nyomtat

megoszt

Erdély a Históriában
BÁRDI NÁNDOR (összeáll.)

Péter Katalin

Bethlen Gábor

Marosillyén született 1580-ban. Családi hagyományt követve ment már gyermekként Báthori Zsigmond (1572-1613) udvarába, famíliája ugyanis az 1550-es évek óta a fejedelmek belső támogatói közé tartozott.

Bethlen Gábor fiatalsága Erdély egyik legsúlyosabb időszakára, a tizenötéves háborúra (1593-1606) esett. Szakadatlan hadakozás a Porta és a Habsburgok között, ingadozó politikai döntések következményei pusztították akkor a fejedelemséget. Bethlen véleményéről 1602 augusztusáig nem tudunk bizonyosat. Akkor, a törökös párt sok tagjával együtt, török emigrációba menekült. Véleménye az volt, hogy Erdély sorsát a török hatalommal egyetértésben kell irányítani. Halála előtt, végrendeletében így írta: „mind idvességesebb, mind tisztességesb volna keresztyény fejedelmek gubernálási oltalma alatt élni, de az Ír Isten attól is megfosztotta nemzetünket...”

Mélyen vallásos ember lévén, sokat hivatkozott Isten akaratára, és őszintén hitt az ember életét irányító mennyei szándékokban. Ez a meggyőződés azonban nem változtatta tétlenné. Maga is mindent megtett az Istentől nyert feladatok teljesítéséért. A hosszú háború után egy kiegyensúlyozatlan, kapkodó fejedelem, Báthori Gábor (1589-1613) mellett ismerte fel, hogy az ország érdekében magának kell Erdély uralmát kézbe vennie.

A Porta segítségével szerezte meg a fejedelemséget 1613 októberében. Élete fő célját, a nemzeti királyságot azonban nem sikerült megvalósítania. Háromszor (1619-1622, 1623-1624, 1626) vezetett érte hadjáratot, mégis csak rövid ideig, 1620 őszétől 1621 végéig volt II. Habsburg Ferdinánd (1578-1637) helyén magyar király. Azt azonban elérte, hogy Erdély és ő, a fejedelem, Európában számon tartott politikai tényezővé vált.

Az anyagiakban és szellemiekben gazdag fejedelemség 1622-ben főiskolát alapított, és törvénybe foglaltatta azt a régi szokásjogot, miszerint a földesurak nem tarthatják vissza jobbágyaikat a tanulástól. A mából visszatekintve mégis az látszik legfontosabbnak, hogy Erdély különböző anyanyelvű népei a magyar fejedelem alatt nem szenvedtek hátrányt. A románokat nem zárta el a vajdaságoktól, a görögkeleti papok a fejedelemségből Havasalföld fővárosába jártak az egyházi elöljárókhoz. Kísérlet sem történt akár a románok, akár a szászok magyarosítására. Bethlen halálakor, 1629-ben éppen egy szász írta le a legszebb megemlékezést: „Adjon Isten az országnak sok hasonló uralkodót és hatalmasságot, a haza igazi atyja volt.” Bethlen Gábor zsidó kereskedők oltalomlevelében fogalmazta meg egyszer, hogy szeretné, ha országa különböző népek fiainak együttes munkájával virágoznék. Ezt sikerült elérnie.