XIV

A meleg nyári éjszaka után pompás vasárnap reg gel virradt a sátortábor lakóira. Még harmat sem esett aznap virradóra. A gyerekek Csapó Laci ébresztője nélkül is korán kidörzsölték szemükből az álmot. Alig várták, hogy kibújhassanak a sátrakból, és reggeli tornára sorakozzanak. Kardos tanár szolgálatos oktató volt, ezért Bota tornáztatta meg őket. Öröm volt nézni a naptól, a jó levegőtől lebarnult, megerősödött gye rekek felsőtestét, a hajladozástól mozgásba jött izmok játékát.

Utána vidáman szaladtak le a patakmeder zuho gója alá. Ma az is langyosabbnak bizonyult, mint más reggeleken. Még a kényeskedőbb leánykák is örömü ket lelték a zuhogó alatti mosakodásban. Gézuka sem okozott már közderültséget a hideg víztől való komi kus irtózásával, kellemes volt neki a torna után jól lemosakodni.

A gyerekek tisztálkodását szemmel tartó doktorica nyugodtan jelenthette Orosz Bélának, hogy nincsenek többé koszosok, s az utóbbi négy napban egyetlenegy gyengélkedő sem akadt. Az erős, tiszta, száraz hegyi levegő elbánt annak a néhány gyereknek a náthájá val, aki az első napokban kissé szipogóssá vált.

-      Ma legyen résen, Éva elvtársnő - figyel meztette Orosz az orvostanhallgatónőt. - Borsódzik a hátam, ha arra gondolok, hogy a szülők ma betegre találják etetni a gyerekeiket. Különösen a gyümöl csökre vigyázzon.

-        Legjobb, ha magukat a gyerekeket mozgósítom e veszedelem ellen - felelte Lukács Éva eltűnődve. -
Rájöttem, hogy ez a maga sikereinek a titka. Ma reg gel a jelentés végén tessék nekem szót adni.

Orosz Béla figyelmesebben megnézte Évát.

- Gondolja, hogy tényleg sikereim vannak?

-  Mégpedig meglepőek - felelte a doktorica me legen viszonozva a tanár tartózkodó pillantását. Amióta ide kerültem, szinte sajnálom, hogy én is nem a nevelő hivatását választottam.

-  Orvosként is sokat tehet a nevelés érdekében...

A reggelizéssel végző pionírok szakították félbe be szélgetésüket. Kimosták csészéiket, s aztán rohantak a tábor közepére, négyszögbe sorakoztak. Jöttek a ta nárok is. A jelentések meghallgatása után a kissé el fogult doktorica állt a négyszög elé. Selymesen fénylő dióbarna haját enyhén borzolta a langyos fuvallatú szellő. Nyúlánk, kedves jelenség volt. A gyerekek "ösz szesúgtak, roppant tetszett nekik a doktorica. Nem tud ták volna megmondani, hogy miért, nem sok dolguk akadt vele, de jólesett látniok, hogy itt van közöttük. Némely embernek a puszta jelenléte is ilyen érzést vált ki környezetéből, s Lukács Éva éppen ilyen nő volt.

-      Mit gondoltok - kérdezte kissé rekedtes han gon -, sok dolgot adtok nekem a jövő héten? - Várt valamicskét, hogy a kérdés megjárja a kíváncsian rá figyelők eszét, majd így folytatta: - Szeretném, ha nem adnátok. Eddig minden dolgotokban részt vettem, ha sok hasznát nem is láttátok. A jövő héten sem sze retném a gyengélkedők sátrát őrizni. Hétfőn - úgy tudom egésznapos nagy kirándulásra mentek. Én is veletek akarok tartani. Engem is érdekelnek a világ hírű felfedezések. Gondolom, ti sem óhajtotok beteg ség miatt itthon maradni. Halljuk, akad közületek egy is, aki ezt szeretné?

-     Senki.

-     Én sem.

- Mi sem, doktorica elvtársnő.

-  Hát te, Kiss Géza?

-Én már rég nem gyengélkedem - felelte a kö
vér fiú belévörösödve. - Tőlem ne is tessék ezután efféléket kérdezni.

-      Csak azért kérdeztem folytatta a doktorica belepirulva -, mert figyelmeztetni akarom azokat, akik a jövő héten betegeskedni akarnak, hogy csak egyék tele magukat mosatlan gyümölccsel, vagy faljanak fel egyszerre mindent, amit ma a látogatók hoznak.

A pionírok összenéztek, majd a doktoricára függesz tették sugárzó szemüket.

-      Köszönöm, pionírok, csak ennyit akartam - lé pet vissza az oktatók közé az orvosjelölt lány.

Orosz Béla ezután felhívta a pionírokat, hogy kilenc óráig tegyék rendbe sátraikat, segítsenek a szolgálato soknak, legyen elég tűzifájuk a konyhán és víz a cseb rekben. Akinek még vasalni valója akad, kilencig vé gezzen vele. Kilenckor öltözzenek ünneplőbe. A szülők és az UTM tartományi bizottságának egyik titkára a féltízes személyvonattal érkezik, valószínűleg filmező riporterek is jönnek. Látogatóit mindenki kalauzolja az erdő alá, a táboron kívül. Ott letelepedhetnek. A tábort belülről csak a felavatás után tekinthetik meg. Amíg a táboravatás tart, a szülők a kerítés mentén helyezked jenek el. A gyülekezőre hívó kürtjelre minden pionír késedelem nélkül olyan gyönyörű négyszögbe sorakozik, hogy a vendégek szíve csordultig teljen az örömtől.

-  Végeztem.

A pionírok egyetlen szempillantás alatt szétrebben tek. Ezután egy darab ideig egyéb sem látszott a sátrak nyílásából a négykézlábra ereszkedett pionírok dombo rúbb felénél. Nekitérdepelve igyekeztek minél kifogás talanabb rendet teremteni a sátrakban.

Amelyik csoport elkészült a magáéval, vezetőjének felszólítására fejszét és fűrészt ragadott, s bevonult az erdőbe, ahonnan nemsokára fejszecsapások és száraz ágak ropogása hallatszott.

A Feri csoportja Bota tanár utasítására a tábor egész területét végigcserkészte. A legkisebb papírdarabokat is összeszedte, ahol valami szemsértő eligazítani való akadt, eligazította. A konyhán a szolgálatosok sürögtek-forogtak. Székely néni segítségével olyan ebédet akartak főzni,
hogy a szülők megnyalják utána mind a tíz ujjukat, ha megkóstolják. Feriék sürgették őket, végezzenek már a krumplihámozással és a hagymatisztítással, mert a hulladékot rögtön el kell földelniök a szemetes gö dörben. A vendégekkel érkező legyeknek éhen kell veszniök estig.

Ment is minden rendben, akár a karikacsapás. Ki lenc órára a pionírok többsége már átöltözött. A lányok, persze, lepipálták a fiúkat hófehérre mosott és vasalt blúzaikkal, a nyakkendők azonban a fiúknál is kifo gástalanok voltak. Egyet-egyet azonban visszaküldték a csoportvezetők, hogy kenje be a szandálját cipőkrém mel.

A tanárok vasárnapi nyári ruhájukba öltöztek át. Kardos tanárnak sikerült ezen a napon rendesen meg borotválkoznia. Egyetlen sebtapasz sem került az ar cára. Bota Alexa viszont olyan alaposan megvágta az állát, hogy a hófehér köpenyébe öltözött Lukács Évá nak kellett a vérzést elállítania, s akkora keresztalakú tapaszfoltot tett rá, hogy Botának örökre elment a kedve a gyors borotválkozástól.

Kardos magához rendelte az öt csoport vezető pionír jait. Két-két pionír kijelölését kérte. Lehetőleg egy-egy fiút és egy-egy leányt adjon minden csoport. Az öt pár közül egy az állomáson fogadja a vendégeket, a másik négy a táborhoz vezető gyalogösvény egy-egy forduló pontján áll, és mutatja az irányt, nehogy a menedék házi táborhoz tévedjenek az érkezők. A vendégek útba igazítása után az öt pár bevonul a táborba.

-   Öt percen belül sorakozó a kapun kívül.

A táborban futótűzként terjedt el az újabb feladat híre. A csoportok hívás nélkül is a sátrak elé sereglet tek. Izgatottan tárgyalták, kire esik majd a választás. Mindegyik a kiszemelendő párok közé kívánkozott.

Innen is, onnan is ilyen könyörgő közbeszólások hal latszottak:

-     Engem válassz, Petre.

-     Hát én, Irimie? .

-     Engem csak nem hagysz ki, Erzsike?

Érthető buzgalom volt ez. Jól tudták a pionírok: ez az útmutató szolgálat igen kedvező alkalom, hogy az érkezőknek bemutassák magukat. Előre elképzelték, mint állnak majd vigyázzban, ünnepélyes, komoly arc cal és üdvözlésre felemelt kézzel, a másikkal meg mu tatják az irányt minden fecsegés vagy érzelgés nélkül. Ha a szüleik hozzájuk rohannak, komolyan jelentik: most szolgálatban vagyunk, a csókokkal azután tes sék...

Nehezen született meg a döntés, végül is négy lány és hat fiú sorakozott Kardos tanár elé a feldíszített ka pun kívül. A sebtapasza miatt kissé kedvetlen Bota vezette le őket az állomásra. Mára vászoncipőt, fehér nadrágot s könyökig érő rövidujjú, drappszínű inget vett fel. Nehezen fésülhető, tömött fekete haját is tet szetősen rendbeszedte. A fiúk többször szemügyre vet ték külalakját, s elhatározták, hogy ők is ilyen vászon cipőt meg fehér nadrágot és rövidujjú inget viselnek majd, ha fiatalember lesz belőlük. Csak az a sebtapasz ne lenne az állán, még meg találja kérdezni valaki, hogy ki harapta meg.

Bota maga is ilyen bosszúságra ingerlő lehetőségre gondolhatott, amint útközben két-két pionírt hátraha gyott a táborhoz vezető ösvény szétágazásainál.

Teri és Feri szintén a kiválasztottak közé került. Bota együtt állította fel őket az ösvénynek azon a leg bozótosabb szakaszán, ahol a vasúti töltésről le kellett ereszkedni, és egy pallón kellett átmenni a sűrű fűz fabokrok közé. A palló alatt békanyálas, sötét színű víztükör csillámlott.

Teri a palló innenső végén, Feri a vasúti töltés felé eső végén állt, hogy a félősebb vendégeket átsegítsék a balra kanyarodó ösvényre. Nagyszerű kis zug volt ez, a nagy melegben el sem lehetett volna képzelni árnyé kosabb sétautat.

Bota tanár a másik két pionírral tovább akart sietni, de várnia kellett, mert a vasúti töltésről éppen akkor ereszkedett le a menedékházban tanyázó pionírok ha ragos arcú vezető tanára. Ez alkalommal ő is hosszú nadrágba öltözött.

-      Maguk mit csinálnak itt? - állt meg az aljba ér kezve.

-      Vendégeink fogadására készülünk - felelte Bota nem éppen barátságosan, a tenyerével meg rögtön el fedte az állát.

-      Jobban teszik, ha azonnal visszafordulnak - mondta amaz, s kárörömféle villant meg apró szemé ben. - Én az enyéimet a déli vonattal hazaviszem. Éppen most telefonáltam...

Bota egyetlenegyszer látta ezt a harmincöt éves ko rúnak látszó középtermetű tanárt, és azok alapján, amit tegnap saját táboráról mondott, egyszer s mindenkorra rossz véleményt formált róla. Most egészen közelről látva semmitmondó, agyaglárvához hasonló arcát, még, ellenszenvesebbnek érezte, mint az este.

-      Vagyis teljesült a vágya - felelte hűvös, tar tózkodó hangon.

-      Nem erről van szó - legyintett a másik valahová félretekintve. - Az este nem voltam formában. Otthon azonban elhatároztam, hogy fellátogatunk magukhoz, de később. Képzelje, az éjjel farkast láttunk a mene dékház közelében.

-      Csak nem ijesztett magukra? ...

- Szó sincs róla. Egyéb baj jött közbe. Ma hajnal ban sétálni mentem. Összetalálkoztam valami pászto rokkal, meséltem nekik a farkasról, mire figyelmeztet tek: vigyázzunk, mert úgy lehet, veszett farkas volt az, itt bitangol a környéken. Rettenetesen megjárhat juk vele. Hát ez az - fejezte be, s a szeme közben ide-oda ugrált. - Nem teszem ki a pionírjaimat egy percig sem ilyen veszedelemnek. Ajánlom, hogy ma guk se...

Bota elsápadt, a pionírok nemkülönben. Volt azon ban a másik tanár hangjában valami alig érezhető ha mis lelkendezés, ami sértette a gyanakvásra hajlamosabb ember fülét. S Bota ma különösen hajlamos volt a gyanakvásra.

-      Mondja - szólalt meg gunyorosan -, nemcsak afféle pásztorlódítás ez? ... Csupa heccből beugrathat ják a városi embert.

Deres tanár arcán enyhe pír futott végig.

-   Tartsa, aminek akarja - lépett a pallóra harago san. - Hiszékeny kölyöknek néz engem? Maguk felel nek, ha valami baja esik a pionírjaiknak. Tanúim le hetnek ezek a gyerekek - mutatott Ferire és Terire -, én megtettem a kötelességem. Jó, hogy találkoztunk, mert éppen üzenni akartam maguknak. Viszontlátásra...

-   Várjon csak - szólt Bota kissé már elgondolko zottabban. - Nem féltette volna a pionírjait felkül deni hozzánk, ha ennyire hisz abban a veszett farkas ban? És maga is csak így jön-megy egyedül, hátha is mét belebotlik.

-   Ha ilyen hangon beszél velem - kiáltotta vissza Deres a palló közepére lódulva -, jobb ha nem tár gyalunk tovább.

És elrohant.

A négy pionír dermedten meredt Botára. Terike szeme ijedten fürkészte a fűzfabokrok sűrűjét. Bota látta ezt, s a három másiknak a sápadtságát is. Ingerül ten kezdte turkálni a haját. Sehogyan sem tudott meg barátkozni az imént hallottakkal. Jól emlékezett, hogy a dühösen odébbálló tanár az este egyáltalán nem tit kolta, hogy legszívesebben rögtön vonatra rakná pio nírjait, ha ürügyet találna rá.

-      Nézzétek - szólalt meg némi határozatlanság gal -, én nemigen dűlök be ennek a veszett farkasról szóló históriának. De az óvatosság azért nem árt. Ide figyelj, Ács Feri - ment át az ingoványos patak túlsó partján álló fiúhoz. - Szaladj a legközelebbi őrszemig. Az egyik közülük rohanjon a táborba. Szóljon a főins truktor elvtársnak, hogy mit hallottunk itt. De másnak senkinek. Megértetted, senki másnak! Ne legyen belőle pánik. Te pedig térj ide vissza. Mindenesetre tartsátok nyitva a szemeteket. Megijedni nincs miért. Fene azt a veszett farkast. Túlságosan időzítve állott elő. Mintha csak azért találták volna ki, hogy a táborunkat szét ugrasszák. Ezért aztán a szülőknek se szóljatok. Képesek lennének rögtön hazacipelni benneteket... Hallottatok már államtitokról?

-      Még nem, tanár elvtárs.

-  Hát ha nem, úgy most tanuljátok meg. Legnagyobb titok az államtitok. Úgy bánjatok ezzel a mi tábortit kunkkal is, mintha államtitok lenne. Most mutassátok meg, mi a pionírkurázsi.

Feri tekintete a fűzfabokrok közé kanyargó ösvény zöld homályába révedezett, majd a félősen pislogó Te rikén akadt meg.

-  Tanár elvtárs - szólt gyorsan a másik két pio nírral távozni készülő Bota után.

- Mit akarsz, csak nem félsz?

-  É-én nem... Én is csak azt hiszem, amit a tanár elvtárs, de azért tessék a húgomat is az állomásra vinni, amíg visszajövök.

Bota kis tétovázás után megfogta a dermedt leányka kezét:

- Gyere.

Terike ijedt rebbenéssel pillantott a bokrok között eltűnő Feri után, alig fért ki a szó az ajkán.

-    Ma-maradok, tanár elvtárs.

-     Gyere, ha mondom. Amíg a vonat nem jön, fölös leges, hogy itt ácsorogj.

-     De ha elvisz az állomásra, akkor Feri marad egyedül, mert mindjárt visszajön.

-     Őt ne féltsd. Né, milyen mocsaras itt a patak, a ve szett állat kerüli az ilyen helyeket. Iszonyodik a víztől. És aztán mondtam már, hogy lódításnak tartom az egészet.

-     Akkor én mért féljek? - kérdezte Terike, köz ben azonban remegett az egész teste. - Ha félni kel lene, Ferinek is jobb volna, ha ketten félnénk.

A tanár erősebben markolta meg a kezét, és magával vitte.

*

Feri ezalatt visszafelé száguldott a fűzfabokrok kö zött kanyargó ösvényen. Jobbra és balra megcsillant a víz a sás és a sűrű békanyál között. A feje fölött mada rak rebbentek fel és szálltak tova. Feri ilyenkor zihálva torpant meg, riadtan tekintett körül, merre ugorjék, ha szembe találkozik a veszett farkassal?

Midőn újra csend vette körül, tovább rohant. Száz méteres futás után kiért a ritkuló fűzfák közül a cser jés tisztásra. Ott már emelkedőben volt a talaj. Meg pillantotta azt a fiút és leányt, aki a háromféle ágazó ösvény kereszteződésénél egy fa árnyékában álldogált.

Bálint Pista volt az egyik, a fiús arcú Marioară a másik.

-      Miért szaladsz? - kérdezte a hosszú képű Bálint Pista rosszat sejtve.

Feri előbb kifújta magát, s csak azután vette sze mügyre a két pionírt, vajon melyiket küldje a táborba? Melyik lesz gyorsabb hírvivő? Bálint Pista növésre és korra is kisebb volt Marioaránál, de mellette szólt fiú volta. Marioarának viszont hosszú a lába. Feri azonban a lányokat sem így, sem úgy nem kedvelte. Abban a korban volt, amikor a fiúk esküdözni kezdenek, hogy soha leányt nem vesznek feleségül. Ráadásul félőseknek tartotta őket. Ez alkalommal azonban mégis a hosszú láb mellett döntött:

-      Vágtass Orosz tanár elvtárshoz, Rora. Mikor oda érsz, félrehívod, és jelented, hogy veszett farkas jár a környéken. De más ne hallja... Várjatok csak - gondolt Feri valamit. - Esküdjetek meg, hogy senki nek, még apátoknak és anyátoknak sem áruljátok el ezt a nagy államtitkot. Kezet a szívetekre.

-      Esküszünk - tette kezét a két pionír a szívére.

-      Rendben van, de azért nem kell megijedni. Ne künk az a másik tanár mondta a veszett farkast, a menedékházból. De én és Bota tanár elvtárs nem hi szünk neki. Kitalálásnak tartjuk az egészet.

Bálint Pista és a nyakigláb Marioară ennek ellenére megszeppenve nézett körül. Marioară megpillantott egy elég vastag letört faágat, és felragadta.

-    Ezt dugom a torkába, ha találkozom vele. A ve szett farkasnak az kell, hogy legyen mit marcangoljon. Mindegy neki, hogy mit. Így mondják a szülőfalumban a szelistyei emberek.

-    Jó-jó, csak szaladj már - sürgette Feri. - Aztán gyere vissza, nekem is vissza kell szaladnom a palló hoz.

Marioară az ágat maga elé tartva szedte a lábát ahogy esak bírta. A Bálint-fiú kővé dermedtnek lát szott, a szeme olyanná változott, mintha üvegből lett volna.

-        Ne hagyj itt, Feri.

-        Muszáj.

-        De ha jön, mit csinálok egyedül? - görbült el a szája Pistának.

Feri tétovázott. Maradt is volna, meg nem is. Izzadt ő is, de sokkal kiadósabban, mint ahogy az ember az ilyen meleg nyári napokon szokott. Szerencséjére eszébe jutott Terike, ő izzadhat csak igazán, ha oda nem ér hamar. De mit csináljon ezzel a Bálint Pityu val? Őt sem hagyhatja, azért csoportfelelős, hogy ne hagyja sokáig ijedten pislogni azzal a hosszú szem pillájával. Hova bújtassa? Megpillantotta a Bálint Pityu feje fölött viruló vastag akácfát.

-    Gyere, mássz fel rá - s ezzel Feri megbújt a fa törzséhez támaszkodva.

A szepegő Bálint-fiú, mint a macska, hihetetlen gyor san fellépett a Feri meggörnyedt hátára, onnan elérte a legalsó ágat, s két szempillantásnyi idő alatt már meg is lovagolta.

Feri felszólt hozzá a fára, és figyelmeztette:

-    Szállj le aztán, ha Rora visszajön. Nehogy ő is feltelepedjék oda. A vendégeket úgy kell fogadnunk, mintha sohasem lett volna veszett farkas a világon.

Ezzel be is vetette magát a sűrűbe. Egy ágat azon ban hirtelen ő is kihúzott útközben az avar közül. Maga elé tartva nekiiramodott, ahogy csak kitelt tőle. Távolról éles vonatfütty hallatszott. Dübörögve jött a féltízes "kursza". Így nevezték az itteni emberek a délelőtti személyvonatot.

Feri megérkezett a feketén csillogó vízben visszatük röződő pallóhoz. Terikét nem találta ott. Megkönnyeb bült a szíve legalább félmázsányival, de mindjárt rá is ereszkedett vagy másfél. Hát ő most a palló me lyik végére álljon útjelzőnek? Merről jöhet inkább a veszett farkas, ha mégsem csak kitalálás? Azt hal lotta egyszer, hogy a veszett kutya földre sütött fejjel
jár, Lehet, hogy a farkastól örökölte ezt a szokását, akkor pedig, ha ő ezt az ágat keresztben leteszi az ösvényre, hogy a farkas belébotoljon, biztosan jóízűen nekilát, és azt marcangolja. Azalatt ő is felmászhatik valamelyik fára, vagy az állomásig iszkolhat... De merről jön, ha jön?

Végül is így okoskodta ki magában: az állomás felől nem jöhet, a mocsárból sem, tehát csak a tábor felől várható. Letette hát az ágat a tábor felé vezető irányban. De még jobb ötlete támadt: idébb húzta, rá a pallódeszkára, hadd essék belé a veszett farkas a vízbe, ha ott kezd küzsdölődni a faággal.

*

Ezalatt a töltés tetejére épített parányi állomáson, alig száz méterre Feritől, nagyokat szusszanva fékezett az utasokkal és kirándulókkal zsúfolt személyvonat. Negyven-ötven felpakolózott idősebb, fiatalabb nő és férfi szállt le róla. A két odarendelt pionírfiú és lány ott állt a sebtapaszát tenyerével eltakaró Bota tanár közelében, a kis léckapunál. Karjuk pionírköszöntésre lendült. Nyakkendőjük vidáman piroslott fehér blú zukon és ingükön.

A leszállt utasok közül a nők rögtön megrohanták őket, százféle kérdéssel arra kényszerítették az üd vözlő gyerekeket, hogy a fejüket ide-oda kapdossák. A legzajosabbnak és legtolakodóbbnak egy roppant ter metű, szürke hajú öregasszony bizonyult. Félretaszigált maga körül mindenkit.

-     Ti a Kiss Gézuka táborából vagytok?

-     Igen.

-     Nem.

-     Mi az, hogy igen, nem?

- Azért nem, mert az nem a Gézuka tábora egyedül.

-     Nagy bölcs vagy, mondhatom. Merre menjünk? -     Itt a kijárat, aztán balra tessék...

-        Gyere fiam, vigyél a táborba.

-        Nem lehet, mi szolgálatban vagyunk.

-         Tessék követni - lépett előre Bota. - Gyere, Ács Teri - hívta a Feri húgát, aki a léckapun kívül
izgult a bátyjáért. Régen hozzászaladt volna, hogy ne legyen egyedül, de visszatartotta az a remény, hátha megpillanthatja anyut vagy aput a vonatról leszálló ven dégek között. Szívfájdulva látta, hogy az utolsó utasok is elhagyták már a vonatot, de a szülei egyáltalán, nem mutatkoznak.

Bota maga is hiába vett szemügyre minden egyes férfit, egyetlenegy sem hasonlított az UTM tartományi titkárához, akinek szintén ezzel a vonattal kellett volna megérkeznie.

Csak nem dől dugába az egész táboravatás?

A nyomába özönlő nyáriruhás szülők ugyancsak jól fel voltak pakolózva pokrócokkal, esőkabátokkal, fő ként minden elképzelhető élelemmel. És nem túlságo san érett gyümölccsel. Némelyik egy-egy korai érésű görög- és sárgadinnyét is magával cipelt. A menetet lezáró két pionírt tízfelől is rángatták a hátrább ma radók. Mindegyik saját gyerekének hogylétéről faggatta őket, közben ilyen aggódó közbevetések is elhangzot tak:

-     Igaz, hogy többen is hazaszöktek tőletek?

-     Hát az, hogy becsapott a villám az egyik sátorba? Botának borsózni kezdett a háta. Mi lesz itt, ha valamelyik pionír ki találja fecsegni a veszett farkas hírét?! Igyekezett hát a vele levő pionírokat a maga közelében tartani, s jó nagyokat nevetni, amikor őt is a rémhírekről kezdték egyesek vallatni.

A személyvonat tovább robogott, a kis falusi állomás udvara kiürült. A szülők libasorban kitértek a vasúti töltésen húzódó ösvényre. A szép napsütés, a fokozato san kitáruló vadregényes táj a háttérben sötétlő hegyek kel, a frissen kaszált száradó sarjú illata és nem utolsó sorban a gyerekeikről hallott kedvező hírek hangos, elragadtatott kiáltásokra vagy boldog nevetésre kész tették az aggódó anyákat, kivált azt a néhány nagy mamát, aki szintén rászánta magát erre az útra.

Csak a Kiss Géza nagymamája dohogott most is.

Legelől haladt, mögötte egy kisnövésü, székely vise letű lány, a Gézukáék háztartási alkalmazottja jött,
aki tömött füleskosarakat cipelt. A vénasszony mind egyre hátraszólt neki:

-      Vigyázz a tojásokra, Kati. Az almásrétest nehogy összelapítsd, Kati.

Kiss-nagymama egymaga teljes szélességében elfog lalta a vasúti töltés elég széles ösvényét. A többiek kettesével-hármasával jöttek utána, ő azonban egyre fújta a magáét: miért olyan keskeny ez az út, minek taposták annyira közel a sínekhez, hátha szembejön egy vonat, hátha éppen itt kisiklik? Az ember félre sem tud ugrani.

Rémüldözései már-már más nőkre is átragadtak.

Mikor aztán a síneken való átkelésre került a sor,, felháborodástól izzó tiltakozásban tört ki. Csak nem gondolják, hogy ő itt átmegy, nem kívánja elgázoltatni magát. Ki kezeskedik azért, hogy egy vonat sem robog arra, amíg ő átkel?

Látva, hogy útitársai minden további nélkül itt is_r ott is keresztüllépkednek a síneken, ő is rászánta ma gát, de a pallóhoz leereszkedőben újabb botrányt csa pott. Bota tanárt felelősségre vonta: mit gondol, az ő lábának való az ilyen meredek lejárat? És ki megy át ezen a két szál keskeny pallódeszkán? Reméli: Gézukának nem azokon kell közlekednie, mert ha igen, ő fel sem megy a táborba. Küldjék le Gézukát, mert, azonnal viszi haza.

-   Kati! - kiáltott hátra dühösen -, vigyázz a tojásokra.

-   Teremtő atyám - sóhajtott titokban Bota tanár, amíg a többiek egyenként átkeltek a pallón -, vala hogy szembe ne jöjjön most az a menedékházi tanár a pionírjaival meg a veszett farkas hírével! Végünk van, ha ez a lehetetlenül terebélyes rémnagymama csak megsejt is valamit.

Közben azonban odaadó önfeláldozással átsegítette a vénasszonyt a veszedelmesen hajladozó pallódeszká kon. Ha egy pillanatra szem elől tévesztette a félel metes titkot tudó pionírokat, rögtön megkereste őket.

Megkönnyebbülten észlelte, hogy nyilván nem kap tak látogatókat a kora délelőtti vonattal, különben biz
tosan összebújtak volna már a szüleikkel. Elszontyolo dott arcukról azt is jól látta, hogy semmi kedvük fecsegni a társaik szüleivel sem.

Feri a menet elején haladt. Bota küldte előre, s újra figyelmeztette: szóljon a vendégek fogadására kiállított társainak is, nehogy eljárjon a szájuk, még rendes farkasról se tegyenek említést.

Ferin, amióta annyi felnőtt embert tudott a háta mögött, erőt vett a haláltmegvető bátorság. Mit tar tanak egy nyomorult veszett farkastól ennyire, mikor nem is igaz? Mennyivel érdekesebb volna az egész felvonulás, ha ő most szembetalálkozna eggyel, és tor kába döfné a kezében tartott ágat, aztán befordítaná a mocsárba. "Mi az, mi az?" kiáltanák az ijedős anyák, mire ő csak úgy félvállról odavetné: "Mi lehetne, csak egy veszett farkas" ...

E vérmes képzelgések ellenére kissé megnyújtotta lépteit. Nem egyébért, csak a repdeső szempillájú Bálint Pityuért: hátha nem szállt le a fáról, vagy ami még rosszabb, Marioarăt is felhúzta maga mellé. Mit felelnének az apjuknak, miért másztak fel a fára? A két gyerek apját ugyanis a szülők között látta. Kiért a magas fű között fehérlő útkereszteződéshez, de nemcsak Marioarăt, hanem Bálint Pityut sem találta a fán. Egyszerűen kámforrá váltak. A fennsík aljából is hiányzott az a két pionír, akinek a felfelé vezető ösvényen kellett volna mutatni az irányt.

-      Hát ez vajon mit jelent? - hökkent meg Feri. - Mi fújta el ezeket? Csak nem járt erre mégis a veszett farkas, és az szalasztotta szét őket? Milyen kár. A bok rok közül előbukkanó vendégek biztosan elámultak volna a gyönyörűségtől, ha egyszerre két pionír üdvözli őket a fennsík lábánál. No, de annál inkább elbámul nak majd, ha felérnek, és váratlanul megpillantják a sátortábort.

Igen, Feri előre élvezte a szülők elragadtatását.  Bezzeg lohadt volna nagy bizakodása, ha hallja Kiss Géza nagymamájának egyre kedvezőtlenebbül alakuló véleményét. Az öregasszony az átkelés gyötrelmeit vala hogy átvészelte Bota segítségével a két szál pallódeszkán,

de alig érzett újra biztos talajt a lába alatt, már azért rettegett, nehogy Kati szédüljön le a pallóról A tojá sokkal meg az almásrétesscl, általában a két füles kosárban letakart mindenféle földi jóval, amit csak egy olyan kishitű nagymama pakolhatott fel, aki azt hitte, hogy félig éhenhalva látja viszont imádott uno káját.

A széttúrt hajú Bota bosszúsága azonban rövidesen derültségbe csapott át, és derültek a Kiss Géza nagy mamáján mások is. Mivel amíg a fűzfasűrűségből ki nem értek - amúgy sem tudtak egymással kedvükre társalogni, csak a vénasszony komikus rémüldözéseit figyelték. Egyes kitörésein hangosan nevettek, hiszen már azon is felháborodott, hogy miért kanyargós az ösvény, miért lejt már megint lefelé az út, s végül azért öntötte el a pulykaméreg, hogy csak nem az égben verték fel a sátortábort, hogy még mindig felfelé kell gyalogolni.

Mikor a cserjés tisztásra értek, ismét Katit szedte ráncba.

-   Vedd a kisebbik kosarat a jobb karodra, Kati. Ne süsse a nap a sült kacsát. Ennyi neked is eszedbe juthatna.

Bota előresietett Ferihez. Az eltűnt őrszemek nyug talanították. A fiú ama feltevésére, hogy biztosan vissza hívták őket a táborba, rossz sejtelmek fogták el. Miért nem jött meg az UTM tartományi titkára? Csak nem alarmírozta az a Deres már az egész várost a veszett farkas hírével? Mikor összetalálkoztak vele, azt mondta, hogy éppen telefonált.

A tetőre érve azonban nyomban megkönnyebbült. Lent a fennsík lankásabb oldalában, a ritka bokrok között, kis terepjáró autót pillantott meg. Egy nyírfa árnyékába volt behúzódva. Bota ismerte ezt a kocsit. A Napsugár szerkesztőségéé volt. Bizonyára azzal jött ki az Ifjúmunkás Szövetség tartományi titkára.

E feltevéséről hamar meg is győződhetett volna, ha ismét segítségére nem kellett volna sietnie a Gézuka nagymamájának. A kezénél fogva vontatta fel az aljból.

A díjbirkózó karú nagymama akkorákat rántott rajta, hogy szinte mindketten visszagurultak az ösvényen.

Fent azonban a vénasszony meg se szusszant, s újra kárálni kezdett:

-      Kati, elolvad az a kacsa a napon, hát nincs sze med? .

A többi látogatónak földbe gyökerezett a lába, ami kor odafent, minden átmenet nélkül, egyszerre eléjük tárult a tizenkilences számú középiskola pionírtábora. A sötétzöld hátterül szolgáló erdő karéjában felvert sátrak, a patak martjába beásott konyha kéményfüstje, az ízléssel feldíszített nyírfa kapuhoz felzárkózó fehér kerítés, a sugármagas zászlópózna, a gyeptéglával kira kott út bámulatba ejtette a vendégeket. A kapu hom lokzatán nyírfakéregből kivágott üdvözlő szavak soha nem hangzottak oly bensőségesen, mint éppen most, ami dőn a szemükbe ötlött.

Vidáman köszönt a pionír a tizenkilences számú középiskola táborában.

Mindezt még inkább kihangsúlyozta a kapu két oldalán felállított vörösnyakkendős két kisebb pionír nak, egy fiúnak és leánykának üdítően ható kipirult arca és ünnepélyes tisztelgése. Ugyanakkor tisztán, mél tóságteljes komolysággal megszólalt a Csapó Laci vi gyázzba szólító kürtjele. Aztán a Rădăceanu hangja hal latszott. A négyszögbe felállított, egyformán fehér ingű és fehér blúzú gyerekeknek most így vezényelt:

- Tábor, vigyázz! Megérkeztek a szüleitek. Menje tek és köszöntsétek őket.

Mint megannyi galamb repült szét a sok gyerek.

-      Csodaszép, gyönyörű - ujjongtak a szülők.

-      Ez maguknak csudaszép? - hápogott az erősen tűző naptól felhevült Kiss-nagymama. - Hát nincs szemük! Nem látják, olyan ez a tábor, akár a sátoros cigányoké a baromvásártéren.

-            Nem igaz, nem igaz - lobbant haragra Terike, aki éppen ott állott mellette. Sírni tudott volna dühé ben, amiért ennyire lebecsüli az ő nagy alkotásukat.

-      Mit beszélsz? - esett majdnem hanyatt Kiss nagymama, amikor rápillantott a pöttömnyi leánykára.

-      Azt, hogy saját unokája se hiszi el, hogy a mi táborunk csúnya.

Terike válasza azonban beléveszett már abba az ujjongó kiáltozásba, amellyel a tábor kapuján szerte szét kirebbenő gyerekek szüleik széttárt karjai közé vetették magukat.

Terikének valaki váratlanul befogta hátulról a sze mét, s egy kimondhatatlanul kedves, ismerős hang azt kérdezte:

-      Lám, kitalálod, hogy ki vagyok?

-      Anyu, drága anyukám - fordult sarkon a leányka, s forrón átkarolta a lenge ruhájú kipirult asszonyt. Feri már belékarolva vigyorgott az örömtől.

-      Jaj, csak nem helikopteren jött, anyu drága?

-      Azzal a kis mutujjal jöttünk - mutatott le Terike karcsú anyukája a nyírfa árnyékában pihenő terep járó GAZ-ra. - Jó ismerőse apudnak Bologa elvtárs. A vasgyárból került a tartományi bizottságba. Ő ho zott idáig bennünket.

*

Bota, megszabadulván Gézuka nagymamájának ter hes társaságától, azonnal Orosz Béla keresésére indult. Részletesen szerette volna tájékoztatni a menedékházi tanárral való találkozásukról és a maga véleményéről. Minél tovább gondolkozott a dolgon, annál aggasztóbb nak tűnt a helyzet. Egyáltalán nem lepődött volna meg. ha már azzal a hírrel fogadják, hogy a tábort felosz latják. Nem tréfa a veszett farkas, rémhírnek sem!

Orosz Bélát a tisztára súrolt asztalok mellett pil lantotta meg, az erdőszéli fák árnyékában. Vele szem ben még hárman ültek: Kardos tanár, aztán Bologa, a tartományi bizottság fiatal utémista titkára és egy szikár, érettebb férfi, akit még sohasem látott. Az isme retlen a bemutatkozásnál Ács Ferencnek nevezte ma gát. Kérges, kemény fogású tenyere száraz volt és barát ságosan meleg.

- Ferinek és Terinek az édesapja?

-      Igen. Előkerült már a fiam és kislányom?

-      Hogyne...

Orosz Bélát éppoly nyugodtnak találta Bota, mint máskor. Mintha mi sem történt volna, amióta elváltak: a táboravatási napirend tervezetét véglegesítette Bolo gával. Bota ebből arra következtetett, hogy egyelőre nem forog veszélyben a tábor. De azért intett a sze mével Kardosnak, s elsétált az asztaloktól az erdő bel sejébe.

-    Mi újság? - kérdezte a tornatanár kis idő múlva, amint hozzácsatlakozott. - Hallottál valami újabbat arról a veszett farkasról?

-    Senkitől sem. Én afféle időzített rémhírnek tar tom.

A fák között beljebb hatolva Kardos nekivetette hátát az egyik tölgynek.

-      Béla sem veszi komolyan. Neki éppenséggel az a gyanúja, hogy Deres a mi farkaskutyánkat láthatta. Lajka, szerinte, arra kószálhatott az éjszaka, és Deres a többit hozzáhazudta, hogy ürügye legyen gyorsan hazaszelelni a pionírokkal. Félt, hogy Bologa hozzá is lelátogat, és felelősségre vonja a táborozás lelkiis meretlen megszervezése miatt. Mindenre képesnek tartja azt az embert.

Bota helyeslőleg bólintott.

-      Én se sok jót nézek ki abból a pöffeszkedő alak ból. Azóta már útban is lehet az állomás felé. A déli vonattal viszi haza a pionírokat.

-    Honnan tudod?

-    Tőle magától.

- Ejha - kiáltott fel Kardos -, hiszen ez roppant fontos! Ez a körülmény megerősíti a Béla gyanúját. Mért nem üzented ezt meg nekünk? Én az igazat meg vallva szembeszálltam a Béla véleményével. A dokto ricánkkal együtt követeltem, azonnal szóljon Bologá nak, ahogy az megérkezik, és nyomban döntsenek a tábor sorsáról. Semmiféle feltevés kedvéért nem koc káztathatjuk a pionírok testi épségét vagy éppen az életét. A veszett farkas meséje éppúgy lehet igaz, mint nem, egyikre sincs bizonyítékunk.

-     Sajnos - kezdte Bota gondterhelten törölgetni a nyakán lepergő verejtéket -, ez a két eshetőség most is fennáll. - Amíg bizonyságot nem szerzünk, a tábor életét legalábbis korlátoznunk kell. Felelőtlen ség volna úgy viselkedni, mintha semmiről sem tudnánk. Bologának okvetlen tudnia kell a dologról, ha még nem tud.

-     Béla hallgatni akar addig, amíg a tábort fel nem avatjuk.

Bota elgondolkozva bólintott.

-     Kemény koponyájú, az biztos. Pedig arra is gon dolhatna, hátha véletlenül mégis igaz az, amit Deres állít, és éppen avatás közben téved ide az a fenevad...

-     Mi is nekiszögeztük ezt a kérdést. Béla azonban a kutyájára hivatkozott. Szerinte Lajka rögtön meg érzi egy ilyen bestia közeledését, és megtámadja, mi előtt még a táborunk közelébe érhetne.

-     Különösen, ha láncon tartja.

-     Ne félj, a doktoricánk máris ott ül a közelében. Rögtön szabadon ereszti, ha borzolni kezdi a nyakát. A nagyvadak közeledésére mindig így viselkedik. Béla azt mondja, tavaly egy kiránduláson kipróbálták, ami kor vaddisznó bukkant fel a tábor közelében.

-     Nemigen bízom én abban - legyintett Bota. - Más óvintézkedés szükséges...

-     Arra is gondoltunk - lökte el magát Kardos a fa törzsétől. - Gyere, vedd a puskát - indult ki az erdőből a sátrak felé. - A táboravatás ideje alatt az erdőben vigyázol, szemmel tartod a patak medrét is, mert csak arról érthetne meglepetés bennünket. A fenn síkról minden nehézség nélkül áttekinthetjük az alat tunk elterülő völgyet. A nagyobb pionírok közül őrsze meket ültettünk fel a magas fákra. Bármilyen kutyához hasonló nagyobb állat közeledtére füttyjellel figyelmez tetnek bennünket. Neked azonnal oda kell rohannod, és lelövöd, bármi legyen is az. De semmit se hirtelen kedj el.

-     Add a puskát - mondta Bota a sátruk elé érve -, de őszintén be kell vallanom, mozgó célpontra még sohasem lőttem.

Kardos kiemelte a sátorból tokban tartott kétcsövű vadászpuskáját egy doboz tölténnyel együtt. De amikor azt is átadta volna, meggondolta magát, és saját nadrág zsebébe süllyesztette:

-    Tudod mit? - fordult Botához. - Vedd át a szolgálatot. Én már lőttem mozgó célpontra. Sajnos, én is voltam már mozgó célpont 1944 őszén.

-    Remélem nem tartasz gyávának? - vonta össze szemöldökét Bota.

-    Ugyan, mire gondolsz? Csak biztos szemre és kézre van most szükség. Semmit sem kockáztathatunk. Elvégre én vagyok a tornatanár, nem te.

-    Én viszont tartalékos hadnagy vagyok, Kardos elvtárs.

-    Vedd csak át a szolgálatot. Állományunk isme red. Négy pionír táboron kívüli szolgálatot teljesít a fákon, de ezt ne jelentsd... Nincs egyetlen gyengél kedőnk sem. A gyerekeket kioktattuk, hogy a szülei ket a fennsík lábánál telepítsék le, a közeli bokrok alá. Ne hagyják, hogy az erdőben kószáljanak. Béla azzal indokolta ezt, hogy a tegnapelőtti esőtől a fák alja még vizes. Szervusz...

Kardos, a sátrak között gyorsan keresztülvágva, be vetette magát az erdőbe. A fák között odakerült a kutyához. Azt akarta, hogy Lajka megszokja vasár napi ruhájának a szagját, s ne ugassa meg, ha a köze lébe ér az erdőben. Lukács Éva ma, a látogató szü lőkre gyakorolandó nagyobb hatás kedvéért, hófehér orvosköpenyét vette fel. Messze világított a fák között. Meglehetősen izgatottan ott ül a kutyától néhány mé terre egy tuskón. Az ölében nyitott könyv hevert, mintha olvasna, de az adott körülmények között belé sem tudott pillantani. S nem is tartotta tanácsosnak most olvasásba merülni. A kutya viselkedését figyelte. Lajka nyugodtan leheveredett, s el is szunnyadt volna, de nem hagyta. Legyen most éber ő is.

Amíg így szemmel tartotta a kutyát, el-elgondolko zott Orosz Béla viselkedésén. Eddig csak elismeréssel tudta szemlélni ennek az alig huszonnyolc éves tanár nak a tevékenységét. Annyi bölcsességet, körültekintést
és a gyerekekhez való hozzáértést tapasztalt, hogy oly kor szinte elragadtatással csodálta. Ma azonban a ve szett farkas históriája lelohasztotta rokonszenvét. Nem értette szinte ridegnek mondható makacsságát, amely lyel elzárkózott attól, hogy a tábor feloszlatására még csak gondoljon is. Annyira bízott saját feltevésében, abban, hogy a veszett farkas csak egy lelkiismeretlen ember agyában született meg, hogy vitatkozni sem volt hajlandó. Mi ez? Gőg? Hiúság? Vagy olyan ember ismeret, amelyhez foghatót eddig ő elképzelni sem tudott?

Kardos közeledtére izgatottan állt fel:

-     Mi történt? - kérdezte meglepődve a tokból ki vett és megtöltött puska megpillantásakor. - Történt valami?

-     Mégpedig igen fontos dolog. Orosz Béla feltevé sét Bota teljes mértékben alátámasztja azzal az értesü lésével, hogy a menedékházi barátunk fel is szedte már a sátorfáját. Fenemód sürgős lett neki az elhurcol kodás.

Éva csodálkozva nézett Kardosra.

-     Én semmi meglepőt sem látok ebben. Az ő helyé ben én is így tettem volna, ha komolyan veszi a ve szett farkast.

-  . Vagy a nem kívánatos ellenőrzést, és ha nem ezt, hát a saját kényelmét.

- Nem értem magukat - ingatta fejét helytelení tően Éva. - Hogy merik puszta feltevések alapján meggyanúsítani azt az embert?

- Várjuk ki a végét, Éva - felelte Kardos, puskája csövét a föld felé fordítva -, s addig mindenesetre legyünk elővigyázatosak.

A kutyától balra elindult a szakadékban folyó patak medre felé, amely az erdőben folytatódott. A vízmosás ott még nem ásta oly mélyre, mint a fennsík oldalá ban, könnyen átugorhatott rajta. Át is ugrott, azután az erdőnek ama csücskére került, ahol a minap az egyik vihartól kidöntött nyírfát találták, amit kerítés nek fűrészeltek szét.

Onnan beláthatott a völgy ama felébe is, amelyik a menedékház táján katlanszerűen kiöblösödött. Ki látás nyílt a fennsíknak arra a végére is, ahol egy ma gányos bükkfán Dan Irimie őrködött. Világosan lát ható volt, hogy a fiú két alsó ágon terpeszállásban tekint ide-oda a szemére illesztett látcsővel. Ha el nem bámészkodik, könnyen észreveheti, bármi vagy bárki közeledjék az aljból.

Kardos megkezdte terepbejáró útját, visszafelé ugyan azon az úton, amelyen idáig ért. A napsugaraktól ke resztül-kasul bevilágított fák között oly csend volt, hogy a legkisebb zörejt is meghallotta az avarban vagy a lombok között. Errőlfelől nem érhette őket meg lepetés.

Az erdő fenséges csendjét hirtelen a gyülekezőre hívó kürtjel törte meg.

A tornatanár a fák törzsei mögül jól megfigyelhette, hogy a letelepedett szülők tarka nyári öltözékei közül egyszerre mint válnak ki a pionírok fehér ingei és blú zai, kék formanadrágai és szoknyácskái. Mintha a fenn sík vadvirágai keltek volna lábra, hogy egyetlen cso korba szaladjanak össze.

Kardos végtelenül sajnálta, hogy nem lehet közöt tük. Mindig szerette, hiszen maga is azt művelte, ami kor az emberi társas szervezettség külső formákban is kifejezésre jut.

Lám, a tábor közepére iramodó pionírok egy kis kavarodás után négyszögbe rendeződve máris a zászló tartó póznával szemben állnak. A pózna mellé jobbról és balról a zsávolynadrágos Orosz Béla, a világosszürke öltönyű Bologa Sandu és Bota tanár helyezkedett el.

Ezalatt odaértek a fűből és a bokrok árnyékából felcihelődő szülők is. Ők, az eredeti tervtől eltérően, nem oldalt, hanem a díszkaputól kétfelé futó nyírfa kerítés mentén álltak fel, a gömbölyű nyírfakorlátra könyököltek. Onnan alaposan szemügyre vehették az ünnepélyes pillanat hatásától kipirult arcú gyerekei ket. Tisztán hallhatták a sorok közül előlépő csoport vezetők rövid és szabatos jelentéseit is.

Bota, a födetlen fővel álló tartományi titkárhoz for dulva, összegezte a tábor helyzetét. Majd pihenjt vezé nyelt a pioníroknak.

Orosz Béla előrelépett. Úgy fordult, hogy a szülőknek se álljon egészen háttal. Üdvözölte a Ifjúmunkás Szö vetség tartományi küldöttjét, az avatásra meghívott szülőket s a tábor felépítőit.

-    Pár perc múlva - mondta hangját magasabbra emelve -, a tizenkilences számú középiskola pionír egységének zászlaja büszkén lengedezve hirdetheti egy újabb iskolai év eredményeit. Táborunkat egyheti mun kával építettük fel, de ez a tevékenység nem lett volna ilyen eredményes, ha az egész múltévi iskolai oktatás elméleti és gyakorlati előkészítő munkája - iskolánk pártalapszervezetének, valamint az Ifjúmunkás Szövet ség bizottságainak és iskolánk pionírtanácsának gon doskodása nem tett volna bennünket erre alkalmassá.

A gyerekekről átpillantott a kerítésen kívül állók arcára.

-    Mindazt, amit táborunkban mind a kedves szülők, mind az ifjúság tartományi szervezői megszemlélhetnek, azért hívtuk életre, hogy bemutathassuk: pionírjaink nemcsak tanulni, hanem építeni is akarnak és tudnak majd, ha a szüleik kezéből egyszer át kell venniök a gyárakban, bányákban és a mezőgazdasági kollektí vákban a szerszámokat és a gépeket. Egész esztendőben többnyire a könyveket bújtuk, ezért választottuk a pi henésnek és a játéknak fizikai munkával fűszerezett módját. Így valósítottuk meg ezt a tervünket, Így akar juk ezt folytani a hátralevő két hét alatt is. Táborunk kicsinyben mása egy egész város szocialista életének. Lakóinak az a célja, hogy amikor bevonjuk zászlónkat, egészségben, szocialista hazafias öntudatukban - a Ro mán Népköztársasághoz, a Román Munkáspárthoz és az egykori ifjúkommunisták hőseinek nagy példáihoz való hűségükben megacélosodva térjenek haza...

Bologára tekintve, így fejezte be:

-   ... Kérjük az Ifjúmunkás Szövetség tartományi küldöttét, Bologa Sandu titkár elvtársat, nyilvánítsa
táborunkat életképesnek, és adjon jelt táborzászlónk felvonására.

Orosz Béla ezután a pionírok kitörő éljenzése és hurrázása közepette lépett vissza helyére. A szülők kiújuló tapsától kísérve, Bologa emelte fel a kezét, sovány arcán még alig látszott, hogy az idén sokat időzött volna napon.

- Szolgálatos oktató elvtárs - fordult az eléje lépő Botához. - Jelt adok a tizenkilences számú kö zépiskola pioníregysége táborzászlajának felvonására.

Bota jobbra áttal a pionírokhoz fordult.

-      Tábor, vi-gyázz ! Zászlófelavatáshoz tiszte-legj!

Csapó Laci felkapta kürtjét, megperdültek a dobok, a négyszög közepéről egy nagyobb pionír-lány kinyúj tott karján a szétbontott aranysújtásos vörös zászló selymével előrelépett. Más kettő, egy fiú és egy lány, felzárkózott mögéje. Kürtszó és dobpergés kíséretében odalépkedtek Bologához. A kislány az ő kinyújtott karjára terítette át a zászlót.

Tőle Bota vette át, s gyorsan ráfűzte a póznáról alá csüngő zsinór karikáira. Rădăceanu már vonta is fel a szellőtől remegni kezdő selymet.

Szakadatlan kürtszó és dobpergés közben újra kitört a pionírok éljenzése és a vendégeik tapsa. A beáIló csendben Bota pihenjt vezényelt.

-      Pionírok! - mondotta Bologa a zászlópózna elé állva, míg karja a magasba lendült. Munkátokban továbbra is ez a zászló vezéreljen. Ha erről sohasem feledkeztek meg, akkor azt sem gondolhatjátok, hogy ti itt, az élettől, szüleitek gondjaitól és munkájától távol, csak a természet szépségein ámuldoztok. Ti itt, akárcsak felnőtt elvtársaitok az országban mindenütt, a természet egy darabocskáját az ember céljaira ott honossá szépítettétek. A természet az ember munkájá val válik igazán bámulatra méltóvá. Milyen sivár lenne itt minden, ha nem hallanók a völgyben elrobogó vo natok dübörgését, ha feljebb a havasi legelőkön pász toraink nem gondoznák nyájaikat. Idejövet fakitermelő munkásokat, aratáshoz látó parasztokat és pihenő kő
fejtőket láttunk. Nem élhetnénk nélkülük. Ti is csak az ő együttes munkájukra támaszkodva szervezhetitek meg még jobban e tábor életét. Úgy szervezzétek, hogy amikor visszatértek a város falai közé, senki se mond hassa, hogy haszontalan, öncélú játékkal töltöttétek az időt. Ismerjétek meg a természetet, kössetek barát ságot a táborotok közelében élő falu pionírjaival, kol lektív gazdaságával. Hívjátok meg őket a város és az iskola falai közé, hogy ők is megismerhessék a ti éle teteket.

Izzásba jött hangját felemelve egy lépéssel közelebb lépett a négyszöghöz.

-        Látsszék meg az itt eltöltött három hét a jövő évi iskolai oktatás eredményeiben és a pionírmunká ban, szüleitek háztartási rendjében; látsszék meg az UTM-tól reátok bízott feladatok megoldásában, azok révén, akik az idén mellükre tűzhetik az Ifjúmunkás Szövetség jelvényét. Látsszék meg azokban az inasisko lákban és szakiskolákban is, amelyekbe közületek töb ben is átmennek szeptemberben. Látsszék meg abban a testvériségben, amit itt ti, román és magyar nyelvű pio nírok egymás között ápoltok. Minderre annál nagyobb szükségünk van, mert a Román Munkáspárt Központi Vezetősége kibővített plenáris ülésének a napokban ho zott nagy horderejű határozatai felemelték a munka béreket, javítják a nyugdíjakat és rengeteg közszükség leti cikknek az árát leszállították, ugyanakkor azonban arra intenek bennünket, hogy többet, jobbat, olcsóbban, nagyobb hozzáértéssel termeljünk. Ehhez viszont több tudás, nagyobb szakértelem, elmélyültebb szocialista meg győződés szükséges. Amire ti felnőtök, sokkal nagyob bak lesznek az igények. Ezt az igényességet fejlesszétek ki magatokban.

-        Ehhez kívánok kellemes szórakozást, jó munkát, pionír elvtársak!

A pionírok erre négy szólamban rázendítettek a III. Internacionálé szívbemarkoló indulójára. Orosz Béla bevárta az éljenzés és a taps meg az induló végét, aztán felszólította a táborozókat: kalauzolják be hozzátarto
zóikat a táborba, és mindent mutassanak meg. Végül síp jába fújt.

- Tábor, vigyázz! Szabadfoglalkozásra o-szolj !

A táboravatás lelkes hangulatától átszellemült arcú szülők elmosolyodva tódultak be a táborba. Hozzájuk szaladó fiaik és leányaik boldogan beléjük karolva mu togatták, hogy melyikük min dolgozott, és a sátorban hol az ő fekvőhelyük, hol az ivóvíz-forrásuk, a zuhogó juk és konyhájuk...