Vissza kell adni az egyén szabadságát

Kérdezett: Simon Judit

- A Magyar Állandó Értekezleten elfogadták a különleges jogi státus fogalmát. Ugyanakkor az MVSZ a külhoni állampolgárságot véli megoldásnak, de felvetődött a kettős állampolgárság lehetősége is. Véleménye szerint - tekintve, hogy nemsokára meghúzzák a schengeni határt - hogyan lehetne a határon túl élő magyar közösségeket az anyaországhoz közelíteni?

- 1990 óta nagyot változott a nemzetközi jog. A kelet-közép-európai országokban megváltozott a belpolitikai helyzet, a külpolitikához való viszony és az erről való gondolkodás. 1990-től kezdve Kelet-Európa szembekerült az integráció, illetve a globalizáció kérdésével. Tekintsük bár értékmentes fogalomnak a globalizációt, pozitív tartalma lehet az univerzalitás, s negatív töltetű tartalma lehet a homogenitás. A schengeni elv a regionalizáció határokon átnyúló elvével ütközik. Ezek új kihívások a térség országai számára. Alighogy visszanyerték vagy megteremtették saját államiságukat, újrafogalmazzák demokratikus intézményrendszerüket, és mozdulnának az európai normák irányába, az előbb említett jelenség okán máris az állami szuverenitás kérdése merül fel hangsúlyosan. Az európai integráció érdekében az államnak fontos elemeket kell átadnia ebből a szuverenitásból. A térség különböző országai ebből a szempontból is másképpen indultak útnak. Magyarország területén a második világháborút követően nincs nagy létszámú kisebbség, de a nemzet jelentős része jutott kisebbségi sorba. A szomszédos országok viszont a 20. századi két békekötés következtében többnemzetiségű országokká váltak, jelentős számú kisebbség él bennük.

- Az anyaországok, éppen a globalizációt szem előtt tartva, állampolgárságot ajánlanak fel a leszakadt nemzetrészeknek. Ezt tette Horvátország, Szlovákia...

- Jugoszlávia széthullása után a magukat újrafogalmazó országok természetesen érdekeltek abban, hogy a magukat horvát vagy szerb identitásúnak vallók minél szorosabban fűződjenek az országhoz. Ennek jegyében fogalmazta meg a horvát kormány a kettős állampolgárságot. Szlovákia esetében a nemzet tetemes hányada az Egyesült Államokban, nem egy szomszédos országban él. 

Magyarország más helyzetben van, hiszen jelentős nemzetrészei közvetlenül a határai mentén, a szomszédos országokban élnek. Ebből a szempontból kivételt képez a Székelyföld. Ezek az országok most tanulják a demokráciát. A kettős állampolgárság ígéretét nem is olyan könnyű megvalósítani, s ez részben éppen az európai uniós csatlakozás, részben a nemzetközi egyezmények, részben a két ország közötti viszonylatok, részben pedig a belpolitikai következmények miatt van így.

- Ön európai összefüggésekben szemléli a kérdést. Hogyan szabályozza a nemzetközi jog és szokásjog az állampolgárságot?

- A nemzetközi jog fejlődése részben új lehetőségeket, részint más típusú korlátokat jelent. A kettős állampolgárságban való gondolkodás Schengen okán merült fel. Mi lesz, ha a fáziseltolódások okán Magyarország hamarabb lesz az Európai Unió tagja, mint Románia vagy más országok, és akkor újabb szigorú határok keletkeznek, ami jelentős hátrányt jelent majd a Magyarország határain kívül élők számára? Mind a nyugat-európai és kelet-európai országokban, mind a nemzetközi jogrend elméletében folyamatosan államról, európai integrációról beszélnek, tehát nagy formátumokban gondolkodnak. A politikai szóhasználat is eszerint alakul. Közben - az én megítélésem szerint - régen elveszett az egyén, aki fölött a 20. században többször is átvándorolt a határ, és találta magát más-más államban anélkül, hogy őt bárki megkérdezte volna, melyik állam polgára szeretne lenni. Elérkezettnek látom az időt arra, hogy az emberek, az egyén, a személy visszakapja a döntési jogát ebben a vonatkozásban, miután a nagyhatalmak és a kormányok nem tudnak és nem is tudhatnak igazságos döntéseket hozni ezen a területen.

Most abban a helyzetben vagyunk, amikor a gazdasági fejlettség okán az integráció különböző szakaszaiban található Magyarország és a szomszédos országok, s különböző intenzitással folynak a tárgyalások az Európai Unióval. A pozitív forgatókönyv szerint, ha többéves eltéréssel is, de végül Románia is tagja lesz az Európai Uniónak. A magyar politikának az EU-tagság és a jelenlegi időpont közötti időszakra kellene összpontosítani. Meg kell teremteni annak a feltételét, hogy megszűnjön az a kényszerváltás okán vagy kényszerhelyzetben bekövetkezett állapot, amelybe a két világháború után kerültek az emberek, illetve azok leszármazottai.

- Ön tehát úgy véli, hogy az egyén választhassa meg, át akar‑e költözni Magyarországra, vagy a szülőföldjén akar élni?

- Úgy fogalmaznék, hogy szabadon választhat identitást, lakhelyet és állampolgárságot. Többéves folyamat eredményeként most is magyar állampolgárrá lehet válni a kínaiakkal együtt.

Akik körül változott a határ, és magyar identitásúnak, kultúrájúnak érzik magukat, azok számára egyszerűsített eljárással lehessen magyar állampolgárságot rendezni. Ez nagy felelősséget jelent, hiszen az átköltöző személynek lakást, állást kell biztosítania magának. Nem az állam fog gondoskodni róla. De élhet a lehetőséggel, hogy magyarként élhessen azon piaci viszonyok között, melyek Magyarországon adottak. Ez nem kettős állampolgárságot jelent: az egyénnek megadatik a lehetősége, hogy Magyarországon éljen, ha ő úgy döntött.

- Amennyiben az Ön által vázolt feltételek megvalósulnának, nem mindenki költözne át Magyarországra. A mindenkori magyar kormány felvállalta a támogatást, de ez nem mindig működik.

- A határon túli magyarsággal foglalkozó stratégia másik eleme, hogy a kormány kidolgozzon egy hosszú távú hatékonyabb finanszírozási rendszert, amely például a gazdaságfejlesztés területén megosztja a tőkebefektetők kockázatát. Egy kormány ugyanis nem írhatja elő a befektetőnek, hová vigye a tőkéjét. De kockázatmegosztást szolgáló technikák sorával támogathatja azokat, akik a szomszédos országokba viszik a tőkét. Ezek a technikák közismertek és elfogadottak a gazdasági életben, a pénzintézetek világában.

A szomszédos országokban élő magyarság akkor gondolhatja azt, hogy a szülőföldön való lét célszerű és van perspektívája, ha nem csupán a mindenkori magyar kormány éves költségvetésében határozzák meg a finanszírozási források mértékét, és emellett rögtönzésekkel vagy a verbalitás szintjén próbálják a helyzetet kezelni. A szülőföldön való megmaradást akkor mondhatnám biztonságosnak, ha  a magyar kormány a kisebbségek szakmailag egyeztetett programjaiban jeleníti meg, milyen intézményrendszer-fejlesztést, milyen ütemben, milyen területeken, milyen mértékben, meddig óhajt támogatni. További fő szempont, hogy a külföldön tanuló fiataloknak legyen hová visszatérniük, legyenek olyan munkahelyek, ahol hasznosíthatják azt a korszerű tudást, amelynek megszerzéséért évekig külföldön tanultak. Most nemcsak azért nem térnek haza a Magyarországon ösztöndíjjal tanulók, mert itt többet fizetnek, hanem azért, mert nincs hová menniük, mert erre a típusú tudásra sokszor nincs szükség a jelenlegi feltételek között. Ugyanakkor a feltételek nem változnak, mert nincsenek meg azok a szereplők, akik akár jövőbeli saját versenytársaiknak szeretnének teret nyitni. Ebből a körből csak úgy lehet kitörni, ha legalább középtávra létrehoznak egy egyeztetett fejlesztési programot, amely munkahelyek megteremtésével hazaviszi a szellemi tőkét, és lehetővé teszi, hogy ez a szülőföldjén működjék. A kisebbségpolitikát nem szabad a magyarországi belpolitika alakulásától függővé tenni.

Erre a kisebbségpolitikára az elkövetkező 15-20 évben van szükség, nem a kormányzati ciklus alatt. Ma úgy tűnik, belátható időn belül Európában mindenki felváltva lesz kisebbségi és többségi. Az Unión belül végül is minden nemzet kisebbség lesz, bármilyen nagy nemzet legyen is az.

- Felmerült a betelepítés fogalma. Ez a három gyerek-három szoba-négy kerék-program után következne be.

- Sem a ki-, sem a betelepítésnek nem vagyok a híve. Ismeretesek azok a különböző kutatóintézetek által készített demográfiai előrejelzések, melyek azt mondják, hogy gyakorlatilag minden európai országban népességcsökkenéssel kell számolni. Egy ötven évre szóló előrejelzés szerint Európában olyan hatalmas népességcsökkenéssel kell számolni - minden népnek, országnak, a franciáktól az oroszokig -, amelynek következményeként nem lesz, aki eltartsa a nyugdíjasokat. Ezzel szemben Kínában, Indiában, Indonéziában óriási népességrobbanásra lehet számítani. Annyit megtanulhattunk, hogy sem a betelepítések, sem a kitelepítések nem oldják meg azt a problémát, amit az ilyen intézkedésekkel orvosolni remélnek. Állami szinten kollektív megoldásokat sem büntetésből, sem megoldásként nem tartanék helyesnek.

Krónika, Kolozsvár, 2000. május 6.