Căutare

Kétséges, hogy a reggelente munkába készülődő romániai – magyar és nem magyar – „közember” gondolatai görcsösen akörül forognának: miért hagyta cserben az államfőt a Sãftoiu házaspár? Esténként esetleg amiatt forgolódik álmatlanul, mert kétségek gyötrik: képes-e megújulásra a hazai politikai osztály?

Az azonban már valószínĹąbb, hogy az iskolából hazaérkező, pityergősre görbült szájú gyermeke láttán már gondolkodóba, netán kétségbeesik az a – magyar és nem magyar – szülő, ha faggatózására csemetéje azt a választ adja: „Megint megbuktam románból”. (Ha a gyermek nagyobbacska: „Nem kaptam meg az állást, mert nem tudtam az ország nyelvét.”)

Ez a válasz pedig a statisztikák szerint jóval gyakrabban hangzik el az erdélyi magyar családokban, mint a románokéban: a magyar kisdiákok és középiskolások, legyenek szórvány régiókban élők vagy székelyföldiek, jóval gyengébb teljesítményt nyújtanak román nyelvből és irodalomból a képességvizsgákon és érettségin, mint a többségi nemzethez tartozó tanulótársaik.

A gyermeke romániai jövőjén elgondolkozó magyar szülőknek tudniuk kellene – egy részük vélhetően tudja is –, hogy a súlyos méltánytalanságról árulkodó statisztika és a politikum között összefüggés teremthető. A méltánytalanság ugyanis abból a nemzetállami politikából fakad, amely szerint az állam hivatalos nyelvének oktatása egységes tanterv szerint történik. A diákok érdekeinek, a pedagógiai érveknek fittyet hányó rendelkezés igazságtalanságát a törvények megváltoztatására egyedül hivatott politikai osztály máig nem küszöbölte ki.

A jogi eszközök pedig adottak: a jelenleg nyilvános vitára bocsátott közoktatási törvény vonatkozó módosításai, de mindenekelőtt a hónapok óta a parlamentben halódó kisebbségi törvény elfogadása. A szakmai háttér is adott: a hazai pedagógusmĹąhelyekben ezekben a napokban véglegesülő román nyelv és irodalom tanterv új – szakmai – alapokra helyezné a kisebbségek számára történő románoktatást.

Ám valóban csak „politikai akarat” kérdése az államnyelv elsajátításának megkönnyítése? Ezen is el kellene gondolkoznia annak az erdélyi magyar szülőnek, aki gyermeke nevelése során sok esetben utódjába plántálja a többségi nemzettel szembeni ellenérzéseinek görcseit. Ugyanúgy, mint ahogy a jelenlegi román politikai osztály a hazai jogrendbe plántálja a nemzetállami görcsöket. És akkor még nem is szóltunk a hazai – magyar és nem magyar – pedagógusok görcseiről: a megszokotthoz való ragaszkodásról, a kényelmességről.

Oldásukhoz e görcsökről legelőször is beszélni kell. Görcsök nélkül.