XXII

Volt miről beszélniük aznap este a pioníroknak. Ki hogyan álcázta magát s mint nyomult előre; hogyan kormozta be magát az "ellenség" a konyháról levitt faszénnel, s min múlott az, hogy nem bírt meglepetés szerűen behatolni a táborba. Terike felhozta az útjába került púpos vakondtúrást, Varga Katica és Palkó Attila a számításon kívül hagyott hangyabolyt emlegette. A rájuk rontó hangyák fájdalmas csípései miatt ugráltak fel idő előtt, s ezért sikerült leolvasni a számukat. Orosz Béla napiparancsban emelte ki Székely Juliska vitézsé gét. Ő látta a magaslatról távcsövével az egész ütközetet - mondotta -, s tudja, mi múlott Juliskán. Méltatta a Terike erőfeszítéseit is. A bátyjáról azonban nem szól hatott, a két bokor eltakarta őt a szeme elől. Nem tudhatta, milyen hőstettet hajtott végre Ács Feri az utolsó pillanatban.

Ferit rágta, marcangolta a keserűség. Ki hitte volna, hogy éppen ez a nyim-nyám Gézuka lepje meg és te perje le őt, mielőtt leolvashatta volna a számát.

- Jobb, ha nem dicsekedsz - mondta neki meg vető fintorral a vacsoránál. - Orvul támadtál. Ugrot tál volna csak szembe velem. De nem mertél. Nálad csak az amerikai imperialisták alattomosabbak. Meg látnám, hogy azokkal szemben hogyan vitézkednél. Azok nem jönnek a közeledbe, hogy hátulról támad hass, azok atombombákkal támadnának a tenger túlsó feléről. Azokat legyőzni csak ésszel lehetne, nem háj jal. Mert neked csak hájad van, nem erőd. Nehéz vol tál, és azért nem bírtam megfordulni, mikor ijedted
ben rám estél. Mert csak rám estél, hátulról sincs neked kurázsid támadni.

-      Most már mind beszélhetsz - nevetett Gézuka boldogan, amikor a reggelinél ismét szóba került a ket tőjük küzdelme. - Mégis én leptelek meg és tepertelek le, nem te engem.

-      Igen, de túljártam az eszeden - legyintett Feri. - Hagytam, hogy erőlködj, én azalatt lekaptam a szá modat. Én nem a békámban tartom az erőmet, hanem a fejemben. Én, fiam, Rădăceanuval egy olyan "csuda radargépet" találok fel, ha az imperialisták nem sze relnek le, amelyik nemcsak azt mutatja meg, hogy mer ről közeledik az atomrakétabomba, hanem meg is állítja, meg is fordítja, és visszatéríti oda, ahonnan az imperialisták kilövik. Vagyis az ő fejükre esik a saját atomgombócuk, ha támadni mernének.

Gézuka kezdett kipirosodni a méregtől. Eszével pró bált kitűnni. Ezért váratlanul leakasztotta a mögötte álló tölgyfáról a kioltott viharlámpát, és úgy tett, mintha bevilágítana azzal a Feri fejébe:

-   Hol itt az ész? - kiáltotta. - Még annyit sem látok, amennyi a villanytelepetek befejezéséhez kel lene, nemhogy atomrakéta-térítőre is jusson.

-   Gyújtsd meg előbb a lámpát, te lüke - ugrott fel Feri az asztal mellől -, ha észt akarsz itt látni. - Saját kobakját megkopogtatva fejezte be. - Nézd meg a vízikerekemet. Olyan erőátadó kicsi kereket készí tettem hozzá, amit Rădăceanu a dinamóra szerelhet. Rá is szereli, ne félj. Az atomrakétabomba-térítő csuda radart meg bízd csak kettőnkre. Az, fiam, olyan lesz, hogy a meteoritokat is eltéríti a szputnyikok útjából... Mert, barátom, mi elsősorban békés célokra akarjuk feltalálni.

Éva, aki a közelükben itta a teáját, elcsodálkozva figyelte a fiúk vetélkedését. Ha valakitől a táborozás előtt hallja, hogy e tizennégy-tizenöt éves fiúkat mi lyen gondolatok foglalkoztatják, nem hitte volna el. Elismerő pillantást vetett Orosz Bélára, aki vele szem ben reggelizett. Ez is az ő munkájának az eredménye. Orosz Béla ma pihentebbnek látszott, mint máskor.

Ő is élvezte a fiúk szellemi tornáját. Aztán átült Rădă ceanu Petre mellé. Az nem szólt a másik kettő hősködő vitájába, de szúrós fekete szeme egyre merészebben villogott.

-      Tényleg te, Petre - kérdezte Orosz halkan -, mi lesz már a táborunk villamosításával?

-      Estére villany ég a tanár elvtársak sátrában, ha engedélyt tetszik adni nekem és Ferinek, hogy mi ket ten egész nap azon dolgozzunk. Eddig nem tudtam, hogy mibe építsem be a dinamót, de most már tudom...

-      Helyes. Ma felmentünk minden más foglalkozás alól.

A reggeliző pioníroknak ezt rögtön be is jelentette. A táborzászló felvonása után lement a két fiúval a patakra. Figyelmesen megnézegette a vízikereket. For gott az sebesen a konzervdobozokba zuhogó víztől. Éppencsak céltalanul serénykedett, mert még semmit sem hajtott. Azonkívül az a két villásvégű ág, amely ben a kerék tengelye forgott, máris kikopott. Ha meg felteszik rá a hajtószíjat, illetve azt a villanydrótot, amivel Feri a főkerékről a dinamó kerekére szándé kozott átvinni a hajtóerőt, rögtön fel fog billenni, hi szen a tengelyt semmihez sem rögzítették.

-   Fémcsapágy kell ide, fiúk - figyelmeztette a két mestert. - Eredj a sátramba, Feri. A térképtás kámban találsz két acélgyűrűt. Jó lesz az csapágynak. Ha a tengely vastagabb valamivel, reszeljétek bele. De bőven zsírozzátok meg, hogy könnyen forogjon.

Feri rohant, akár a szélvész. A két vasgyűrű tényleg megfelelőnek bizonyult, de nagyobb volt valamivel a vízikerék tengelyéül szolgáló vaspálcánál, amit Rădă ceanu az iskola fizikatanárától kölcsönzött.

Amíg Feri a csapágyakat szerelte, Rădăceanu pedig négy lapos kőből falakat rakott a dinamóháznak abban az üregben, amit erre a célra ásott a patak martjába, addig a tábor levonult az állomáson túli völgyteknőben fekvő közeli faluba. Valami várrom volt annak a túlsó felében. Azt és a kollektív gazdaságot mentek megnézni. Azonkívül ismerkedni akartak a falusi iskola pionír jaival.

Petre és Feri észre sem vették a távozásukat. Meg feledkeztek a tízórairól s az ebédről is. Még a nap állásáról is, pedig időközben, a délutáni uzsonnára, hazatértek a kirándulók. Bálint Pista, szabadfoglal kozás lévén, elővette tangóharmonikáját, a többi meg énekelt vagy táncolni tanult Dávid Erzsikétől és Ma rioarától. Néhányan futballoztak vagy sakkoztak.

A gyerekek időnként oda-odaszaladtak a két fiúhoz. Vizes, sáros volt mindkettő. Az arcuk olajos a vasalkat részekről ledörzsölödött rozsdás zsiradéktól. A bámész kodók hamar odébb is álltak. Feri és Petre a "vîzi erőmű" látványosabb részével végzett már. Most a be avatatlanok számára a munkának kevésbé látható, titok zatosabbnak tűnő, sok fejtörést okozó részével bajlód tak. Egyszerűen lelket akartak lehelni a mozdulatlan dinamóba.

Amíg kétségesnek látszott, hogy estig megbirkózhat nak-e a magukra vállalt feladattal, kevés szót váltottak egymással. Rădăceanu a nehézségek miatt néha kizök kent megszokott nyugalmából, s mord hangon leckéz tette Ferit:

-      Nem kellett volna dicsekedni. Hátha estig nem készülünk el. Ez a vacak még mindig mozog itt nekem. Amíg a dinamó nem áll erősen, mint a szikla, nem lesz, áramunk.

-      Te ígérted, hogy estére villanyt adunk, nem én.

-      Az igaz, de mért kotyogtál a rakéta-térítő radar ról. Ezzel még kész lehetünk estig, de a mi újmódi radarunk. Hátha nem is lesz szükség rá, mire mi fel találjuk.

-      Mért ne lenne.

-      Azért, mert az este a föinstruktor elvtárs táska rádiójában megint az általános és teljes leszerelés ki látásairól beszéltek.

-      Mért feledkezel meg a békés célokról? Te mond tad, hogy amilyent mi találunk fel, az az általános leszerelés után is jó lesz. Én is olvastam az Élet és Tudományban, hogy mennyi meteorit hullhat egy koz mikus űrhajóra. A Földünkre is eshet egy akkora, hogy kizökkentheti a tengelyéből. Hát ezeket nem kell el
téríteni, hogy ki ne lyukasszák az űrhajót vagy a Földet?

Rădăceanu engedékenyebben legyintett:

-      Igen, ezt már megbeszéltük. De minek erről ko tyogni?

Ezután sokáig hallgatagon babrált a lapos kövekkel kibélelt üregben. Egy ízben, mikor befeszítette a hajtó szíjként szolgáló villanydrótot a vízikerék és a dinamót forgásba hozó kis kerekek árkába, szélesen elmosolyo dott.

-      Már nem mozog, Feri. Viszi, nézd, hogy viszi. - A keze ügyében levő kis dobozból, amelyben minden féle rendeltetésű rézdarabocskák, csavarok és apró por celáncsigák hányódtak, kivett egy kerékpár-lámpához illő piciny cseresznyeégőt. Az üregben odaérintette két csupasz drót végéhez, s az égő nyomban izzásba jött. - Látod, Feri, van már áramunk.

Feri örömében nagyot ugrott, s ha Rădăceanu utána nem kap, hogy visszatartsa, rögtön felrohant volna, hogy az egész tábort odacsődítse.

-      Ismét viszket a nyelved? Még közbejöhet valami. Nem akarom, hogy Gézuka röhögjön rajtunk. Apám azt szokta mondani: ,,Az eredmény dicsérjen, ne a szájad."

Feri erre lehiggadt, s feszülten figyelte, miként teszi Rădăceanu több ízben is próbára a meghajtástól duru zsoló dinamót, s végül kivezeti a drótvégeket az üreg ből. Aztán egy másik lapos kővel lefedi a dinamóhá zat.

-      Most már kiépíthetjük a vezetéket - mondta csendes önelégültséggel.

Feri rohant azokért a karókért, amelyeket a múlt héten villanypóznáknak tettek félre. Ásót, lapátot ho zott, s lyukakat vájt a póznák lábának. Rădăceanu ez alatt - úgy, ahogy villanyszerelő édesapjától elleste - a póznákba facsavarokat hajtott be. Kettőre porcelán csiga is jutott. Amikor Feri az első póznát beállította a kiásott lyukba, s a földet jól ledöngölte körülötte, felfigyelt rájuk az egész tábor. A játékba merült pioní rok mind odasereglettek a két nagy mester köré. Többé
nem lehetett titkolni, hogy nagy művük közel áll a dicsőséges befejezéshez vagy a csúfos bukáshoz. Rădă ceanu kihozta sátrából a hosszú csengődrótot, bekö tötte a dinamóból kiálló drótvégekhez, s szigetelősza lagot tekert rájuk. Aztán legöngyölte a vezetéket, s kezdte ráfeszíteni az első póznára.

A kisebb pionírok körülötte lábatlankodtak s fag gatták: Ez mire jó? Hát az? Rădăceanu odaküldte őket Ferihez, segítsenek a póznák felállításánál.

Terike a többi lánnyal összebújva áhítatosan nézte, mint közelednek a póznák bátyja keze alatt a sátrak hoz.

- Most már igazán egy valódi városhoz kezd hason lítani a táborunk - mondta az arrafelé ődöngő Gézu kának. De annak nem volt kedve most erről tárgyalni. Ha tényleg kigyúl a villany a tanár elvtársak sátrában, ahogy Rădăceanu ígérte, akkor ismét lesz mit nyelnie Ács Feritől.

Márpedig Petre csakhamar odaért a vezetékkel az oktatók sátrához.

Odagyűlt mindenki: oktatók, pionírok, szolgálato sok, még a bicegő Lajka is az orvostanhallgatólánnyal Amióta Éva nem babrált többé a csonka fülével és a sebesült lábával, mindenüvé követte.

Az ünnepélyes pillanat egyre közeledett. Rădăceanu az oktatók sátrában már a kerékpár-lámpa foglalatát szerelte. A sátorbejárat sötét nyílásán kíváncsian be kukucskáló pioníroknak a szavuk is elállt. Odabent kétszer-háromszor villant valami. A villanás aztán sárga fényponttá csomósodott össze. A kis égő kigyulladt a sátor mennyezete alatt.

A pionírok éljenző ujjongásba törtek ki. A kisebbek sapkájukat is feldobták. Orosz Béla kezet fogott a sátorból kibújó Rădăceanuval. A körülötte tolongó gye rekek szinte feldöntötték. Valamennyien látni kívánták a nagy mű parányi égőjét. Sorra bedugták fejüket a kivilágosodott sátorba. Volt mit csodálni rajta. Vilá gított az, ahogy illik, éppen csak nem egyenletesen, hanem mikor élénkebben, mikor halványabban, rit mikus ismétlődéssel, mintha morse-jeleket adna le, vagy
mintha szívdobogást jelezne. A vízikerék kissé döcögős forgása okozta ezt. Ferinek sűrűbben kellett volna a konzerv dobozokat ráerősítenie ahhoz, hogy egy pil lanatnyi kihagyás se álljon be a kerék forgásában. A lezuhogó víz ugyanis időnként a merítő edények közötti üres térbe hullott, s amennyit lökött a keréken, majd nem annyira fékezte is.

Gézuka hamar észrevette ezt a kis üzemhibát.

-      Ez igazán szép lenne - mondta irigykedéstől fátyolos hangon -, ha nem lüktetne.

A pionírok felháborodva tiltakoztak.

-    Mit motyogsz?!

-    Még ez is lüktetés neked?

-      Te meg tudtad volna csinálni, hogy legalább lük tessen?

-      Éljen Rădăceanu és Ács Feri!

-      Miért csak ők éljenek? - kérdezte Terike el bámulva. - Mi talán nem segítettünk? Az oktató elv társak is megérdemlik, hogy éljenek.

Ebből hosszú vita támadt. A vacsoránál sem ért vé get. Először is azt vitatták, hogy Terike helyesen fogal mazott-e vagy sem? Eddig talán az instruktor elvtársak nem érdemelték meg, hogy éljenek? Felmerült az az észrevétel is, hogy ezután a tábor erőművét külön kell őrizni, éjjel-nappal, nehogy elvigye az árvíz, ha ismét lezúdul egy nagy felhőszakadás.

-      Bezzeg a békási vagy Onești-i erőműnek nem kell tartania az árvizektől.

Ezt a helyén nem való összehasonlítást Gézuka tette bosszúból, mert Feri nem elégedett meg az erőmű be fejezéséért kapott éljenekkel. Azzal is megkeserítette a Gézuka szívét, hogy a vacsoránál már ő akasztotta le a viharlámpát, és a Gézuka fejét minden oldalról meg világítva, így kiáltott fel:

-      Emlékeztek? Ő az eszemet kereste, de én a fejét sem találom.

Takarodó után a Terike sátrában susmogó lányok sokáig kuncogtak a fiúk aznapi tréfáin. Közben saj nálkozva állapították meg, hogy már egy hetük sincs
hátra a táborozásból. Nem járja, hogy ilyen gyorsan telik az idő. Marioară viszont nem bánta a napok gyors múlását. Kipróbáltak már mindent, ami csak egy új város alapításához szükséges. Akár egy igazi várost is rájuk bízhatnának. Őt a táborban semmiféle meg lepetés sem érheti már. Tévedett. A hátralevő na pok nemegyszer bámulatba ejtették még.