Adatbank.ro » Kronológiák
A határokon kívül élő magyarság történetének bibliográfiája
Tárgyszó mutató: kisebbség
Kolozsvári magyar egyetemi hallgatók második emlékirata A magyar ifjúság, az új főiskolai törvény kiegészítő módosítását kéri azért, hogy az egyetem keretén belül, nemzetiségi alapon való egyesület kialakítására lehetőséget nyújtson a kormány, illetve a törvény. Erdélyi Fiatalok. 2:1 (1931. jan.) 4-6. 423 magyar egyetemi hallgató aláírásával.
Mutató: kisebbségi követelés, ifjúság
Kolozsvári magyar-román tagozattal rendelkező Tanárképző Intézet gyakorló gimnáziuma A kolozsvári állami középiskolák története. Kimutatás 1940/41-ben két tagozatos osztály tanulóiról. STUD. 10:30 (1942. febr. 7.) 1-4.
Mutató: iskola, felekezeti megoszlás, kisebbségi megoszlás, oktatás, középfokú
Kolozsvári tudományegyetem magyar hallgatóinak emlékirata A kolozsvári magyar egyetemisták magyar diákegyesület engedélyezését kérik. Magyar Kisebbség. 9:7 (1930. ápr. 1.) 253-59.
Mutató: szervezet, kisebbségi, ifjúság
Kongresszus határozatai A Népszövetség kisebbségvédelmi feladatai és a kongresszus szervezőbizottságának jelentése. Magyar Kisebbség. 8:18 (1929) 689. A genfi V. nemzetkisebbségi kongresszus 7 fejezetből álló határozataiból az első és az utolsó fordítása. A határozatok teljes szövege német nyelven a "Glasul Minorităţilor" 1929 szeptemberi számában található.
Mutató: kapcsolat, nemzetközi, jog, kisebbségi
Kormánynyilatkozatok a népkisebbségek ügyéről Tâtârescu, az új román miniszterelnök és külügyminisztere 1939. nov. 28-i ill. nov. 29-i nyilatkozatainak nemzetiségpolitikai részletei: A kisebbségi kérdés szabályozása kisebbségi törvény útján történik. Magyar Kisebbség. 18:24 (1939. dec. 16.) 570-71.
Mutató: törvény, kisebbségi, kisebbségpolitika
Kundgebung der Vertreter der National-Minderheiten Rumäniens in Genf A romániai német, magyar, ukrán, zsidó, valamint bolgár kisebbségek képviselőinek genfi megbeszélésén (1928. aug. 30-31.) három megállapodás született a közös feladatokról: a nemzeti-kulturális sajátosságok megóvásáról, kapcsolataik fejlesztéséről és a kisebbségi törvény megalkotásában való közreműködés szükségességéről. Glasul Minorităţilor. 6:9 (Sept. 1928.) 336. A romániai nemzeti kisebbségek képviselőinek genfi nyilatkozata
Mutató: kapcsolat, interetnikus, szervezet, kisebbségi, identitás, nemzeti, identitás, kulturális, törvény, kisebbségi
Láthatár harmadik kisebbségi gazdasági értekezlete Budapesten A Láthatár a pécsi Egyetemi Kisebbségi Intézettel együttesen 1938. június 10-én megtartotta harmadik kisebbségi gazdasági értekezletét. Láthatár. 6:7-8 (1938. júl.-aug.) 297-98.
Mutató: gazdaságpolitika, kisebbségi kérdés, kisebbségkutatás
Láthatár kisebbségi ankétja Beszámoló a Láthatár című folyóirat 1936. június 3-i ankétjáról. Az előadók és felszólalók a kisebbségpolitika aktuális és távlati feladatait vitatták meg. Láthatár. 4:5-6 (1939. júl.-aug.) 246-52.
Mutató: kisebbségi kérdés, kapcsolat, interetnikus, nemzettudat, magyar
Levél Erdélyből Az erdélyi római katolikus státus elleni román megsemmisítő hadjáratról. Katholikus Szemle. 48:1 (1934) 53-54.
Mutató: egyház, katolikus, kisebbségi mozgalom
Londoner Tagung der Interparlamentarischen Unio Összefoglaló az ülés eseményeiről (júl. 16-22.) Igor Hrušovský és Wilhelm Medinger a csehszlovákiai kisebbségek parlamenti képviseletéről és jogairól, Szüllő Géza a csehszlovák demokrácia kisebbségeket veszélyeztető asszimilációs törekvéseiről. Viorel Tilea a kisebbségi szerződés kedvező hatásáról és a kisebbségek békülékeny hozzáállásának szükségességéről. Nation und Staat. 3:12 (Sept. 1930) 806-9. Az Interparlamentáris Unió londoni ülése
Mutató: jog, kisebbségi, törvényhozás, asszimiláció, propaganda