Căutare

Az RMDSZ 2007 tavaszán kongresszust tart. Ez jó lehetõséget kínál arra, hogy végiggondolja és korrigálja azokat a hiányosságokat, amelyek rendszerszinten keletkeztek az évek során, és az alapszabályzat módosításával orvosolhatók. Módosíthatja a programját is, de mivel az keretprogram, a módosításokat a napi politikai gyakorlat szintjén folyamatosan megteheti.

Sok olyan cselekvést generáló tényezõ van, amely nem függ, vagy csak részben függ az RMDSZ-tõl, ezek esetében a szövetség vélhetõen követõ magatartást fog tanúsítani. Ilyennek tartom a 2007-es integráció után esedékes európai parlamenti választásokat, ahol még mindig nem világos, hogyan, milyen formában fogják kijelölni-megválasztani az EU-képviselõket. Továbbra is függõben van az elõrehozott választások kérdése, valamint az, hogy az RMDSZ jövõ tavasszal kormányon lesz-e, vagy ellenzékben. Jelentõs kérdés az is, hogy sikerül-e az RMDSZ ellenzékének olyan jogi személyiséget szereznie, amely lehetõvé teszi számukra, hogy induljanak a választásokon, vagy sem.
Vannak azonban olyan kérdések is, amelyek az RMDSZ mûködésérõl, belsõ felépítésérõl, struktúrájáról szólnak, és amelyek várhatóan hangsúlyosan fel is fognak merülni a kongresszuson. Az ezzel kapcsolatos problémákat két fejezetre osztanám. Az egyik strukturális probléma, amely az RMDSZ politikán túli szerepeinek visszaszorulása kapcsán érhetõ tetten, a másik inkább hatalmi kérdés: egyre jobban érzékelhetõ, hogy a formális és az informális döntéshozó fórumok nem esnek egybe.
Az elmúlt hetekben beindult egyféle közgondolkozás azokról a problémákról, amelyeket a kongresszuson orvosolni kellene. Azok, akik az RMDSZ szervezeti problémáira keresik a választ, általában a párt-nem párt dilemmára összpontosítanak. Nagyon sokan úgy gondolják, hogy erre a kérdésre adandó válasz tartalmazza a megoldást.
Érdemes tehát ezt a kérdést alaposabban megvizsgálni. A párt-nem párt kérdés jogi aspektusait tekintve az RMDSZ olyan kisebbségi szervezet, amely a román párttörvény értelmében indulhat a választásokon. Rendelkezik tehát mindazokkal a jogokkal, amelyekkel egy pártként bejegyzett szervezet, ezért nem származik semmilyen elõny abból, ha valaki pártot jegyez be a mostani egyesületként bejegyzett RMDSZ helyett. Esetleg elõny lehet, hogy egy új párt létrehozásakor szabadabban, a létezõ megkötések nélkül lehet újragondolni a hatalmi képletet, de úgy gondolom, hogy ez a jelenlegi szervezeti keretben is megtehetõ.

Párt vagy szövetség?
Az elmúlt tizenöt évben lefolytatott viták, a jogi aspektusokon túl, a kérdést a párt-érdekvédelmi szervezet/szövetség szembeállítására egyszerûsítették le. Az egyik állítás szerint amennyiben az RMDSZ-nek van elnöksége vagy olyan operatív tanácsa, amely nemcsak válsághelyzetben, hanem állandóan ülésezhet, akkor az egy pártszerû struktúra, az RMDSZ pedig párt. Ha viszont marad az a struktúra, amelynek értelmében a szövetségi elnök és a Szövetségi Képviselõk Tanácsa (SZKT) közötti politikai döntéshozó fórumok hiányoznak, vagy csak válsághelyzetben mûködhetnek, akkor az RMDSZ szövetség.
Egy másik dimenziója ugyanennek a vitának a területi szervezetek versus központ vitája. Amennyiben a központ rendelkezik azokkal a hatáskörökkel, amelyekkel egy területi szervezetre akár annak akarata ellenére rá tud bármit is kényszeríteni, akkor az RMDSZ párt. Ha pedig az 1990-ben kialakult hatalmi képlet marad, amelynek alapja a területi szervezetek autonómiája, akkor az már szövetség.
A diskurzusnak ez a típusa igazából a pártot és a szövetséget állította szembe. Tehát a koncentrált döntési struktúra – beleértve a területi szervezetek jelenlegi autonómiájának feladását – pártot jelent, a mostani rendszer pedig szövetséget. Szerintem ez a szembeállítás téves, hiszen nem a döntéshozó testületek koncentrációjának függvénye az, hogy egy adott szervezet párt-e, vagy sem.
A téma kapcsán felmerül az ideológiai sokszínûség kérdése is. A szövetség hívei szerint a párttá alakulás az ideológiai árnyalatok leszûkítését eredményezi, egy sokszínû társadalom érték- és érdekpluralizmusát lefedõ ideológiai spektrum nem lehet egy párt sajátja. Ez a vélemény részben igaz, azonban annyival árnyalnám, hogy a modern néppártok, meghaladva az ideológiai törésvonalakat, olyan ajánlattal tudták a választókat megszólítani, amelyben minden társadalmi csoport, réteg felfedezhette saját magát. Azt gondolom, hogy a néppárti út járható az RMDSZ számára is.
Felmerül annak kérdése is, hogy ha nem is pártot, akkor legalább a pártként való mûködést kéne elfogadtatni. Ilyenkor általában a döntések betartását vagy ezek elmulasztása esetén a szankcionálást teszik szóvá, alternatívaként a jelenlegi végrehajtás szabadságára, a felelõsség hiányára. A technokrata szemlélet is a pártszerû mûködésben látja a megoldást, ezáltal lehetne gyorsabban, nagyobb hatásfokkal cselekedni, nagyobb fordulatszámra kapcsolni.
Véleményem szerint ez a megközelítés sem írható le a párt fogalomkörével. Nem kell ahhoz párt, hogy egy szervezet saját szabályait betartsa. Az RMDSZ-nek van a szövetségi szabályzatot felügyelõ bizottsága, van etikai és fegyelmi bizottsága, ellenõrzõ bizottsága, ezeket egyszerûen mûködtetni kell. Nem természetes, hogy ezek a testületek hosszú évek óta nem ültek össze.
A másik ellentétpár a pártot az érdekvédelmi szervezettel állítja szembe. Ennek alapján a párt tevékenysége kimerül a politikai képviseletben, az érdekvédelmi szervezet pedig a politikán túli kérdésekkel is foglalkozik, netán társadalmat épít. A felvetés jogos, hiszen úgy gondolom, hogy az RMDSZ erejét, politikai mezõben való stabilitását éppen a politikán túli szempontok fölvállalása adta, ez a funkció pedig az elmúlt évtizedben kétségtelenül sérült.
Óhatatlanul felvetõdik a kérdés, hogy akkor mitõl párt a párt. A téma kapcsán nem takaríthatunk meg némi elméleti okfejtést, hiszen ez a kérdés véleményem szerint legjobban rendszerszinten fogható meg. Niklas Luhmann elméletébõl indulnék ki, aki szerint a társadalom különbözõ alrendszerekbõl áll, és minden alrendszer központi kérdésfeltevését vagy egyetemes értékduálját, ahogy õ ezt nevezi, egy-egy sajátos, csak az illetõ társadalmi alrendszerre vonatkozó kérdés adja. Példának említi a jog alrendszerét, amely a jogos-jogtalan kérdéspáron alapszik, egyéb szempontokkal nem foglalkozik. A tudomány alrendszere az igaz vagy hamis kérdést állítja középpontba, a gazdaság alrendszere pedig a gazdaságos-gazdaságtalan kérdéspár köré szervezõdik. Minden társadalmi alrendszer hatósugara addig ér, ameddig az õ sajátos kérdése a domináns.
A politikának is megvan a sajátos kérdésfeltevése, ezt a kormány-ellenzék ellentétpár adja. Vagyis hogy adott kérdésben elfogadott álláspont hozzásegít-e a hatalmi pozíció konszolidálásához abban az esetben, ha hatalmi pozícióban van valamely párt, szervezet, netán egyén, vagy hozzásegít-e ahhoz, hogy domináns pozícióba kerüljön, ha ellenzékben van. Azt gondolom, hogy a politikának az alap-kérdésfeltevését a kisebbségi egymásrautaltság árnyalhatja, de semmiképpen sem írhatja felül.

A hivatásszerû politizálás következményei
Érdekes megvizsgálni a kérdésnek az erdélyi politikán belüli történetét. 1989 végén egy fõleg humán értelmiségiekbõl álló réteg egyik napról a másikra rádöbbent arra, hogy politikus, és olyan területen kell teljesítenie, ahol nem rendelkezik szakmai ismeretekkel. Az évek során az RMDSZ-en belül megindult egy professzionalizálódási folyamat, vagyis a szereplõk egyre inkább felismerték a politika mozgatórugóját, egyre inkább elsajátították ezt a sajátos szemléletet, és egyre inkább politikai ismérvek szerint döntöttek. Ez nem ördögi dolog, hanem a politikai professzionalizmus természetes velejárója.
Az RMDSZ 1996-ban úgy döntött, hogy kormányzati felelõsséget vállal, ez pedig felgyorsította a politikai professzionalizálódást, hiszen ezt követõen nemcsak az erdélyi társadalom sokszor belterjes, elsõsorban saját problémáinak saját hatáskörben való megoldására koncentráló feladatot kellett ellátnia, hanem szigorúan vett politikai ráció szerint szervezõdõ politikai mezõben kellett helytállnia. Ehhez hozzájárult még az a romániai sajátosság, hogy a gazdasági és a politikai alrendszer nem vált szét teljesen, tehát a politikai kérdésfeltevésnek sokszor erõs gazdasági motivációja is van. Romániában ugyanis nem ott épül autópálya, nem ott újítanak fel utat, ahol az gazdaságilag indokolt, hanem ott, ahol politikai alku létezik rá. Ez a folyamat lassan átalakította a politikai elit szemléletét, azok a személyek pedig, akik különbözõ okok miatt nem fogadták el a politikai ráció domináns szerepét, lassan marginalizálódtak a szervezeten belül. A politikai elitben az maradt meg, aki váltani tudott. 1996-tól errefele pedig az RMDSZ környékén fõleg olyan új politikusok tûntek fel, akik már indulásból az adott kisebbségi lét különbözõ problémáira az állami-önkormányzati adminisztráció irányából megfogalmazott választ kívántak adni.
A politika professzionalizálódásával egy idõben az egyéb szempontok – más társadalmi alrendszerek sajátos kérdésfeltevései – lassan háttérbe szorultak, ami akár természetes folyamatnak is tekinthetõ. Ennek következménye az is, hogy az RMDSZ lassan elveszítette a politikai érdekképviseleten túli funkcióit. Szegényebb lett ezáltal, azonban a politika sajátos kérdésfeltevése irányából nem is lehet megfogalmazni azokat a nagy társadalmi programokat, amelyek a társadalomépítés, a modernizáció igényével lépnek fel a politikán túli területeken. A politika professzionalizálódása minden más, politikán túli szempontot kitaszított az RMDSZ-bõl.
Ezzel magyarázom a szakmai szervezetek és az egyházak fokozatos kimaradását a szövetség döntéshozatali struktúráiból. Ennek tulajdonítom az SZKT elszürkülését is, hiszen egy professzionálisan szervezett politikai mezõben ez csupán a politika többletlegitimitásának forrása lehet, és nem egy önálló, más társadalmi alrendszereket képviselõ szakmai szervezetek politikától eltérõ logikája mentén szervezõdõ entitás.
A kérdés az RMDSZ programjában, napi politikájában is tetten érhetõ. Az RMDSZ programja lassan kiürült, hiszen politikai ráció alapján nem lehet megfogalmazni olyan konkrét társadalomépítõ programokat, amelyek nem milliárd lejekben vagy kilométer aszfaltban mérhetõk, hanem valamely más társadalmi alrendszer sajátos modernizációs igényein, elvárásain alapulnak. Az RMDSZ lassan olyan malomhoz hasonlítható, amely egyre növekvõ hatékonysággal mûködik, de egyre kevesebb õrölnivalója van.

Átszervezõdés, profiltisztítás
Mi lehet erre a strukturális problémára a megoldás? Véleményem szerint a politikai alrendszer intézményeit újra kell gondolni, elfogadva azt a tényt, hogy a professzionálisan szervezett politikába nem lehet visszahozni az egyéb kérdésfelvetés szerint megfogalmazott szervezeti egységeket, nem lehet visszahozni a szakmai szervezeteket és az egyházakat. Ugyanakkor az elmúlt másfél évtized azt is bebizonyította, hogy a szakmai szervezetek és az egyházak tudása, értékei nélkül társadalomszervezõ programokat nem lehet a siker reményével beindítani. Szükség van rájuk, mint ahogyan szükség van az RMDSZ jogszabályalkotó, adminisztratív döntéshozó képességére is. Ezeket kell egymás mellé tenni egy olyan struktúrában, amely megengedi a politikának, hogy politika legyen, és mások számára pedig biztosítja annak lehetõségét, hogy a rájuk jellemzõ, sajátos ráció szerint szervezzék meg életüket.
A politika további professzionalizálódása szervezeti szinten „profiltisztítást” feltételezne. Ez elsõsorban az RMDSZ ügyvezetõ elnökségének megszüntetését jelentené. Az ügyvezetõ elnökségnek az elmúlt tizenhárom év okán mindene lehet, csak politikai hatalma nem, ez pedig egy politikai mezõben elengedhetetlen. Véleményem szerint a jelenlegi struktúra helyett elnökségre és három RMDSZ-alelnökre van szükség. Meg kellene õrizni a területi szervezetekért, illetve az önkormányzatokért felelõs szervezeti egységeket, hiszen ezek a politikai ráción belüli tevékenységet fejtenek ki. A két terület igen fontos, több figyelmet érdemelne: az RMDSZ szervezeti kiürülése, a szervezési kérdések hiányosságai lassan a kilencvenes évek elején kiépített szervezet felélését eredményezik, az önkormányzatokban pedig – a lehetõségek bõvülésével – egyre több a ki nem használt lehetõség. Szükség van egy politikai alelnökre is. Ez elsõsorban a politikai életben nélkülözhetetlen konfliktusvállalás miatt lenne fontos, jelenleg a kérdés szervezeti szinten nincs megoldva.
Eldöntendõ kérdés, hogy az ifjúsági szervezetek RMDSZ-szel együttmûködõ része milyen szinten kapcsolódik, vagy tagolódik be a szövetségi struktúrába. Véleményem szerint minél erõsebb kötõdés lenne célszerû. Nem csupán azért, hogy a fiatal generáció feladatvállalása, karrierlehetõsége világosabb, zökkenõmentesebb legyen, hanem azért is, mert ezáltal a rekrutáció során az RMDSZ jobban tudná érvényesíteni sajátos szempontjait. Az ezzel kapcsolatos felelõsség vállalásával együtt.
A „profiltisztítás” jegyében a jelenlegi ügyvezetõ elnökség kulturális és oktatási fõosztályát ki kell emelni a politikai struktúrából, a Szövetségi Egyeztetõ Tanácsot meg kellene szüntetni. Az RMDSZ elnökébõl, a három alelnökbõl, a kormányzati felelõsbõl (kormányzati felelõsségvállalás esetén), a két parlamenti frakció vezetõjébõl és esetleg az SZKT elnökébõl egy olyan operatív elnökséget kellene létrehozni – elnevezhetõ akár operatív tanácsnak is –, amely alkalmas az RMDSZ napi kihívásainak megfelelõ döntések meghozatalára. Ez a testület világosabbá, átláthatóbbá tenné a döntési struktúrát, csökkentve ezáltal a szövetségi elnökre nehezedõ nyomást is.
Fontos, hogy az RMDSZ rendelkezzen azzal a szaktudással, ami a politika professzionális mûködtetéséhez elengedhetetlen. Az RMDSZ-nek létre kellene hoznia a törvény által biztosított pártalapítványt, amely egyféle politikai „think-tank” szervezet szerepét töltené be. A másik funkciója egy olyan „állandó választási bizottságé” lehetne, amelyik a napi politikai prioritásoktól függetlenül mindig a választásokra koncentrál. Itt kell összegyûjteni, felhalmozni azt a szaktudást, ami a politikában egyre inkább nélkülözhetetlen, itt lehetne szerepet biztosítani azoknak a szakembereknek, akik folyamatosan nyomon követnék a társadalmon belüli, politikailag releváns elmozdulásokat. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a politikát segítõ szaktestületek ne tagolódjanak be a politikai intézményrendszer szûk struktúrájába, hiszen ez olyan mûködési logikát kényszerítene rájuk, aminek következtében a politika által felvetett kérdések tudományos megközelítése sérül.
Kérdés, hogyan lehet módosítani a politikai, hogy annak eredménye minél inkább közelítsen a képviselt közösség elvárásaihoz. Azt gondolom, hogy ezt a közvetlen elõválasztások kötelezõvé tételével lehetne biztosítani. Nem hiszem, hogy a kérdés megoldható a platformokra alapozva. A platformok rétegképviseletet vállalnak, ezáltal viszont semmi esélyük nincs azokkal szemben, akik a teljes képviselet, az RMDSZ képviseletének igényével lépnek fel. Arra kényszeríteni ugyanakkor mindenkit, hogy valamely platformba beálljon, dõreség lenne, még akkor is, ha az RMDSZ-ben az elmúlt idõben igencsak megszaporodott a divatos hívószavak mentén szervezõdõ platformok száma.
Az RMDSZ a közvetlen elõválasztásokon méretkezhetne meg – akár egyéni indulással, akár szervezeti háttérrel – ellenzékével vagy ellenzékének azzal a részével, amely elfogadja, hogy a közösen megszervezett, tisztességes elõválasztások alapján született lista RMDSZ-ként induljon a választásokon. A jelenlegi országos választási rendszerben egy pártszövetség indítása legalább hat százalékos választási küszöböt jelent, ami szerintem vállalhatatlan kockázatokkal jár.
A politikai rekrutáció kapcsán jegyezném meg azt is, hogy véleményem szerint az RMDSZ alapszabályzata által biztosított hatáskörök, az ebbõl eredõ szervezeti hatalom nem esik egybe a szervezet folyamatosan változó hatalmi képletével. Amikor az 1990-es nagyváradi kongresszuson az RMDSZ elfogadta alapszabályzatát, az egy tömegmozgalomként mûködõ, hatszázezres tagot számláló szervezet alapszabályzata volt. Az RMDSZ mozgalmi idõszaka 1994–95-re nagyjából lezárult, ami a rendszerváltozás természetes velejárójának is mondható, hiszen a politikai viszonyok lassú stabilizálódása megteremti a nem politizálás lehetõségét, méltóságát is. Az RMDSZ brassói struktúraváltása a hatalmi képletben nem jelentett változást, hiszen a létrehozott központi intézmények nem kaptak olyan hatásköröket, amelyek a területi szervezetek jogait csorbították volna. 1996-tól, az RMDSZ kormányzati szerepvállalásától kezdõdõen, a különbözõ kormányzati tisztségekben, az állami intézmények élén, az RMDSZ központi intézményeiben felnõtt, megerõsödött egy olyan generáció, amely jelenleg az RMDSZ tevékenységének nagyobbik hányadát végzi. Az RMDSZ megítélése, az RMDSZ választási sikere már nagymértékben ettõl a „központ” által verbuvált, nagyrészt fiatal generációtól függ. A helyi szervezetek pedig a tömegmozgalom meghaladása után tovább veszítettek jelentõségükbõl, hiszen az általuk betöltött funkciók egy részét átvették a helyi önkormányzatok. Ez a jelenség elsõsorban azokon a településeken figyelhetõ meg, ahol a magyar lakosság községszinten többséget alkot.
Úgy gondolom, hogy annak a fiatal generációnak, amely a központi struktúrákban, és nem a területi szervezetekben dolgozva nõtt fel, helyet kell biztosítani a törvényhozásban is. Így lehet jövõképet, karrierlehetõséget felmutatni számukra. Fontos ez, hiszen a politikai elit minõsége nagymértékben függ a karriervonalak által biztosított lehetõségek színvonalától. Ezért úgy gondolom, hogy a nagy megyék képviselõi mandátumaiból a második mandátumot el kellene különíteni, ezek betöltésére pedig az SZKT hozna személyre szóló határozatot.
Marad a politikán túli kérdésfeltevések mentén szervezõdõ intézményrendszer professzionális megszervezése. Ha változatlan formában sikerül elfogadtatni a kisebbségi törvényt, akkor ez a kérdés megoldódik, hiszen a kisebbségi törvény által biztosított kulturális autonómia megteremti azt a keretet, amelyben a politikán túli entitások intézményrendszere kiépíthetõ. Ha a törvényt az RMDSZ kongresszusáig nem sikerül elfogadtatni, úgy gondolom, létre kell hozni a kulturális autonómia ideiglenes tanácsát. Ennek létrehozásánál be lehet vonni a szakmai szervezetek és az egyházak képviselõit, hiszen csak közösen lehetséges azokat a nagy társadalomépítõ programokat megfogalmazni, amelyek újabb erõforrást jelenthetnek a modernizációs folyamatokban. Ebbe a struktúrába lehetne beilleszteni az RMDSZ jelenlegi ügyvezetõ elnökségének mûvelõdési és oktatási fõosztályait is. A kisebbségi törvény elfogadásáig az autonómiatanács pénzügyi forrását elsõsorban a Communitas Alapítvány biztosítaná. Törvény által biztosított hatáskörök nélkül ez a testület elsõsorban olyan kooperációs felületet jelentene, ahol a szakmai szervezetek, egyházak és az RMDSZ nem politikai ráció szerinti része újraköthetné azokat a szálakat, amelyeket a politika professzionalizálódása kiszorított az RMDSZ-bõl. A végrehajtás tekintetében a testület – addig, amíg a törvény hatásköröket nem biztosít – az RMDSZ jogszabályalkotó és adminisztrációs döntéseket befolyásolni tudó képességére támaszkodna. Úgy gondolom, hogy a tanács képes lenne újrafogalmazni az erdélyi társadalom kihívásaira adott válaszokat, és értékelvû szempontokat megfogalmazó programelemekkel frissítené fel a politika napi prioritásait. A testület jelentõsége vagy ellehetetlenülése elsõsorban az általa meghozott döntések minõségének függvénye kell hogy legyen. Fontos ugyanakkor a testület végrehajtó tisztségeinek szigorú politikamentessége. Ezek nem lehetnek „surranópályák” az RMDSZ különbözõ tisztségei irányába, mint ahogyan nem lehetnek az RMDSZ ellenzékének gyûjtõszervezetei sem.
Újra kellene gondolni az RMDSZ üzenetét is. Szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a társadalmi modernizáció, a fogyasztói társadalom kiépülése szükségszerû individualizációt is jelent. Fontos, hogy az RMDSZ az eddigi, fõleg a közösségi szempontok hangsúlyozására épülõ üzenetét kiegészítse egy olyannal, amelyik az egyénrõl és az egyén magyarként való boldogulásáról szól. Semmilyen formában nem szabad a kollektivitás és az egyén ismérveit, igényeit egymással szembefordítani, netán egymás ellen kijátszani. De ezek a szempontok már egy másik vita tárgyát képezik.