Vér oldódik a sötétség alján

Buha Zsuzsi még két hétig hagyta vergődni a lányt a terhességismétlődő rosszulléteivel, mintha a fölfedezés után nem sokat törődne vele, de valahányszor tovaszuszogott mellette, szigorúan ahasára pillantott, és Mari érezte, amint a tekintetével megfricskázza a szoknyán át. Mamuka azonban színlelte a közömbösséget, hiszen e napokban csakis ővele törődött minden lépést kiszámítva, hogy tervét mielőbb megvalósíthassa. A következő kedden, mihelyt Poók Jani elékecmergett a kedvesétől, behívatta magához, és megalkudott vele, hogy egyharmadát elengedi Vilmatartozásának, ha a fodrász egy héten belül kiváltja és magáhozveszi. A debella örült a szabadulásnak, búcsúestet rendezett a lányokkal, lerészegedett, könnyezve bizonygatta, hogy úri családból származik, és később, az italtól megéhezve követelte, hogyhozzanak neki hígpalacsintát tojáslikőrrel leöntve. Végül fölfordult a székkel, magával rántotta az abroszt mindenestül, és csúf,rekedtes hangon sírt, hogy másnap reggel aztán szótlanná szelídülve lépkedjen a napsütötte járdán súlyos teveléptekkel, az orrátpiszkálva, tűnődve, mintha a földre zuhant tányérok, poharakdarabjaival együtt a mulatás emlékeit is össze akarná illeszteni.Jani dudorászva követte, sétapálcáját meg-megforgatva mutatóujja körül, mint aki elégedetten tereli haza vásár után az asszonyát. Ezután lesz neki is családja, lesz egy tányér meleg étel azasztalán, ha hazatér, s mindennap inget, gatyát, zoknit válthat.Elég volt a legényéletből – gondolta, s eszében sem volt bárkielőtt is tagadni a Vízközben, ahol kicsiny műhelye meghúzódott,hogy honnan szerzett feleséget; sőt hivalkodni óhajtott vele régiszándéka szerint, és hivatalosan is megesküdni Vilmával, mertúgy érezte, már csak egy ilyen jótétemény emelheti ki a jelentéktelenségből őt, a sérült, torz Poók Jánost, csak ez állíthatja a csodálat és a hála talapzatára, s boríthatja be mell- és hátpúpját az elismerés patyolatfehér köpenyével. S ha így van, számít az, hogynéhány surmó, néhány dándáló kiröhögi a háta mögött, mert bordélyházi kurvát vett feleségül?... Könnyű pofázni és megjátszani az igényes úriembert, de ezt csináljátok utánam, apikám! Ehhez marhanagy elefántszív kell, barátaim! – szögezte le magában, s bizonyságként meg azért is, hogy el ne érzékenyüljön, botjával nagyot vágott egy járdaszéli akácfára.

Sánta Mária hallotta az éjjeli murit, a búcsúzkodást, Vilma nedvesen csattanó csókjait, azt is hallotta, amikor palacsintát követelttojáslikőrrel, reggel pedig látta csöndes elvonulását, s még utánais lesett a kapuból. Akkor még csak nem is gyanította, hogy a debellának miatta kellett ily sürgősen kihurcolkodnia a nyilvánosházból. Miután összeszedte a szódásüvegeket, felmosta a padlót,szellőztetett, és Mamuka parancsára ágyneműt cserélt, találgatnikezdte, vajon milyen lányt hoz a bordélyosné Vilma helyett:ugyanolyan nagy testűt vagy kis karcsút, szőkét-e vagy barnát,honnan érkezik az a lány, s mi a próbája annak, hogy céda-e igazából vagy csak amolyan megtévedt, csalódott lélek?... De még besem fejezte a rendezést, takarítást abban a szobában, Buha Zsuzsiszólt, hogy azonnal mosakodjék, öltözzék át, és vegyen tiszta bugyit, mert Bácsikám fiákerrel tér vissza, és elviszi egy híres nőgyógyászhoz, akivel megbeszélte a műtétet... Ne kérdezzen hátsemmit, ez most fölösleges, hanem tegye, amit mondott, ha megakar szabadulni a bajtól, a szégyentől és az öklendezéstől, amitmár hallgatni is undorító... Mari, miközben a szoknyáját engedtele és a blúzát gombolta ki, már a saját karjait is idegenül nézte,mint két élettelen fadarabot, de aztán észbe kapott, és fölgyorsultak a mozdulatai. Bár mindent gépiesen tett, mert még az eddigikínzó szagoknál, páráknál is jobban rettegett attól a karbolsavszagtól, amelyet a kórházi folyosón érzett, valahányszor édesanyját meglátogatta halála előtt a tüdőgondozóban... Később a kóberhimbálózása és a ló patáinak ütemes csattogása közben, amint azorvoshoz közeledtek, olyan félelem fogta el, hogy egy idő után elis alélt, s e néhány másodpercnyi önkívületben óriási csecsemő jelent meg előtte, olyanszerű, mint a fürdethető kaucsukbabák: reátátotta a száját, s a hóna alá nyúlva föl akarta emelni, hogy lenyelje...

Évek múltán úgy emlékezett e látomásokra, mintha visszafelékísértette volna meg, mert az érzéstelenítő injekciótól sokáig bódult volt, még akkor is, amikor Bácsikám lesegítette a konflisból,és a megüresedett szobába vezette, ahol Buha Zsuzsi már várta,és eléje sietett, hogy jobbról is, balról is megcsókolja az arcát.

– Lelkem, aranyom! – kiáltott fel, és a szemében könny csillant. – Ugye, nem fájt nagyon?... Ugye, hamar ment?... Olyankönnyű keze van annak a Gólya doktornak, mint a tollseprű, bárigaz, hogy meg is kéri az árát. No de sebaj, majd ledolgozod... Eza szép kis szoba a tied lesz, és mihelyt a cicádnak megint vidámancsillog a szőre, a többit megbeszéljük. Rendben, bogaram?...

Elsejétől már egy buta képű, fudri lány aludt a fürdőkádban,vele nem volt számítása Mamukának. Mari gyanította, hogy azutolsó baniig meg kell majd térítenie az orvosi költséget, s képzeletében az összeg oly soknak tűnt, amennyit talán hónapok alattsem tud majd ledolgozni. Valahányszor ezt a szót idézte, úgy, ahogyan az asszony ejtette, végigborzongott benne a sejtés. Mégisvoltak percek, amikor szoktatni igyekezett magát mindahhoz,ami ezután történhetik vele a csapdában, s ha Kakas Mártonragondolt s a kényszerű vetélésre, már nem találta oly szörnyűnek,hogy egy más férfival is lefeküdjék, csak kedves legyen hozzá éssegítsen neki kiszabadulni innen, még ha nem veszi is feleségül...

Mamuka egy ideig még gyöngéd volt hozzá, ahogy lábadozókhoz illik, ő maga hozta be a kávét a kiflivel, egy reggel azonbanigen frissen és reális arccal tette le eléje a tálcát, aztán sóhajtott,mint aki beleunt a szerepébe.

– A lustálkodásnak vége, szivikém!... Most már letisztultál,egészséges vagy, beküldök hát este egy kisherceget hozzád, egyaranyos tacskót... Még nem volt nővel dolga, buta, tapasztalatlan,mint te, de fél a kitanult bestiáktól, és emiatt arra gondoltam,hogy ti megértenétek egymást... Légy kedves hozzá, mert a szüleijómódú emberek, és maga Csobánka úr fordult hozzám, akineköntödéje van a Vágóhíd téren. – Végigcirógatta Mari homlokát,aztán hosszan belémeredt a szemébe, és így folytatta: – Ha látod,hogy vonakodik, babusgasd, ülj az ölébe, pörgesd meg a nyelveda fülében... Mindez a mesterséghez tartozik, mint a fekete harisnya és a rövid hálóing, a lányok majd megtanítanak, de bugyit nevégy, az csak bonyolítja a dolgot, a nyitott pongyola viszont annál hatásosabb, és a melledet se rejtegesd a kisfiú előtt, ha márilyen cicikkel áldott meg az Isten...

A lány, miután tétován belekortyolt a kávéba, eltátotta a száját,és úgy hallgatta Mamuka szavait. Könnyezni kezdett, végül felállt az asztalka mellől, s még lobbant egyet benne a paraszti önérzet, mielőtt lassan végképp kihunyt volna.

– Hogyan gondolja maga, hogy mindenkinek a szekere legyek, csupán azért, mert egy csábító hátrakötötte a fejem? Énnem akarok rosszféle lenni, értse meg!

Mamuka meghökkenve hátra lépett, mintha ezzel a magázással, akár egy széklábbal, védekezőn mellbedöfték volna; még a lélegzete is elállt, de mindjárt utána már a lány fölé emelkedve fölényes-gunyorosan mosolygott a nagy szeme.

– Nekem itt ne játszd meg az ártatlant, és ne brünnyögj, kislányom, mert szájon váglak!... No nézz oda a pisisre!... Miután legázolta a harisnyáját, én fölemeltem a sárból, tisztára mostam aszégyentől, áldoztam rá, tálcán ágyba hoztam neki a frustukot, éstojtattam, most hálaként beleharap a simogató kezembe! – Fenyegetőn magasra emelte a jobb karját: – Vigyázz, te cafka, merta karmaimban vagy! És ne felejtsd el, aki egyszer leejtette a pártát, hiába hajol utána; a szüzességnek csak egyetlen próbája van,és ha leadtad a tejet korpa nélkül, fogd be a csőrödet, amíg jól vandolgod! Vagy talán azt akarod, hogy hívassam apádat, és őtkényszerítsem az orvosi költség megtérítésére?... Akkor neked jajlesz önmagad és a világ előtt! – Kivárt, nézte megvetőn: nemtudta, mit mondjon még. Aztán egyebet gondolt, leült mellé a heverőre, megsimogatta, tekintetével kereste a kisírt, rejtőzködőszemét. – No, mi aztán jól kiveszekedtük magunkat! – fújt nagyot. – Miért nem hallgatsz rám, te kis suta-buta?... Olyan dámátcsinálok belőled, hogy még a papok is keresztet vetnek, amikor elbicegsz mellettük. Lesz pénzed, ruhád, oda utazol, ahova akarsz,azt eszel, amit szemed-szád megkíván... Fogadj hát szót, kislányom, és meglátod, egy életre hálás leszel a te öreg barátnődnek!

Este belökte hozzá a kisherceget, és ez volt Sánta Mari harmadik elbukása kálváriás útján.

Most még mindig a nyüzsgést nézte odalent, ahol már egy utcasornyi házat bontottak, s miközben erőlködve igyekezett föltápászkodni, üldözőit átkozta, majd az éles kőzúzaléktól véresresebzetten ismét elindult, és újra fölfohászkodott:

Mikor engem teremtettél, engem akkor szerettél,

Szent lelkedhez szorítottál, szent véreddel megváltottál...

„E helyen kell elmesélnem a katonaság egy újabb kísérletét a Felhővárról: 1831-ben legfelsőbb meghagyás folytán a királyi kormányszékmegrendelte a tanácstól, hogy a vár területét méresse ki azon célból,hogy 100 öl távolságon belül térítvényadás nélkül senki semmit ne építhessen. A térítvényben ígéret volt téve, hogy mihelyt hadászati tekintetek az épület lerontását kívánják, az illető ellenezni nem fogja.

A város és vármegye mérnökei Pataki Mihály városi majorsági előadóval a mérést megtették, de az úgy eltévedett, hogy többé meg sem találták. 1839-ben ugyanaz mint főbíró újabban kimérette, s a királyi kormányszékhez tett jelentésében előadta, hogy a kincstár birtokát tevő Felhővár úgynevezett csúcsától indulva el, három oldalról semmi épületsincs, a 100 öl szabad hely megvan, de vannak abba belenyúló, magánosoktól emberemlékezet óta örökjoggal bírt, dézma és adó alatt lévő szőlőkés puszta földek, amelyekre ha valaki építeni akarna, kötelezvényadásranem kényszeríthető, amíg birtoklási joga elvétetvén, azon hely kincstáribirtokká nem változik át.

A déli oldalon majdnem megszámlálhatatlan épületek, földbe, kősziklába ásott-vésett házikók, kunyhók vannak, melyek földjét a róm. kat.plébánus és a Szent Erzsébet-kórház saját birtokuknak tartják, a rajta lakók pedig mindig díjt (taxát) fizettek. Ezeket nem lehet kötelezvény (reversalis) adásra szorítani a két egyházi birtokos akarata ellenére és tulajdonossági joguk megsértése nélkül. A királyi kormányszék felhívta a nevezett két birtokost annak igazolására, hogy földesúri jogon vesznek-e aFelhővár oldalában a lakóktól díjat, s ha azon, mikor szerezték e jogot. Afelelet az volt, hogy a plébánus és a Szent Erzsébet-kórház azon földet,amely hajdan szőlő volt, egyházi alapítványként emberi emlékezetet felülmúló idő óta bírják, s ezen jogukat igazoló érvöket fölhozván, birtokjoguk kétségbe vonása ellen tiltakoznak.

A királyi kormányszék előtt az ügyiratokból kiderült, hogy a Felhővárnem formaszerű erőd, az előtt nincs szabad vártér (Esplanade), az épületek helye hajdan szőlőhely volt, amelyet az egyház alapítványul bírt, samelyért a lakosok dézmát, később bérdíjat fizettek, és mindkétféle lakókházaikat s kunyhóikat emberi emlékezetet meghaladó idők óta bírják. Anép legszegényebb osztályához tartoznak, s lakásuk oly hegytetőn van,melyről iszonyú alánézni is, ott lakni vakmerő istenkísértés.

A kir. kormányszék megírta a főhadivezérségnek, hogy nem látja át,miképpen lehessen a különböző birtokosok tulajdonjogának megsértésenélkül a szóban forgó helyen az építkezést megtiltani. Csak abban azesetben, ha a katonai rend ahhoz való jogát kimutatja, hogy azok valaha a Felhővárhoz tartoztak... Válasziratában a főhadivezérség elismerte,hogy levéltárában ilyesminek nyoma sincs, a felség erre 1845. október16-án tudatta a királyi kormányszékkel, hogy a katonai hatóságok azonkívánságoktól, hogy a Felhővár közelében 100 ölre minden magánépítkezés megszüntettessék, a kir. kormányszék által fölhozott okoknálfogva elállott, csak azt kívánja, hogy a birtokosok azon helyen nagyobb sszilárdabb épületeket ne építsenek, amit a tanácsnak s a róm. katolikuspüspöknek is megírt, s így a katonaság s a város közt évek során fönnállott ezen egyenetlenség végképpen megszűnt...”

Ki is volt a kisherceg, Sánta Mari első fizetővendége, aki a sorsrendelése szerint eléje vetődött, hogy félszegen és tudatlanul,szándéka és akarata ellenére bevezesse őt a névtelenül tovalibbenő örömlányok sorába? Csobánka Levente már érettségi előtt álltakkor, de a szülők még nem látták, hogy lányt kísérgetne vagy levelezne valamelyikkel, és az apa, Csobánka úr, aki a képes hetilap mellett főként a háborúban megcsonkult Brehm-sorozatot olvasta, még büszke is volt rá az elején, hogy a fia valamiféle kedélyes idegenkedéssel pillant a fruskákra. Miért is csodálná a nőket,mint annyi más ostoba férfi? – gondolta. – Egyszerűen úgy tekint rájuk, akár az olyan teremtményekre, amelyeket Isten szórakozottságának ollójával metszett ki a legszeszélyesebben, hogyaztán nyuszi és zsiráf egymástól megijedve iramodjanak tova aTeremtő munkapadja mellől, a hulladék pedig, amelyet az Úrugyancsak haznosítani tudott, olyan rovarokká változzék, mintteszem azt a molnárka, a kolumbácsilégy vagy a közönséges giliszta. Ahhoz viszont már kétség sem fér, hogy a tetű meg azágyipoloska az égi műhely porából kelt életre, s azért van tele azöntöde fűrészpora is bolhával, mert a hasonlót Isten mindig a hasonlóhoz vezeti... Csobánka úr szeretett minden jelzőt, hasonlatot, szóképet a nagy német rendszerező köteteiből venni, kedvelte az olyan kifejezéseket, mint: élősdi, fenevad vagy bestiális, s báregy idő után azt hitte, el tud igazodni az állatok világában az alsóbbrendűektől az emlősökig, néha ingerült lett a csalódástól,hogy végül is mily fogyatékos ez a hatalmas életmű, ha számosállat, amely iránt más természetű olvasmányai ébresztettek kíváncsiságot benne, elő sem fordul a kötetekben. Például sehogysem tudta fölfogni, miként hiányozhatik a szárnyasok közül a baziliszkusz, amely tudvalévően a hétéves kakas fekete tojásábólkél ki, s már egyszerűen a pillantásával is ölni tud, azon meg valósággal fölháborodott, hogy a mamutzsiráfgyíkot sem a hüllőknél, sem az emlősöknél nem leli, ami legalább olyan súlyos mulasztás, mint egy szót sem ejteni a csodálatos főnixről, jóllehet eza legendás madár minden ötszáz esztendőben elégeti magát, és ahamvaiból újjáéled...

Mindezeket csupán azért mondtuk el Csobánka úrról, a kisfémöntöde tulajdonosáról, aki könyvelőjét hangyászó sünnekcsúfolta, mert semmit sem lesett el az állatok világából, amit ahasznára fordíthatott volna, és továbbra is korlátolt nyárspolgármaradt. Pedig ha figyelmesebben olvas, a Brehmben azt is észrevehette volna, hogy például a majmok mily önfeledt természetességgel nyúlnak önmagukhoz a szerelmi éhség válságos perceiben s főként fogságban; de ő nem tudott erről, és egy este, amikor meglepte Leventét, amint a gúlába rakott könyvek, füzetekfedezéke mögött a heverőn ívbe feszülve végzi az önkielégítésbuzgó műveletét, egy pillanatig ő is a fiú tágra nyitott szemévelmeredt a képzelt igézetre. Látta a buján tündöklő női öl csodáját,a boldogságba átvezető rózsaszín szorost két márványhegy között, és szinte felkiáltott, mint akinek az erkölcsi fertő elnyelte agyermekét. Aztán óvatosan behúzta az ajtót, a szobájába ment,hogy ott eméssze meg egymagában a fölzaklató élményt, s arcáttenyerébe hajtva gondolkozott. Miközben így vívódott az íróasztalánál, bizonyára megközelítette az ördög, mert minduntalan aza könyv tűnt eléje, amelyet még bérmálás után kapott a keresztapjától, de hamar elveszítette. A kötet borítólapján sápadt és görnyedt kamaszt lehetett látni, akinek a húsából minden nedvetkiszívott a hamis képzelgések láza, hogy most koravén szemrehányással forduljon a világ felé, mintha ezt mondaná: íme, hova jutott, ha nem tudta azt, amit a szolnoki születésű egyházi író, apát,később címzetes püspök, majd Veszprém püspöke tudott az önkielégítés förtelméről, noha az értők már akkor kaján derűvel állították, hogy a derék és szent életű pap elhivatottabb volt azékesszólásban és a valláserkölcsi követelmények hirdetésében,mint amennyire jártas a szerelem kusza ösvényein és a tudományterén. Nem csoda hát, hogy miután külön könyvben igyekezettkivenni a poharat az italozók kezéből és a cigarettát a dohányozok szájából, A tiszta férfiasságban már-már úgy írja le az önkielégítés káros hatását, mint a bujakór agyat s gerincet, testet s lelket szétroncsoló végső szakaszát. Annál meglepőbb az ajánlottgyógymód: ésszerű táplálkozás, sportolás, kemény, hűvös ágy...

Csobánka Baltazár úr megriadt, orvoshoz akart fordulni, nehogy a fiát e hajlam ferde útra térítse, és az azonos neműek prédája legyen. Végül a hangyászó sün tanácsára, aki agglegény voltés Buha Zsuzsi nyilvánosházának gyakori látogatója, elhatározta,hogy Leventét összehozza egy tiszta, csinos örömlánnyal, haddessék át mielőbb a tűzkeresztségen. Megkereste tehát Mamukát, skissé hosszan s körülményesen előadta az esetet, de amikor megpillantotta az udvaron félmeztelenül kószáló kurvákat, akik bágyadtak voltak a nehéz éjszaka után, elrestellte magát túlságosanszemérmes viselkedése miatt, mert úgy érezte, a bordélyosné tökfilkónak nézi, s nyerítve hirtelen felnevetett;

–Egyszóval nem szeretném, ha a fiam kézihajtánnyal érne aházasságba, tetszik érteni?

S miután ezt elmondta, úgy pillantott az asszonyra, mintha aztvárná, hogy ő is vele nevessen. De Buha Zsuzsi tudta a szerepét,és tapasztalata romlottsága mögül nagyon is szigorúan, szintefeddően meredt rá csészealjnyi kék szemével.

– Mi azért vagyunk itt, tisztelt uram, hogy missziónkat teljesítsük, és segítsünk azokon, akik reánk szorulnak... Mi hatóságilag bejegyzett intézmény vagyunk, tisztelt uram. – Elhallgatott,mert látta, hogy e komolyságával zavarba hozta az apát, titkolózón széttekintett a szobájában a párolgó törökkávé fölött, majdbizalmasan közel hajolt a férfihoz. – Első osztályú árum van,Csobánka úr, és a fia oly zsenge lánykát kap, mint a tavaszi galambbegysaláta!... Össze is illenek, mert ennek az ártatlannak semvolt még igazából férfival dolga! Majd elhancúroznak egymással,amíg örömüket lelik a játékban... – Kivárt, a hatást leste Csobánka úr arcán. – Persze, ennek a mezei pacsirtának az ára is jóvalmagasabb, mint a többi közönséges lányé, de ha tudná ön, mibekerült nekem ez a kis angyal, bármennyit kérnék, nem sokallná.Nemcsak őt magát tartom el, nevelem és iskoláztatom, de támogatnom kell árván maradt testvéreit is... Elképzelheti, mi kiadásom van vele havonta... És még valami, kedves uram: itt kezelésről van szó, nem szimplán arról, hogy a kicsike egy félórára vagyegy órára bérbe adja a szitáját, engedelemmel legyen mondva...

És most ő kezdett nyihogni, úgy dobálta magát a széken, mintha sarkantyú csiklandozná az oldalát, nemcsak a nyála, de még akönnye is kifröccsent a jó üzlet reménységétől. Csobánka Baltazáregy pillanatig úgy érezte, a telivér nő körül fűszeres növényektőlátpárolt lótrágya szaga terjeng...

Abban egyeztek meg, hogy a fiú a kora délutáni órákban osonbe a mezei pacsirtához, amikor a lányok pihennek, az udvar csendes, és a vörös lámpa óriási vércseppje sem oldódik még a sötétség alján.

Sánta Mari a látogatás előtt többször a tükör elé állt, hol a nyakát csavargatva nézett el a válla fölött, hol egymásba kulcsolt kétkezére fektette az állát, hol körbeforgott bal lábán fölmagasodva;de bárhogyan állította be magát, mindig egy másik, egy idegenlány pillantott vissza rá a festékrétegek mögül, csak amikor olyközel hajolt az üveglaphoz, hogy a lehelete foltot hagyott rajta, ismerte fel saját ijedt és szomorú lényét. Az egyik lány, Kuksza Nuszi, aki szerelmi bánatában marószódát ivott, s azóta egy szőlőszemet is csak két-három nyeléssel tudott leküzdeni égési sebektől hegedt torkán, egész délelőtt őt készítette elő az első bordélyházi föllépésre, s mindvégig biztatta: „Ne félj, kiszanyám, olyanringyót csinálok belőled, hogy rögtön fölugrik a paszasznak a kukija, ha meglát, ész nem szokáig lovagol majd rajtad.” Mari hallotta is meg nem is a pösze Kuksa Nusi szavait, kábán billegvehagyta, hogy öltöztesse, akár egy próbababát, de csak most a tükör előtt látta, miként kell avatottan odakínálni minden kis csábító testrészt a férfi elé, hogy elboruljon tőle a tekintete, és remegnikezdjen türelmetlen éhségében; de akár a hálóingnek feszülő rózsaszín mellét nézte, s az ujjbegynyi bimbók selymen átderengőmálnavörösét, akár alabástromfehér combját, amely egy arasznyira szabadon maradt a fekete harisnya fölött, akár karcsún fölnyúló nyakát, úgy találta, mintha azok tőle függetlenedve, sőt kicsúfolva félénk szemérmetességét, önálló céda életre készülnének, sa legalávalóbb pajzánkodásra... Ettől még inkább megijedt, lelkileg szinte lebénult. Végül leült az ágy szélére, és várta, hogy jöjjön, aminek jönnie kell...

Aztán ott állt előtte a szoba közepén Levente tántorgón és hunyorogva, mint baknyúl, amelyet belöktek ebbe a pacsuliszagúketrecbe a nőstényhez. Lekapott szemüvegét sután tartotta a kezében, a haja hátul magasra föl volt nyírva, s ő maga bátortalanultekintett szét. Mari fölállt, elvörösödött, egy lépést tett előre, várta, hogy a vendég megszólaljon, kedveskedjék vele, bár arra is rákészült, hogy fogdosni, tapogatni kezdi, vagy durváskodik; a férfiaktól minden kitelik! A kamasz azonban nála is zavartabb és tanácstalanabb volt, úgy tett, mintha előbb a szobával akarna megismerkedni, s a bútordaraboknak nemcsak a formája, de a szagais érdekelné. Nagy, elszabott kezét, lábát mozgatva óvatosan körbejárt, aztán elgyötörten az ágy szélére ereszkedett.

– Hiszen ez borzasztó, kérem! – motyogta maga elé, és izzadni kezdett. – Ez önkényeskedés!... Mit akarnak velem? Miérthoztak ide?... – Megint levette a szemüvegét, s együtt himbáltatérdei között a fejével, aztán számonkérő idegenkedéssel nézettföl a lányra. – Magának tetszik ez a játék, kisasszony? Magávalmegbeszélték, hogy mit kell tennie? Én restellem a dolgot, és bocsánatot kérek. Ugye, nem haragszik?...

Sánta Mari nézte a félszeg, gyámoltalan fiút, s lassan különösváltozás kezdődött benne. Előbb csak szánalmat, de később máregy kis rokonszenvet is érzett iránta, s ettől elmúlt a félelme s aviszolygása. Már úgy fürkészte a fiú arcát, mintha az öccse volna,aki szorultságában tőle vár segítséget. Odalépett hozzá, levette azakóját, s még egy cirógató mozdulatot is tett felé, de ez a mozdulat elakadt.

– Tudja, mi maga? Egy félénk kutyus. Azt hallottam, diák, demaga nálam is butább...

Fölakasztotta a kabátot, visszatért, s leült a kamasz mellé. Levente így ingujjban megkönnyebbülve fölsóhajtott, aztán elmosolyodott, de még mindig zavartan ingatta a fejét.

– Kedves, amit mondott, és lehet, hogy valóban buta vagyok.Például fizikából négyesem van, de sosem is tartottam okosnakmagam...

Mari fölényben volt, érezte ezt, de tudta, hogy szorongatja azidő, és sietnie kell, ha nem akarja, hogy Buha Zsuzsi megzavarjaőket. Közelebb húzódott a fiúhoz, meleg lábszárát annak a térdéhez szorította, s merőn a szemébe nézett.

– Tudja-e, hogy nekünk ma szeretnünk kell egymást? Maga isparancsot kapott rá, én is... – Egészen közel hajolt, ajkával megérintette a kamasz keskeny, hideg, vértelen ajkát. – Ne légy márolyan kis tajdak! – suttogta. – Dobd le egykettőre a cipődet!

Levente engedelmeskedett, de utána, mintha nem tudná, mitkell tennie, megfogott egy gombot Mari hálóingén, ide-oda csavargatta lesütött szemmel, és amikor odabukott a mellére, a lányérezte, mily hevesen dobog a szíve. A nadrágot már ő húzta le róla, sietve és mégis gyöngéden, befordította az ágyba, s ügyesenalácsúszott. Nem mindjárt értették meg egymást, elfogódott buzgalmában Levente egy ideig ügyetlenkedett, de aztán a lány segített eligazodnia, s ő nemsokára halk, folyamatos nyöszörgésselfejezte ki az igazi ölelés örömét, ahogy az éhségtől alélt s remegőgyermek tapad a csecsre, s most már azt is tudta, hogy a legszínesebb képzelet sem pótolhatja az eleven női test varázsát, s azt azédes mennyei bizsergést, amely a beteljesülés ígéretes útján áthatja a kislábujjától a feje búbjáig. Mari nem adta oda magát úgy,mint egy szeretőnek, de nem is volt közömbös, s néha apró, alattomos mozdulatokkal vagy csípőből enyhén megemelkedve kínálta oda az ölét, nehogy a fiú csalódjék a férfivá válás első élményében. Egy jó perc sem telt el azonban, amikor Levente fájdalmasan felkiáltott, elengedte őt, s Mari rémülten látta, hogy erősenvérzik. Nem tudta, mi történhetett, honnan is tudta volna, hogy afiú tizennyolc esztendősen még fitymaszűkülettől szenved, hogyemiatt óvakodott ösztönösen a nőktől, s íme, a heves igyekvésbena makkal összenőtt bőr most felszakadt. Mari semmit sem tudott,de Mamuka idejében megmutatta neki a gyógyszeres ladikot a falon, arra az esetre, ha szakmai baleset történik az ágyban. Gyorsanlemosta a sebet, ólomecetes borogatást tett rá, és kötszerrel bepólyálta. Oly izgatott volt, hogy amikor elgondozta a beteget, boldogan elernyedt, már mosolygott, nézte a munkáját, s feketeszénrudacskával, amelyet a szépítőszerek között talált, még kétkis mongol szemet is rajzolt a sebesült fiúbabának...

Buha Zsuzsi és Csobánka úr ekkor már idegesen topogtak azajtó előtt, nem tudták, mi lehet az oka a benti csendnek.

– Vajon elpárultak? – kérdezte az apa aggódón, s jobb kezével puhán rátámaszkodott a bordélyosné delfinhátára, aki akulcslyukhoz hajolt. De Mamukának valami gyanús volt, hamarelvesztette a türelmét, a következő percben erélyesen lenyomta akilincset és belépett. Csobánka Baltazár követte. Aztán mindketten megálltak, és tágra nyílt szemmel nézték, ahogy a fiú meg alány összebújva fekszik az ágyon, mint két kis didergő állat, s akamasz jancsikáján véresen rikít a fehér turbán...