Căutare

Újabb nagyinterjú, parlamenti dolgozószobájában a magyar miniszterelnökkel, Ellentétek vonzásában címmel. „Fecseg a felszín és nem csinál semmit a mély” – szólt az egyik jellegzetes gyurcsányi bonmot. A miniszterelnök többek közt azt hiányolta, hogy december 5. után a Fidesz miért nem nyújtott be az Országházban törvénykezdeményezést a kettős állampolgárság ügyében. Miért is nem?
Január vége felé látszólagos bulvártéma, nem minden politikai kapcsolódás nélkül: Szökésben a szexguru, avagy Gabriel Bivolaru története, meg a pornófilmben nagyot alakító román bírónőé. A szektabotrány fejleményei később is témával szolgáltak a sajtónak, a történet igazából mindmáig lezáratlan.
A szóbőség zavara címmel ismét elsők között tematizáltunk: körkép az egyre élesedő romániai telefonpiaci versenyről. Illetékes azt nyilatkozza: zömében a rosszul fizetők mondtak búcsút a Romtelecomnak, s mentek át a versenytársakhoz. Az állami cégnél nyugodtnak mutatkoznak, azóta már nem is állami…
Más-más olvasat. Február második felétől mondhatni napi, esetünkben heti témává vált az elnök sajátos politikai stílusa. Idézet egy vezércikkből: „Külön minisztériumot kellene létesíteni, amely Basescu badarságainak tisztázásával foglalkozna”. Pedig akkoriban még nem is cigányozott, nem is buzizott, nem is örményezett.
Fontos pillanatokban továbbra is jelen volt a Riport, Együtt a szenvedéssel címmel Lokodi Imre tudósított Budapestről a Sorstalanság díszbemutatójáról. A filmvetítésre érkező notabilitások közül Göncz Árpád korábbi államfőt kérdezte várakozásairól: „A szövegnek a fejekben más-más olvasata van, meglátjuk, mennyire közelít Koltai Lajos az én elképzelésemhez, és mennyire közelítek én Koltaihoz. Izgalmas lesz, azt hiszem” – fogalmazott Árpi bácsi.
Nagy, országos dolgok mellett említett vásárhelyi kollégánk a helyi érdekességekről sem feledkezett meg, belelapozva például egy nevezetes kávézó virtuális emlékkönyvébe. A Tutun népe című anyagból többek közt azt is megtudhattuk, hogy igazából ez volt „az ország első kommunistamentes övezete”.
Március idusán megemlékezések mellett első ízben volt aranyalma-szüret, emlékezetes est Dávid Ibolyával, Tempfli Józseffel, Markó Bélával és a többi díjazottal.
Egy héttel később emlékezés egy már-már történelmi távlatú történésre, tizenöt éve volt már Vásárhely fekete márciusa. Buta kérdésünkre – megérte-e? – Káli Király István író fogalmazott meg okos választ: „Megérte-e? Kinek? Ki volt az, aki kiváltotta? Milyen célból? Ki foglalkozott azzal, hogy felderítse? Kinek érdeke felderíteni? Kinek nem? Ki tudja azt, hogy miért lenne fontos felderíteni? Hányan vagyunk, akiket megviselt az a történés, és hányunkat nem? Furcsa kérdések, de azt hiszem, anélkül, hogy ezeket megválaszolnánk, nem is érdemes egyetlen pillanatig sem beszélni róla.”

Kis lépések, nagy lépések. Újra a jelenben, egészen másfajta kérdésekre próbált választ adni a tavaszra elkészült kisebbségi törvénytervezet. Többletjogok keretben című anyagunkban a jogszabály két szülőatyja, Márton Árpád és Varga Attila nyilatkozott. És azóta tette ugyanezt hányszor és hányszor: „Azt mondják, várjuk meg, ameddig még többet adnak. Ez a kis lépések és a nagy lépések közötti különbség. Mi tisztességgel azt mondtuk, hogy építkezni akarunk, és ennek az első lépcsőfoka ez a törvény.” Azóta is ott állingálunk a lépcsőn.
Április eleje: az év vesztesége: búcsú II: János Pál pápától, a címlap szerint a szeretet diplomatájától. A Riport összefoglalója Várszegi Asztrik pannonhalmi főapátot idézi: „A derű volt a testamentuma.”
Kedvezőbb fejlemény Strasbourgban, a mi szerencsés 13-unk, hiszen éppen április 13-án bólintott rá az Európai Parlament Románia és Bulgária uniós csatlakozására. Persze nagy az óvatosság, különösen a néppártiak körében, ezért a halasztás sem kizárt. Ezzel kapcsolatban nyilatkozta Csutak István akkori államtitkár: „A kezünkben vannak az eszközök arra, hogy megakadályozzuk a halasztást.” A ritka sikerek egyike valóban ez volt, uniós politikai akarat ide vagy oda.
Közben folytatódnak a Tariceanu-kormányt, az elsőt, illetve magát a kormányfőt tisztségében tartó árvizek, évtizedek óta nem pusztított annyit és annyifelé az országban a víz, mint abban az esztendőben. Maros megyében még jóformán számba se vették a károkat, amikor következett a Bánság, ahol a máskor szelíd Temes és a Béga árasztott el több ezernyi hektárt, a településeket sem kímélve. Idézet helyszíni riportunkból, Pataki Zoltán kiváló anyagának bevezetőjéből: „Ott is pusztít az ár, ahol a legöregebbek sem emlékeznek ilyen áradásokra. Ott is pusztít az ár, ahol a közelben nincs is medrét elhagyni tudó folyó.” Mint kiderült, nem sokkal korábban ünnepelték meg a román–szerb vízügyi együttműködés jeles évfordulóját, csak a veszélyhelyzetről mulasztották el értesíteni egymást.
Árvíz után fontosnak tűnő esemény a román fővárosban, itt ülésezett a FUEV, mit ülésezett, kongresszusát tartotta a kisebbségi közösségek közös európai szervezete.

Akkor és most. Terjedelmesen lelkesedtünk, üdvözlet a kisebbségi törvénynek, amit, mint interjúnkból kiderült, a FUEV svájci elnöke nem is ismert. Mondott azért érdekeset is: „Ha a közösséget kisebbségként határozzuk meg, a menynyiségi elv kerül előtérbe, holott nem mennyiségi, hanem minőségi kérdésről van szó.” Persze, ettől még a FUEV nem lesz kevésbé súlytalan.
Interjút adott lapunknak a kongresszus után egy sokkal fontosabb európai politikus, Wilfried Martens, az Európai Néppárt akkori (s mostani) elnöke: „Méltányoljuk az erőfeszítéseket, amelyeket az RMDSZ azért tett, hogy kormánypárt legyen, és azt is, ahogyan a programjáért küzdött a kabinet megalakulásakor.” Ebbéli gondolatait akár mostanában is megoszthatta volna, mondjuk, a Néppárt magyar alelnökével.
Váradon közben jeles vendéggel beszélgetünk az estje utáni vacsoránál: Faludy György költő erdélyi körútján időzött körünkben is. „Nem hittem semmiféle ideológiákban. Ezért utáltak sokan. És ezért szerettek néhányan” – szól bölcsessége.
Lassan eltelt közben az első fél év, ám a nyár sem unalmas a politikában, különösen Magyarországon nem, ahol Mádl Ferenc helyére nem mindennapi körülmények között választott az Országgyűlés új köztársasági elnököt. A győztesről, Sólyom Lászlóról, illetve várható későbbi magatartásáról Pomogáts Béla bocsátkozik jóslatba publicisztikájában: „Előreláthatólag nem lesz egyetlen politikai erőnek a kijáró embere, és minden párttal szemben hitelesen fogja érvényesíteni a törvényesség betűjét és szellemét.” Kíváncsi vagyok, vajon mit mondana ma, közel két és fél év múltán ugyanerről?