Căutare

Etikátlan dolog lenne azt állítanom, hogy az MPP valamint az RMDSZ közötti tárgyalások zátonyra futását szomorúsággal fogadtam. De még rezignációt sem mondhatok, mert a valós helyzetet a megkönnyebbülés írja le a legpontosabban. Az RMDSZ megalázó, elfogadhatatlan és saját korábbi vállalásaival ellentétes ajánlata világosan és egyértelműen azt célozta, hogy feltöröljék a padlót az MPP-sekkel, megegyezés ne szülessen s mind-eközben azt a látszatot keltsék, hogy a megegyezés elmaradásáért a másik fél a felelős. Parlamenti helyek tekintetében kevesebbet ajánlottak annál, mint amit a tusnádi elvi nyilatkozatban rögzítettek, az MPP-s bejutottak felett politikai kontrollt akartak gyakorolni, de még a jelöltállításba is beleszóltak volna. Az MPP lépéskényszerben volt. Az RMDSZ kommunikátorai most szokásuk szerint a másik félre mutogatnak és a történelemben nem először egész egyszerűen szembehazudják a közvéleményt.

Vélhető, hogy ha Szász Jenőék nem vágnak bele az alkudozásba egyedül, hanem elfogadják Tőkés László ajánlatát a háromoldalú EMNT–RMDSZ–MPP tárgyalástechnikára vonatkozóan, más eredmény születhetett volna. Az RMDSZ nem tart az MPP-től, annak az önkormányzati választásokon elért várakozásokon aluli eredménye miatt, a szövetségből lett versenypárt dölyfösen magabiztos, hiszen az alternatív küszöböt szinte bizonyosan teljesíteni fogja az MPP-vel vagy nélküle. Az RMDSZ kizárólag Tőkés Lászlótól tart, aki egymaga elvitte az EP választásokon a szavazatok közel negyven százalékát. Holott ha a Magyar Polgári Párt a sarkára áll és minden körzetben jelöltet indít, bizony okozhat fejfájást és kellemetlen meglepetést riválisának.

Nehezen hihető, hogy Szász Jenőék számítottak volna az RMDSZ ezen sakkhúzására. Nem valószínű, hogy két lépéssel előregondolkodva szándékosan lavírozták magukat abba a helyzetbe, amikor nyugodt lélekkel mondhatják: ők megpróbáltak megegyezni. Ha felidézzük a bihari vezetők, Csúzi István és Sárközi Zoltán alapszabályzattal ellentétes kizárást s a szervezet elnökének Markót megszégyenítő kommunikációs hadjáratát a kizártak ellen (Szász Jenő mantraszerűen ismételgette azt az alaptalan és képtelen rágalmat, hogy a kizártak „RMDSZ-platformot akartak csinálni az RMDSZ-ből”), s a mögötteseket keressük, elég evidensnek tűnik, hogy a lépés mögött a szövetséges helyett riválisnak tekintett Szilágyi Zsolt párton belüli gyengítésének szándéka húzódott meg. Mint ahogy most is egy rosszul felfogott presztízsjátékot láthattunk, melynek tétje az lehetett az MPP elnök számára, hogy ki jeleníti meg a nemzeti oldalt az RMDSZ-szel szemben. A végeredmény ezúttal nemzetpolitikai szempontból tulajdonképpen jónak is nevezhető, hisz nem veszett el az MPP erkölcsi hitele az RMDSZ-szel kötött szövetség által, az viszont nem túl reménykeltő a jövőre nézve, hogy az erdélyi magyar nemzeti oldalt megjelenítő versenypárt elnöke az RMDSZ-szel folytatott tárgyalásokon megjelenített erő optimizálása helyett saját személyét tartja fontosnak előtérbe tolni.

Az MPP önépítkezésének szempontjából egy tisztségválasztó kong-resszus megszervezése és a választásokra való felkészülés mielőbbi megkezdése lenne a legfontosabb és legsürgősebb feladat. A kép már kitisztult, az eleve kétes hasznosságú magyar–magyar megegyezés elmaradásáért egyértelműen az RMDSZ okolható, stratégiai hiba lenne az időt tovább vesztegetni.