Adatbank.ro » Kronológiák
A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény történeti kronológiája
A Szövetség az illetékes megyei és járási szervekkel együtt "felvilágosító előadásokat" szervezett a Baranya megyei, Bács-Kiskun megyei, Fejér, Békés, Nógrád, Pest, Komárom, Tolna, Vas és Veszprém megyei parasztság körében a mezőgazdasági szövetkezetek népszerűsítése céljából.
1959. február 7.Országos Svábbál a Közgázon.
1959. március 3.Önálló intézet lett a bajai gimnázium. Ez lett első önálló német gimnázium. Elődjét 1956-ban alapították, és párhuzamos osztályok működtek benne. A megnyitón részt vett Wild Frigyes, Kovács Péter és Rudolf Helmer, az NDK nagykövete.
1959. március 6.Háy Gyulánét, a Neue Zeitung főszerkesztőjét prémiummegvonásban és írásbeli figyelmeztetésben részesítették, mivel a "Mária Gardos erinnert sich an Klara Zetkin, Karl Liebknecht und Béla Kun" című cikkben az 1956-os "ellenforradalmat" tévedésből októberi forradalomnak minősítette.
1959. augusztusA magyar állam meghívására 20 osztrák pedagógus családjával Magyarországra látogatott, hogy tanulmányozza az oktatási rendszert és a szocializmus építésében elért eredményeket. A program részeként ellátogattak a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumba és a főiskola német tanszékére is.
1959. szeptember 1.A tanévtől kezdve a hazai nemzetiségi nyelvű óvodák és általános iskolák tanerőellátását csak felsőfokú oktatási intézmények útján biztosították, a felsőfokú tanító és óvónőképzők nemzetiségi tagozatain. Aktuális oktatási statisztika: 19 óvodában 656 németajkú gyerekkel foglalkoztak anyanyelvükön is. 146 nyelvoktató általános iskola 11 127 tanulóval és 221 tanerővel, 3 tannyelvű tagozat Ágfalván, Eleken, és Pécsbányatelepen 130 tanulóval és 8 tanerővel, 1 német tannyelvű iskola Garán 69 tanulóval és 7 tanárral. 4 általános gimnázium 276 tanulóval, 10 osztályban. A bajai gimnázium önálló intézmény, a budapesti, kőszegi és pécsi gimnáziumokban pedig tagozatok működtek. Középfokú tanítóképző működött Pécsett, már csak 1 osztállyal és 36 érettségizővel, mivel az ilyen jellegű képzés 1960-ban megszűnt.
1959. október 25.Az NSZK-ban élő Magyarországról kitelepített németek hivatalos lapja, a Stuttgartban megjelenő Unsere Post megjegyzéseket fűzött a magyarországi kommunista rendszer nemzetiségi politikájához. Élesen elítélte, hogy Wild Frigyes a magyarországi németek nevében üdvözlő táviratot küldött az NDK 10 éves fennállásának alkalmából az NDK nagykövetségére.
1959. november 2.Megjelent a Schiller kötet 1000 példányban.
1959. december 19.A Magyar Népköztársaság és az NDK között egyezményt írtak alá a kulturális és tudományos együttműködésről. Az egyezményben foglaltak szerint többek között a jövőben 15 német szakos egyetemista részképzésen vehetett részt az NDK-ban.