Căutare

Az RMDSZ kommunikációjával nagyjából a kormányzati szerepvállalás óta azaz 1996 november végétől vannak komoly gondok. Nem elsősorban az egységességgel, a koherenciával és a konvergenciával, hanem a retorika és a cselekvés kettészakadásával. 1998 októberében, midőn az SZKT visszavonta az 1998. szeptember 5-én az önálló állami magyar egyetem tárgykörében megfogalmazott ultimátumait s lemondott az Operatív Tanács javára a koalíciós kérdések eldöntéséről, az RMDSZ kommunikációja véglegesen ellentmondásba került a tényekkel, s e helyzet azóta csak súlyosbodott.

Az elmúlt tíz esztendőben a hivatalos program kulcskategóriájának, az autonómiának a viszonylatában értelemszerűen el kell különíteni a gyakorlati politika síkját és a retorika síkját. A gyakorlati politika alaptörvénye, hogy „erő felmutatása nélkül nem lehet politizálni”. (copyright by Csurka I.) Az RMDSZ a kormánykoalícióval, a paktumokkal, protokollumokkal az egyetlen komoly eszközt, amivel erőt tudhat felmutatni, tételesen a külpolitikai nyomásgyakorlást de facto feladta, így aztán nem csoda, hogy az autonómia irányában egy apró lépést sem haladt előre. A 2003-ban meghozott kongresszusi határozatok, különösképpen a belső választások kiváltása a részleges tisztújítással leszámolást jelentett az 1993-as programmal, melynek politikai filozófiai alapja az volt, hogy minden lépést meg kell tenni az autonómia érdekében, ami nem ütközik a román törvényekbe. Értsd: nemzeti önmegszámlálás, autonómia-statutumok, erdélyi magyar parlament. Tizenöt év alatt ezekben a létfontosságú ügyekben semmi nem történt. A kisebbségi törvénybe belekerült a kulturális autonómia fogalma, de olyanformán, hogy a törvény elfogadása esetén a magyar autonómia kulcsszerve nem rendelkezett volna semmiféle közjogi jogosítvánnyal. Amint homokból nem lesz kő akkor sem, ha sok van belőle, az apró-cseprő engedményekből sem lesz autonómia, mert ahhoz bizony áttörés, minőségi ugrás szükségeltetik. Az RMDSZ tévúton jár másfél évtizede.

A kommunikáció más kérdés.

Volt időszak, amikor még a frakció cselekvési prioritásait integráló belső használatra készült dokumentumot is bezúzták, annak dacára, hogy a képviselők fele aláírta, mert tartalmazta az autonómiát az x-edik helyen. 2004-ben ehhez képest már fennen hirdette a szövetség, hogy „autonómia és kettős állampolgárság”. Azóta eltelt négy év és a jelszó jelszó maradt. Most megint választás van, ismét hallani ezt-azt az autonómiáról. Az Országos Önkormányzati Konferencia nyilatkozata például tartalmaz egy utalást a különböző autonómiaformákra.

Ugyanakkor Székely Csaba Levente Galac megyei parlamenti képviselő azt nyilatkozta, hogy „a területi autonómia nem az RMDSZ vagy a Magyar Polgári Párt által felvállalt üzenet, hanem más pártok által gerjesztett téma, mely csalétkül szolgál, hogy választási tőkét kovácsoljanak.” Mi több, a Krónika tudósítása szerint a képviselő azt is kijelentette, hogy az RMDSZ soha nem követelte a területi autonómiát. Az ember azt hinné, hogy a pártmodell alapján fazonírozott RMDSZ-ben rend van, s alapvető kérdésekben ugyanazt mondja mindenki. Ehhez képest egy parlamenti képviselő mond olyat, amilyet eddig csak román politikusoktól hallottunk. Nekik specialitásuk, hogy letagadják a napot az égről, főleg autonómiaügyben. A legdurvább az volt, amikor Tusnádfürdőn Adrian Severin azt mondta ezres létszámú hallgatóság előtt, hogy sehol Európában nincs etnikai elvű területi autonómia. Nem kellene átvenni ezt a stílust. Mondom ezt még akkor is, ha az RMDSZ-szel 2003 óta nem tudok eszmei közösséget vállalni. Mondom azért is, mert néhányunknak tíz esztendőnk vagy annál több van ebben a szervezetben, melyet éppen mi térítettünk az autonómia útjára. Hogy a bukaresti hatalom neptuni lobbija erősebb volt nálunk, az igaz. Nekünk csak érveink voltak, eszméink és nemzeti elkötelezettségünk. Nekik pedig sajtójuk, gazdasági holdudvaruk és lehetőségük a pénz- és pozícióosztogatásra.

De mondom azért is, hogy a balkáni spirálon nem kellene elindulni lefelé, mert magyarként érzem magam találva. Szomorú, de való: az RMDSZ még mindig az a szervezet, melyre erdélyi magyarság nagy része megtévesztve vagy sem, de a voksát adja. Annyi tisztesség lehetne a parlamenti képviselőkben legalább, hogy ennyire evidens hazugságot ne forgalmazzanak a nyilvánosság előtt.