nyomtat

megoszt

A Boldog utcán túl
NAGY ISTVÁN
A DADA

A DADA

Erzsi az első pohár bivalytejet felszürcsölte, s a lábosban megmaradt féllitert vissza akarta vinni a spájzba, mikor a konyhaajtón betoppant az örökké kémlelődő öreg nagyságos asszony. Kissé púpos hátával, előrehajló fejével mintha szüntelen készültségben volna, hogy az adott pillanatban beléüsse az orrát, amibe csak lehet. Rikácsoló hangjával most is megállásra parancsolta a duzzadó keblű dadát, belenézett a tejeslábosba.

–   Mi az, csak ennyi tejet ittál?

–   Nagyságos asszony, többre nem volt gusztusom.

–   Azonnal idd meg az egészet. Naponta másfél litert rendelt az orvos. Érted?

Erzsi ellenkezett, hogy hát csak alig két órája, hogy ebédelt, és nem bír annyit enni, de a vén szipirtyó elvette tőle a lábast, és színültig töltötte a poharat. A lány egy hajtással próbált túlesni a kényszerű tejiváson, a nagyságos azonban dühösen kiáltott rá:

–   Kortyonként! Nem akarom, hogy összemenjen a hasadban. Ne ellenkezz, mert pórul jársz! Az este elmulasztottad a fürdést, pedig százszor is megmondtuk, hogy minden este meg kell fürödnöd. Ilyen értetlen tehént még nem láttam. Fel tudod te ésszel fogni, hogy micsoda nagy dolog ugyanabban a kádban tisztálkodni, amiben a fiatal nagyságos asszony?

Nyílt a konyhaajtó, és a fiatal nagyságos asszony remek fekete hajú feje kukkintott be.

–   Mama, ne tessék lármázni, még a baba is felrezzent, pedig olyan édesen szundikált. – Erre mind a ketten kivonultak, és az ebédlőn keresztül a gyerekszobába léptek. A vénasszony szipogott, szortyogott, mint egy öreg pipa, és Erzsit vádolta a csendháborítás miatt. A fiatalasszony azonban őt illette szemrehányással. Miért gorombáskodik a dadával, nem hallotta, hogy az orvos azt mondta, hogy a rossz kedély árt a tejének, s annak a kisbaba látja kárát. Kíméletesnek kell lenni. A dada most igen fontos része a babának.

A nagymama nehezen akart ebbe beletörődni, csak a szépen gyarapodó kövér kis fickó tette elviselhetővé, hogy a dadával, aki mégiscsak ronda cseléd, úgy bánjon, ahogy azt az unoka érdeke megköveteli. Az első hetekben rettenetesen bosszantotta, hogy az ő vére, a neves ügyvéd vejének és az ő habtestű és kristályerkölcsű lányának a gyümölcse egy ilyen „tehéntől” szívja az éltető nedvet. Ettől az aljas cselédlánytól, aki ki tudja milyen részeg disznókkal feküdt össze. Disznóság, hogy mégis olyan elsőrangú anyatej feszíti emlőit, hogy muszáj igénybe venni, mert a lányának megerőltető a szoptatás. Az öregasszony kételkedett ugyan ebben, különösen ha rápillantott a lánya szép szál alakjára. Tudata alatt ott bujkált egy kis irigység is, hogy hát bezzeg ő négyet szoptatott, pedig milyen kicsi asszony volt. De hát a többi ügyvédnék is dadát tartanak, és az ő lánya, dr. Rezesné csak nem fog mögöttük maradni. Rettenetes, hogy a dadára rá sem kiálthat, még elképesztőbb, hogy drága ételekkel muszáj tömni. Ha még minden átszármazna a gyerekre. De nem! A tehén úgy megvastagodott a hat hónap alatt, hogy az borzasztó. A lányával összetűzött emiatt. Miért nem szoptatják a babát minden két órában, ő annak idején sokszor óránként is megetette a gyerekeit. Dr. Rezesné az orvosra hivatkozott. Amit az mond, szent! Ha letelik a kilenc hónap, fel is út, le is út a dadának.

Erzsi nem győzött csodálkozni, hogy a fiatal nagyságáék milyen tisztességesen bánnak vele. Ha az öregasszony nem settenkedett volna utána, és nem szidalmazza folyton, szívesen visszamaradt volna mindenescselédnek, miután a kis úrfit elválasztják a csicstől.

Leveleit, amelyek attól a katonalegénytől jöttek, akitől másállapotba esett, eldugta az öreg nagysága. Amikor az orvostól azt hallotta, hogy a tejnek árt a „férfi”, hát mint az árnyék, úgy követte a lányt. Mikor szabadságra jött a bakafiú, elkergette a legényt, attól félt, hogy még a pillantása is megronthatja a lány tejét. Ha a dada igazán fontos része a kicsinek, annak semmi szüksége a büdös bakára.

Egy napon az öreg nagyságának ágyban kellett maradnia. Aznap nem leshette a postást, hogy a dadának érkező levelet eldughassa, így történt, hogy egy szemrehányásokkal zsúfolt levél az Erzsi kezébe került.

„Drága Erzsim! – így szólt a legény levele. – Most az eccer írok még, de ha erre sem felelsz, többet soha, mert te, úgy látszik, nem törődsz már velem, vagy aztat hiszed, hogy én olyan szemét fiú vagyok, hogy csak arra vótam jó, hogy bajba hozzalak. Öreg hiba volt, belátom, de hát én tehetek róla, hogy az embernek a kezén és a lábán kívül egyebe is van, tehetek én róla, hogy a szívem nem várta meg a liberárét, és jól esett neki, amikor rája borultál? Nem az én hibám, hogy templom egerének születtem, és nem tudtam neked hajlékot adni, mikor láccani kezdett a baj. Nemsokára szabadulok, s akkor egybemehetnénk, a két semmiből csak kisül valami, azt a gyermeket pedig kivesszük a lelencből, aztán csak lesz valahogy. A többi csóré közt megélünk münk is. Éppen ezért nem hiszem, hogy azt a vén bakancs nagyságádat te bíztad volna meg, hogy takarogygyak el...”

De már itt nem bírta tovább Erzsi, úgy elkezdtek potyogni a könnyei, hogy a tintaceruzával írt sorok betűi összemosódtak tőle. Az öreg nagysága, aki még a náthájával sem tudott nyugodni, épp ekkor mászott ki tarka hálóköpenyébon az ágyból, és meglátta a síró Erzsit. Dunnyogva szidta:

–   Ne bőgj! Mit bőgsz, árt a tejnek! Miféle levél az?

–   Ez nem tartozik magára – zokogott Erzsi.

–   Tedd le! A te magánügyed nem érdekel senkit.

–   Elsején elmegyek – zokogta Erzsi –, felmondok!

Az öreg nagyságának a torkán akadt a szó, elsápadt. A dada-csere megártana az unokának. Azonkívül úgy tervezte, hogy kilenc hónap után elbocsátja a másik cselédet, és Erzsiről ledolgoztatja azt a sok húst, amit itt szedett magára. És most, éppen most elmenne! A cselédek minden félhónapban elmennek tőle. Na, hát Erzsi nem megy. Lesz rá gondja, hogy ne mehessen. De egy szót sem szólt. Visszamászott az ágyba, és mély gondokba merült. Másnap aztán a babakelengye felét sehol sem találták, két ezüstkanál is hiányzott. Az öreg nagysága sietett kijelenteni, hogy azt csak a dada tüntethette el. Addig nem mozdulhat innen, míg meg nem kerülnek, vagy le nem dolgozza, ellen esetben feljelenti a rendőrségen. Kegyetlen elégtétellel nézte Erzsi hamuszínűvé vált arcát. Az elkeseredett lány szó nélkül kiment a gangra, és ráborult a vaskorlátra, könnyei súlyos cseppekben hullottak le a kétemeletes mélységbe. – Gyere be onnan – rikácsolt a vénasszony. Néhány szomszéd cseléd körülfogta Erzsit, és vigasztalta. Megsúgták, a vénasszony már többször is eldugott holmikat, hogy viszszatarthassa a cselédeket. – Mit ugattok! Sok cafat. Takarodjatok dolgotokra – rohant ki a vénasszony paprikásan, és ráncigálni kezdte a dadát. A többiek hangosan kiabálva a védelmére keltek. A hangos veszekedésnek a haragtól piros fiatal nagysága vetett véget. Az anyját, karon fogva cipelte be. – Mama, borzasztó, maga mindent elront.

Két hét múlva Erzsi kis maradék pénzével vonatra ült, és egy eldugott faluba utazott. Megkereste a lelencházból kiadott gyerekét, csak a fele volt az ügyvédék gyermekének. Boldogan adta duzzadt emlőit pici szájába.

(1934)