Căutare

Vegyük például az RMDSZ (és más nemzetiségű tömörülések) által kidolgozott kisebbségi törvénytervezet körüli huzavona legújabb fejleményeit. Adott a kormánykoalíció, két nagy és két kisebb formáció laza, egyre lazább, már-már szétlazuló kormányzási paktuma. Az egyik kisebb kormánytényező – esetünkben az RMDSZ – elkészített egy jogszabályjavaslatot, többek között saját tagsága üdvére és védelmére. Miután nem kis késedelemmel, jól-rosszul az érintett nyilvánosságot is bevonta az előkészítésbe, és sokak elvárásait alulmúlva véglegesítette a maga változatát, azt további átgyúrás végett a koalíciós partnerek elé terjesztette, majd újabb „finomítások”, egyoldalú engedmények után a három koalíciós partner is áldását adta a tervezetre. Az RMDSZ immár kormányjavaslatként terjeszthette azt a parlament két háza elé.
Nem áll szándékomban olvasóinkat untatni annak felidézésével, hogy mi történt ezután a parlamentben: mintha a kormánypártok honatyáinak egy része titkos ad hoc koalíciót kötött volna egyszeri (?) alkalomra az ellenzékkel, saját kormánybeli szövetségese, az RMDSZ ellenében.
Mint a napokban kiderült, legújabban a Demokrata Párt jeleskedik abban, hogy útját állja a kormányszinten immár általa is elfogadott, tehát a saját javaslatának is tekinthető törvénytervezetnek. A demokraták parlamenti frakciója valamikor megbízta Valeriu Tabără képviselőt, hogy úgymond, készítsen jelentést az RMDSZ tervezetéről. Akár amiatt is akadékoskodhatnánk, hogy mi a fenének kell „jelentést” készíttetniük egy általuk már az elsőtől az utolsó betűjéig ismert, a pártjuk miniszterei által is elfogadott szövegjavaslatról. De nem tesszük, elvégre minden parlamenti csoportnak szíve joga ragaszkodni az „alapos” munkához. Csakhogy az a tény, hogy éppen a Funar-utód Tabărának, a szélsőségesen nacionalista Román Nemzeti Egységpárt demokratává szelídült egykori elnökének szakértelmét vették igénybe a kisebbségi törvény véleményezése érdekében, előre vetíti, hogy éppen a javaslat elvetése végett kapta a megbízatást.
A demokraták nagyon is tisztában voltak azzal, hogy mi lesz az eredménye a Tabără-féle jelentésnek, azzal is, hogy Tabără kimondja azt, amit más, européerebb kollégájának nem illene kiejtenie a száján: a DP-nek nem szabad megszavaznia a tervezetet! Az már csak színezi a dolgot, hogy Tabără olvasatában fennáll Románia autonóm területi egységekre való felosztásának a veszélye, az is, hogy bekövetkezhet a teljes körű kisebbségi nyelvhasználat pokolbéli állapota, mely hátrányos megkülönböztetésben részesítené az államapparátus hivatalnokait: arra kényszerítené őket, hogy nyelvtudásukat gyarapítsák. Tabără nem utolsósorban azért kongatta meg a vészharangokat, mert rádöbbent, a törvény aláásná az egységes nemzetállam eszményi státusát, s rágondolni is szörnyű, nemhogy kimondani: elvezetne a kisebbségek társnemzetekké emelkedéséhez, a kulturális autonómia pedig végveszedelembe sodorná az országot.
Nincs min csodálkoznunk. Szörnyülködnünk, felháborodnunk sem érdemes. Megállapíthatjuk a drámaköltőt parafrazálva: csak azt adhatják, mi lényegük. Legfeljebb az okozhatna nem kis meglepetést, ha végre tiszteletben tartanák az „aki a-t mond, mondjon b-t is” politikán kívüli imperatívusát, ha a politikai ígéretek betartása általános gyakorlattá válna Romániában. A szavahihetőség hiányának következményeit legfeljebb az enyhítheti némiképp, hogy a kedves szereplők – pártállásuktól, színezetüktől függetlenül – politikai fenyegetéseiket sem szokták igazán betartani…
Az egészben az a legszomorúbb, hogy fogcsikorgatva szerzett, imilyen-amolyan kicsikarásaink mindinkább fogyatkozó, kicsi akarásokkal párosulnak. Nem a „mindent akarásunkkal összeadott semmi engedmény” kerül együtt a számlálóba, nem azok summáját kettővel elosztva születik a felényi, középarányos kompromiszszum. Nem, nem mindent, hanem már indulásból keveset akarunk, hiszen úgysem adják meg a „sokat”, hiszen ha „sokat” kérünk, esetleg szóba sem állnak velünk, s mi magunk eleve kudarcra ítéljük a törekvéseinket. A kevés plusz a semmi osztva kettővel, az annyi mint nagyon kevés. Aritmetikusaink talán már észre sem veszik, hogy esetleg a kevesünk mellé a „számlálóba” akár több semmi is kerülhet. A kevés és a sok semmi középarányosa pedig már szinte a nullával egyenlő.