NAGYSOLYMOS

Református templom

A falu északnyugati szélén, kiemelkedő helyen áll Nagysolymos átépített temploma, középkori toronnyal. A középkori keletelt templomot a torony mellől 1847-ben bontották le, s mert a régi meredek lejtésű, suvadásos oldalon épült, az új, észak-dél tájolású templomot a torony déli oldalához csatolták. Ez az építés a tornyot érintetlenül hagyta; azt csak később, 1884-ben magasították.

A középkori torony falvastagsága 180 cm, földszintje dongaboltozatos, félköríves, de kőkeret nélküli nyugati és keleti bejárattal; az előbbit a templom átépítésekor elfalazták. A keleti bejáratot másodlagosan felhasznált patkóíves fakerettel vették körül. A zegzugvonalas díszítésű kötött kapukeret annak idején a környék patkóíves nagykapuinak mintájára készült, feliratának egy részét a beépítéskor vakolással eltakarták: [...]N PÉTER KÖLTSÉGÉVEL. N. R. INTZE GYÖRGY CVRÁTORSÁGABAN LVKÁTS PÉTER ALTA[...]IAISÁGÁBAN 1783. A torony három felső szintje még középkori, szintenként három-három, részben átalakított, belülről kifelé erőteljesen szélesedő lőrésszerű ablakkal. E rész építőanyaga kő, az 1884-ben épült legfelső emelet tégla. A torony nyugati főhomlokzatának sarkain egy-egy átlós elhelyezésű, kő fedlappal és vízvetővel épített kétszakaszos támpillér áll; a délnyugatit azonban az új templom építésekor belefoglalták a hajónak a toronyhoz csatlakoz falába, úgy, hogy átlós éle beugrik a templom belső terébe.

A dél felé sokszögzáródású templomtest keleti oldalán portikussal védett bejárat nyílik, melynek sarkait nagy hasáb alakú kövekre építették; ezek esetleg a régi templom faragott kövei lehetnek. Hasonló darabokat a toronyajtó elfalazásában is megfigyelhetünk. A látható felületek tagozatlanok. A templom belsejében észak és dél felől egy-egy ár

224. A templom tornya: kelet—nyugati metszet (a), a földszint észak—déli metszete (b), földszinti és emeleti alaprajz (c, d)

kádíves, kő lépcsőfeljárós karzat van. Kazettás mennyezetének csak a közepét díszítették virágmintával. Feliratos tábla az orgonakarzat felett van, mely szerint EZEN MENYEGZET KÉSZÜLT AZ ENGI JÓZSEF CURÁTORSÁGÁBAN 1847 AUGUSZTUS NAPJAIBAN.

A templom berendezési tárgyai között az átépítés előtti időből is találunk festett asztalosmunkákat. A két hátas, rokokó motívumokkal díszes pad egyikén MDCCCVIII-BAN felirat olvasható. Az olaszkorsós, sok felirattal ékes szószékkorona mestere segesvári volt: FECIT JOHANNES FOLBERT SCHAESBURGENSIS ANNO 1807. Az Úrasztala is ebből az időből való lehet. Az orgonakarzat aljában két régebbi virágmintával festett kazetta látható. A felsorolt darabok keletkezése valószínűleg egy XIX. század eleji templomjavításhoz köthető.

Nagysolymos plébániáját az 1333. évi pápai tizedjegyzékben így említik: „Item Beda sacerdos solvit de Solumus III. banales.” (MonVat I. 115.) Hogy az 1847-ben átépített templom középkori volt-é, s ha igen, milyen stílusban készült, arra nézve nincs adatunk. A pápai tizedjegyzékre alapozva azonban biztosra vehetjük, hogy Solymos plébániájának 1333-ban már volt temploma, tornya pedig a XV—XVI. század fordulója táján épült, gótikus stílusban. A középkorban a két Solymos egy plébániát alkothatott; 1492. dec. 2-án „Naghsolmos” táborában kelt a székely közösségnek a szászokhoz intézett felhívása (SzOkl III. 122.), tehát Kissolymos is létezik már. Hozzájuk tartozott az oklevelekben korán (1319ben) feltűnő Székelyhidegkút (SzOkl I. 32) is. Ebben az esetben a templom fenntartásáról közösen gondoskodtak, amint azt adataink későbbről igazolják is. 1514-ben „Anthonius presbiter de Solijmos” egyházi tisztségben és közjegyzői funkcióban birtokügyi oklevelet állít ki (SzOkl I. 327.). 1550-ből van adatunk arról, hogy a szomszédos Szenterzsébet és Hidegkút mellett Solymoson is élnek az Eőssi család tagjai: Michael Ewssy de Naghsolmos” (SzOkl VIII. 282.).

A falu közösségéről a korabeli összeírások tájékoztatnak. Nagysolymosból két lófőt és két lófőségből kiesettet jegyeztek fel 1566-ban (SzOkl II. 199, 205.), 1567-ben 27 szabad portát vettek számba (SzOkl II. 219.). 1576-ban 32 fejedelmi tulajdonú jobbágyporta után vetették ki az ötvendénáros adót (SzOkl IV. 37.).

Néhány adatunk kiegészíti a templom további történetét. A reformáció után vita támadt az unitárius és református hívek között a templom birtoklását illetően. A kiküldött fejedelmi bizottság a törvény értelmében a többségben levő reformátusok javára dönt: 1639-ben „az Templomot és Parochiát adtuk a Potiorb. Parsnak” (Koncz 1882². 217—219.). 1660 táján református esperesi vizitáció veszi leltárba „Az Templum beli Bonumok” sorát, s ugyanide jegyzik fel a későbbi adományokat is: „Nagy János perselyt adott az Isten Templomába, 1703”. (Liber Eccl. Udv. 1644. 163—164.)

Az anyaegyház és filiája, Hidegkút között a lelkészi szolgálat megosztása miatt 1708-ban vita támadt, melynek során utóbbiak azt kérik. hogy a prédikátor a régi úzus szerint járjon át szolgálatra. A vizitáció ápr. 28-án általános érvényű, az építkezésekre néző határozattal egészíti ki ki a kérdésben hozott döntését: „Az Hideg kutiak penig mikor az Nagy Solymosi Templomon, Praedicator és Mester házon épités leszen, proportionaliter ahoz illendő Segitséggel legyenek: mivel az Matert az filianak segiteni kell az Templom és Parochialis házak környül való épitésekben.” (Uo. 185.) Ugyanitt olvashatjuk a templomi ülésrend miatt támadt vita megoldását: a „székeket” mind ki kell hordani és új rendbe kell visszaállítani, hogy senki ne foglalhasson örökös helyet magának (uo. 186.).

A templomot 1847. évi átépítése előtt, amint a berendezés századeleji megújítása sejteti, alaposan renoválhatták. Az újjáépítési költségek egy részének fedezésére a parciális zsinat „kéregető levél” kibocsátását engedélyezi. (UdvEmiLvt LIX. 3.)

A torony magasításához az egyház — az az évi püspöki beszámoló szerint — már 1883-ban anyagot vásárolt, az építést pedig 1885-ben fejezték be: „Nagysolymos tornyát felemelte s pléhvel befedte” — 1730 forint költséggel (EmiJkv 1886. évi jelentés, 22.).

Irodalom

Orbán I. 151—153. — Koncz 1882² 217—223. — PüspJel 1883 és 1885. — Gerecze II. 848. — Kováts 1942. II. 707, 708. — Juhász 1947. 11, 41, 43, 136, 137. — Darkó 1953. 207. — Vătăşianu 1959. 281. — Dávid 1963. 169.; 1966. 157—171. — Tombor 1968. 174. — Dávid 1969². 545. — Székely 1974. 67.