Căutare

        Közel egy hétnyi viták, kerek-asztalok, rangos koncertek után ért véget az idei tusványosi tábor. Minden eddigitől eltérően az idei rendezvény az erdélyi magyar–magyar párbeszéd első olyan fóruma volt, ahol az üres szócséplésen túl valamiféle közmegegyezés körvonalazódik a romániai magyarság legfontosabb törekvései körül. Az RMDSZ-en kívüli ellenzék keményebb magja szerint nem lehet kiegyezésről beszélni, az RMDSZ-ben megmaradt másként gondolkodók azonban nem látnak más kiutat, mint Markó Bélát és csapatát közös asztalhoz ültetni és valami módon közös gondolkodásra kényszeríteni az autonómia és az erdélyi magyar felsőoktatás, a Bolyai Egyetem megteremtése ügyében.

      Lényegében mindkét félnek igaza van. Az RMDSZ-ből távozott és ma már főleg a Magyar Polgári Szövetségben helyet kereső ellenzéki politikusok nehezen tudják megbocsátani Markó Béla csapatának azt a bánásmódot, amelyben az utóbbi években részük volt. Nem kevesen a romániai magyarság árulóinak tartják az RMDSZ csúcsvezetőségét, amely immár a harmadik kormányciklusban úgy paktál le a román politikával, hogy abból alig van konkrét haszna a magyar közösségnek. Mindeközben a magyarság autonómiatörekvése (legyen az a személyi elvű, kulturális autonómia vagy a területi autonómia) tapodtat sem halad előre. A képviselői mandátumok megosztásának kezdeti tervén túl ma már az MPSZ-ben és a hozzá közel álló civil képződményekben is többen örülnének annak, ha az RMDSZ csúfos vereséggel bukna a parlamentből, hogy a következő választási ciklusra valamiféle új erdélyi magyar szövetséget lehessen összekovácsolni.

      Az RMDSZ-ben lévő, néhány emberből álló ellenzék ennél árnyaltabban szemléli az erdélyi magyar–magyar viszonyt. A mostani tusványosi párbeszéd értelmi és gyakorlati kivitelezői, Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt szerint megkerülhetetlen a párbeszéd, a közös asztal mellett felépítendő, jövőbe mutató stratégiák. Minden bizonnyal abból indulnak ki, hogy az RMDSZ kormányzati részvételének csődje miatt (gyakorlatilag eldőlt a kisebbségi törvény sorsa, tehát a román többség nem szavazza meg) Markóék ma sokkal nyitottabbak a párbeszéd irányában, mint az elmúlt években. Ebben nyilván jó adag önös érdek is van, hiszen összefogás nélkül a néhány hónap múlva esedékes előrehozott választáson semmi esély parlamenti képviselet megteremtésére. Egy nehezen körvonalazódó, de végül mégis sikerrel kecsegtető kényszeregység sokkal több eredményt hozhatna a romániai magyarság számára, mint egy törvényhozási képviselet nélküli, sok apró táborra tagolódó és egymással veszekedő politikai elit. A mostani tábor érdeme, hogy ezt többé-kevésbé a romániai magyar politikum minden szegmentuma felismerte.
      A nagy kérdés, persze, a folytatásban van. Minden bizonnyal a jelentős fideszes segédlettel és ráhatással elért több közös romániai magyar csúcs (több sátorban is közös asztalnál ült az RMDSZ, az MPSZ, az SZNT és az EMNT képviselője) csak halovány kezdet, ha a mindenkori hatalmi pozícióban tetszelgő RMDSZ nem tesz további gesztusokat az általa mindvégig lekezelt és lenézett ellenzék felé. A mostani párbeszédnek egyféle előzménye volt a tavalyi Tusványos is, ahol a vérszegényen induló Markó–Tőkés beszélgetésnek nem lett folytatása. És nem Tőkés László hibájából, aki már eleve azt is fél sikernek tartotta volna, ha az RMDSZ által ellenőrzött romániai és magyarországi pénzcsapok, alapítványi támogatások megnyíltak volna az RMDSZ ellenzékének az intézményei előtt is. Jól tudjuk, hogy ez nem történt meg. A Markóék által ellenőrzött Communitas pénzekből, illetve a befolyásuk alatt álló magyarországi alapítványi támogatásokból semmi nem jutott a Magyar Polgári Szövetségnek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak, a Székely Nemzeti Tanácsnak, vagy a nemzeti értékrendet szolgáló Erdélyi Naplónak. Markóék az utóbbi években hallani sem akartak a támogatási rendszer megreformálásáról, illetve olyan rendszer kialakításáról, amely ideológiamentes elbírálást biztosíthatna a beérkező pályázatok számára.
      Az újrainduló párbeszéd feltételeiként Tőkés László ezeket is szóvá tette tusványosi vitáján Markóval. Érdekes módon, eddigi álláspontjától eltérően Markó Béla sokkal fogékonyabb volt a kritikákra, szavaiból akár egyféle kiegyezésre is számítani lehetne. Nyilvánvaló, hogy az RMDSZ rájött: a román hatalommal folytatott kollaboráció eddigi formája zsákutca, hiszen a román politikusok nem szokták megtartani a szavukat. Rendszerint más politikusok sem, de a románok kiváltképpen. A kisebbségi törvénnyel elkövetett hercehurca jól jelzi, hogy a román politikai elit semmiféle önrendelkezést nem akar nyújtani a romániai magyarságnak, ezzel ma már Markó Béla is tisztában van. És ezzel a felismerésével kutyaszorítóba került, hiszen a harmadik kormányciklus derekán továbbra is ott áll az általa vezetett magyar párt, ahol a part szakad. Lehet, hogy van benne annyi józan felismerés, hogy a 24. órában végre hátat fordít a román kormánykoalíciónak, és a kiszorult vagy elüldözött ellenzékkel összefogva más irányt szab az RMDSZ szekerének. Ezt ma még nehéz megjósolni, az viszont tény: ettől a lépésétől függ az RMDSZ és a romániai magyarság autonómiatörekvésének sikere. Az MPSZ, az SZNT és az EMNT törekvése összefogás, erdélyi magyar kiegyezés nélkül éppúgy esélytelen, mint az RMDSZ eddigi külön bejáratú autonómiapolitizálása a román hatalmi centrumokban.
      Az idei tusványosi táborban végre elkezdődött valami. Ha az őszi országjelentés előtt megvalósul a beharangozott közös brüsszeli út, ahol az RMDSZ küldötte is képviseltetné magát a romániai magyarság jogfosztottságáról rendezendő tárgyalásokon, a mostani tábor egyik célkitűzése már megvalósult. Talán a román hatalom is sejt valamit, mert minden eddiginél keményebb volt a rendőri ellenőrzés, a szirénázó autók felvonulása Tusnádon.