nyomtat

megoszt

Ácsék tábort vernek
NAGY ISTVÁN
XV

XV

Orosz Béla a kapun beáradó szülök egyikével-mási kával sietve kezet fogott, de szokásától eltérően ma nem állt meg velük beszélgetni, mint máskor, ha az iskolá ban összetalálkozott velük. Lesoványodott arcán ideges rángásokat lehetett észrevenni. Az oldalán haladó fia tal Bologa meg bosszúsnak látszott, s amint a táboron kívül értek, hangosan kifejezésre is juttatta ennek okát.

-        Micsoda disznóság, hogy nem jöttek fel, ha tény leg meghívta őket?

-        Én magam személyesen hívtam meg - felelte Orosz Béla. - De amint már említettem, Deres már akkor vonakodott...

-        Na, majd én utánanézek, mi bűzlik nála. Rögtön leszaladok hozzájuk.

Orosz Béla odaintette a kerítésen belül fel-alá járkáló Botát.

- Mit mondott neked Deres, amikor az állomáson találkoztatok?

-        De hiszen megüzentem - csodálkozott el Bota. - Azt mondta, hogy a déli vonattal hazaviszi a tábo rát, mert veszett farkas kóborol a menedékház környé kén, és nem akarja a pionírokat ilyen veszélynek ki tenni.

-        Micsoda?! - állt meg Bologa elképedve. És maguk ezt csak most mondják?

Bota Orosz Bélára meredt, s a tekintetéből megér tette, hogy az valóban nem beszélt még a titkárral nagy problémájukról. Ezért aztán magára vállalta a kimagya rázkodást:


-  Eddig nem volt alkalmam szólni - mondotta a szavakat keresgélve. - Ahogy felértem a szülők foga dásáról, rögtön belécseppentem a táboravató programba.

-  A fene egye meg - tört ki újra Bologa bosszú san -, hát nem tudta az az ember, hogy hozzájuk is kimegyek? Üzentem neki... Micsoda gyávaság egy ve szett farkas elől így megfutamodni. Jöjjön velem, Orosz elvtárs, hátha még eléjük vághatunk.

S a választ be sem várva, leszaladt a fennsík meredek oldalán a nyírfa alatt vesztegelő terepjáróhoz. A fűben elnyúlt fiatal sofőrt felköltötte, ezalatt azonban egészen megjárta eszét a Botától hallott hír, s hirtelen vissza vonta a lábát az autó hágcsójáról. Megdöbbenve tekintett a nyomában odaérkező két tanárra:

-   Hallják, az a veszett farkas ide magukhoz is fel tévedhet! - S egészen lelohadó kedvvel tette hozzá: - Kezdem megérteni azt a Derest. Ha jól meggondol juk, maguk sem maradhatnak itt, ha nem valami rossz vicc ez.

-   Alig hinném - válaszolt most Orosz elgondol kozva. - De igen valószínű, hogy Deres az én kutyámat nézhette farkasnak. Éjszakára el szoktuk engedni, és néha igen messzire elkóborol.

-      Ez így van, Bologa elvtárs - kiáltott megkönnyeb bülten Bota. - Hű, a mindenséget, hogy ez miért nem jutott nekem is eszembe . Bologa elvtárs - ragadta meg a titkár karját -, Deres éppen az éjszaka látott farkast. Esküdni mernék, hogy a mi Lajkánkat nézte annak. Amint nekem előadta, csak ma hajnalban, va lami pásztoremberek bizonytalan kijelentésére kezdte veszett farkasnak képzelni.

-      A fene egye meg. Ez nagyon is így lehet - mondta Bologa inkább magának, mint a másik kettőnek, s köz ben levetette a kabátját.

-      És ha így van - fűzte tovább Orosz Béla -, már pedig meggyőződésem, hogy csakis így lehet, nem vehe tünk komolyan ilyen rémlátásokat. Szinte naponta ta lálkozunk az erdésszel vagy a vadőrökkel, azok szóltak volna, ha veszett farkasról tudnának. Minden rendkívüli hír befut hozzájuk a körzetükből.


- Jöjjön - bújt be Bologa a sofőr mellé -, járjunk a végére. Nem tetszik nekem ez az ügy. Ez a Deres már akkor sem volt ínyünkre, a tartománynál, amikor a tá borozás vezetőjévé ajánlották. Amióta meg egy egészen fiatal instruktorral kijött ide, egyik kérdőre vonás a másik után szakadt a nyakamba. Miért szökdösnek haza innen a pionírok? ... Ereszd gyorsabban, Tibi, de azért fel ne fordíts - szólt rá a fiatal sofőrre.

Orosz Béla semmit sem szólt, pedig elmondhatta volna, mit tart Deresről és arról, hogy miért szökdösnek meg a menedékházból a pionírok. De nem akart elébe vágni a tényeknek, nem akart a befeketítő látszatába kerülni. Ha elérik Derest, lesz alkalma Bologának elég a pionírok kikérdezése alapján meggyőződni mindarról, amit ő most még csak feltételezésükből kiindulva mond hatna el. Ha pedig Deres már elvonult a pionírokkal, esetleg csak rágalmazásnak tűnnének megállapításai.

Egyébként Tibi úgy megeresztette a kocsit, hogy nem is igen lett volna alkalma nézeteinek kifejtésére. Tibi nem nagyon nézte, hol az út. Nekivágott a legmerede kebb domboknak is. A kis GAZ a patakmederből kiálló nagy köveket se kerülgette túlságosan, amikor leértek az elmocsarasodott völgy ama részébe, ahol a fennsík szakadékos medréből kiérő patak egyszerre szétterült a lapályon.

Ő is meg Bologa is mindegyre beléverte fejét az ide oda dülingélő kocsi ponyvatartó vasvázába.

Dan Irimiének azon a magas bükkfaóriáson, amelynek az ágai közül a terepet állandóan látcsövezte, a lélegzete is elállt, amikor megpillantotta a patakmederből fél oldalt dűlve kikecmergő s a völgybe nyúló erdő mellett a menedékházhoz bekanyarodó kocsit.

A kőből és fából épült menedékház mögött szinte meredeken emelkedett az ég felé az erdőborította hegy. Előtte viszont annál egyenletesebb síkság terült el. Élénk zöld pázsitján két futballcsapat is felállhatott volna mérkőzni, oly nagy kiterjedésű volt. Orosz Béla sajnál kozva vette észre, hogy mindenfelé elszórt, zsíros papí rok s a fűben itt is, ott is megvillanó, szétdobált üres konzervdobozok éktelenítik el. Egy helyen pedig széles
körzetben kiégett gyep és megüszkösödött ágcsonkok je lezték, hogy a menedékház lakói gyakran gyújthattak tábortüzet.

Orosz Béla saját táborában nem tűrt ilyen mindent beszemetelő rendellenséget. Legyet még a konyhájuk körül is alig láthattak. Ami viszont itt csakhamar elé jük tárult, abból bárki megállapíthatta, milyen rend lehetett a Deres táborában.

A fiatal titkár rögtön meg is ütközött a látottakon, mihelyt kiugrott a kocsiból. Nem egy pionír- vagy ifjú munkás-tábort látott már, amióta kikerült a vasgyárból. Katona is volt, csak a tavaly szerelt le, tudta hát, ho gyan kell a rendet, tisztaságot biztosítani ott, ahol na gyobb számú alakulat él együtt. Ki is fakadt rögtön:

- Úgy látszik, disznók szoktak ide kirándulni, nem turisták.

A menedékház tornácán egy eleven szemű parasztlány toppant eléjük, ölében újságpapírok közé fogva min denféle szemetet hozott ki. Zöldhagymaszár és retekhéj fityegett ki a papírból.

-     Maguk kicsodák? - kérdezte, s a tornácról lelép kedve mindjárt az autót, főként pedig a fiatal sofőrt kezdte nézegetni.

-     Hol vannak a pionírok? - kérdezte Bologa inge rülten.

-     Hát nem találkoztak velők? Nemrég hurcolkodtak el, itt már csak a hagyatékukat láthatják - emelte meg meg az ölében tartott szemétgombolyagot.

-     Hallja-e, ügyes lány - vegyült a beszélgetésbe Tibi is hamisul -, hány órát jelent magánál ez a nem rég?

A lány jól megnézte Tibit, s kényeskedve vonta fel az orrát.

-  Nem is ismer, és már ügyes vagyok magának?

-     Hát nem ügyes? Ha lusta lenne, a szeméthordást naplemente utánra hagyná.

-     Hordtam én éjjel-nappal. Ezek a pionírok egyebet sem csináltak szemétnél. Egy hétig is takaríthatok utá nuk.


Bologa sovány arcán kissé megrándult az egyik izom. de semmit sem szólt, csak a fejével intett Orosz Bélá nak, hogy kövesse. Benyitottak a légydongástól hangos menedékház ebédlőjébe. Az asztalok tele kenyérmorzsá val, levágott sajthéjakkal, s a leszedetlen poharak kö rül fénylő víztócsákkal.

-   Halló - dörömbölt Bologa öklével a kiszolgáló konyhaablak előretolt fatábláján. - Halló, van ott va laki, micsoda disznóól ez?

Miután senki sem felelt, Bologa benyitott az egyik balkézre eső ajtón. A turista házak jól ismert közös hálóterme tárult a szemük elé, egymás fölé ácsolt fa priccsekkel.

A szalmazsákok lepedő nélkül, alaposan feldúlva, ki szakadva! Az ágyak alja tele szétszórt szalmatörmelék kel, papírokkal, eldobott cigarettavégekkel! A falon függő petróleumlámpa végigfüstölte a meszelést egészen a gerendás mennyezetig. A másik falon letépett turista falragasz fityegett. A sarokba állított asztalon rothadó paradicsom.

Az imént látott mezítlábas parasztlány kukkintott be a Bologa után nyitva maradt ajtón:

-   Nézik, ugye, hogy mi van itt? Nézhetik. Ilyen dancs gyerekeket sem láttam életemben!

-   De kik cigarettáztak? - fortyant fel Bota.

-   Más nem volt itt, csak ők. Volt közöttük egy, Grácz Gyuri, az aztán értette a füstölést. De látták volna a lepedőket, amiket az elébb húztam le. Az még semmi, hogy cipőben hevertek az ágyra, de össze is sározták. A szalmazsákokat meg mintha bicskával fakasztották volna ki. Ha maguk valami turisták, nem tudom, mire fekteti a kabanás ...

Bologa dühösen gyújtott rá egy Favoritra, s a lányra pillantott.

- Nem maga a kabanás?

-Én, isten őrizz!? De miért volna jó magának, ha én lennék a kabanás?

-   Hát mert éppen dicsérni akartam.

-Azért rám fér egy kis dicséret. Ha én nem lettem volna, talán meg is tetvesedtek volna.


-     Úgy??! - mérte végig a lányt Bologa tetőtől tal pig. Hát a felügyelő tanáruk az mire ügyelt?

-     Az a faképű? Hát ismerik? - nevette el magát a parasztlány. - Az is, akár a sofőrjük, az első perctől ügyesnek talált. Ő is folyton dicsérni próbált, de még hogy... - nevetett hangosabban. - Csakhogy engem nem dicsérhet akárki. Nem volt benne az alkuban, hogy dicsérjenek, mikor felfogadtak a pionírok mellé.

-      Talán maga főzött nekik?

- Eleinte csak főztem, de mikor kezdtek elkoszo lódni, jószántomból az ingüket is kimostam... Nem csodálom, hogy a finnyásabbja elszökdösött innen. De van a hegyen egy másik pionírtábor. Azt hallottam, sá torban laknak, és mindent ők csinálnak, még a főzést, mosást is. Még a faluban is beszélik őket. Azok valami csudapionírok lehetnek... Azokat még én is látni sze retném ...

Bologa félig sem szívta el a cigarettáját, Orosz Bélát megkerülve ment ki a tornácra, s ott úgy taposta el, mintha undok féreg lenne.

-      Hol beszélhetnék a menedékház vezetőjével? - kérdezte a tornácra kijövő parasztlánytól.

-     Az együtt ment el a pionírokkal.

-     És azok miért mentek el?

-      A tanáruk valami veszett farkassal álmodott, s rájött a mehetnék. A kabanás eleget nyugtatta. A télen itt úgy meghajtották a farkasokat, hogy nem lesz itt néhány évig se veszett, se más.

-      Menjünk - szólt oda Orosz Bélának a titkár.

Már a kocsiban ültek, amikor kesernyésen nevetve hátrafordult:

-  Tudja mit, Orosz elvtárs. Igaza lehetett Deresnek, amikor elment. Valóban nagyon félhetett ő a veszett farkastól, éppen csak engem képzelhetett a bőrébe. A nyakamat rá. hogy előlem szaladt el. De én elébe me gyek... Tibi - fordult hevesen a sofőrhöz -, tudsz olyan sebesen hajtani, hogy a hazafelé tartó déli sze mélyvonatot utolérjük, és otthon az állomáson várhas suk?


-   Ha ez a direktíva! Csak ne tessék megint éme lyegni.

-     Az most nem számít.

Tibi működésbe lépett. Orosz és Bologa most már csak arra ügyelt, hogy a hánykolódó kocsiban be ne törjék a fejüket.

Hamar a fennsík lábához értek. Orosz Béla a történ tek hatása alatt boldog megelégedéssel kászálódott ki a kocsiból. Kezet nyújtott az ajtón kihajló Bologának, de az nem vette észre, töprengő arckifejezéssel bámult a fűzfabokrok közé.

-   Miért hallgatott maga egész úton? - nézett fel végre. - Mit gondol erről a Deresről, helyes-e a kon klúzióm? Nehogy ajtóstul rontsak a házba.

Orosz Béla keményen megrázta Bologa inas nagy kezét.

-        Bevallhatom, számításból hallgattam. Kíváncsi vol tam, mikor jön rá, amire mi már akkor rájöttünk, ami kor a menedékházi tanár meséjét először hallottuk. Olyan mese ez, Bologa elvtárs, hogy még a mi táborun kat is szétugraszthatják, ha a tartománynál hinni talál nak neki.

-        Köszönöm - rázta vissza a kezét Orosznak Bo loga. - Maguk csak arra vigyázzanak, hogy valami szarvas hiba be ne csússzon a táborozásukba.

Behúzta a fejét a kocsiba.

-     Százasra, Tibi.

A kis GAZ nagyot ugrott. A másik pillanatban el is tűnt a közeli domb mögött.

*

Orosz Béla ráérősen baktatott fel a táborba vezető csapáson. Amióta a táborozást szervezte, ez volt az első alkalom, amikor ő is átengedhette magát valami pihen tető ellágyulásnak.

Erősen bízott abban, hogy a hátralévő két hét ered ményei feltétlenül hozzásegítik ahhoz, hogy a három évi munka kikerekített képet nyújtson készülő könyvéhez, amelyet a pionírnevelés módszertanának gazdagítására szánt.


Nyugtalanságot most már csak azért érzett, hogy va jon azalatt, míg ő Bologával elhárította a tábor fölül a feloszlatás veszedelmét, nem keletkezett-e egy újabb, a látogató szülők részéről? Ha azok a pionírok, akikre Bota a veszett farkas híréről szóló üzeneteket bízta, nem fecsegtek, akkor baj nélkül zárulhat a mai nap. De ha valamelyik ki találta kottyintani, Botának és Kardosnak azóta égnek meredhet a haja. Azóta, úgy lehet, a szülők máris lehordták gyerekeiket az állo másra. És ez annál valószínűbb, mert a kis doktorica sem tartaná vissza őket. Hiszen a rémhír hallatára ő maga is mindjárt összepakolta volna a gyerekeket. Kis hitűség ütközött ki belőle. Pedig már azt hitte, hogy új munkatársat nyer benne, sőt többet is munkatársnál. Lukács Éva az első naptól kezdve rá is kellemesen ha tott, puszta jelenlétének a tudata melegséggel töltötte el. Sőt, tegnap az a gondolat is felmerült benne, nem Éva-e az a lány, akit érdemes volna megnyernie örö kös munkatársául? Ma délelőtt azonban hirtelen elhal ványult benne ez a reménység.

Gondolatai visszatértek a pionírjaira. Lépteit meg gyorsítva találgatta: megértik-e, hogy a közösség ér dekei néha nagyon szigorú titoktartást igényelhetnek? Nagyon nagy változásoknak kell még végbemenniök ezen a földön ahhoz, hogy végre olyan korszak virrad jon az emberiségre, amelyben már nem lesznek titkok. Se kisebbek, se nagyobbak. Amikor majd senkinek sem áll érdekében titkokat őrizni vagy kifürkészni, amikor majd senki sem él vissza a nyíltság, az őszinteség aján dékaival...

Mennyit kell még dolgoznia a nevelőnek is ezért a korszakért. És külön azért, hogy eltűnjenek az ilyen tanároknak éppenséggel nem való Deres-fajták, a hiva talnok típusú tanárfélék, és a helyükbe öntudatos, ál dozatkész s amellett tehetséges tanárok kerülnek, akik a jó szaktanár tudását egyesíteni képesek a hivatása magaslatára emelkedő kommunista nevelőével.

Orosz Béla saját pionírjai közül ilyen jövendőbeli nevelőket óhajtott öntudatra ébreszteni. Mindegy, hogy tanárként vagy kőművesként fogják ezt gyakorolni.


Hiszen bármilyen foglalkozású is valaki, jól-rosszul, de hat a környezetére. Nincs olyan ember, aki így vagy úgy valamiképpen hozzá ne járulna a társadalmi együttélés biztosításához. Ám ahhoz, hogy ezt képes ségükhöz mérten öntudatosan tehessék, arra nemcsak nevelni kell őket, hanem maguknak is meg kell ismer niük a nevelés tudományos alapfogalmait és elemi mód szertanát. Orosz Béla eddigi tapasztalatai alapján azzal a gondolattal is foglalkozott, hogy az ehhez az ember típushoz vezető úton a fiatalok házasodását a gyermek nevelés alapismereteit tárgyaló tanfolyam sikeres elvég zéséhez kellene kötni. Persze, azzal is számolt, hogy a tökéletességet megközelítő nevelés kialakulásához el kell tűnnie a földről a kapitalizmus bármiféle válfajá nak, s vele minden társadalomellenes magatartásnak, hogy a múlt fertője semerről sc szivároghasson be a szocialista ember életébe.

Vajon mi a legfrissebb hír a nagyvilágban e tekin tetben? Hova fejlődnek a dolgok a két rendszer békés együttélésének a dolgában, az általános és teljes lesze relés ügyében?

Még szaporábbra fogta lépteit, mert eszébe jutott, hogy Bologával felküldték a táskarádióját, amelyet ta valy vásároltatott Moszkvában, egy onnan származó ta nárnővel. Milyen pompás lesz: esténként bekapcsolja majd táboruk életébe az egész ország és az egész szo cialista nagyvilág hangját, hogy együtt verjen a pioní rok szíve a nagy szocialista testvériség szívével. Csak éppen rendben találjon közöttük most mindent...

Felérve a fennsíkra, nagy kő esett le a szívéről. Csengő ének- és tangóharmonika-szó ért a füléhez.

Az elébe táruló képből mindjárt látta, hogy a tábor túl lehet már az ebéden.

A szerteszét szóródott szülők egy-egy bokor vagy fa árnyékába letelepedve gyönyörködtek a kisebb csopor tokba összeverődött pionírok kórusban énekelt dalai ban s a Bálint Pista harmonikázásában.

Egy-két anya vagy apa a sátrak között kószált gye rekével. Ács Teri éppen a forrásról jött fel egy piros termosszal, amikor Orosz Béla odaért...


-     Mi újság, Terike? - állította meg a kislányt.

-        Semmi, tanár elvtárs, csak vizet viszek apuéknak. Nagyon tetszik nekik a táborunk.

-    És másoknak?

-   Másoknak is, tanár elvtárs, de Kiss Gézát haza akarja vinni a nagyanyja.

-      Csak nem! Te, csak nem fecsegte ki valamelyik, hogy. Mondd, Teri - komorult el Orosz Béla -, talán Gézuka is veletek volt a szülők fogadásán?

-      Nem, dehogyis volt, tanár elvtárs. A leányka egészen közel lépett Oroszhoz, s a hangját lehalkítva folytatta. - Ne tessék félni, senkinek sem szóltunk, még anyuéknak sem az... izéről...

-      Helyes is, Terike, úgysem igaz abból egy szó sem. Siess, a vízzel, biztosan nagyon várják...

Orosz a sátrak között az erdő alá ment. Az árnyék ban álló asztalokhoz igyekezett. Most jött rá, mennyire megéhezett, s ideje lesz neki is megebédelnie. Két óra felé járt az idő.

Odébb, a fák között, a láncait csörgető Lajka közelé ben megpillantotta a doktoricájukat. Megkérte fárad jon közelebb, maga menne oda, de alig várja, hogy le ülhessen. Lukács Éva a hóna alatt szorongatott könyv vel odajött, rosszkedvűnek látszott.

-      Még mindig a kutyát őrzi? Teljesen fölösleges.

-      Miért, csak nem pakolunk? - kérdezte Éva kissé belesápadtan.

Orosz Béla megérezte hangjában a sajnálkozást, s ez jókedvre hangolta:

-       Eszünk ágában sincs, üljön le, Éva. Minden úgy alakul, ahogy én gyanítottam. Most már holtbiztos, hogy Deres találta ki azt a mesét. Lent jártunk Bologa elvtárssal a menedékházban. Az ott észlelt rendellenes dolgokból maga Bologa is rájött: Deres csak azért ko holta ki a veszett farkas meséjét, hogy ürügye legyen odébbállni, mielőtt még felülvizsgálhatnák a munkáját.

-       Vagyis Bologa elfogadta a maga feltevéseit.

-       Még csak meg sem említettem... Egyet kivéve. Azt, hogy Deres a mi farkaskutyánkat láthatta.


Éva azt a kis hernyót, amely a lombok közül poty tyant alá, lepöccentette meztelen karjáról anélkül, hogy felnézett volna:

-  Ezt még be is kellene bizonyítani. Vagy talán Deres bevallotta maguknak, hogy tényleg hazudott?

Orosz Béla hosszabban nézett a fehérköpenyes, ko moly lányra.

-  Az ilyesmit nem egykönnyen szokták bevallani... És nem is lett volna Deresnek alkalma erre, már nem találtuk ott.

Részletesen elmesélte ezután, hogy milyen sivár kép tárult eléjük a pioníroktól elhagyott menedékházban, s hogyan vélekedett Deresről az a falusi lány, aki a pionírok mellé volt felfogadva. Mindebből azt a követ keztetést vonta le, hogy aki ilyen nyomokat hagy maga után, az roppant silány jellemű ember lehet. A legalat tomosabb koholmány is kitelik az ilyen embertől...

Éva leült. Az Orosz Béla szenvedélyesen kiforrósodó hangjának hatása alatt idegesen hajtogatta a könyv lapjait.

-  Nem tudom - pillantott fel hirtelen, de mind járt félre is kapta tekintetét -, elhiszi-e, hogy meny nyire szeretném, ha maguknak lenne igazuk? Tegyük fel, hogy már én sem kételkedem annak a másik em bernek a rongy-voltában. De mindez még nem bizonyí ték a konkrét rémhír ellen. Amíg pedig nincs bizonyí tékunk rá, ha közben nem táviratoznak haza bennün ket, ki sem mozdulhatunk a táborból. Mondjuk, hogy itt megvéd bennünket a kutyája, de ki véd meg, ha el megyünk a gyerekekkel kirándulni? És ki védi meg a juhállományt meg az erdők vadjait, ha mégis az derűl ki, hogy a veszett farkas nem mese, hanem valóság? Mert egyelőre az egyik éppen annyira lehetséges, mint a másik. És amíg e két lehetőség közül az egyik, az egész környékre veszedelmes, el nem esik, addig ne kem, mint leendő orvosnak, mint állampolgárnak köte lességem ezt a dolgot azonnal jelenteni, s megfelelő óv intézkedést sürgetni, ha maga ezt elmulasztaná.

Orosz Béla teljesen elhűlve nézett a lányra.

-   Csak nem akar szólni a szülőknek?


-      Nem, azt nem teszem, de magának megtiltom, hogy az óvintézkedéseit visszavonja.

-      Megtiltja? És milyen jogon?

-      Azon a jogon, amivel maga ruházott fel, amikor a tábor egészségét reám bízta. Itt nemcsak maga felel mindenért, hanem én is, még magáért is, Orosz elvtárs - fejezte be ellágyultabb hangon.

Orosz Bélának egyszerre elmúlott az éhségérzete, pe dig Székely Juliskának az édesanyja hozta már a félre tett ebédet. Székelyné, míg eléje helyezte a tányért, egyre azt nézte, miért olyan rosszkedvű, miért túrja a haját, miért soványabb, mint a táborozás kezdetén? Mindenki magára szedett már valamit, csak ő vékonyo dik, ő, aki a többit felhízlalja.

-      Egyék, tanár elvtárs - mondta kissé bátortala nul, mert tudta, nem szereti, ha unszolják. - A reggel is csak félig itta meg a kakaóját. Nem is tízóraizott. Le esik így a lábáról.

Látván, hogy rá sem figyel, titkon megrántotta az Éva köpenyét, s a tekintetével figyelmeztette: legyen gondja rá, hogy megebédeljen. Azután magukra hagyta.

De amíg kiért a táborból, hogy ő is elbeszélgessen a látogatóba érkezett szülőkkel, azon tűnődött, nem túl ságosan rideg-e ez a fiatal tanár? Olyan keményen be szél azzal az ennivaló orvostanhallgatónővel, mintha nem is ifjú nővel társalogna, pedig mennyire összeille nének... Mennyi gyereket nevel ez az Orosz, és még felesége sincsen. Micsoda helyes férfi, és eddig mégsem talált egy jó élettársat magának.

Nemcsak Székelynének támadtak ilyen gondolatai. A tábort körülvevő bokrok között játszadozó pionírok is felfigyeltek az erdő aljába rakott asztalok mellől oda látszó doktoricájuk és főoktatójuk tanácskozására. Va jon mit beszélgethetnek együtt olyan sokáig? A hosszú lábú Marioară belékarolt a vaskos Dávid Erzsikébe, s félrevitte a szülők közeléből:

-      Mit gondolsz, udvarol neki? - s pillantásával je lezte, hogy kire érti.

Dávid Eizsike elcsodálkozva s kissé bele is pirosodva tekintett az asztalok felé.


-   Mik jutnak eszedbe? A tanár elvtárs nem szo kott...

-         Mégis mit szólnál, ha feleségül venné. Ha én ta nár lennék, megkérném a kezét. Irigyelnéd tőlem, Erzsike?

-         Tőled igen - pirosodott el Erzsike még job ban -, de Éva elvtársnőtől nem...

Orosz Béla ezalatt alaposan meghányta-vetette ma gában az orvosnövendék-lány ellenvetéseit, s nem kis elcsodálkozással, de némi örömmel azt az állítását is, hogy felelősséget érez az ő tetteiért is. A bizonyosság kedvért meg is kérdezte:

-     Tehát értem is, elvtársnő? - és most már nem merte Évának szólítani. - Mindenesetre köszönöm...

Újra elhallgatott, gondolkozott. Borsózni kezdett a háta. Elképzelte, mi minden történhetik, ha Bologának nem sikerül valamiképpen az igazság bevallására bírni Derest. Holnap itl lehet a távirat, hogy pakoljanak...

-         Köszönöm - kapta fel a fejét, s nyíltan a lány szeme közé nézett. - Igaza van. Nem kényszeríthetem magára a meggyőződésemet, bár minden körülmény mellettem szól. Bologa ugyanarra a következtetésre jutott, mint én, anélkül, hogy befolyásoltam volna. Valóban, bárki joggal kérhet bizonyítékot. Deresnek lesz rá gondja, ha sarokba szorítják, hogy elsősorban tőlem kérjenek. Rendben van - állt fel határozot tan -, szerzünk. Talán nem is lesz nehéz. Elgon dolkozva nézett az erdő közé. Valakit leküldök az állami vadőrökért. Azok a pásztorok, akikkel állítólag a menedékházi tanár beszélt, biztosan nekik is szóltak már, ha tényleg nem meséről van szó. Érdekükben áll megvédeni saját nyájaikat, a vadőröknek meg köteles ségük utánajárni, mi igaz, mi nem egy ilyen veszélyes mendemondából. El kell pusztítaniok minden veszett dúvadat. De arra kérem, amíg mindez megtörténik, ne árulja el nyugtalanságát. Az éjjel mi magunk, fér fiak fogunk őrködni.

-         Helyes - bólintott Éva s kiújuló csodálattal s egyben nem kis zavarral nézett a tanár szemébe.


- Ebédeljen meg. Én magam megyek a vadőrért, vagy az erdészt keresem meg.

-  Maga maradjon csak itt - kapott Orosz Béla a távozni készülő lány keze után, de hamar vissza is húzta a magáét. - Nem tartozik a maga feladatai közé, de most az egyszer. igen, most, miután már értem is felelősnek tekinti magát, arra kérem, vegye át Botá tól a napos szolgálatot, hogy ő Kardost válthassa fel az erdőben. A pionírokat is váltassa fel a fákon másokkal. Ha sötétedni kezd, vissza kell vonni a megfigyelőket. A vadőr után majd elküldök másvalakit.

Éva rögtön távozni akart, megpillantva azonban a tanár előtt érintetlenül álló edényeket, az egyiket hir telen ki fedte, s a tányérba töltötte át a még gőzölgő levest.

-  Addig sehova sem megyek, amíg ebédelni nem látom. Rossz bőrben van - adta kezébe a kanalat.

Orosz Béla a kanállal együtt a lány kezét is meg fogta.

-      Szót fogadok - mondta a lány meleg kezét elen gedve, s kisfiúsan elmosolyodva tette hozzá: - Igazán rám fér, hogy valaki már értem is feleljen. Mióta nincs nekem már se apám, se édesanyám... Ha véget ér ez a táborozás, és megszűnik az a joga, amellyel itt felru háztuk, otthon majd, ha alkalmat ad rá, megkérdem, érez-e még valamilyen felelősséget értem...

-      Egyék már - felelte a lány pirosan.

Orosz Béla szórakozottan kezdte kanalazni a levest, tekintete elkalandozott a tábor előtt labdát rúgó pioní rok között. A vadőrökre gondolt. Valakit be kell avat nia a szülők közül ahhoz, hogy utánuk küldhessen... A labdát rúgó pionírok közé egyeseknek az édesapja is beállott. Még egy mama is velük rúgta a futballt, s nagyot nevetett, mert a félcipő a labda után repült. Egy fiú utánaszaladt, és vigyorogva vitte vissza.

-  Látja azt a fiút, Éva? - fogta meg ismét a lány kezét. - Ács Feri az, ha ismeri. Arra kérem, útköz ben szóljon neki: küldje ide az apját. Az az öntő mester lelke az iskolánk pionírtanácsának. Ha csak a gyerekeit ismerném, akkor is rá merném bízni az or
szág minden államtitkát. Az nem fog fecsegni, vagy rémüldözni, ha megtudja, miről van szó...

Éva nem mozdult, nagy barna szemét várakozón füg gesztette Orosz Bélára.

-     Miért nem megy? - kérdezte amaz.

-     Mert már megint megfeledkezett az ebédjéről.

Orosz engedelmesen nyúlt a kanál után. A lány pár pillanatig még nézte, aztán nyugodt, szép járással el ment.

Mire Orosz a főzelékhez látott, Ács Feri apja is megérkezett. Az arcát törölgette, alaposan kimelege dett. Ő is kapura rúgott a pionírok között.

-  Hű, a kutyafáját - telepedett le a tanárral szemben fáradtan. - Bennem is felébredt a régi fo cizó, tanár elvtárs. Ezek között a lurkók között az em ber maga is gyerekké fiatalodik. Kár, hogy a zsanér jaim kissé már berozsdásodtak... Ha nem egyéb, hol napra izomlázam lesz.

Orosz vizet töltött magának:

-     És még én is fárasztom...

-     Nem baj, annál jobban esik majd a pihenés, holnaptól szabadságon vagyok.

-     Ennek igazán örvendek - élénkült fel Orosz Béla, s egy ötlettől megkapva közelebb hajolt. - Nem maradhatna itt velünk?

-     Nem is volna rossz. De az asszony nélkül?... Nem, nem megy... Nem hagyhatom egyedül. Nagyon elárvulna. Nem sikerült kivennie a szabadságát, ahogy terveztük. Mi szükségük volna itt rám? - fejezte be fokozatosan elkomolyodva.

Orosz minden további nélkül átült melléje. Közben körültekintett. Miután senkit sem látott a közelben, halkan, tőmondatokba foglalva tárta fel az öntőnek, hogy mily kínos meglepetés elé állította táborukat a menedékházi tanár hazugsága, s mint szeretne bizo nyítékokat szerezni ellene. Ács Ferenc haragossá ke ményedve vetett közbe egy-egy ilyen megjegyzést.

-  Ekkora gazsággal rég nem találkoztam...