nyomtat

megoszt

SGÖM, avagy a romeltakarító
Márkus Béla

SGÖM, avagy a romeltakarító

Igen Mélyen Tisztelt Szerkesztőség!

Vettem szíves üzenetüket, hogy szólnék hozzá a Stefano Bottoni dolgozata nyomán kibontakozott (kibontakoztatott) vitához. Noha a terjedelmes tanulmányt találgatásoktól terhes, új ismeretekben viszont szegényes munkának tartom, a pártos múlt idézésének erről a Földes László alakjához és szerepéhez kötött módjáról mégis elmondanám tán a véleményemet, ha előbb egy kérésemet teljesíteni tudnák, egy kérdésre pedig választ kapnék Önöktől.

A kérésem Az önfelmentő című cikk számomra ismeretlen szerzőjének nem a személyéhez, hanem a munkásságához kapcsolódik: legyenek kedvesek expresszlevélben, gyorstáviratban vagy fénypostán (e-mailen, csatolt file-on) elküldeni nekem a cikkíró Sipos Géza Összes Műveinek (a továbbiakban: SGÖM) a jegyzékét, irodalomtörténeti könyveinek, tanulmányainak listáját. Azért van rájuk múlhatatlan szükségem, mert bennük és általuk szeretném a tőlem telhető legnagyobb figyelemmel nyomon követni azt a folyamatot, amelynek végén SGÖM szerzője csomóra kötve lengetheti a meggyőződését: Sütő András csak "kismesterként" jön számításba.

Azt ugyan nem fejti ki, hogy az egyetemes magyar irodalomra, vagy csak a romániaira gondol-e, de akár erre, akár arra, akár mindkettőre, igazán kíváncsivá tett, hogy a kortárs (és nem kortárs), a magyar (és nem magyar) alkotók közül kikével vetette össze a munkásságát, regényei, szépprózai alkotásai, drámái vagy esszéi stb. közül melyek bizonyultak az alapos vizsgálatuk, elmélyült elemzésük után csökkent értékűeknek. Kismesteri teljesítményre vallóaknak, megint csak összehasonlítva más életművek nagymesteri produktumaival. SGÖM minden bizonnyal azt is megvilágító erővel láttatják, hogy kik még azok, "számosan" a magyar irodalomban (vagy másutt), akik "egyetlenegy jó könyvet" írtak -- és ugyanúgy "semmit sem mond" a nevük, mint az Anyám könnyű álmot ígér alkotójáé.

Ottlik Géza, az Iskola a határon kismestere sorolódik-e ide, vagy jóval korábbról a Színek és évek Kaffka Margitja, aztán a Puszták népe Illyés Gyulája, netán Tersánszky Józsi Jenő, a Kakuk Marci, esetleg Tamási Áron, az Ábel miatt? - ajzottá tesz a kíváncsiság SGÖM iránt. Nincs ez másképp, a csillapíthatatlan ismeretszomj oltását tekintve a műnemek, műfajok dolgában sem: magától értetődő, ha SGÖM arra is kitérnek, azt is megfontoltan latolgatják, hogy az Egy lócsiszár virágvasárnapja, a Csillag a máglyán, a Káin és Ábel meg a többi Sütő-darab milyen ismérvek, jegyek szerint tartható tézisdrámának.

Ellentétben, mondjuk, Páskándi Géza Vendégségével, Tornyot választok című alkotásával, vagy Székely János drámáival (Caligula helytartója, Vak Béla király, Mórok stb.). Az SGÖM dramaturgiailag iskolázott tudós ítélkezője nyilván tüzetesen tanulmányozta, Kálvin János és Szervét Mihály hitvitája milyen mértékben alapszik téziseken, dogmákon, szemben, például, a hugenották eszmei párviadalát megidéző Székely-drámával. Érvei és ellenérvei előadásakor természetesen forgatnia, használnia kellett a szerző különböző műfajú alkotásairól szóló igen gazdag szakirodalmat is: érdeklődéssel várom, miként cáfolja például akár -- régebbről - Kántor Lajosnak, akár -- az újabb időkből - Lázok Jánosnak a drámaíró Sütő munkásságát nagyrabecsülő véleményét. A drámatrilógiáról szóló Lázok-könyvhöz fűzött megjegyzései igazán izgalmasak lehetnek, hiszen vitába kell szállniuk a kötet méltatóival, akik a Sütő-darabok bölcseleti komplexitását, árnyalatos belső jelentésrétegződését, dramaturgiai-formai differenciáltságát hangsúlyozták. Ezzel szemben SGÖM párlata, Az önfelmentő azt állítja, semmi egyébre nem volt jó a Csillag a máglyán és a többi dráma bemutatása, mint arra, hogy bizonyos közelebbről meg nem határozott valakinek vagy valakiknek, a szerzőnek, a színészeknek vagy a rendezőnek "jólesett lekacsintani a színpadról", a néző pedig örült, hogy "végre felhangzott egy gyengécske ellenzéki hang". Hogy ki más író s milyen fórumokon hallatta erősecske ellenzéki hangját? -- ezt a cikkíró az előmunkálatok során köteles volt számba venni, mint ahogy egészen biztosan kivonatolta az egykor tüntetésszámba ment kolozsvári színházi előadások rendezőjének, Harag Györgynek az ide vonatkozó műhelynaplóit, nyilatkozatait, vallomásait is.

Tudósi lelkiismerete azt diktálta, hogy hasonlóképpen járjon el a Sütő Andrásról megjelent három monográfiával, a Görömbei Andráséval, illetve a két kiadást megért másik kettővel, Ablonczy Lászlóéval és Bertha Zoltánéval is. SGÖM erre vonatkozó fejezetei azért csigázzák fel már jó előre az érdeklődést, mert a tudományos munkákhoz illően muszáj felvonultatniuk azt az apparátust, amely monográfiák ide, monográfiák oda, végül a "kismesteri" minősítést hozza ki, hosszas latolgatás után, eredményként. Miközben például Bertha Zoltán, a kisebbségi magyar irodalmak egyik legérettebb kutatója úgy vélekedik, hogy Sütő András művészete annak a népi irodalmi világszemlélet Móricz, Tamási és Illyés munkásságával jelzett magaslatainak (esetleg) az utolsó lezáró, bevégző "nagy kicsúcsosodása". De azt is mondja, monográfiája legutolsó mondatában, hogy Sütő András műve "nemzeti történelmünk újabb időszakának elavulhatatlan irodalmi és emberi értéke, dokumentuma".

Tiszteletet ébresztő Szerkesztőség! Ezek után talán nem szükséges magyaráznom, miért foglalkoztatnak SGÖM. Szeretnék erőt meríteni belőlük, milyen mélységekig lehet eljutni a romániai magyar irodalom tanulmányozásában. Tömeges példákra vágyom, olyanokéra, név és cím szerint, akik a maguk munkásságával tanúsítják, hogy "a '70-es évek közepétől nem lehetett szemet hunyni" a hatalom "ténykedései fölött". Válaszokra számítok: ha ily hatalmas volt a szellemi ellenállás, hogy maradhatott fenn mégis, két évtizeden át Ceausescu uralma? A bukását követően pedig miből állt az új nemzedék feladata, "lebontani a Sütő-díszletet" s végezni a "romeltakarítással"? Az Éneklő Borz "munkásságát" ez minősítené? Megelégedtek a (miféle?) "romeltakarítással", vagy alkottak művet, (mifélét?), maradandót, Sütőéhez foghatót is? Kérnék listát, erre vonatkozót is -- noha öreg kirándulóként tapasztaltam: a romok vonzóbbak, lenyűgözőbbek lehetnek az új építményeknél. Továbbá: fiatalabb építkezők is gyanúba keverhetik magukat azzal, hogy tizenöt havonta jelenik meg egy-egy kötetük, Sütőhöz hasonlóan, aki "hatékonyan dolgozott önnön irodalmi kultuszán". (Felszínes ismereteim szerint ugyanez a vád érheti Lászlóffy Aladárt, aztán Bogdán Lászlót -- a tegnapi A Hét pótolhatatlan "tőrbotozóját", Kovács András Ferencet -- tessék tán figyelmeztetni őket, míg nem késő, hogy dolgozzanak mások, esetleg SG irodalmi kultuszán!).

Tisztelt sokra hivatott Szerkesztőség! Látszik tán, hogy a képzelt SGÖM hatására kibújt a szög a -- zsákomból. Azaz kár volna ötölnöm, hatolnom: a fentieken túl, ám tőlük egyáltalán nem függetlenül szeretnék rájönni annak a nyitjára, hogy milyen (írás)tudósi alkat, miféle szellem fogalmazta(tta) Az önfelmentő itt-ott pokróc-durva állításait, képes beszédét (ld. átnyergelő lócsiszár, romeltakarítás). Miféle jellemre vall, rendjén valónak találni, ha egy jeles írástudó alkotásai úgymond annyit érnek, mint egy nyomorult politikus (jelesül Kádár János) beszédei. Miféle lelki alkat az (tán csak nem a Bibó István által megnevezett), amelyik egy alkotónak, legyen bármi rangú is, nem az emlékezetben tartásáért szurkol, nem ennek érdekében ír, cselekszik, hanem a törlése reményében. Kismestert emleget, mintha ő vagy körülötte mások, számosan, nagymesterek volnának. Holott míg SGÖM nem győznek meg az ellenkezőjéről, Sütő Andrást csak azon a magaslaton látom, ahol a monográfusai. Egyelőre nekik hiszek, elemző, érvelő szavuknak. De egy feltétellel el tudom fogadni Sipos Géza minősítését is. Akkor, ha Sütő András olyan "kismester", mint az előbb, vele kapcsolatban szóba hozott írótársai. Kismester, mint a mai romániai magyar irodalomból még, mondjuk, Kányádi Sándor és Szilágyi István.

És itt térek rá a legelején felhozott kérdésre: Az önfelmentő hogyan olvasandó? Nem pusztán magánvéleményként, hanem szerkesztőségi állásfoglalásként is? Két mozzanat sejteti, hogy a válasz: igen. Az egyik, hogy az írás a vezércikk kitüntetett helyén jelent meg, ráadásul királyi többessel indít, a tulajdonosi tudat megszólaltatásával ("mostani lapszámunkban"). A másik, hogy nincs fél éve, amikor -- ismereteim szerint -- a lap belső munkatársa, a nekem újdondász korától ismerős Papp Sándor Zsigmond a romániai államfő jelölése kapcsán azt találta írni (Vissza a hegyekhez. A Hét. 2004. szept. 2.), hogy az RMDSZ tanácstalanságát tükrözi, ha Sütő Andrást javasolja a posztra. Mert hisz -- így a glosszaíró -- "Sütő nevéhez egyre nehezebb társítani a köztisztelet és népszerűség fogalmait". Ha ezt egy politikus veti papírra, akkor is felvetődik: kinek a nevében beszél, és honnan az értesültsége. Csak nem onnan, egy klasszikus példázattal élve, hogy a saját hóna alá dugta a hőmérőt, és onnan olvasta le, hány fokos láza van a közönségnek? Az újságíró azonban -- a könyves polcom szerint -- elbeszélő is, prózaíró. Így pedig óhatatlanul felmerül, hogy libikókás játéknak hiszi, amit művel.

Valahogy úgy, hogy minél lejjebb van Sütő András, annál magasabbra emelkedik ő. Köztiszteletben és népszerűségben. Eszerint a "hírnév, önmagában, akár a híg leves", még se annyira bosszantja a gyomrot, mint amennyire az (ön)teltség érzetét táplálja. Mintha csakugyan nem az volna egy lapszerkesztő célja és feladata, hogy írókat, műveket elemeztessen, népszerűsítsen, hanem hogy romboljon, (kár)örvendve. Sejtésem szerint azért elég nehéz lehet ez: a legutóbbi olvasásszociológiai felmérések egyelőre még nem állapították meg, hogy ahány helyet Sütő András hátra csúszott a népszerűségi listán, annyival rukkolt előbbre Papp Sándor Zsigmond. Az erdélyi olvasóközönség körében az élő írók közül még mindig az Engedjétek hozzám jönni a szavakat szerzője vezet -- Jókai, Móricz, Mikszáth és mások (például a második helyezett Wass Albert!) után a tizedik. Az újságíró-novellista helyezéséről nem szólnak a jelentések. Így aztán nehéz lenne még hozzávetőlegesen is felbecsülni, hogy az új A Hétnek hány év áldozatos munkára lesz majd szüksége a népszerűségi mutatók megváltoztatása, Sütő András emberi-írói lejáratása érdekében.

Kérdezem utoljára: a vezércikk és a glossza annak a tanúsítója, hogy az eltökéltségük megvan hozzá? Az idő azonban nem biztos, hogy nekik dolgozik. Az a remekírók pártján áll -- nevezzék bár kismestereknek őket.

Mélységes tisztelettel:

Márkus Béla