BALLADA

Egyenletes lihegés. Egyenletes lábdobogás. A salak nedves, és mélyre süpped a cipőm. A talp szegei könnyen fúródnak a pályába. Vörös a salak. Még négyezer méter. Gondolkodni kell valamin. Ha az ember a futásra koncentrál, kimerül.

–     Ne gondold, kicsim, hogy átráztuk egymást. Nem. Valami olyasmi történt, mint amikor a zergék végignyúlnak a levegőben, s egyikük a földön is elnyúltan marad. Kicsim, én már nem álltam fel, mikor elrohant mellettem a  horda. Végignéztem okos szemeimmel a sziklát, és láttam, hogy a két hegy között nagy a szakadék. Nem ugorja át egyetlen zerge sem. Nem. Kicsim, mi nem rázhattuk át egymást, mert világok voltunk önmagunk is, bolygó-álmokkal, hogy mindig csak keressük egymást, mindig csak kutassuk egymást, és ne találkozhassunk soha. Sziszifuszi munkára teremtett az értelem, raktározni az érzéseinket. Mindig elmondtuk, hogy álmodunk. Egymásról is, néha önmagunkról is, szép szemű gyermekünkről.

–     „Húzd meg.” „Tarsd a tempót.”

A salak nedves, és belesüpped a cipőm. A talp szegei mélyre fúródnak. Jó így a boly közepén. Egyenletesen mozgó lábak. Szörnyű ez a ritmus, valaki aprózza. Jó így a boly közepén.

–     „Nagyon igazad van. Az ütközetben a gyáva is hős lehet, ha agyonlövik.

–     Nem tudsz megérteni. Én békében akarok gyáva lenni.

–     Ne légy nagyképű.

–     Értsd meg, Márta, én nem forogni akarok. Nem akarom, hogy forogjanak köröttem. Égni akarok.”

Ezt mikor mondtam? Nem emlékszem. Nem is fontos. Még kétezer és valamennyi. Senki sem várja, hogy én fogok győzni. A kollégáim is csak kíváncsiságból jöttek ide. Grájzer azt mondta, nem hiszi, hogy kibírom: „Egy ilyen csontváz tízezret?” – kérdezgette félig-meddig magától. A rövidtávosok néha bekiáltják az időmet. Elég jó a ritmus. Csak kitartás. Sokan mérik az időt. Az ember lassan az óramutatóval fordul. Telik az idő. A vágyakból megtalálás, nyugalom terem. De megmarad egy dolog: a hit vagy a hitetlenség.

–     Ne gondold, hogy átráztuk egymást. Kicsim, mi nem ráztuk át egymást, de nem hittünk egymásban. Engedjük el apró dolgainkat, és figyelj: te istenem lehettél volna és bálványom. De nem, te kritikusom voltál. Nem hitted soha azt, amit én. Pályát tévesztett bolygók voltunk, akik véletlenül találkoztak, s egy darabon együtt keringtek, de külön napjuk volt. Keringtünk egymás körött. A te napod és az én napom. A tiéd értem, az enyém talán önmagamért is. De csak egy nap ragyoghatott, mint ahogy szebb az, ha csak egy zerge áll a hegygerincen, mint az, mikor az egész horda. Valami olyasmi történt, mint amikor a zergék végignyúlnak a levegőben, s egyikük aztán a földön is elnyúltan marad. Igen. Itt maradtam álmaimmal, és te a tetőről nézed naivan a szomszéd hegyet.

Már kezdek kifáradni. Ha legalább biztatna valaki. De senki sem biztat. A rövidtávosok néha bekiáltják az időmet. A kollégáim úgy ülnek, mintha szégyellnék, hogy hozzájuk tartozom. Ott van az egész brigád. A mester is.

És Grájzer: „Egy ilyen csontváz tízezret?” És a mester: „Miért ne, szívós gyerek.” És másokat biztatnak. Az elsőt. Mindenki az elsőt. Azt hittem, hogy legalább a kollégáim fognak szurkolni nekem.

A vége felé mindég rossz a stílusom. Magasra emelem a térdem vagy túlságosan leszorítom. Már a startnál éreztem, hogy baj lesz. Nem tudok kiválni a bolyból. Szorít a cipőm. Az edző azt mondta: „Kitartás, az is eredmény, ha lefutod.” Nedves a salak. Szégyellnék kiállni. Így a bolyban elég könnyű. Kibírom. Sértene nagyon, ha az edző megint közbekiáltaná: „Állj ki.”

–     Ne gondold, hogy átráztuk egymást. A boly lemarad. Forog a pályán. Minden forog velem és köröttem. Melegem van. Égek. Az történt csak, hogy zergék úsztak a levegőben, és az egyik, hogy le ne zuhanjon, dobbantott a földön. Áthúzott a szakadék fölött. „Egy ilyen csontváz tízezret” – hallom Grájzer elismerő hangját a hátam mögött. – „Szívós gyerek” – mondja az öreg. Körülvesznek. Mindenki szorítja a kezem. „Sok sikert.” „Szerencsét.” „Jól van, fiú.” „Egy ilyen csontváz tízezret.” „Szívós gyerek.”

–     Mondani akarok valamit. Valamit kérni. Fiúk, mondjátok azt az üzemben, hogy egyedül csak nekem szurkoltatok. Mondjátok azt: tudtátok, hogy győzni fogok.