Căutare

Szűkebb Kárpát-medencei léptékkel mérve, a Budapest-Marosvásárhely tengely mentén kétségtelenül eseménydús hétvége körvonalazódik.

HIRDETÉS



Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, az erdélyi magyarok bocsánatáért nemrégiben Kolozsvárra utazó politikus március 9-én évet értékel a Pap László Budapest Sportarénában úgy, hogy a rendezvény díszvendége Victor Ponta, a román testvérpárt-elnöke, Románia miniszterelnöke lesz. 
Igen, látom már a befeszült arcokat, az ökölbe szorult kezeket: nem nagyon emészthető mócsing ez sokunknak. Majdhogynem szentségtörés, különös tekintettel arra, hogy a székely zászló ügye még mindig nem került le a diplomácia terítékéről, sem a politika és média napirendjéről. Mondhatjuk úgy is, hogy még mindig elbeszélő jelen időben borzolgatja a jószomszédság kedélyeit. 

Válaszképpen erre a megosztó baloldali összeborulásra, 
a magyar politika szélsőjobb oldalán pozicionálódó Jobbik ezzel az eseménnyel egy időben, tiltakozó felvonulást tart a Sportaréna körül, „Mindannyian székelyek vagyunk!" jeligével. Ahogy ők maguk, kurucinfós lendülettel hirdetik: a vonulásos tüntetést az MSZP hazaárulása ellen szervezik, és székely zászlókkal fogadják majd a „soviniszta oláh vezért". 
Történni fog mindez egy nappal a Marosvásárhelyre meghirdetett autonómiatüntetés, illetve a székely szabadság napja előtt, amely esemény már kellően megosztotta az esemény helyénvalóságának, indokoltságának tekintetében az erdélyi magyarságot, de leginkább annak különböző politikai színezetű vezetőit. Nem térek ki arra, hogy kinek van igaza ebben a kérdésben, hogy kell ez nekünk, vagy sem, hogy vajon jobb félni, mint megijedni, hogy miért ott és nem máshol, hogy miért nem hamarabb vagy később. A lényeg: nincsen széleskörű erdélyi konszenzus a dolog mögött, olyan, ami túlmutatna a pártpropagandán, és hitelesíteni tudná az eseményt. 
Leírtam már, hogy ebben a kérdésben nem lehet külön csapatokban játszani, különben nevetségessé teszünk egy olyan ügyet, amelynek sikerét kizárólag a kisebbség egysége tudja szavatolni. Az az egység, amelyre jó ideje nincsen példa romániai magyar körökben, és amelynek potenciális bekövetkezését is eléggé 

egyértelműen derékba törte a 2012-es választási év. 
Nos, egy nap eltéréssel Magyarországon és Romániában sacckábé (Ponta személye ugyan kulcskérdés) ugyanolyan okokból vonulnak utcára emberek. Pontosabban politikai alapon mozgósított pártkatonák és civilek. Ha engem kérdeznek, van valami abszurd abban, hogy az a radikális magyarországi párt fog a székelyek mellett kiállni, amely egyébként előszeretettel fogalmaz meg kirekesztő és megbélyegző álláspontokat a különböző társadalmi csoportokkal, etnikumokkal kapcsolatban. Körülbelül ugyanolyanokat, amilyenek a székelyek jogos felháborodását is simán ki szokták érdemelni, amikor őket illetik hasonló minősítésekkel. 
Felmerül a kérdés: vajon mennyire tesz jót az ügynek, ha székely zászlóba vagy magyar trikolórba csavart bőrfejűek hörögnek Victor Ponta budapesti tartózkodása idején? Milyen üzenete lesz annak, hogy egy szélsőséges magyar párt (ugye mi sem kultiváljuk a Funar-Vadim-féle véresszájú retorikát?) a magyar fővárosban akar igazságot tenni egy olyan ügyben, amely sajnos továbbra is meglehetősen Bukarest-függő? Persze kopernikuszi fordulatokban aligha bízhatunk, mégis jelzésértékű lehet, hogy viszonylag hosszú idő után, nem az ellenségesség határozta meg Martonyi János bukaresti eszmecseréjét Titus Corlățean külügyminiszterrel. 
De nem csak erről van szó. Itt van például Bíró Zsolt, MPP elnök bejelentése, amely szerint nem kellenek szélsőségesek a vasárnapi autonómiatüntetésen, (a fekete március időben távoli, ám egyáltalán nem elhomályosítható tény) mély zsigeri reakciókat váltott ki a különböző fórumokon. Félelmetesen mélyeket és zsigerieket. 
Régóta érik bennem a felismerés, hogy ennek az elhúzódó autonómia-mizériának a legnagyobb hozadéka az, hogy rommagyar térfelünkön köbre emelődik a frusztráltsági, kirekesztettségi, tehetetlenségi érzéseinkből táplálkozó szélsőséges gyűlölködés. Nem elég, hogy a románok továbbra sem akarják - lécciléccilécci alapon - ránk erőltetni az autonómiát, mi is elfelejtettük tisztelni egymást, meghallgatni egymást, és elfogadni egymástól való különbözőségünk evidenciáját. Ha már állítólag ugyanazért a célokért szállunk síkra. Állítólag. 
Kiveszett belőlünk az önreflexió, érthetetlen felsőbbrendűségi komplexusunkból és köldöknéző perspektívánkból adódóan bezárkóztunk, elzárkóztunk a tágabb összefüggések megértésétől. Aki nem velünk, az ellenünk van, aki nem vesz részt az általunk szervezett megmozduláson, az nem is magyar, aki nem indulatból, zsigerből csap oda a másiknak, abban nincsen virtus, aki verbálisan nem agresszív, az áruló, idegenszívű, aki mérlegel mielőtt rúgna, az nem is ember. 

Nem ritkán, de legalább öncélúan magyarkodunk, székelykedünk, kokárdázunk, 
zászlót lengetünk, ítélkezünk, minősítünk, a József Attila-i intéssel ellentétben magunkkal mérjük a mindenséget! Miközben minden energiánkat felőrlik az állandó, pálya széléről tett provinciális bekiabálások, ellentmondást nem tűrő árulózások, bűnbak-keresések, és egyre kevesebb időnk jut a közösség gyakorlati, mindennapokat érintő, egzisztenciális problémáival foglalkozni. Így talán nem botorság kijelenteni: ahelyett hogy közelednénk, egyre inkább távolodunk a céltól. Legitim törekvéseink hangja így válik értelmezhetetlenül disszonáns ugatássá, amely ráadásul kvantitatív dimenzióban is megkerülhető. 
Hogy miért kellett Pontát éppen most meghívni, amikor a puskapor még nem ülepedett le a levegőben, arra válaszoljon a házigazda. Hogy a Jobbiknak van-e széleskörű erdélyi felhatalmazása a vonulásra, kevés idő áll rendelkezésre kideríteni. (Támpont: rendezvényükön fellép az Erdélyi Magyar Néppárt kampányzenekara, a Transylmania, és az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke sem marad mikrofon nélkül.) Hogy Marosvásárhelyen sikerül-e túlszárnyalni a flekken és sör legendás mozgósító hatását, vasárnap kiderül. Addig is: arra, hogy ki fog jól kijönni ebből az egészből, jobb híján kössünk fogadást.