XXVI

Másnap estefelé a pionírok otthon kopogtattak be hátizsákjaikkal. Várta már őket a meleg víz, kit a fürdőszobában, kit csak egy mosófazékban, aszerint, hogy milyen volt a lakásuk vagy a fürdőalkalmatos ságuk. Ám mindegyiket egyformán várta a forrón ölelő anyai kar. És várta őket annyiféle vacsora, ahány családba csak betoppantak. Újrakezdték a gyerekek azt a magánéletet, amit három héttel azelőtt félbeszakí tottak. Ám három nap sem telt el a táborozás befe jezése után, s egyikhez is, másikhoz is beállított az a fiú vagy az a lány, akivel a táborban legmélyebben összebarátkozott. Megpróbálták valamiképp ott foly tatni barátságukat, ahol a táborban abbahagyták, össze hozták a megkomolyodott gyerekeket a táborozás közös élményei. De nemcsak emlékekben éltek azok tovább. A szülők egyike-másika nem győzött eléggé csodál kozni a fián vagy lányán észlelt szembeötlő változáso kon. Míg azelőtt alig lehetett reggel kihúzni őket az ágyból, felébredtek most maguktól is. Hét órakor fel is keltek. Az állhatatosabbak a reggeli tornát sem hagyták abba, s a szülők csodájára hideg vízben mosa kodtak. Az ágyukat is megvetették, a rádió politikai hírei sem hagyta őket már közömbösen.

Dan Irimie ennél is tovább ment. Sok testvérét el nevezte első csoportnak. Napos szolgálatra osztotta be őket. Kivitte őket reggeli tornára. A szolgálatosok mo sogattak, s ők söpörték ki a konyhát. Este a szolgála tos testvérnek ellenőriznie kellett: mosott-e lábat mind egyik lefekvés előtt? Annak érdekében, hogy húgocs kái és öccsei teljes komolysággal fogják fel nagy hiva
tásukat, maga Irimie is kinyújtotta lábát a pokróc alól, s követelte szolgálatos öccsétől, hogy az övét is ellenőrizze.

Az édesapja, az anyjuk bámulatára, nagyokat nevetve szintén kidugta a magáét.

- Az enyémet is, prücsök, miért volna az én lábam kivétel? Az új lakásunkban fürdőszobánk is lesz. Ott minden este tetőtől talpig letussolhatunk. Ott igen, ott aztán kell is inspiciálni, hogy a parkettot egyik se sározza össze. A legyeket meg agyoncsapjuk. Hű, mi csoda új életet kezdünk mi ott.

Irimie megtanította testvéreit a táborban énekelt forradalmi dalokra. Az anyjuk befogta a fülét, ingerül ten korholta ifjabb Dan Irimiét:

- Még csak az hiányzik, hogy a kürtöt is megfúj játok. Várjatok, amíg átköltözünk, a háromszobás para dicsomba. Ott az egyik szobában csakis ti, kisebbek fogtok lakni egy rakáson. Annyit énekelhettek ott, amennyi a torkotokon kifér.

Így történt ez Irimiééknél, amióta a fiú a sok naptól és az éles hegyi levegőtől feketére sülve hazakerült. Két fő beszédtárgy járta náluk reggeltől estig: a tábo rozás élménye és az új lakás. Küszöbön volt a nagy ünnep: Augusztus 23-a. Akkorra kellett volna átköl töznie a Dan-családnak. Már a parkettgyaluló asztalo sokon múlott minden.

De bármint is igyekeztek azok, hogy az új lakók a nagy ünnepre beköltözhessenek a Ștefan cel Mare téren felépült négy emeletes háztömbökbe, a Danék lakásá val csak az ünnepre virradó hajnalra tudtak végezni. El kellett halasztani az áthurcolkodást a kétnapos ün nep utánra.

Három nappal a nagy esemény előtt Irimie után üzentek az iskolából. Gyűjtse össze a városban lakó táborozókat, és készüljenek fel a kivonulásra. Irimie maga mellé vette Ferit, és sorra járta az öreg-pioníro kat. Így nevezték már magukat azok a fiúk és leányok, akiket a közös táborozás emlékei együtt tartottak. Ke vés menetelési próba után felvonulásuk együtemű szép sége és lelkes hangulata mindenkinek feltűnt. Bologa
elvtárs, az UTM tartományi titkára a felvonulás után megkereste őket. És a kezüket rázta.

-     Jól van, kicsi elvtársak, kivágtátok a rezet. Lát szik, hogy ti nemcsak ünnep szombatján kezdtek járni tanulni. A díszemelvényen megtapsoltak titeket. Azt kérdezték, milyen iskola pioníregységéhez tartoztok,

Irimie e lelkes hangulatban magával vitte a pionír veteránokat, nézzék meg, melyik új házban keressék őt, ha szükség lesz rá, mert holnapután ide költöz nek a negyedik emeletre.

Terike a felvonulás ünnepi mozgalmasságától és sike rüktől kipirultan beszélgetett Dávid Erzsikével és Ma rioarával. Mikor az Irimiétől mutatott új tömbház elé értek, egyszerre eszébe jutott, hogy mit ígért a fiúnak. A közelébe furakodott:

-     Jövök, Irimie, segítek nektek költözködni, ahogy megígértem.

Erre a többiek is felfigyeltek. A mindig morcos Ră dăceanu Petre, a művészi ötletektől örökké sziporkázó vaskos Dávid Erzsike, a geológusok hívására türelmet lenül számító Ács Feri, a táborozás után még fiúsabb külsejűnek ható Marioară, a tangóharmonikát magával cipelő Bálint Pityu s a komolykodó Székely Juliska is felajánlotta segítségét. A tanácskozók közé dugta az orrát az álomszuszék Csapó Laci is a kürtjével.

-     Én fújom nektek az indulót - mondta kaján kodva -, amíg ti a negyedik emeletre a szekrényeket felcipelitek.

-     Hát a takarodót, otthon, fújod-e, Laci?

-     Fújnám, de anyám lekerget a pincébe, hogy ott gyakoroljam.

-     Hát az ébresztővel, hogyan állsz, Lackó? Mert a takarodó még csak megy, azt szívesen fújod, de az ébresztő vagy a riadó.

-     Azt az apám fújja, nem tűri, hogy visszalustuljak a későn keléshez.

Ezután szétszéledtek, ki-ki a maga otthonába. Dan Irimie boldogan újságolta el az ebédnél, hogy jönnek vagy ötön az egységükből a költözködéshez segíteni. Augusztus huszonötödikén délután aztán csak elbámult
a sok testvérével és az apjával. Nem ötön jöttek a pio nírok, hanem vagy harmincan az ötvenkilenc táborozó közül. Kézről kézre adták a teherautóig a helyükről kimozdított betyárbútort. Terikének azonban nem va lami nagy élményt nyújtott ez a költözködés. Danék oly gondosan becsomagolták a holmijaikat, hogy sem mit sem vehetett közelebbről szemügyre, ami érdekes ségszámba mehetett volna. Annál kíváncsibban próbál gatta a részletfizetésre vásárolt új bútorok fiókjait és ajtóit.

Az új bútorokat Danék egyenesen a raktárból szál lították új lakásukba. Ezeknél aztán igazán jól fogott a pionírok segítsége: nehéz, nagy darabok voltak, s amíg a nagyobb Dan-fiúknak és az apjuknak segítettek, beleizzadtak alaposan.

Idősb Dan Irimie zavartan kezdte vakargatni a fejét, mikor már az utolsó darabot is felvitték. Eszébe jutott, hogy mekkora murit ígért Terikének az új lakásukba való beköltözésük örömére. De honnan teremtsen elő hirtelenében harminc pionír számára egy akkora mu rira való pénzt? Legalább egy-egy darab cukrászdai tésztéval s egy-egy pohár málnaszörppel illik őket meg vendégelni.

Terike észre is vette a vidám kedélyű talpgyári mun kás zavarát. Odasúgta társainak:

-      Most aztán tűnjünk el innen. Nehogy azt higgye Dan bácsi, hogy mi uzsonnára várunk.

A pionírok egyénként, feltűnés nélkül el is párolog tak. De lent, a négyemeletes háztömb tövében megvár ták egymást. Együtt kimentek a sétatérre, és ott meg szálltak vagy két padot. Kikérdezgették egymást: me lyik jár tovább iskolába, melyik megy inasnak? És hol van ez vagy az a fiú és lány, aki hiányzott az augusztus huszonharmadiki felvonulásról. Végül, persze, a háromheti táborozás közös emlékei kerültek szóba. Emlékszel-e, mennyire féltél, mikor először őrködtünk a sötétben? Hát arra emlékeztek-e, hogyan merítette tele a fél cipőjét Terike a patakból a tűzoltáshoz?... Hát a veszett farkasra? Hát az útépítésre meg a Lajka megmentésére? És a szájába repült sült kacsára meg

azokra az érdekfeszítő partizán történetekre? És Éva elvtársnőre? . És amint így csapongott a képzeletük, egyszer csak Feri közbe kiáltott:

-     Mi van Gézukával?

A többiek csak akkor eszméltek rá, hogy hiszen Gézuka nincs közöttük, s hiányzott az augusztus hu szonharmadiki kivonulásról is. Senki sem találkozott vele? De igen - újságolta Bálint Pista.

-    Egyszer meglátogatott. A fiú rákapott a tangó harmonikámra, ő is venne egyet - mondta nekem -_v ha megmondanám, hogy hol lehet kapni egy olyant, mint az enyém. Akkor eljött velem Orosz oktató elv társ lakására. Azóta nem láttam.

Mások sem látták, pedig Orosz Béla legénylakásán, ahova majdnem mindegyik ellátogatott néhányszor, találkozhattak volna vele is, ha odajárna.

-      Tudjátok mit - javasolta Csapó Laci -, nézzük meg otthon, mi van vele. Egészen rendes fiú lett be lőle a táborban.

-    Gyerünk - ugrott fel Bálint Pityu a sétatéri padról. - Engem úgyis hívott, hogy menjek.

-     Jó, gyerünk - mozdult meg az egész padsor.

-- Én nem megyek, és te sem mehetsz, Teri - szólt közbe Ács Feri. - Ő most sem tudta feledni azt a szégyent, hogy Géza a hadijáték közben leteperte, máskor meg lámpával kereste az észt a fejében.

Székely Juliska is Feriékhez csatlakozott, mert ő meg Ferit nem tudta elfeledni azóta, hogy Terike azt kér dezte tőle: "Mit akarsz te tulajdonképpen a bátyám tól?" Juliska a táborozás után többször is meglátogatta Ácsékat. Ó, nem azért, mintha akart volna valamit Feritől, hanem hogy bebizonyítsa Terikének, hogy tulaj donképpen semmit sem akar.

*

A többiek elmentek a Kiss Géza lakására. Kertes családi házban laktak a kövér fiú szülei, a klinikák közelében. Mégpedig saját családi házukban.

Bálint Pista vezette őket. Pista egy könyvelőnek volt egyetlen fia. Gézukával már a táborozás előtt megértet
ték egymást. Egyszer, mikor náluk járt, a Gézuka nagy mamája szívesen fogadta. Azt mondta, nem bánja, ha ilyen jobb családból való fiú, mint Bálint Pityu, gyak rabban is meglátogatja Gézukát. Bálint Pityu nemigen tudta, mit jelent a "jobb családból való fiú", de tet szett neki a megállapítás. Tehát oly magabiztosan ment most be a Gézukáék udvarára s ott az előszoba csengő jéhez, mintha hazamenne.

A többiek meg utána, mint egy méhraj. Útközben csak Rădăceanu maradt le, és ment haza, mert eszébe jutott: egy olyan fiút ő sem látogathat meg, akit a barátja, tudniillik Ács Feri, ki nem állhat.

A Pityu csengetésére a táborban látott székelymel lénykés Kati jött ki.

-       Most nem lehet az úrfihoz bemenni, gyengélkedik szegény.

-       Na fene - lepődött meg Csapó Laci -, mi lelte szegényt? És mióta lett belőle úrfi?

Bálint Pista hetykén avatkozott közbe:

-      Mondja meg, hogy én vagyok itt, Bálint Pityu.

Kati koszorúba font haja eltűnt az előszoba-ajtó ablakából. Utána nemsokára hangos csoszogással egy ősz hajú öregasszony jelent meg a Gézuka nagyma májának csodakövér ábrázatával. Amikor Bálint Pista mellett a többieket is észrevette, bosszúsan vonta össze a szemét.

-    Gézuka ma nem fogad. Jobb, ha te sem jössz, Bálint Pista, ha nem tudsz egyedül jönni. Nem hagyom, hogy egészen tönkretegyétek a Gézuka idegeit.

Bálint Pista kivörösödött, s egy harapós "kezit csó kolomot" dadogva elment a sértődöttségtől sápadt fiúk kal.

Rögtön felkeresték Orosz Bélát a lakásán. Instrukto ruk éppen írt valamit, amikor beléptek hozzá. A cson kafülű Lajka a széke mellett hevert, s áhítatos lihe géssel figyelte írásba merült gazdáját. Tőle nem messze egy kisebbfajta gyalupad állott a sarokban, olyan ügyes kis gyalupad, mint a faszobrászoké; satu volt az egyik végére felerősítve. A falra szegzett könyökalakú hosz szú fogason fűrészek lógtak; asztalos és lakatos szer
számok sorakoztak a fehérre festett szerszámtartó szek rényben. A szoba másik sarkában valami kalitkaszerű magas doboz volt látható kisebb-nagyobb kerek lyukak kal, mintha galambdúc lenne. A lyukak elé felvonó hidakhoz hasonló lejárók voltak szerelve. Az ablakon belül, festett virágállványon, sokféle fajta cserepes virág, egy mennyezetig érő polcon rengeteg könyv, alatta egy letakart heverő.

-    Mi újság, gyerekek? - tekintett fel Orosz hátra dőlve a széken.

Bálint Pista sértődött hangon mesélte el, milyen furán jártak a Kiss Géza meglátogatásával.

Orosz Béla elgondolkozva hallgatta. És még azután is, hogy Pista elhallgatott, maga elé tűnődött egy da rabig:

-    Azért te csak járj ezután is hozzájuk - mondta végül Pityunak. - Küzdeni kell érte, hogy feljebb juthasson a mi kapaszkodónkon. Sajnos, egyeseknek közületek számolni kell a visszaesésével. Gézukánál ez szinte előrelátható volt, egy olyan nagymama mellett, mint az övé.

*

Orosz Béla mindössze annyiban tévedett, hogy a Kiss családban nemcsak a nagymamával volt baj. Kifogásolni lehetett a szülei magatartását is, különösen az apjáét. A Gézuka édesapja valóban alulról származó kétkezi dolgozó ember volt 1944-ig. Malomgépész, afféle falusi szakmunkás. A forrongásba jött társadalmi élet dolgai ban rövidebblátó volt, mint azok az agyafúrt malom tulajdonosok, akiknél dolgozott. Hogy s mint, de tény, hogy 1944-ben az egyiknek az unokahúga belészeretett. De talán sohasem lett volna ebből házasság, ha negy vennégy nyarán az Antonescu-diktatúra nagy robajjal össze nem omlik. Gazdájának a fivére, egy minden hájjal megkent vidéki adóhivatali főnök, megszagolt valamit a további nagy változások előszeléből. Látván, hogy a munkásság mindenütt sorra elűzi a diktatúra primárjait és prefektusait, rájött, hogy a munkásoké
a jövő. Mivel malomtulajdonos bátyja éppen akkor ha lálozott el, a malmot ő örökölte. Úgy gondolta, ha sietve férjhez adja a lányát a gőzmalom gépészéhez, Kiss Gézához, az csak majd megmenti, ha a munkások kerülnek uralomra. A földreform azonban elvitte a malmot is, mielőtt még magára írathatta volna. De megmaradt a malomgépész vő. És nem is jártak rosz szul vele.

Kiss Géza jó szakmunkás volt, értett a malmokhoz. Hogy a felesége mögött milyen család áll, azzal nem sokat törődött. A malmokon kívül bensőségesebben csak a futballmeccsek érdekelték. A malmokban jól végezte dolgát, mind nagyobb bizalmat szerzett szakszervezeti körökben. A pártba is belépett, s a nagyüzemek álla mosítása után malomigazgatónak nevezték ki.

-- Hát ez is valami - gondolta az anyósa, aki ép pen akkor maradt özvegyen. Ha már a malom elúszott, kapjon kárpótlásul a család legalább egy igazgatót. Mivel úgy vélte, a veje gyúrható ember, megkezdte idomítását, hogy a modora is elviselhetővé váljék szá mukra. Rászoktatta a jó zsíros ételekre, s arra, hogy kényelménél egyébbel ne törődjék. Járjon csak a fut ballmeccsekre, mikor éppen nem a malmokat igaz gatja. Kiss Géza a reábízott malomban rendesen vé gezte a dolgát, s a politikai dolgokban sem támadt ellene kifogás. Hogy az anyós környezetében, otthon, mi történik, azt meg senki sem tartotta számon. Így aztán Kiss Géza lassacskán elpuhult, ábrázata kitelt, s ha otthonába tért, az ajtón kívül felejtett mindent, ami a gyűléseken elhangzott. Tetszett neki az a langyos környezet, amivel anyósa körülvette. Ha olykor isko lába cseperedő fia ügyében ő ment fel a szülői értekez letekre, rendszerint helyeslően bólogatott, amikor a tanárok a szocialista iskola és a család együttműködé sének szükségéről beszéltek. Otthon azonban erről is megfeledkezett, megfeledkezett a maga korábbi mun káséletéről is, arról tudniillik, hogy őt a kemény munka tette megbecsült szakmunkássá, s a fiát is így kellene nevelnie. A felesége még kevesebbet törődött a gyerek nevelésével, hiszen a nagymama magára vette ezt a fel
adatot is. Elég volt neki állandó fejfájását kúrálni, s ha éppen nem fájt a feje, akkor az iparművészeti dolgok készítése. De ezzel sem kellett túlságosan meg erőltetnie magát. Férjének a fizetése kielégítő volt. Rej télyes forrásokból még a nagymama is előteremtett némi pénzt. Minden jövedelmüket felették, vagy ruház kodásra költötték. Kiss Géza járta a futballmeccseket. Anyósáék megülték a névnapokat, vendégeskedtek. Hol ők mentek a városi rokonsághoz, hol azok látogattak el hozzájuk. Beszédtémájuk mindig éppen az a rokon volt, aki nem jelent meg. Vagy pedig durákoztak az öreg családi kártyával.

Gézuka, mikor a háromhetes táborozásból hazatért, teljesen idegen világba csöppent vissza. De azzal a szándékkal lépett be a családi ház küszöbén, hogy ezután majd minden másképpen lesz. Úgy fog ő itthon is élni, mint a táborban. Majd itthon is saját maga veti meg az ágyát, s megmutatja, mennyire megtanult főzni és hogy milyen bátor lett. Elmeséli, hogyan segí tett szénát forgatni, fúrni-faragni. És beáll ő ezután a jéghideg zuhany alá is a fürdőszobában, nem kell neki a hegyipatak zuhogója után meleg víz, és persze a forradalmi indulókat is mind elénekli a látogatóba jövő rokonoknak. Nem lesz ő ezután az iskola sokat csúfolt gyengélkedője.

Ám alighogy belül került a lakásuk ajtaján, rögtön a fonákjára fordult minden. Semmi sem egyezett náluk azzal, ami a háromhetes pionírtáborozás ideje alatt már szokásává kezdett válni. A viszontlátásnak ujjongó család megrohanta. Egyszerre körülötte kezdett forogni az egész világ.

A mama csókolgatta, a nagymama vetkeztette, Kati, a háztartási alkalmazottjuk, akit a malomigazgató "elv társ" apa kedvéért a kívülállók előtt mindig távoli rokonként emlegettek, de otthon maguk között cseléd ként hajszoltak, a Gézuka cipőjének esett neki, és ki fűzte, lehúzta. A fiú lélegzethez sem juthatott tőlük. A túlfűtött fürdőszobában meg várta a meleg víz. A nagymama mindjárt be is vezette oda. Ő maga látott megfürösztéséhez, onnan meg az ugyancsak befűtött
hálószobába vezette át. Ágyba dugta, és hozták a va csoráját.

Gézuka a háromheti táborozás alatt el sem tüsszen tette magát, itthon reggelre már megnáthásodott. A nagymama dugta hóna alá a lázmérőt, nem engedte fel kelni. Azt erősítgette, hogy Gézukát a táborban bete gítették meg. Mit mondhatott volna erre Gézuka? És akart-e egyáltalán tiltakozni? Szeretett volna, de a nát hával járó kis fejfájás miatt örvendett, hogy nem kell felkelnie, mert most ugyebár tényleg gyengélkedő. Nem volt körülötte a pionírok és az oktatójuk összeforrott közössége, hogy bírálja vagy kitartásra buzdítsa. Ellen kezőleg: mindenki mindent helyeselt, amit nagymama kimondott.

Így aztán maga Gézuka is hamar belátta: mégiscsak ez a szebb élet, nem az, amit a táborban végigpróbál tattak vele.

A táborban már-már szokássá rögződött dolgok azonban fel-feléledtek Gézukában. Így például reggel hatkor felébredt. Önkéntelenül is felkapta fejét a pár náról, nem fújják-e az ébresztőt? A torna után is el fogta a vágy, is eszébe jutott a patak zuhogója alatt megszokott mosakodás. Az ám, de ha felkelt, a nagy mama mindjárt visszanyomta. Figyelmeztette, hogy a mama még alszik, fejfájása miatt csak hajnal felé jött álom a szemére, maradjon csendben. Gézuka belátta, a mamát szegényt, tényleg bűn volna felébreszteni.

Másnap-harmadnap reggel Gézuka már nem ébredt fel hat órakor, később hétkor sem. Már gyöngéden köl tögetni kellett. A fürdőszobában pedig várta a meleg víz, aztán meg a bőséges reggeli, mert a nagymama hízókúrára fogta. Tömte belé a finomabbnál finomabb ételeket. Csoda-e, hogy Gézuka a nátha után gyomor rontással maradt ágyban?

Az édesapja fejcsóválva jött be hozzá, s a fejéhez ülve kényelmesen elterpeszkedett, jól kivetve neki gömbölyödő kis pocakját:

- Már megint gyengélkedsz, Gézuka? Nem tudom, hogy bírtad ki azt a három hetet a táborban, ha ott is ennyit nyavalyogtál.

-        Egy cseppet sem nyavalyogtam, apuka.

-        Hát persze - csapott le a nagymama azonnal -, ott nem törődtek vele. Most tör ki belőle minden, amit ott lappangani hagytak. Én nem is tudom, hogy egy olyan kőszívű tanárt, mint az az Orosz Béla, hogy tűrhetnek meg a pionírok mellett? Maga, Géza - for dult a Gézuka papájához -, igazán felmehetne a párt hoz, és megmondhatná, hogy ez az ember tönkreteszi a gyermekeinket. Jövőre nem is tűröm, hogy maguk abba az iskolába írassák vissza az unokámat, amelyikben ő tanít. Átviszem abba az iskolába, amelyikben az első unokatestvére, Gyuri jár. Ott olyan, rendes tanárok tanítanak, mint Deres János. Azt az embert igazán tisz telni, becsülni lehet. Az nem uszítja a szülők ellen a gyerekeket. Grácz Gyuri elmesélte nekem. Amikor az a Deres észrevette, hogy a reábízott pionírok nem jól érzik magukat a menedékházban, rögtön hazahozta öket.

Gézuka elszörnyedve meredt a nagymamára. Hirtelen felült az ágyban:

-      Én nem megyek annak a gyávának a keze alá - kiáltotta azzal az őszinte nyíltsággal, ami a táborban már természetévé kezdett válni. - Tudják, milyen egy nyim-nyám alak az? Mindjárt hazaszaladt a fiúkkal, amikor a veszett farkas rémhíre elterjedt.

-        Szent isten - nyomta vissza a párnák közé Gé zukát a nagyanyja. - Hallja, Géza, már félrebeszél a láztól. Ilyent mondani arról a köztiszteletben álló tanárról, egy felnőttről! Hát ilyesmire tanítottak ott titeket, hogy még lázálmodban is ilyen tiszteletlensé gek járnak az eszedben?

-        Nem hazudtam, nagymama. Tessék megkér dezni Bálint Pityutól, ha idejön.

Ez volt Gézukában az utolsó fellobbanása annak a tűznek, amit a táborból hozott magával. Mivel tényleg lázas volt, nemsokára el is aludt. Másnap s harmadnap, amikor már kissé rendbejött, s a láza is alászállt, fel kelhetett és kiülhetett a családi ház kertjébe. Abban minden szilvafának, minden virágnak s még a fonott székeknek is külön családi történetük volt, anyai ágon.

A nagymama tudta, melyik szilvafát ültette anyai déd nagyapja, az egykori nemzetes úr, melyiket az anyai nagyapja, melyik virágot az anyai nagynénje, s me lyik fonott széken szeretett üldögélni anyai nagybátyja, aki előbb törvényszéki bíró majd banktanácsos lett. Még a füveknek és a tornácon kiakasztott vaddisznófejnek is külön családi története volt, ugyancsak anyai ágon. Az apai ágról nagymama nem szeretett emlékezni, és nem is volt arról mit mesélnie. A nagymama azt tar totta, hogy apai ágon a családi történet csak a malom igazgatóval kezdődik, ami azelőtt volt, az egy nagy semmi, mert hát valami az, hogy valaki malomgépész volt azelőtt és a világra jötte egy jobbágyanya lányának az emlékéhez fűződik?!

És hogy Gézuka a barátokat illetően is csak az anyai ágiakkal dicsekedhessék, a nagymama meghívta uzson nára a Gézuka első unokatestvérét, Grácz Gyurit, a csa ládi kertbe. Gézuka aztán a szétálló fülű, mindenen csú folódó Grácz Gyurival látogatóba ment az úgynevezett "jó családok" csemetéihez. Az első ilyen látogatás alkal mával Grácz Gyuri megkínálta Gézukát Favorit ciga rettával, s megígérte, hogy a likőrüket is megkóstol tatja, ha a szülei elmennek hazulról. Gézukának pedig nem volt kifogása az ilyen örömök ellen.

Így történt aztán, hogy szeptemberben a tizenkilen ces számú középiskola pionírjai nem látták viszont Gézukát. Átíratták a Grácz Gyuri iskolájának nyolcadik osztályába, ahol - a nagymama véleménye szerint - nem rontják el az unokáját.