Rengeteg tennivaló van még

Kérdezett: Ilonczai Tamás

- A tavalyi év folyamán meg­szűnés fenyegette a HTMH-t és kérdésessé vált az intézmény to­vábbi működése. Most mi a helyzet?

- A HTMH a magyar közigazgatás szerves része. Mint a magyar államigazgatás egy intézménye, a kor­mányprogramban a határon túli kisebbségekre vonatkozó fejezetben megfogalmazottakat hajtja végre. Léte vagy nemléte ténylegesen nem függhet egy-egy választás után létre­jövő kormány szándékától, vagy a napi politika hullámzásától, mivel a határon túli magyarsággal való törődést az alkotmány írja elő. Ez sokkal szerteágazóbb és koncepcio­nálisan végiggondolt munkát jelent, sem minthogy egy alapítvány vagy egy társadalmi szervezet el tudná végezni. Egy modern kormányzati szerepfelfogás elsősorban csapat­munkát igényel, ahol nem mindössze redisztribútori szerepet kell betölteni, azaz költségvetési pénzeket leve­zényelni, ahogy ezt sokan képzelik. 1990 óta természetesen a HTMH kor­mányzati szerepfelfogása is változott. 1990 elején a HTMH elsősorban a határon túli magyarság képviselője­ként jelent meg. Az elmúlt évek ta­pasztalatai alapján mára, úgy gon­dolom, az a helyes szerepfelfogás, ha a HTMH a magyar közigazgatás részeként szervezi, generálja azokat a folyamatokat, melyek a szomszédos országokban élő magyarságot mindennapi megélésében segíthetik. Ennek során együttműködik a többi minisztériummal, a nemzetközi szer­vezetekkel és természetesen első­sorban a magyar kisebbségek legitim szervezeteivel, civil társadalmi intéz­ményeivel. Ez azt is jelenti, hogy a kisebbségpolitikát ki kell nyitni, részben pedig a magyar kormány programjának integratív részeként kell felfogni. Tehát a kisebbségpolitika nem "kis külpolitika", nem "kis oktatás­politika" stb., hanem egy olyan állandó megújulást igénylő területe a magyar kormány munkájának, amely együttműködésben az ágazati minisz­tériumokkal segíti a határon túli magyar közösségeket. Megjeleníti a magyar kormány munkájában minda­zokat a kérdéseket, területeket, melyek a szülőföldön maradást, az egzisztencia-teremtést, az identitás­megőrzést szolgálják. Így tehát ennek a munkának a gazdasági élettől kezdve az önkormányzati tevékeny­ségen, a területfejlesztésen, az egészség­ügyön keresztül az oktatás, a kultúra, a művelődés területeit kell átfognia.

- Ez anyagi támogatást is jelent?

- Természetesen. Az én megí­télésem szerint ugyanakkor legalább olyan fontos a folyamatos közös gondolkodás, eszközkeresés, együtt­működés - ami a kreatív alkotómun­ka feltételeit javítja, illetve korrigálja az elkövetett hibákat. Elég ha arra gondolunk, hogy az oktatás területén hogyan alakult a helyzet szándé­kainktól függetlenül. Mint ismeretes, az elmúlt évek folyamán Magyaror­szágon több ezer diák tanult a szom­szédos országokból és csak töredé­kük tért vissza a szülőföldjére. Nyil­vánvaló, közösen kell elgondol­kodnunk azon, hogyan lehet például a felsőoktatásba forrásokat vinni úgy, hogy azok a szülőföldön működjenek, hogy korszerű tudást adjanak és biztosítsák a munkaerőpiacon a hátrányos helyzet enyhítését. Erre a magyarországi új felsőoktatási törvény lehetőséget is ad: a felsőok­tatásra szánt források egyharmadát a határokon kívül lehet működtetni. Viszont közösen kell végiggon­dolni, hogy miként kell ezt tenni. Fel kell mérni a szellemi potenciált, azokat az infrastrukturális lehetősé­geket, melyek adottak, és ahol szükséges, ott kell működtetni e forrásokat. Közismert ugyanis az a tény, hogy az elmúlt négy évtized során az államosítás, az adott politikai gyakorlat és az asszimilációs törek­vések következtében jelentős vesz­teségek érték a magyarságot Romá­niában. Ezek az évtizedek a magyar­ságot megfosztották intézményeitől, természetes jogaitól. Mára ugyanak­kor nem vitatható, hogy jogos igénye a romániai magyarságnak az óvodától a felsőoktatásig működtetett önálló iskolarendszer, az anyanyelv hasz­nálata a közigazgatásban, a közéletben. Ahhoz, hogy ez megvaló­suljon, többek között gazdaságilag erős kisebbségre van szükség, hogy az állami forrásokon túl létrehozhassa és működtethesse intézményeit. Ezért tartjuk nagyon fontosnak, hogy az utóbbi két évben több gazdaság­fejlesztési központot hoztunk létre Erdélyben, illetve, hogy ez év során létrejön az a kockázati alap, mely azokat a vállalkozókat támogatja, akik Romániába kívánnak befektetni.

- Ön szerint elképzelhető-e, hogy a jelenlegi román politika azért engedékeny a kisebbsé­gekkel, hogy az országot felvegyék a NATO-ba? Elképzelhető, hogy mindaz, amit most látunk, hallunk, érzünk, tulajdonképpen "kirakat­politika"?

- Úgy tudom, hogy Ciorbea miniszterelnök úrnak, illetve a kormánykoalíciónak - beleértve az RMDSZ-t - a programja egyértel­műen kimondja az európai integráció iránti elkötelezettséget, az ország gazdasági rendbetételét és a gyö­keres váltást a kisebbségpolitikában. Az 1990 és 1996 közötti időszakban a román politikai elit egy része előtt világossá vált, hogy nem tartható az a stratégia, amit az előző kormány alkalmazott. A jelenlegi kormány kb. egyharmada olyan technokratákból, demokratákból áll, akik nyugaton tanultak, dolgoztak, és tisztában vannak azzal, hogy nem kerülhetők meg azok a kérdések, melyekkel az Iliescu-rendszer nem kívánt szem­benézni. Én úgy vélem, hogy a kor­mány ezen részének őszinte szán­déka és a helyzet felismeréséből adódó törvényszerű, parancsoló szük­ség, amikor a fenti céloknak eleget akarnak tenni. Nagyon fontos ebből a szempontból a magyar kisebbség helyzetének egy egészen más típusú kezelése. Mint közismert, ez azt jelenti, hogy 1919 óta először adódik olyan helyzet Romániában, hogy a végrehajtó hatalomban, a kormány­ban megjelennek a magyarság képviselői. Ez az RMDSZ számára is kihívást jelent, és nyilvánvaló, hogy ez nem egy kikövezett út, valószínű kudarcok és sikerek váltják majd egymást. Nagy türelemre és bölcses­ségre van szükség minden szereplő részéről. De a szándék az együttmű­ködésre, úgy tűnik, megvan.

- Ha Madridban nem veszik fel Romániát az első körben a NATO­-ba, Ön szerint lesznek-e valamilyen következményei a romániai magyarokra nézve?

- Az európai integrációs intéz­ményrendszer első állomása a NATO. Találgatni felesleges, néhány hét múlva megismerjük a döntést. De úgy gondolom, lesz annyi bölcsesség azokban, akik döntenek, hogy meg­találják a megfelelő formulát, ami megnyugtató lesz azok számára is, akik nem kerülnek be az első körbe. Ha olyan helyzet állna elő, hogy Magyarország az első körbe bekerül, ezzel szemben Románia nem, ez utóbbi kormánya tisztában lesz azzal, hogy továbbra is együtt kell működni mindazokban a kérdésekben, amelyekben az elmúlt hat hónapban a munka elkezdődött, ha nem akarja saját lehetőségeit leszűkíteni. Úgy gondolom, hogy egy ilyen helyzet sem jelentene visszaesést a két ország viszonyában. Ez politikai bölcsesség kérdése. Magyarország az elmúlt években igyekezett teljesíteni az integrációhoz szükséges feltételeket, Romániában itt mutatkozik meg az 1990-től 1996-ig terjedő időszak elpazarlása. Ha Románia nem jut be, az nem a jelenlegi kormányt minősíti, nem a jelenlegi kormányt terheli.

- Milyen tervei vannak a HTMH­-nak a közeljövőre, melyek az itteni magyarságot érintik?

- Kollégáimmal úgy látjuk, hogy eddig is jelentős tudás, információ állt rendelkezésünkre területi főosztá­lyaink munkájának köszönhetően. Nagyon fontosnak tartjuk ugyanakkor, hogy a HTMH nyolc főosztálya között a horizontális együttműködés javuljon, hiszen akkor tud egy intézmény hatékonyan működni, ha a legfonto­sabb "árucikket", az információt ki tudja vinni a politikai piacra. A rendelkezésünkre álló tudást oly módon próbáljuk feldolgozni, hogy az eljuttatható legyen a magyar politikai és közélet szereplőihez, illetve azokhoz a nemzetközi fórumokhoz, amelyek követik a romániai magyar közösség életét érintő eseményeket. Itt gondolok például az 1995. év során megkötött négy nem­zetközi egyezményre a felsőoktatás ügyében. Ez Románia esetében a felsőoktatás teljes korszerűsítését jelenti, vagy a magyar-román ekviva­lencia egyezményre az oktatás területén stb. Ha Románia az ezek­ben vállaltaknak eleget tesz, részben jelentős nemzetközi forrásokhoz juthat, részben a következő generá­ciók számára egy sokkal szélesebb munkaerőpiacot lehet megteremteni. A mi feladatunk az, hogy azokon a pontokon, ahol a magyar közösség gazdasági gyengesége okán erőtlen, ott a forrásokat, melyek Magyar­országról rendelkezésre állnak, értelmesen és hatékonyan működ­tessük. Nyilvánvalóan ilyen területek az oktatás-kultúra, bizonyos fokig az egészségügy, a gazdaság és az önkormányzatok. Az önkormányzat ugyanis olyan terep, ahol a nagypo­litika esetleges kilengéseitől függet­lenül a mindennapokban a magyar polgármesterek és az ezernél is több magyar önkormányzati képviselő, aki az önkormányzatokban jelen van, olyan tudástranszferhez jusson, ami a mindennapok során hasznosítható. Ahol a szubszidiaritás elve már most is érvényesíthető. Az önkormányzat az a terület, ahol az ott élők szem­pontjait, érdekeit az iskolától kezdve a munkaerőpiacon, az egészségügyön át a területfejlesztésig érvényesíteni kell. Ahol össze lehet szedni azokat az információkat a nagypolitika számára, melyek a kisebbség érde­keit megjelenítik. Nekünk Magyaror­szágon is célszerű ismernünk ezeket, hogy a regionális együttműködés során a többi ágazati minisztériummal együttműködve kezeljük őket. Hiszen nem mindegy például, hogy egy vasút- vagy útfejlesztés során merre fog vezetni az az út, elkerüli-e a kisebb­ségi területet, mely ezáltal bezárul és lehetetlenné válik a külföldi források fogadására, vagy hogy hol nyílik határ­átkelő. Az adott ágazati minisztérium felé ezeket a szempontokat jelezve a két ország közötti tárgyalások során e szempontok, információk beemelőd­nek. Ezek a folyamatok mindennapos odafigyelést, kemény, szisztematikus munkát igényelnek és rendszeres együttműködést követelnek, aminek magyarországi oldalról mi vagyunk a felelősei.

Romániai Magyar Szó, Bukarest, 1997. május 28.