Căutare

Növekvő szomorúsággal olvasom az RMDSZ különböző rendű és rangú vezetőinek felelősségáthárító nyilatkozatait a magyar választási összefogás újabb kudarcáról. Jól láthatóan előre megírt forgatókönyv szerint zajlik az a kommunikációs hadgyakorlat, amelynek célja egyrészt elfedni a képviseleti monopólium továbbéltetését célzó praktikákat, másrészt hitelteleníteni ezen monopólium ellen jogosan – választásokon nyert legitimitás birtokában – fellépő személyeket és politikai szerveződéseket.

 

 

Az RMDSZ-propaganda alaptétele: Tőkés László és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elutasította az RMDSZ előnyös ajánlatát, mert kevesellte a 2 (értsd két) biztos befutó helyet, pedig elviekben már megegyezés született, lásd a csatolt, aláírásra kész dokumentumtervezeteket.

Még a politika dolgai iránt alig érdeklődőben is gyanút kelhet, hogy csak ekkorára méretezi az RMDSZ Állandó Tanácsa a pártvezetőség hivatalos álláspontjától eltérő „máskéntgondolkodás” arányát a „magyar összefogás” jegyében összeálló parlamenti frakcióban. De a megegyezési szándék őszintétlensége és komolytalansága így utólag még világosabbá válik az idevágó történések összeillesztése után. Nem csoda, hogy az RMDSZ-propaganda kommunikációs füstbombák mögé próbálja elrejteni ezeket.

A továbbiakban kísérletet teszek ezen tények és történések vázlatos ismertetésére, a közvélemény hiteles tájékoztatása érdekében:

Ismeretes, hogy a nyár elején Tőkés László, az EMNT elnökeként tárgyalásokat javasolt az erdélyi magyar pártpolitikai szereplők között egy méltányos választási együttműködés és ennek eredményeképpen kiegyensúlyozott, a közösségi akaratot leginkább tükröző parlamenti képviselet kialakítása érdekében.

A kezdeményezésre a magyar pártok pozitív nyilatkozatokkal reagáltak, a választási koalíció létrehozásában azonban – a választási törvény erre vonatkozó előírásainak eltérő értelmezései miatt – vita alakult ki a felek között.

Az RMDSZ vezetői a Bálványosi Találkozón konkrét – „belső koalíciónak” nevezett – együttműködési ajánlatot fogalmaztak meg, és mintegy erkölcsi garanciaként az addig közvetítői szerepet betöltő EMNT közvetlen részvételét kérték a körvonalazódó választási együttműködésben.

Miután az EMNT, a méltányos megegyezést nemzeti imperatívusznak nevezve, hajlandónak mutatkozott „harmadik félként” részt venni a további tárgyalásokon, az RMDSZ elnöke meggondolta magát és a tárgyalásokat kizárólag az MPP küldöttségével kívánta folytatni. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ehhez az MPP elnöke jó partnernek bizonyult, hiszen a megegyezés ajtaját megnyitottnak látva, ő sem tartott igényt Tőkés László és az EMNT további jelenlétére a tárgyalásokon.

Az RMDSZ és az MPP közötti tárgyalások megegyezés nélkül zárultak. Az RMDSZ által szabott megalázó feltételekből világosan kikövetkeztethető a megegyezési szándék őszintétlensége.

A pártok közötti tárgyalás borítékolható eredménytelensége után az EMNT, a méltányos megegyezés iránti erős közakarat tudatában, nem nyugodott bele a kudarcba és tovább kereste a kiutat a megegyezésképtelen állapotból. Reményt adott erre az RMDSZ elnökének – később hamisnak bizonyult – nyilatkozata az EMNT képviselőivel „csupán” félbeszakadt tárgyalások esetleges újrakezdéséről.

Egy Tőkés László és Markó Béla közötti telefonbeszélgetés után jelen sorok írója mandátumot kapott az EMNT elnökétől előkészítő háttérbeszélgetések folytatására az RMDSZ vezetőivel, továbbá a múlt évi EP-választások alkalmából összeállt és Tőkés László független jelöltségét támogató „hatok” képviselőivel, annak felmérése végett, hogy kialakítható-e egy esetleges széles alapokon nyugvó, a pártpolitikai logikát meghaladó összefogás kerete. Az összefogás részünkről nem titkolt célja mozgósítani és motiválni a politika dolgai iránt növekvő érdektelenséget mutató magyar közösség tagjait egy többleterejét sokszínűségéből és kiegyensúlyozottságából merítő hatékony parlamenti jelenlét érdekében, amely elsősorban minőségében új fejezetet jelentene a közösségi autonómia-törekvések érvényesítésében.

Ezen mandátum birtokában az elmúlt hetekben egyedül, illetve Szilágyi Zsolt alelnök-társammal együtt, személyesen vagy telefonon, megbeszéléseket folytattunk mind a „Hatok”, mind az RMDSZ vezetőivel, közöttük Markó Béla szövetségi, illetve Kelemen Hunor ügyvezető elnökökkel.

A kezdetben biztatónak látszó beszélgetések alapján, az EMNT szándékait tartalmazó két – az elvek és a lehetőségek közötti keskeny ösvényen egyensúlyozó – dokumentumjavaslat született, amelyet ezúton mellékletben hozunk nyilvánosságra. Az első szinte szó szerint követi a múlt évi tárgyalások alapján született és végül alá nem írt megállapodást az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum létrehozásáról, a másik pedig, a beszélgetések nyomvonalán haladva, a tervezett választási és parlamenti együttműködésről szól. A részletek iránt érdeklődők ezáltal összehasonlíthatják az RMDSZ vezetői által közölt szövegekkel, amelyekben – állításaikkal ellentétben – nem alakult, mert érdemi tárgyalás hiányában nem is alakulhatott ki egyetértés.

Ezt egészítette volna ki egy esetleges csúcstalálkozón kialakított melléklet a választókerületek elosztásáról, továbbá a dokumentumokba ugyan nem foglalt, de a leendő együttműködés próbáját jelentő néhány konkrét – bizalomerősítő – közös cselekvés:

– Az RMDSZ aktív részvétele a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács munkájában, kiemelten abban a reprezentatív delegációban, amely Tőkés László kezdeményezésére októberben az Európai Parlament és Bizottság előtt hivatott megjeleníteni a Kárpát-medence kisebbségi magyar közösségeinek autonómiatörekvéseit.

– Azonnali lépések a Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációs törvényének elfogadása és a Sapientia–EMTE akkreditációs folyamatának felgyorsítása érdekében.

– Együttműködés a BKB által elindított, az állami magyar egyetem létrehozását célzó állampolgári kezdeményezés támogatásában.

A beszélgetésekből azonban számunkra, több kétségtelen pozitívum mellett, az alábbiak váltak nyilvánvalóvá, ahogyan minderre az általunk eredetileg javasolt és az RMDSZ által a „leleplezés szándékával” terjesztett szövegtervezetek összehasonlítása után bárki ráérezhet:

– Az RMDSZ vezetői nem hajlandók tárgyalni arról az erdélyi magyar politikai rendszerváltást célzó csomagról, amelyet az EMNT – a „Hatok” támogatásával – a tavaly felvetett, különösen nem annak a belső demokráciát és a civil társadalmat érintő részéről, amely a közpénzeket elosztó rendszerek reformjára vonatkozik, a közszolgálatiság, a szakmaiság és az átláthatóság szempontjai szerint (jelen szöveg tartalma és stílusa nem teszi lehetővé, hogy visszaadjam azokat a keresetlen mondatokat, amelyek egyes RMDSZ-vezetők szájából minderről elhangzottak).

– Az RMDSZ vezetői, miután megértették, hogy az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum létrehozása bármilyen tárgyalás elsődleges feltétele az EMNT részéről, egy olyan mesebeli „van is, meg nincs is” fórum létrehozását találták ki, amelynek keretében tárgyalni ugyan lehet mindenről, de amelynek konszenzussal meghozott döntéseit a vezetés bármikor felülbírálhatja, ha a párt erős embereinek egyéni érdekei sérülni látszanak.

– Markó Béla egyedi esetként – mert kampány van – esetleg bevállal egy brüsszeli utat a többi magyar kisebbségi pártvezető társaságában, a KMAT keretében történő stratégiai együttműködésre a Kárpát-medencei magyar közösségek autonómiája érdekében azonban semmi garancia nincsen.

– A Bolyai Kezdeményező Bizottság egyetem-ügyben indított kezdeményezésére nézve sincs egyértelműen pozitív válasz az együttműködésre.

– A folyamatos ködösítés és bizonytalanság a „másként gondolkodóknak” esetleg felajánlott egyéni választókerületek száma és helye tárgyában előrevetítette a később igazolást nyert szándékot, hogy csupán kommunikációs gyakorlatról van szó, nem valós megegyezésről: hol a Székelyföldön kívül is, például az Érmelléken, hol Székelyudvarhelyen, hol a gyergyói emberek segélykiáltásait semmibe vevő feldarabolás eredményeképpen született mesterséges Gyergyószentmiklós–Székelykeresztúr választókerületben kínálgattak 2-3-4 befutónak nevezett kerületet, miközben lejáratás és megosztás szándékával potenciális jelöltek neveit szivárogtatták ki a sajtón keresztül a személyi kérdésekre mindig vevő nyilvánosságnak, holott a beszélgetések során nevekről szó sem volt.

Mindezek alapján az EMNT képviselői számára világossá vált, hogy a közel két évtizedes képviseleti kizárólagosságba belemerevedett RMDSZ-vezetők a választási törvény sajátos – az alternatív küszöbre vonatkozó, lex RMDSZ-ként számon tartott – előírásainak fedezékében csak hatalmi pozícióból hajlandók tárgyalni, legyen szó másik magyar pártról, civil-politikai ernyőszervezetről vagy egyéb társadalmi kezdeményezésről. Ha a partneri reményekkel jelentkező fél tudomásul veszi alárendelt státusát, elfogadtatik, ha ragaszkodik elveihez és értékeihez, netán rendszerváltó törekvéseihez, egységbontónak minősíttetik, és a román politikai életben elsajátított könyörtelen pártpropaganda eszközeinek célpontjává válik.

Az EMNT vezetőinek – jelen sorok szerzőjét is beleértve – jogosan felróható hibája azon javíthatatlan meggyőződés, hogy a számbeli kisebbségben élő erdélyi magyarság politikával foglalkozó elitje számára létezik közös erdélyi magyar ügy, amelynek elkötelezett szolgálata felülírja egy többségi társadalomban szokásos és elfogadott politikai praktikákat. Mint ahogy az is hibának bizonyult, de ennek oka is ebben a – dolgaink állása szerint megalapozatlannak bizonyult – hitben gyökerezik, hogy az esetleges eredményes tárgyalások reményében, ebben az előkészítő szakaszban elfogadtuk a nyilvánosság kizárását. Az RMDSZ és az EMNT érdemben el sem kezdett tárgyalásainak kudarca azt bizonyítja, hogy az erdélyi magyarság nevében fellépő politikusok egy része a „cél szentesíti az eszközt” elv jegyében vélt politikai ellenfele ellen nem válogat lejárató vagy félrevezető eszközökben, és számára nem létezik semmilyen „gentlemen’s agreement”.

Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy sem a minket az Európai Parlamentben képviselő Tőkés László püspököt, sem az általa vezetett és az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket következetesen megjelenítő Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot nem lehet ilyen eszközökkel sem hitelteleníteni, sem ellehetetleníteni. Mint ahogy a legfurfangosabb párt-propagandával is csak ideig-óráig lehet félrevezetni az összefogást és hiteles képviseletet akaró választópolgárokat.

Egy méltányos alapokon nyugvó politikai-társadalmi összefogás hosszú távú stratégiai céljaink elérése szempontjából nemzeti imperatívusz. Meddig kell még gyengülnie politikai képviseletünk tömegtámogatottságának, hogy ez minden – a képviseleti monopólium végtelen továbbéltetésében érdekelt – vezetőjének világos legyen? Mekkora lesz az az ár, amelyet az elodázhatatlan politikai rendszerváltásért az erdélyi magyar közösségnek fizetnie kell? Meddig lehet vélt vagy valós pártérdekeknek alárendelni nemzetpolitikai célokat?

Ezekre a kérdésekre immár csak az őszi parlamenti választások után kapunk választ.

Numele cotidianului