Căutare Numele cotidianului: Új Magyar Szó Megépült tehát Nagybányán a romák lakta szociális tömbházlakásokat elkerítõ fal. A polgármester büszkén nyilatkozta róla a sajtónak, hogy rövidesen lefestik és turisztikai látványossággá alakítják. Igazi mûködõ gettót ma már nagyon keveset találni a világon, nemhogy Európában, ezért a városatya ötlete nem kizárt, hogy felkelti a Regionális Fejlesztés és Idegenforgalmi Minisztérium érdeklõdését, amelyik nyugati turistáknak és norvég merénylõknek megszervezi az Auschwitz – Gyöngyöspata – Nagybánya körutazást, természetesen közpénzen és a CFR másodosztályú vagonjaiban, amelyeknek komfortja nem sokban különbözik a haláltáborokba induló vonatokétól, így a nagyérdemûnek korhû élményekben lenne része. Azoknak a látogatóknak, akiknek az adrenalinszintjük megtartása még ennél is magasabb szabványú szolgáltatásokat igényel, felár ellenében Jobbikos vonatkísérõket is biztosítanának. Ökörködhetnék még tovább is, de azt hiszem, ezt sem a téma, sem pedig az eset emberjogi vonatkozásai nem indokolják. A nagybányai történet ugyanis nem az elsõ kísérlet a roma közösség gettósítására. Néhány évvel ezelõtt Gheorghe ªtefan Piatra Neamþi-i, majd Radu Mazãre konstancai polgármesterek is hasonló „megoldáson” törték a fejüket. Miközben a magyar uniós elnökség egyik legnagyobb fegyverténye az Európai Roma Stratégia elfogadása volt, Romániában és Magyarországon is tapasztalható, hogy a gyakorlat homlokegyenest az ellenkezõje a nagy európai többséggel elfogadott dokumentumnak, amely – egyebek mellett – a megkülönböztetés tiltását és a „lakhatás, beleértve az egészséges környezetet és a megfelelõ infrastruktúra” jogát is statuálja. Az elmúlt évekre a roma integráció problémájának a szõnyeg alá söprése volt a jellemzõ. Ha a romák megnevezésérõl (pontosabban a hivatalos lecigányozásáról) idõnként fellángolt a parlamenti vita vagy egy csûr Csíkszentkirályon, akkor a média pörgette néhány napig a kérdést, aztán az visszasüllyedt a közélet bûnös közönyébe. A mindenkori kormányok – miután belátták, hogy a kérdés pénzt, mégpedig sok pénzt igényel – megelégedtek látszatintézkedésekkel. Európai alapokból megtömték néhány általuk preferált roma civil szervezet zsebét, amelyek rendeztek néhány konferenciát, szimpoziont és állófogadást – és minden maradt a régiben. A helyzetért a kormányok mellett a roma közösség elitje is felelõs. Nagy részük igen hamar idomult a hatalmi érdekekhez. Képtelenségük arra, hogy egyetlen vagy bár néhány erõs szervezetbe tömörülve hatékonyabban képviseljék közösségük érdekeit, odavezetett, hogy manipulálhatóvá váltak és beleolvadtak a pártpolitikai csatározásokba. A gazdasági válság csak tetézte a gondokat. A szociális gondoskodás csökkenése egyenlõtlenül érintette a társadalmat, mert a segélyek kedvezményezettjei nagyobb arányban tartoztak a roma közösséghez (ami épp esélyegyenlõtlenségük következménye, éppen ezért nem legitimálhatja a kirekesztésükre tett kísérleteket). Az elszegényedés viszont nemcsak a roma közösséget érintette. A nem roma szegények egyre inkább zokon vették, hogy a csökkenõ szociális alapokon osztozni kényszerülnek a romákkal. Ez a helyzet pedig tágítja a kisebbségellenességre, szélsõségességre „szakosodott” politikai erõk mozgásterét. A feszültségterhes társadalmi helyzetet csak rontja a közelgõ választási kampány. A jövõ évi helyhatósági és (ha lesznek) parlamenti választások kimenetelét az döntheti el, hogy melyik politikai erõ tudja saját táborába csatlakoztatni a szélsõségesek – növekvõ – választói bázisát. Amint látni, sem a Szociál Liberális Szövetség – amelynek a színeiben Cãtãlin Cherecheº két és fél hónappal ezelõtt polgármesteri tisztséget nyert –, sem pedig az RMDSZ-t etnikai zsarolással vádoló Traian Bãsescu nem finnyás. A kisebbségellenesség viszont olyan fegyver, amelyet egy nemzeti kisebbség nem alkalmazhat anélkül, hogy újabb téglákat ne építene be a szegregáció falába. Jó lenne, ha ezt a körülményt figyelembe vennék az alsórákosi elöljárók éppúgy mint a néha meggondolatlanul nyilatkozgató székelyföldi magyar politikusok is. |
Centrul de Documentare ISPMN a iniţiat un proiect de monitorizare a presei pe tematica reprezentării minorităţilor naţionale. În cadrul proiectului sunt monitorizate versiunile online ale mai multor cotidiane naţionale, atât în limba română cât şi în limba maghiară. În munca de colectare a materialelor beneficiem de aportul unui grup de studenţi ai Universităţii Babeş-Bolyai, Facultatea de Sociologie şi Asistenţă Socială, fapt ce ne oferă posibilitatea unei dezvoltări continue a bazei noastre de date. Proiectul de monitorizare a presei doreşte să ofere celor interesaţi, posibilitatea de utilizare a acestei baze de date în viitoare analize. |