Numele cotidianului
Articolul: 
Kuka mellett pisilő gyerek, telegraffittizett vonatok, manikűrözött szobrok, román
  lakáshirdetések. Ami közelít az örök szépség ideája felé: a lenyugvó nap
  Colosseum tetején megpihenő sugarai.
  A nap nemcsak süt Rómában, ereje is van októberben – ez az első
  tapasztalat, amint leszállunk a Ciampino repülőtéren a gépről.
  Ingujjra vetkőzünk, és a reptér előtti lépcsőn ücsörögve fél
  órán keresztül csak szívjuk magunkba a napsugarakat, hátunk mögött olasz
  üzletemberpofa hangosan és gesztikulálva beszélget valakivel a mobilján, néhány
  utas és egy tányérsapkás, egyenruhás nőkből és férfiakból áló csoport
  cigarettázik békésen. 
  
  
  Miután a hadiszállásunkat szerencsésen az amúgy Róma egyik
  szatellittelepülésének tűnő Ciampinótól 34 kilométerre állítottuk
  fel, először is az Anagnina nevű mamut-buszmegálló és metróvégállomás
  felé indulunk. Természetesen busszal, a reptéren vásárolt jeggyel. 
  
  Ugyanazzal a busszal utazik még jópár románul beszélgető ember is, de hát
  gondoljuk, csak azért, mert most nemrég érkezett a vásárhelyi gép. Miután az
  angol mondatokra rövid és türelmetlen si-ket sziszegő kalauznő
  felterel a járműre, bámulunk ki az ablakon, és csodáljuk a sofőr
  bravúrjait, ahogy keskeny, kétoldalt teleparkolt utcákban kolbászol
  jobbra-balra a busszal. 
  
  
  Anagnina, első fotóink: 
  
  
  A külvárosi piacon rengeteg olcsó árut kapni, virágzik a feketekereskedelem. A
  jellemzően afrikai (közel-keleti?) bevándorlók árulta táskák mindenütt
  megtalálhatóak; tanúi voltunk több razziának is, amikor is az olasz fináncok
  járőrkocsija végiggurul egy turistákkal és táskaárusokkal zsúfolt úton. 
  
  Ahogy megjelennek a sarkon, a következő pillanatban a húsz-harminc darabos
  kínálat eltűnik egy óriási fekete utazótáska mélyén, az árus pedig rohanva
  menekül a legközelebbi mellékutcába, vagy ha kevésbé szerencsés, akkor egész
  egyszerűen megbújik egy parkoló gépkocsi mögött, és ott várakozik
  guggolva, amíg a fináncok eltűnnek. 
  
  
    | 
 | 
        
          | Alkudozás egy római kávézó
              teraszán |  
          | Főszereplők: kelet-európai kispénzű turista (fájó szívvel kiadott 5 eurót egy pohár sörért, és most szopogatja), táskaárus (az előbb bújt elő a mellékutcából).
 
 – Olcsón adom, érdekel?
 – Nem, nem, köszi.
 – De komolyan, ember, nagyon olcsó.
 – Tényleg nem akarok vásárolni. De azért kíváncsi lennék, mennyiért adod.
 – Válassz! Ez a csíkos itt 35 euró. Eredeti bőr. (A táskák
              mindegyike valóban bőrnek tűnik, és kis fémplakett díszeleg
              rajtuk jónevű divatházak neveivel.)
 – Nem kérem, köszi, csak érdekelt, mennyi.
 – Mennyit tudnál érte adni?
 – Nem akarom megvenni.
 – Komolyan, ember, mennyit adnál érte? Na jó, legyen 30 euró.
 
 Az események felgyorsulnak, minden tiltakozás ellenére egészen 13 euróig
              leengedi az árat. Egyszerűen nem vette a lapot, hogy valaki ilyen
              árért nem akar venni semmit. Mindent beleadott, és nagyon jól csinálta,
              csak épp nem a megfelelő vevőt szúrta ki. Mi szabadkozva, ő
              hitetlenkedő vigyorral az arcán köszönt el.
 |  
          | 
 |  | 
 | 
  
    | 
 | 
  
  Apropó, bevándorlók: a metróban minden oszlopon és
  falon román nyelvű lakáshirdetések olvashatók. “Kiadó szoba megbízható,
  csendes, gyerek nélküli párnak az Anagnina megállóhoz közel, a Giardinetti
  negyedben, 300 euró + előleg” – az elsőnél még csodálkozva megállunk
  és kommentálunk, de aztán továbbsodor a tömeg. 
  
  
  A jegypénztárnál gyorsan veszünk háromnapos turistabérletet (11 euró/fő),
  és irány a Flaminio megálló. Kimászunk a föld alól, és láss csodát:
  megint egy piac. Az árusok szőnyegei között elsétálva a kisvasútállomás
  csak néhány lépésre van, és bár Prima Porta, ahová igyekszünk, szintén
  alvóváros, a bérletünk oda is érvényes, hurrá. 
  
  
  Ez az az útvonal, amelyen nem meglepő, ha egy olasz feláll a
  helyéről, a vonatkocsi közepére áll, elkiáltja magát: nyújtsa fel a kezét,
  aki tud olaszul! és az egyetlen jelentkező egy francia turista, aki még
  szerényen hozzáteszi: un po', egy keveset. A kempingbuszra várva is
  hallunk román szót, sőt a sofőr is román – több honfitárs is dolgozik
  a kempingben, illetve a környéken. 
  
  
  Ami a római külvárosi környezetet élesen megkülönbözteti a romániaitól: a
  rengeteg, korábban csak mini verzióban és cserépben látott növény. Pálmák
  minden verzióban, mediterrán növényzet, nagyon magas törzsű fák óriási
  lombkoronával. Nagyon feldobna egy monostori tömbházat is, ha ilyen cuccos fa
  tartana árnyékot neki (ezeket a fákat egyébként meg is becsülik, az egyik
  terasz tetejét vágták keresztül a törzsének). 
  
  Az itteni tömbházak ezenkívül jól álcázzák, hogy betonból épültek: általában
  téglautánzatú (vagy valódi tégla?) burkolattal vonják be őket, az erkélyek
  nagyok, szellősek, tele virágokkal és egységes színű
  napernyővel. 
  
  
  A Piazza del Popolóra vezet az első utunk, éppen valami
  sportrendezvény zajlik gyerekeknek, a vizet köpő kőoroszlánokon
  emberek lovagolnak, felmásznak a szobrokra, talapzatokra, nem tudjuk eldönteni,
  turistahordák tagjai vagy az echte olaszok. 
  
  
  Az olaszok úgy tűnik, nemcsak a külvárosi épületek falát vagy a vonatokat
  díszítik ki előszeretettel. A Fontana della Dea Roma szoborcsoport
  egyik tagjának márványkörmeire rózsaszín manikűr került, Giordano Brunónak
  kackiás zöld bajszot rajzoltak – az inkvizíció által kivégzett filozófus
  azonban nem az egyedüli áldozat. A Villa Borghese-nek is helyt adó
  gyönyörű parkban, a Piazza del Popolo fölött az összes sétányt
  ötlépésenként mellszobrok szegélyezik; egyet sem találtunk, akit megkímélt
  volna a vandál sminkmester. 
  
  
  Mindenhol tömeg, mindenhol turisták – az az
  érzésem, a helyiek egyre inkább úgy tekintenek a várost uraló grandiózus
  épületeikre, mint ami kiszorítja őket a saját életterükből. És
  megpróbálják visszafoglalni – talán ennek tünete lehet a műemlékrongálás. 
  
  Az üzleti szellem azonban, élettér ide vagy oda, mindig megtalálja a
  számítását. A belvárosban gyakorlatilag minden második épületben panzió,
  szálloda, hostel, vendéglő vagy kocsma működik. A közlekedés eléggé
  nehézkes a keskeny utcákon, főleg ha két oldalt teraszok, kajáló vendégek,
  parkoló robogók, illetve a teret kisajátító gyalogosok zsúfolódnak áthatolhatatlan
  masszává. Ilyenkor a rendőri irányítás is alig segít. 
  
  
  A keskeny utcákon a zsebkocsik és a robogók a legmobilisabbak. Persze
  hagyományos közlekedési eszközből, azaz hintóból sincs hiány, borsos áron
  bérelhetők Róma körüli útra. Előnyük, hogy oda is behajthatnak, ahová
  a benzinmotoros verziók aligha: pl. a Szent Péter térre vagy a Colosseum melletti
  sétányra. A másik trendi közlekedési eszköz kifejezetten városlátogató
  turistáknak az elektromos autó (napi száz euróért próbálták ránksózni egy
  autókölcsönzőben). 
  
  Rómának egyébként elismerten jó a tömegközlekedése –
  mármint olyan szempontból, hogy gyakran járnak a buszok, metrók, és a belvárosi
  megállók mindegyike körül rengeteg turistalátványosság van. Persze ha gyalog
  indul el az ember mondjuk a Colosseum felé, akkor lépten-nyomon templom,
  szökőkút, terecske vagy “csak” egy szép épület kerül az útjába. 
  
  Ami visszásnak tűnt, hogy a közlekedés megtervezésekor nem igazán vettek
  figyelembe műemlékvédelmi szempontokat. A Colosseum melletti téren
  üldögélve ötpercenként éreztük a föld remegését, ahogy elhaladt alattunk
  egy-egy metrószerelvény. Egy kicsit azért jobban kéne vigyázni talán arra az
  ókori épületre, aminek fennállásától függ Róma és az egész világ sorsa... 
  
  
    | 
 | 
        
          | 
 |  
          | Villa Borgheze. Számtalan
              terem telezsúfolva a Borgiák páratlan műkincsgyűjteményével. Csak
              megszállottaknak! |  
          | 
 |  |  | 
  
    | 
 | 
  
    | 
 | 
        
          | 
 |  
          | Szent Péter tér. A zarándokok
              sorban állnak, hogy bejussanak a Vatikánba |  
          | 
 |  | 
 | 
  
    | 
 | 
  
    | 
 | 
        
          | 
 |  
          | ...másokat jobban érdekel a
              tér faunája. |  
          | 
 |  | 
 | 
  
    | 
 | 
  
  A pogány szentélyből keresztény templommá alakított Pantheonban
  lépten-nyomon táblák figyelmeztették a látogatót: őrizze meg a csendet.
  Nem volt amit megőrizni: csoportjuknak emelt hangon magyarázó
  idegenvezetők, ordító gyerekek, röhincsélő párocskák zaja
  visszhangzott a kétezer éves falak között. 
  
  Róma-tesztünk eredménye: két nap alatt csak elfáradni lehet és maximum
  akklimatizálódni. Segíthet két nap után a normál kerékvágásba visszaállni, ha
  az egész éjjelt a repülőtéren, a földön alva töltöd. Mivel a Ciampinón a Departures (indulási oldal) szárny váróterme hajnalig zárva van, az Arrivals (érkezések) épületében pedig – evidens – nincs is, és az utasok zöme nem fizet
  több tíz eurót taxira, a földön vagy a kevés széken ülve várja meg a reggelt.