Căutare

Articolul:

A háttérben olykor riasztóan felmagaslott a kollektív felelősségrevonás, kollektív bűnösség árnya is.

Aki végigkövette a hazai tévéadásokban az elmúlt hét olasz–román kapcsolatainak alakulását, gyakorlatilag két következtetést tudott levonni. A csinos bemondónők és riporterlányok itthon és Rómában egyaránt arról csicseregtek, hogy Giovanna gyilkosa romániai cigány ugyan, de minő méltánytalanság a romákat az Olaszországban becsületesen dolgozó romániaiakkal összemosni.

A tévémeghívottak, újságírók, szakértők, politikusok viszont megpróbálták az állampolgári és emberi jogok általános viszonyrendszerébe helyezni a kérdést, illetve a médiát, és az olaszországi politikai választási harcot hibáztatni azért, hogy a napi több mint húsz félszigetországi gyilkosságból éppen ez kapott ekkora hangsúlyt.

Közben többször is előtérbe került az egyéni tettek néptől-nemzettől-nemzetiségtől független felelőssége, ám a háttérben olykor riasztóan felmagaslott a világtörténelemben oly leírhatatlan fájdalmakat okozó kollektív felelősségrevonás, kollektív bűnösség árnya is.

Szó esett még az emigránsokat kibocsátó ország szűrőszerepéről, különböző személykövető technikai eljárásokról, diplomáciai balfogásokról, az olasz gazdasági állapotokról és a Romániában vállalkozó olaszokról, sok más olyan kísérő témáról, amely alkalmas arra, hogy erősítse az állandóan hír- és témaéhes médiában az öngerjesztő hatást, amikor már nem annyira a hír a fontos, mint a vetélkedés: ha egyik csatorna beszél róla, akkor a társaknak legalább kétszer annyi ideig és háromszor olyan hangosan kell harsogni.

Ez mindeddig a közönség úgymond hiteles tájékoztatása jegyében zúdult ránk, csupán egyvalamivel maradtak adósok valamennyien: magának az európai cigánykérdésnek az áttekintésével a maga történetiségében, a maga teljességében, a megoldásra irányuló törekvésekről, azok részleges eredményeiről és olykor teljes csődjéről.

(Meg lehetett volna említeni például, hogy a Năstase-kormányzat idején olyan, úgymond átfogó romániai roma felzárkóztatási stratégiát dolgozott ki az országvezetés, amelyben bizonyos cselekvéssorozatok számára szigorú határidőket szögeztek le, és amelyről azóta egyetlen szó sem esik, jól igazolva, hogy mit jelent nem először és nem is utoljára csupán a felszínen mozgó, csupán a valóságot álcázó politikai pótcselekvés.)

A cigány társadalom és a különböző országok cigánypolitikai kérdéseivel foglalkozó szakemberek jól tudják, hogy ebben a kérdéskörben egyik legfontosabb munka Sir Angus Fraser angol társadalomkutatónak az 1990-es években angolul többször is megjelent és számos európai nyelvre lefordított, átfogó történeti, nyelvészeti, antropológiai ismereteken alapuló összefoglaló munkája, amelynek egyszerűen az a címe: The Gypsies.

„Több mint kilenc évszázad telt el azóta, hogy a cigányok váratlanul megjelentek Európában: ugyanennyi ideje próbálják az európai népek – sikertelenül – eltéríteni őket sajátos, az európai hagyományoktól nagyon különböző életmódjuktól (...), ám ma még időszerűbb, hogy az előítéletek és a tudatlanság ellen ismeretekkel küzdjünk“ – írja Fraser, majd hozzátesz egyetlen olyan kérdést, amelyen mindenekelőtt és mindenek- fölött érdemes elgondolkodni: hogyan lehetséges az, hogy sanyarú életmódban, szétszóratásban, kisebbségi létben, mérvadó közös nyelv, hitüket és erkölcsi normáikat összefoglaló írott szövegek nélkül, papok és értelmiség, etnikai hagyományok megőrzésére kialakított testületek, saját ország nélkül, a különböző csoportokat összekötő szálak gyengülése és alkalomszerűsége, minden asszimilációs és integrációs törekvés ellenére a cigányság mégis megőrizte kívülállóságát és fennmaradását?

Ha elolvassuk ezt a könyvet, amely végigtekint nem csupán a történelmi múlton, hanem valamennyi európai ország cigányságkezelő törekvésein mind a mai napig, akkor tévén innen és tévén túl kevésbé szórunk majd szét olyan kézenfekvőnek tűnő igazságokat, amelyek nem működnek, és rájövünk: az egész jóval több a részek összegénél. És talán az is eszünkbe jut: a hétköznapokban, több megértéssel, legalább a hozzánk közeli részeken próbáljunk segíteni, mert arra megvannak az egyéni vagy önkormányzati eszközeink.