nyomtat

megoszt

A kisebbségek alkotmányjogi helyzete Nagyromániában
NAGY LAJOS
I

A párisi kisebbségi szerződés.39

Oroszország 1914-ben szerződést kötött Romániával, amelyben beleegyezett abba, hogy Románia  — jóindulatú semlegessége fejében  — az osztrák-magyar monarchia területéből a románok által többségben lakott területeket elfoglalhassa. Ezt követte 1916. aug. 14-én egyrészt Románia, másrészt Anglia, Franciaország, Olaszország és Oroszország között létrejött titkos szerződés, amelynek értelmében Románia cselekvőleg is beleavatkozott a háborúba és ennek ellenében a szerződő nagyhatalmak elismerték bizonyos, az Osztrák-magyar monarchiával szemben támasztott területi követeléseinek jogosultságát.40

Románia megkötötte a központi hatalmakkal a bukaresti békét, annak ellenére, hogy az 1916-i szerződés értelmében a szerződő felek különbékét nem köthetnek.41 A szövetségesek nézete emiatt a békekonferencián az volt, hogy az 1916-i megállapodás semmis, mert Románia annak egy lényeges rendelkezését nem tartotta be. A békekonferencia elvi álláspontja egyébként is az volt, hogy a békeszerződéseket nem a titkos szerződések, hanem az európai újjárendezés eszmei alapját képező nemzetiségi elv szerint kell megkötni.42

A román álláspont ezzel szemben az volt, hogy Románia csak kényszer folytán kötötte meg a bukaresti békét, amely ennélfogva érvénytelen és így Románia a békekonferenciától az 1916. évi szerződés teljesítését és az abban foglalt területeknek Romániához való juttatását igényeli.43

A békekonferencián a nagyhatalmak álláspontja érvényesült és  — a nemzetiségi elv alkalmazása folytán  — Romániának juttatták ugyan azokat a területeket, amelyeken  — a békekonferencia ténymegállapítása szerint44  — a románság többségben lakik, ezzel szemben azonban kötelezték Romániát arra, hogy a neki juttatott területeken lakó faji, vallási vagy nyelvi kisebbségek részére bizonyos jogokat adjon és ezeket a jogokat a békekonferencia egyrészt alkotmányjogi, másrészt pedig nemzetközi jogi biztosítékokkal látta el.

A békekonferencia elvi álláspontja a kisebbségi szerződés előmunkálataiból ismerhető fel. A Legfőbb Tanács által a kérdés rendezésére kiküldött bizottság első tervezetének bevezető része arra utalt, hogy a berlini szerződés (1878) csak bizonyos feltételek mellett ismerte el Románia függetlenségét, minthogy pedig Románia a kisebbségi szerződéssel kötelezettségeket vállalt kisebbségeire vonatkozóan, mentesül azoknak a kötelezettségeknek teljesítése alól, amelyeket a berlini szerződésben (44. §.) vállalt.45

A román álláspont ezzel szemben az volt, hogy Romániára nézve megalázó a berlini szerződésre és általában Románia függetlenségére vonatkozó minden utalás, továbbá minden olyan kikötés, amely csak Romániára és nem a Nemzetek Szövetségének összes tagállamaira kötelező. Ezenfelül Románia önként biztosította kisebbségei számára mindazt, amire a kisebbségi szerződés tervezete vonatkozik, ennélfogva a kisebbségi szerződés megkötése felesleges.4647

A kisebbségi szerződést  — hosszas tárgyalások, a nagyhatalmak ultimátuma és román kormányváltozás után  — 1919. december 9-én Párisban írták alá, egyrészt a Szövetséges és Társult Főhatalmak, másrészt pedig Románia.48 A tárgyalások során a román megbízottaknak végül is sikerült az eredeti tervezet bevezető részének olyan megszövegezést adni, amelyből a berlini szerződésre vonatkozó utalás kimaradt és ehelyett azt tartalmazza, hogy a szerződés a szerződő felek közös egyetértése folytán jött létre. Ez  — román álláspont szerint  — kifejezi Románia szuverénitását.49 A kisebbségi szerződés bevezető része maradéktalanul érvényre juttatja a békekonferencia elvi álláspontját, amely szerint a kisebbségi szerződés amiatt jött létre, hogy Románia a Szövetséges és Társult Főhatalmak által aláírt békeszerződések következtében nagy területi gyarapodáshoz jutott, illetve fog jutni, ennélfogva a saját akaratából is, a szabadság és az igazság biztosítékait óhajtja megadni mind a régi királyság minden lakójának, mint pedig az újonnan hozzácsatolt területek lakóinak, fajra, nyelvre vagy vallásra való tekintet nélkül.50

A szerződő felek a kisebbségi szerződésben foglalt kikötések hatályosságát egyrészt alkotmányjogi, másrészt pedig nemzetközi jogi biztosítékokkal látták el. Az alkotmányjogi biztosítékok mellett51 ugyanis Románia hozzájárult ahhoz, hogy amennyiben a szerződés 1 —11. cikkeiben foglalt rendelkezések olyan személyeket érintenek, akik faji, vallási vagy nyelvi kisebbségekhez tartoznak, a rendelkezések nemzetközi érdekű kötelezettségek és a Nemzetek Szövetségének védelme alatt fognak állani s a Nemzetek Szövetsége Tanácsának hozzájárulása nélkül nem változtathatók meg.51a Továbbmenőleg Románia hozzájárult ahhoz is, hogy a Nemzetek Szövetsége Tanácsa minden egyes tagjának meglegyen az a joga, hogy a Tanács figyelmét a kötelezettségek valamelyikének megsértésére vagy megsértésének veszélyére felhívja és hogy a Tanács oly módon járhasson el és oly utasításokat adhasson, amelyek az adott esetben alkalmasaknak és hathatósaknak mutatkoznak.



39   A kisebbségi szerződés alaptörvény jellege is vitatható. Mindezekre a kisebbségek tételes jogainak kútfőivel kapcsolatban fogok kitérni. (Ld. alább 49. skk.)

40 A szerződés román szövegét közli Petraşcu N. N., Evoluţia politică a României în ultimii douăzeci de ani (19181938). Bucureşti, 1939., 96. skk.

Magyarország területéből ez a titkos szerződés sokkal nagyobb területeket ígért oda Romániának, mint a későbbi trianoni határ. Vö. Tilea, i. m. 10. skk. Tilea mellékletben közli a vonatkozó térképeket is.

Jellemző jelenség ennek a szerződésnek megkötésével kapcsolatban, hogy a szerződés létrejöttének legfőbb akadálya a kisebbségi kérdés volt. Brătianu Ionel ugyanis nem volt hajlandó a Romániához csatolandó Bánságban lakó szerbek részére olyan iskolai autonómiát adni, amelyet szövetségi szerződés is biztosított volna. Emiatt húzódott olyan sokáig a tárgyalás s a szerződés végre is csak akkor jött létre, amikor a Szövetségesek  — 1916-ban katonailag nagyon rosszul állva  — eltekintettek ettől a feltételtől. Vö. Tilea, i. m. 13.

41 1916. évi szerződés V. szakasz I. bek.

42 Vö. Tilea, V., i. m. 12.

43 Vö. Hacman, Max, Rezoluţia dela Alba-Iulia. Pand. Rom. IV —1925. IV. 33 —36. A román álláspontot teljes egészében kifejezésre juttatja az a minisztertanácsi napló, amellyel  — a kisebbségi szerződés körül keletkezett huzavona folytán  — Brătianu Ionel 1919. szeptember 12-én beadta I. Ferdinánd királynak a kormány lemondását. Eszerint: ”A Szövetségesek győzelme után Felséged engem bízott meg a kormány megalakításával és kinevezett a békeküldöttség vezetőjévé is. Amikor kartársaimmal együtt ezt a magas és nehéz megbízást elfogadtam, arra kértem Felségedet, hogy azt csak az 1916. évben aláírt szövetségi megállapodás alapján tölthessem be. A Nagyhatalmak Főtanácsa, amely a békekonferenciát helyettesíti, nem tartotta be ezt a szerződést és Romániára nézve olyan feltételeket akart szabni, amelyeket Románia nem fogadhat el... Minthogy ezek szerint a szövetségi szerződésünket figyelmen kívül hagyják, kérem Felségedet, fogadja el a kormány lemondását.„ (”Sire, după victoria Aliaţilor, Majestatea Voastră a binevoit a mă însărcina cu formarea Ministerului şi a mă numi prim Delegat la Conferinţa de Pace. Am primit de acord cu colegii mei această înaltă şi grea misiune, rugând pe Majestatea Voastră să binevoiască a aproba ca să n-o îndeplinesc, decât pe temeiul tratatului de alianţă, ce semnasem la 1916. Consiliul Suprem al Marilor Puteri, care a înlocuit Conferinţa de Pace a Statelor aliate, n-a ţinut seamă de acest tratat şi a hotărât să impună României condiţiuni pe care ea nu le poate primi ... Tratatul nostru de alianţă fiind astfel nesocotit, am onoare a ruga pe Majestatea Voastră să binevoiască a primi demisiunea ministerului„.) Brătianu, Gheorghe, Acţiunea politică şi militară a României în 1919. Ediţia II-a. Bucureşti, 1940., 157 —158.

44   Azzal kapcsolatban, hogy a román békekiküldöttek milyen eszközökkel járultak hozzá a békekonferencia ténymegállapításához, jellemző irodalmi vita keletkezett.

David Hunter Miller, aki mint az Északamerikai Egyesült Államok megbízottja, tagja volt az új államok bizottságának, kiadta emlékiratait My Diary at the Conference of Paris with Documents, I —XX. Paris, 1929., cím alatt. Ennek alapján Dr. Czakó István francia nyelvű tanulmányában (La vérité sur les déliberations préliminaires du Traíté de Trianon. Budapest, 1934.) közli, hogy a békeszerződés főbizottságában, 1919. febr. 1-én, Orlando olasz miniszterelnök és a román kormány főmegbízottja a következő kijelen téseket tette: ”Le nombre des Hongrois en Transylvanie est d'environ 1 million. Ce sont, pour la plupart, des fonctionnaires publiques et des militaires. Bien entendu, ils sont loin de pouvoir constituer dans ce territoire une proportion numérique dominante au point de vue ethnique. En effet, le nombre des Roumains y est supérieur à 2,500.000. Néanmoins, la population hongroise a réussi à pénétrer au coeur des zones de population roumaine. Une forte partie de la population est roumaine. Seul un district n'est pas réclamé par la Roumanie, bien qu'il renferme de nombreuses localités et villes habitées par les Roumains  — et c'est le district de Debreczen. En vue de maintenir le caractére ethnique roumain, nous avons renoncé à ce territoire, car les régions qui l'entourent ont aussi une population hongroise vraiment active.„

Czakó tanulmányát a Revue de Transylvanie-ban ismerteti Pâclişeanu Zeno. (I —1934., 250. skk.) Pâclişeanu leközli Czakó fenti idézeteit s magát a tényt  — hogy t. i. Brătianu a fenti kijelentéseket megtette  — nem is vitatja, hanem azt igyekszik kimutatni, hogy Brătianunak a románság és magyarság számarányára vonatkozóan tett állításai megfelelnek a valóságnak, vagy, ha nem, úgy Brătianu legfennebb a románság kárára tévedett.„... Bratiano n'apporte, que des indications générales, et s'il commet une erreur, c'est bien au détriment de la cause qu' il défend.„ (Pâclişeanu, uo. 252.)

45 A Legfőbb Tanács 1919. május 1-én állította fel a La Commission des nouveaux États et de la protection des minorités elnevezésű bizottságot, amelynek tagjai eredetileg Franciaország (Berthelot), az Északamerikai Egyesült Államok (Miller és Hudson), Nagybritánnia (Headlam Morley), Olaszország (De Martino és Castoldi) és Japán. (Adatci) megbízottai voltak. Vö. Feinberg, i. m. 72. skk., Fouques-Duparc, i. m. 172 —173. Sofronie, George, Protecţiunea minorităţilor de rasă, de limbă şi de religie sub regimul Societăţii Naţiunilor. Oradea, 1930., 48. A két kérdésnek egy bizottságba való utalása is arra mutat, hogy a békekonferencia felfogása szerint e két kérdés egymással szervesen egybefügg. Vö. Feinberg, i. m. 73.

46 Brătianu Ionel 1919. május 26-án Pherekyde helyettes miniszterelnöknek írt levelében ezt írja: ”...Azt fogom erre válaszolni, hogy Románia, bár elhatározta, hogy teljes egyenlőséget és széles szabadságjogokat ad a kisebbségeknek, nem engedheti meg semmiféleképen, hogy saját belügyeiben más államok ellenőrizzék.„ (”Voiu răspunde, că hotărîtă a acorda egalitate absolută şi largi libertăţi politice minorităţilor şi să asigure autonomia administraţiilor locale, România nu admite cu nici un chip controlul altor state în afacerile ei lăuntrice.„) Ld. Brătianu, Gh., i. m. 80. Nyilvánvaló, hogy Brătianu itt is csak a gyulafehérvári határozatokra hivatkozott, mert e tárgyban más intézkedést Románia sohasem tett.

47    A kisebbségi szerződés tárgyalásaival kapcsolatban a román álláspont megvilágítására még a következőket kell megjegyeznem:

Az új államok bizottsága 1919. május 24-én levelet küld Brătianunak, kérve a kisebbségi kérdésre vonatkozó javaslatait. ”A bizottság tudomásul vette az erdélyi kormány (t. i. a kormányzótanács, Consiliul dirigent, szerz. megj.) nyilatkozatát, amelyet, értesülései szerint a román kormány is helyesel. E nyilatkozat szerint a román kormány a magyar, székely (”cekler„), német és más kisebbségeknek teljes autonómiát biztosít, a helyi közigazgatást, nevelésügyeket és az egyházi életet illetőleg, de a Bizottság munkáját nagyon megkönnyítené, ha hamarosan információkat kaphatna a román kormány ebbeli álláspontjáról.„ Brătianu válaszát a Bizottság május 27-i ülésén olvassák fel: ”Románia teljes egyenlőséget biztosított összes állampolgárainak, minden faji vagy vallási különbség nélkül, mind a vallási, mind a politikai jogok és szabadságok terén. A román kormány Erdély, Besszarábia és Bukovina képviselőivel egyetértésben elhatározta, hogy biztosítani fogja a kisebbségek jogait és szabadságát a közigazgatás tág decentralizációja által, azonkívül idegen lakosságának szabad fejlődést biztosít nyelvi, nevelési és egyházi ügyekben.„ Ld. Feinberg, i. m. 97. és Baranyai Zoltán, A kisebbségi szerződések; Magyar Szemle, XIII —1931., 198. Brătianu tehát lényegileg a gyulafehérvári határozatokban foglalt elveket mutatta be a Bizottságnak, mint a kérdés végleges rendezését.

Baranyai fenti adatait kiegészíti Brătianu Gheorghe. Szerinte Brătianu Ionel 1919. május 27-én levelet írt Berthelot-nak (Franciaország képviselője a Bizottságban), amelynek szövegét használta fel a román bizottság a békekonferenciához 1919. május 31-én beadott előterjesztésében. (Brătianu, i. m. 81.) Az előterjesztés szerint: ”Románia azt akarja, hogy etnikai és vallási kisebbségeinek a lehető legnagyobb szabadságot adja.„

A kisebbségi kérdésbe, mint a román állam belügyébe való beavatkozásra vonatkozólag a levél és az előterjesztés egybehangzólag azt szögezi le, hogy: ”Románia semmi körülmények között sem tűrheti idegen kormányok intervencióját saját törvényei végrehajtásának kérdésében.„ (”România nu ar putea în nici un caz admite intervenţia guvernelor străine în aplicarea legilor ei interioare.„, ld. Brătianu, i. m. 80.)

A május 31-i beadványban egyébként a román kormány a kisebbségi szerződés 5. §-ának ilyen szövegezését javasolja: ”Románia összes nyelvi, faji és vallási kisebbségeinek, amelyek új határain belül laknak, azokkal a jogokkal egyenlő jogokat ad, amelyekkel a többi román állampolgárok rendelkeznek.„ (”Románia acordă tuturor minorităţilor sale de limbă, rasă şi religie, care locuesc înlăuntrul noilor sale graniţe, drepturi egale acelor, pe care le au ceilalţii cetăţeni români.„ Ld. Brătianu, i. m. 81.)

48    A szerződést román részről a Vaida-Voevod-kormány megbízottja, Coandă tábornok írta alá.

49 A kisebbségi szerződés eredeti francia szövegét a II. sz. mellékletben közlöm. Az alábbiakban a magyar szöveget Baranyai Zoltán, A kisebbségi jogok védelme. Budapest, 1922., 59. skk. c. művében közölt magyar fordítás nyomán idézem.

50 Ezt az álláspontot fejti ki Wilson elnök a békekonferencia VIII. nyilvános ülésén, 1919. május 31-én. Ld. Feinberg, i. m. 99 —102. Ugyanezt szögezi le Clémenceau, a békekonferencia elnöke 1919. június 24-én Paderewskyhez, a lengyel köztársasági elnökhöz intézett levelében, amelynek kapcsán megküldötte Lengyelországnak a lengyel kisebbségi szerződést, amely lényegében azonos a román kisebbségi szerződéssel. E levél szerint: ”C'est une procédure depuis longtemps établie en droit public européen, que lorsqu'un État est creé, ou męme lorsqu'un État déjà existant reçoit des accroissements territoriaux considérables, sa reconnaissance collective et formelle des Grandes Puissances est accompagnée de l'assurance que cet État s'engagera, sous forme d'une convention internationale, à observer certains principes de gouvernement.„

Clemenceau többek között épen Romániát hozza fel példaként erre. ”Ce principe, pour lequel il existe de nombreux précédents, a reçu son application la plus manifeste, lorsque la souveranité indépendante de la Serbie, de Monténégro et de la Roumanie a été reconnue par la dernière grande assemblée des Puissances européennes au Congrés de Berlin.„ Vö. Sofronie, i. m. 54., Flachbart, i. m. 107., Balogh, i. m. 35. skk. Feinberg (i. m. 114. skk.) szintén közli a Clémenceau levelét, a vonatkozó részek tartalmilag azonosak, azonban más megszövegezésben.

Ugyancsak erre az álláspontra mutat az a körülmény, hogy a főhatalmak 1919. november 15-én ultimátumszerű jegyzéket intéztek a román kormányhoz, felszólítva, hogy amennyiben 1919. december 5-ig nem közli a kisebbségi szerződés elfogadását, úgy nem fogják támogatni Románia területi követeléseit a békekonferencián. Vö. Balogh, i. m. 57., Feinberg, i. m. 124 —125.

Tilea Brătianu hibás taktikájának eredményét látja az ultimátum következtében beállott helyzetben, amelyben  — szerinte  — Románia nyakára már kést tettek. (”... S'a ajuns, ca urmare logică a tacticei lui Brătianu la ultimatul din 15. Noemvrie 1919, care ne-a pus, cu adevărat, cuţitul la gât.„) Ld. Tilea, i. m. 22.

51 Ld. alább 49. skk.

51a Vö. Le Fur, i. m. 415., Junckerstorff, Kurt, dr. iur., Systematik des Internationalen Minderheitenrechts. h. n. 1937., 118. A Nemzetek Szövetségének Tanácsa 1921. aug. 30-án, Genfben tartott ülésén elhatározta, hogy: ”Les stipulations contenues dans les articles 1 à 11 du Traité entre les ÉtatsUnis d'Amérique, l'Empire Britannique, la France, 1'Italie et le Japon d'une part, et la Roumanie d'autre part, signé à Paris le 9 décembre 1919, dans la mesure où elles affectent des personnes appartenant à des minorités de race, de religion ou de langue, seront, par le présent acte, placées sous la garantie de la Société des Nations.„

 A Tanács határozatát a Procès Verbal de la XIV. session du Conseil, 3., 19 —20. után közli Baranyai, i. m. 72.