Căutare

A Soros Alapítvány által közzétett Romániai Közvélemény Barométer elnevezésű kutatás eredménye szerint a pártok csekély bizalomnak örvendenek a lakosság körében. A politikai alakulatok közül a Demokrata Párt (PD) kapná a legtöbb szavazatot (49 százalék), ami magasan elég lenne számára, hogy kormányt alakítson. Noha a felmérés jóval a nyugdíjtörvény körüli vita előtt készült, feltehetően az arányok nem sokban változnának, ha ebben a hónapban teszik fel a kérdéseket.

A pártok Romániában sosem örvendtek nagy népszerűségnek. Ez részben a demokráciát mozgató szabályok hiányos ismeretének, részben az alakulatok ideológia-, meghatározott értékrend-hiányának tulajdonítható. Másrészt az ország lakosságának többségére jobban hat a populista retorika, egy markáns személyiség jelenléte, mint a program, politikai elvrendszer ismertetése. Ezeknek az elemzők által megfogalmazott okoknak ékes példázata a PD.

A Demokrata Párt 1993-ben alakult meg, úgy, hogy Petre Roman (miniszterelnök 1990 májusától 1991 szeptemberéig) – miután többször összeütközésbe került Ion Iliescu államfővel és annak híveivel – kivált a Nemzeti Megmentési Frontból, és Nemzeti Megmentési Front – Roman névvel kezdett az úgynevezett reform-politizálásba. A párt rövidesen egyesült a Demokrata Párttal, és felvette a kisebbik alakulat nevét.

Az 1996-os választásokon a Szociáldemokrata Unió tagjaként része lett a kormánykoalíciónak. A 2000. évi választásokon a szavazatok 7,5 százalékát szerezte meg, a Roman az elnökválasztáson a maga három százalékával ismét nem került be a második fordulóba. 2001-ben az alakulat országos tanácskozásán az akkor Bukarest főpolgármestereként szereplő Traian Băsescut választották meg pártelnöknek. Ám ekkor még szociáldemokrata, azaz baloldali pártként határozza meg magát.

Az alakulat ellenzékből markánsan támadja a kormányzó PSD-t, és 2002-ben már jobboldali alakulatként lép fel. A 2004-es választásokra készülve a PD 2003 őszén szövetségre lépett a PNL-vel. Az akkori két vezető: a liberális Theodor Stolojan és a demokrata Traian Basescu a DA Szövetséget jobbközép alakulatként határozza meg.

A megállapodás úgy szólt, hogy választási győzelem esetén a PNL-nek jut az államfői, a PD-nek a miniszterelnöki tisztség. A leosztás kézenfekvő volt, mivel a DA megalakulásakor, de a választásokon is a liberálisok nagyobb népszerűségnek örvendtek, mint a demokraták. Alig pár héttel az általános megmérettetés előtt Stolojan – máig tisztázatlan okok miatt – visszalépett az államfő-jelöltségtől, és egy időre kivonult a politikai porondról.

Az idő rövidségére hivatkozva, miután egyenes adásban megsiratta társa visszalépését, Băsescu vállalta az államfő-jelöltséget. A miniszterelnöki tisztségre a szövetség a jelenlegi kormányfőt, a liberális Călin Popescu Tăriceanut jelölte.

A 2004. évi választáskon a DA nagyjából 32 százalékot szerzett a törvényhozás mindkét házában, mintegy hat százalékkal kevesebbet, mint a PSD, de többet, mint amire számítottak. A populista retorika meghozta az eredményét. Băsescu megnyerte az elnökválasztást. Az államfő nem a győztes alakulatot kérte fel kormányalakításra, hanem a DA szövetséget.

Rávette az időközben Konzervatív Pártra (PC) keresztelkedett humanistákat és az RMDSZ-t a kormányzati szerepvállalásra, és Tăriceanut nevezte meg kormányfőnek.

A PD beverekedte magát az Európai Néppártba, teljesen elfeledve, hogy valaha baloldali alakulatként határozta meg magát. Egyik kongresszusán egyetlen tollvonással vált jobbkép párttá.

Băsescu lemondott pártelnöki tisztségéről, az alakulat vezetését Emil Boc kolozsvári polgármester vette át. Gyakorlatilag a PD-t továbbra is az államfő vezeti.

Mivel a koalíciós partnerek nem voltak hajlandók az alkotmányt feszegető elnöki „utasításokat” teljesíteni, az államfő és a miniszterelnök, illetve a PD és a PNL között odáig jutottak az ellentétek, hogy Tăriceanu kormányfő menesztette a PD minisztereit.

A névlegesen Emil Boc által vezetett alakulat ismét ellenzékbe került, ahonnan az általa is jóváhagyott kormányprogramot lépten-nyomon próbálja megtorpedózni. A Demokrata Párt már a választásokra készülve is élt nacionalista retorikával, a kabinet tagjaként pedig a legádázabb ellenzője lett a kormányprogramban is szereplő kisebbségi törvénynek