veni cum pace jelmondatnak második, kiegészítő része, s hihetőleg az évszám körül írva. Különben az évszámot megfejtik magok a betűk, melyekről ítélve e harang a 14-ik század végén, legkésőbb a 15-ik első évtizedében öntetett. Oda utalnak a majuskel betűk, melyek alakszépségre páratlanok. E haranggal egykorúnak hiszem a templomot is.” (Orbán I. 223—224.)

Ezt a leírást szerencsésen egészítik ki Karácson Béla volt fülei lelkipásztornak az 1897-es bontáskor tett megfigyelései: „E templom 16 méter hosszúságban terjedt északkeletre, a tornyon túl számítva, olyanformán, hogy a középen egy boltíves fal két egyenlő részre osztotta. Szélessége az épületnek 6 méter volt, tehát 96 m2 területen feküdt, míg belvilágának magassága 5 métert tett ki. A templom említett részei közül a torony melletti volt a régebbi, melynek külön jellegét a műemlékin kívül két hegyes csúcsban végződő tűzfala is elárulta (ti. az elválasztó boltíves fal a fedélzet alatt folytatódott, illetve a toldáskor nem bontották le). Máskülönben a hátulsó résznek jóval későbbi hozzácsatolását a lebontás is igazolta. A régebbi rész délkeleti oldalfalának közepén volt a főbejáró ajtó, melyhez egy jóval később kori előcsarnokon át lehetett bejutni. Elsősorban ez az ajtó árulta el a kívülről jövőnek a templom régiségét, mely ajtónak fövénykőbül lévő kerete felül félkörben hajló és felül is, oldalt is többszörös mély hornyolású volt. Ezenkívül még más két ajtó is vezetett be a torony alól, hanem ezeknél, primitívebb formában, felül lépcsőzetesen közeledve, a faragott kövek zárták be a keretet. Az egykori szentélynek félkörű alapfalait is ki lehetett venni a később toldott templomrésznek padlózatja alatt. Feltűnt ugyanis, hogy a boltíves fal [diadalív] faragott kövekkel volt párkányozva, mi arra engedett következtetni, hogy már eredetileg úgy lett építve; míg a néphit szerint a toldáskor bontották volna ki, hogy a két rész között összeköttetés létesülhessen. Azonban a fal keskeny szegélyén a földtül két méter magasságban talált freskók (két-két királyi alak) teljesen az előbbi következtetés helyességét igazolják, miután általuk még a széles faragott kövek is be lévén festve, így teljesen befejezett egészet képezhettek. A régebbi templomrész a később kifejlett, átmeneti román stílben épült, melyhez góthikus motívumok is járultak, mit tagozott támoszlopai tüntettek ki leginkább. A toldott rész ugyanezen stílusban csatoltatott hozzá, mi az egésznek egyöntetűseget kölcsönzött.” A továbbiakban a harang és a falképek leírását olvashatjuk (Karácson Béla: A fülei régi református templom történetére vonatkozó adatok. 325—326.).

Ebből a régi templomból csak a torony maradt meg, s talán a hozzá csatlakozó nyugati hajófal egy része. A torony déli falán, koronázópárkánya alatt, a nagy ablak két oldalán feliratot olvashatunk: ELEVAT: IMO FERE EFUNDAMENTO AEDIA. TEMP: P: D: IOAN. BORBAT SUB CURAT: NOB: D: ION. BODA SUMP: ECCLAE: ANO. DOMI. 1758. UJITTATOTT 1971—72. A templom 1897-ben történt újjáépítésekor a torony nyugati falával egy síkban széles homlokzatot képeztek ki, kétoldalt bejárattal, felette nagy ablakokkal a torony két oldalán kialakított mellékterekhez, melyek közül az északi raktárul, a déli karzatfeljáróul szolgál. A kialakított új homlokzat a tornyot félmagasságig takarja, a mellékterek féltetőit takaró attika a torony falán is végigfut. A torony a hajó nyeregtetőjének vonaláig, vagyis 12,50 m magasságig belül nyolcszögű, a további 4,40 m magasságú toronytest már belül is négyszögű. Az építést megörökítő feliratot tehát úgy értelmezhetjük, hogy 1758-ban egy már meglévő tornyot javítottak és magasítottak, eset

95. A templom nyugati homlokzatának alaprajza

96. A torony emeleti alaprajza (a) és metszet a régi falazat felső szintjén (b)

leg az eredetileg kívül is sokszögű tornyot alapjaitól négyszögűre alakították. A nyolcszögű toronytérbe, majd onnan a hajóba félköríves faláttörések vezetnek. A toronytest második szintjén most befalazott lőrésablakokat, a negyedik szinten kis körablakokat találunk. A magasított legfelső szintnek széles nagy ablakai vannak.

A toronyban jelenleg használaton kívül áll a majuszkulás feliratú gótikus harang. A használatban lévők közül a nagyobbik 1922-es évszámú, közepén kétsoros felirattal: AZ ERDŐFÜLEI REF. EGYHÁZTAGOK ÁLDOZATKÉSZSÉGÉBŐL; a kisebbik harang egyik oldalán A HIVEK KEGYES ADOMÁNYÁBÓL ISTEN DICSŐSÉGÉRE ERDŐFÜLE 1947, másik oldalán: ÖNTÖTE TUSA ISTVÁN CSIK SZEREDA.

A falképek közül 1884-ben Huszka József a Szent László-legenda jeleneteit tárta fel és másolta le a régi templom hajójának északi faláról. A felül zegzugvonalas sávval, alul csipkézett levélsorral keretelt, folyamatosan megfestett legenda a fal felső részén 7X1,5 m felületet foglalt el; az első jelenet helyén akkor már új vakolat volt. A falképsor első jelenete a Felvonulás, a tömör rendbe sorakozó lovasok László által vezetett serege fokozatosan megy át az Ütközet jelenetének forgatagába. Ez egyben az Üldözés jelenete is, mert az elöl vágtató király lándzsája már elérte a visszafelé nyilazó leányrabló kun vitézt. Lovaik lába alatt szétvagdalt tetemek láthatók. Néhány fával jelzett háttér előtt történik a Birkózás, László és a kun párviadala, a kun lefejezése a megmentett lány segítségével, majd a Pihenés zárójelenete. A folyamatosan előadott, főként vonalrajzos technikájú László-legenda megkomponálásában és

97. A lebontott északi fal egykori freskóinak elhelyezkedése

részleteiben is Homoródszentmárton, Maksa, Sepsikilyén falképeihez áll közel (fegyverek, lószerszám, kun arcok, viselet), a keretdíszítést Nagygalambfalva freskóin láthatjuk. A szakirodalom az erdőfülei Szent László-legenda keletkezési idejét a fennmaradt másolatok alapján a XIV. század közepe és a XV. század eleje közé helyezi.

Az előbbi jelenetsor alatt húzódó falképsort a templom lebontásakor, 1897-ben tárták fel és másolták le. E négy különálló jelenetet Karácson Béla leírásából ismerjük: „Négy fő csoportja közül balról az első külön keretben egy katolikus pap alakja vehető ki legjobban, ki kezében szent könyvet tart kinyitva, egy előtte térdeplő alaknak. E két alak mellett csodás állatok, melyeknek törzse lóéhoz, feje lúdéhoz hasonlított, voltak láthatók. A második kép közepén ovális keretben egy ülőhelyzetben lévő alak, két kezében két hegyes tőrt akkint tartott, hogy azoknak szembeforditott hegye szájában találkozott, míg körös-körül nyolc repülő angyal trombitáját fújta. Középen, a harmadik képen oltár előtt Mária képe volt látható a csecsemő Jézussal. Történelmi szempontból a freskók utolsó csoportja a legfontosabb, melyben nem lehetetlen, hogy a cserhalmi három hős: Salamon király, Géza és László herceg lett megörökítve. Mind a három csaknem természetes nagyságú alak, egyforma öltözetben, jobbjukban csatabárdot vagy csatacsillagot tartanak, baljukban pedig aranyalmát. Fejüket királyi korona díszítette. Ezen egy csoportba tartozó freskókon kívül még más négy királyalak is került elő az említett boltíves fal keskeny szegélyéről.” (Karácson, i.m. 326.)

A leírás alapján csak az első jelenet témája bizonytalan (talán Szent Ludger püspök). A második kép a mandorlakeretes Trónoló Krisztust ábrázolja, amint az utolsó ítéletkor „szájából kétélű éles kard jő ki” és harsonás angyalok veszik körül. A harmadik kép a Madonna. A negyedik képen a három magyar szent: István, Imre és László voltak láthatóak, attribútumaikkal, amint falképeinken gyakori, nem pedig a cserhalmi három hős. A diadalív falának szárán jelent meg két-két királyalak. A csak leírásból ismert alsó képsort a felsővel egyidőben vagy utána festhették.

A lebontott régi templom építéstörténete csak nagy vonalakban tisztázható. A pápai tizedjegyzékben nem szereplő s oklevelesen csak 1514ben felbukkanó Erdőfüle (Stephanus Phileij, Besenyei Babos Lukács özvegyének ügyvédje, SzOkl III. 184.) első temploma a XIII—XIV. század fordulóján épült, átmeneti stílusban, azzal a hajóval, melyre később a freskókat festették, és azzal a félköríves apszisú szentéllyel, melynek alapfalai az 1897-es bontáskor voltak megfigyelhetők. Ugyancsak erre az időre utal a félköríves déli kapu homokkőből faragott kerete, korai körtetag profillal, ehhez hasonlóan tagolt szárköveket a szomszédos Olasztelekről ismerünk. Valószínű, hogy a freskókkal díszített, faragott kövekből való diadalív s a hajó említett nyugati és keleti oromfala is ebből az építési korszakból való.

Később a templomon gótikus stílusban is építkeztek. A leírások szerint hajó és szentély egy szélességű és egyező hosszúságú volt, mindkét rész. támpilléres külső tagolással. E második építéshez csak a szemöldökgyámos nyugati kapu nyújt támpontot, a késő gótika korára mutatva. A megmaradt, de külsejében nagy részben elfedett, magasított torony szabálytalan nyolcszögű belsejével szintén a késő gótikus építésből eredhet, s erre vall a szemöldökgyámos nyugati bejárat kerete is. Benkő József építési adatát a legnagyobb valószínűséggel erre a késő gótikus építésre vonatkoztathatjuk. Fosztó Máté szerzetes, az állítólagos építtető máshonnan nem ismeretes, rokonaival kilenc lófő között az 1566-os összeírásban találkozunk először: Menyhárt, Imre, János említtetnek Füléből (SzOkl II. 197.). Az 1567-ben 13 szabad székely portával rendelkező faluban (SzOkl II. 219.) 1576-ban a fejedelemnek 12, Fosztó Menyhértnek 2 jobbágyportája van (SzOkl IV. 43.). Egy Fülei Fosztó Máté nevű személlyel és a későbbi toronyátépítésben szereplő Boda családból való Márton nevével Bardóc-fiúszék kiváltságlevelében találkozunk 1635-ben (SzOkl VIII. 371), ez a Fosztó Máté viszont nem lehetett az említett templomépítő.

Amikor a tornyot 1758-ban magasították, akkor a templomot is javították; amint azt Benkő említi, ekkor építhették a déli portikust. Karácson szerint 1761-ben az orgona beállításával karzatot is építettek. 1897-ről ugyanő ezeket írja: „Folyó évi június 27-én tartatott az utolsó templomozás Füle egyházközség régi, százados múltú templomában. [...] A következő nap már a lebontás megkezdődött.” (Karácson, i.m. 325.)

1897-ben az új templom a torony keleti oldala felől, a régi helyén épült, jóval nagyobb alapterületen, kelet felé sokszögzáródással, déli oldalon melléktérrel. Síkmennyezetes belsejét lizénák, északi és déli falait ablakok tagolják. A hajó nyugati felében karzat, a szentélyzáródásban fa orgonakarzat áll. Az északi fal közepéhez tapadó szószék törzse kis

98. A harang felirata

falpillérekkel tagolt. A templom külső lábazati része faragott kövekből van rakva. A berendezés tárgyai közül a volutás szószékkorona, a menynyezetes papi pad és az orgona a régi templomból való.

Irodalom

Benkő 1770. — Orbán I. 223—224. — Huszka 1883. 12. — Henszlmann 1884. — Huszka 1885. 213—214. — Pulszky 1885. 1. — Huszka 1886. 124. — Huszka 1887. 331. — Nemes 1896. — Karácson Béla: A fülei régi református templom történetére vonatkozó adatok. ProtKözl 1897. 325—326. — Karácson Béla: A fülei ev. ref. egyházközség története. Kisújszállás, 1899; ism. ProtKözl 1899. 163. — Karácson 1899. 216. kk. — Molnár Imre: A fülei új templom megnyitása. ProtKözl 1904. 289. — Szendrey 1901. 68. — Tagányi—Réthy—Kádár. IV. 324. — Myskovszky 1906. 64. — Gerécze I. 34.; II. 944. — Gróh 1910. 546. — Debreczeni 1932. 185—187, 189—191. — Ştefănescu 1938. 36. — Ambrózy 1940. 38. — Dercsényi 1941. 133. — Kováts 1942. II. 653. — Voit 1942. 128, 135. — Balogh 1943. 37. — László 19431. 86, 88, 89. — Juhász 1947. 52, 101, 102, 143. — Radocsay 1954. 55, 133. — Vătăşianu 1959. 555, 556, 773. — Dávid 1963. 44—45. — Levárdy 1963. 213. — Entz 1968. 137. — Tombor 1968. 129. — Dávid 19692. 543—545. — Dávid László: Erdőfüle temploma és freskói. MTük 1970. ápr. 25. — Dercsényi 1970. 137. — Drăguţ 1972. 42, 76. — Kisgyörgy 1973. 38, 86—87. — Drăguţ 1974. 22, 36. — Dávid 1975. 875. — Sîrbu — Pop 1977. 89.