Căutare

szauna

Olaszország megújult élővilága: románok Padovában

A legelőváltoztatást a levegőváltozás váltotta fel a románok életmódjában. De vajon hogy élnek az olasz levegőn, és hogyan tudjuk megkülönböztetni a talján románt az autentikus olasztól?

Olaszországban óriási lehetőség nyílik egymás kultúrájának megismerésére. Földrajzi helyzete miatt elsősorban az afrikai bevándorlók célpontja, de a világ minden szeglete képviselve van. Hadd jegyezzem meg, „képviselőknek” nagyon is számosak.

Elég csak körültekinteni és máris láthatunk különböző árnyalatú hálóinges bácsikat, kedves kis húzottszemű családokat, színes ruhákat viselő molett asszonyokat és sok más élőlényt.

Vannak olyanok is, akik nem tűnnek fel egykönnyen, csak a gyakorlott szem veszi észre, hogy nem itt születtek. Pedig ez utóbbiak képezik a legnagyobb csoportot...

Olaszországi románok számokban

Hogy pontosan hányan élnek itt, azt nem lehet megmondani: ahány újság, annyiféle számadat. Az Istat szerint (Nemzeti Statisztikai Intézmény) 2007. január 1-ig Olaszországban 278.582 román állampolgár kapott tartózkodási engedélyt szorosan Albánia mögött maradva (282.650), de megelőzve Marokkót (258.571) az összesen 2.414.972 bevándorló között.

Az uniós csatlakozással megszűntek a korlátok, 2007 áprilisa óta már nem állítanak ki tartózkodási engedélyt az európai állampolgároknak.

Padova egyike a románok által legkedveltebb olasz városoknak. Az Il Mattino 2007. január 2-i száma szerint már az uniós csatlakozás előtt több mint 4000-en tartózkodtak legálisan csak Padovában, valamint több mint 11 ezren az egész megyében, ezáltal a legnagyobb kisebbséget képezve.

Azóta számuk jelentősen növekedett, a Caritas szerint 2008 januárjában 22 ezer, szeptemberben pedig 25 ezer román tartózkodott a több mint 200 ezer lakost számláló városban.

De lássuk csak, hogyan is zajlik az új kisebbség élete, illetve mi változott a Padova életében jelenlétüknek köszönhetően:


Ahol egy van, ott több is

Sosem láthatjuk őket külön-külön, a csoportból kiszakadva, ami előző, hagyományos foglalkozásukat tükrözi. Az immár kétezer éves legelőváltozáson alapuló kultúrát most felváltja a levegőváltozás. Honfitársaink jobbnak látták melegebb éghajlatra költözni, anélkül, hogy valaki odaküldte volna őket.

Akik korábban nomád életmódot folytattak, most végre letelepedhetnek (feltéve, ha megkapják rá az engedélyt). Nem riasztotta vissza őket a bonyolult ügyintézés sem: a bürokrácia dacára nap mint nap hosszú sorok kígyóznak a bukaresti olasz konzulátus előtt.

Padova számunkra mint egyetemi város ismert (itt tanult többek közt Constantin Cantacuzino, Janus Pannonius és Báthory István – abban az időben elég volt latinul tudni, nem kellett kálváriát járni a papírok lefordítása és hitelesítése miatt), de az ipar is jelentős, így nem csoda, ha nem csak tanulni sereglenek oda a világ minden részéből.


Welcome to Padua!

Többségük az Atlassib járatait veszi igénybe, amivel lehet csomagot vagy pénzt is küldeni. Irodájuk a padovai autóbuszállomáson található, de az alkalmazottak nem értenek olaszul, mint kiderült.

Az egyik legfontosabb teendőjük nyilván az, hogy munkát keresnek: délután, mivelhogy más nincs mit csinálni, kisétálnak kedvenc parkjukba, az Aréna kertjeibe, ahol a börze van. Ez a park az Eremitani templom mellett található (a szó remetét jelent, ám ez rájuk nem érvényes: itt sosincsenek egyedül. Rajtuk kívül a marokkói kisebbség is itt szokott összegyűlni).

Itt beszélik meg a hét eseményeit, eszmecserét folytatnak a munkalehetőségekről, hogy mi hol a legolcsóbb, hol érdemesebb bevásárolni,






Vagy csak egyszerűen ülnek a padon, Godot-ra várva.

Férfiak egy csoportja többnyire az öregek otthona előtt szokott sörözni esténként.

Délután nemcsak a halakat etetik hanem ők is falatoznak, söröznek: a Bucegi-t felváltotta a Peroni.

Mások kiadó szoba után néznek kedvenc üzenőfalukon, amely a park bejáratánál található, Garibaldi szobra mellett, ahol anyanyelvükön szoktak hirdetni. Akadnak cirill betűs hirdetések is.

Ezek szerint egyeseknek annyira jól megy, hogy már saját lakásuk van, amit még ki is adnak, de olaszul még nem tudnak: különben nem írnák románul a hirdetéseket.

Ha már a pénzkeresésnél tartunk, ejtsünk néhány szót a koldusokról. Szent Antal oltalmába fogadta őket, temploma ideálisnak mutatkozott erre a célra. Sóvárogva bámulnak az idesereglő turistákra, tekintetükkel próbálják meggyőzni, hogy adjanak pár centet, de nem erőszakosak, mint az afrikai hasonló foglalkozásúak.

Nekik sem mehet olyan rosszul,

észrevehetjük, hogy egészen tűrhetően öltözködnek, jobban, mint otthon maradt társaik. Természetesen nem minden nap egyforma, a vasárnap az ő életükben is fontos, amikor is nem láthatjuk őket Szent Antal temploma körül.

Ezt a napot ők pihenéssel ünneplik, mások meg misére mennek. Ugyanis nem kellett zsinatot összehívni ahhoz, hogy a gyülekezet anyanyelvén hallgathassa a liturgiát.

Ma már nem panaszkodhatnak: az egyik templomban már gondoskodtak arról, hogy minden vasárnap anyanyelvükön hallgathassák vagy unhassák végig a román görög katolikus pap által celebrált misét.

December elseje itt is ugyanolyan fontos ünnep, mint szülőföldjükön.

Szabadtéri koncert van, sörrel és miccsel, mindez a Prato della Valle-n, ami egy gyönyörű szoborpark, a város jelképe. Ilyenkor mindenki összegyűl, foglalkozásától függetlenül, ez az az alkalom, amikor a koldusok is lábraállnak. Mindent alaposan megszerveznek, ami az ünnephez kell, csak épp arról nem gondoskodnak, hogy ki szedi össze a másnap a szemetet. Ez a feladat már az olaszokra hárul.

Bevásárláskor arról ismerhetjük fel őket, hogy kosaruk telis tele van ötven centes sörökkel, két literes kiszerelésben kapható kólával, különböző chipsekkel és természetesen a Veneto-ban is divatos puliszkával, ezzel is bizonyítva a könnyed beilleszkedést. A nyugodt és lassú bevásárlás végeztével mindent szorgalmasan bepakolnak az autóba.

Ez utóbbival még aránylag kevesen rendelkeznek, ezért gyakran társulnak egymás közt, így a bevásárlás is élvezetesebb. Akik pedig magányosan élnek a városban, nem töltenek sok időt a vásárlással: fiatal gyerek beszalad a szupermarketbe, megáll a gyümölcsök előtt, bekap egy szőlőszemet, majd eltűnik. Pár másodperccel később már ott látjuk a kasszánál, kólával a kezében. Tudja, hogy mit akar vásárolni és tudja honnan kell elővenni, nem kell végigböngésznie a polcokat, hogy rátaláljon. A terhes koldus is ott vásárol az aznap „keresett” pénzből.

Az autó gyakori tisztogatása általában az abból kijövő hangos zenével párosul, ugyanis magukkal hozták az eredeti, autentikus zenéjüket is. Az sem ritka, hogy séta közben a mobiltelefonból cseng az előbb említett zene, mert ugyebár a walkman már nem divat. Így legalább lehetőséget adnak a többi járókelőnek kultúrájuk megismerésére.

Az önkéntes mozgalmak találkozóján az ő standjuk is jelen van, fontosnak tartják, hogy mindenki megismerje népi kultúrájukat.

Az utcai muzsikusok jó hangulatot teremtenek. Néha felcsendül egy egy harmonikára átírt manele is, de a legmenőbbek az Edith Piaf dallamok.

Sokan közülük már egészen jól beilleszkedtek: ám mindig akad egy-két apró jel, ami elárulja a származást: az igazi olasznak van napszemüvege...

A szöveget Nagy Ella olvasónk küldte, az illusztrációk az ő munkája. Köszönjük, és továbbra is szívesen közöljük az általatok beküldött cikkeket.