Căutare

Amilyen ígéretesen indult az év – Románia nehéz és nehézkes reformok és nem kevés izgalom után az EU tagja lett – úgy fulladt végül botrányba a 2007. esztendő az államfő és a miniszterelnök közötti, végeérhetetlen csatározás nyomán, amelynek következtében a teljes év a népszavazások jegyében zajlott le.

Örökös konfliktuskeresésében Traian Băsescu a Demokrata Párt (PD) és a Liberális Demokrata Párt (PLD) kivételével maga ellen fordította a teljes politikai osztályt, amely – a parlament útján – a Szociáldemokrata Párt kezdeményezésére, április 19-én túlnyomó szavazattöbbséggel felfüggesztette tisztségéből az államfőt. Ráadásul ez csak első lépése lett volna a legdrasztikusabb büntetésnek: lemondatásának, amelyről népszavazásnak kellett döntenie.

Az államfő alkotmányszegéseinek kivizsgálására Dan Voiculescu akkori konzervatív pártelnök vezetésével megalakult parlamenti bizottság 19 pontban marasztalta el Băsescut. A „vádirat” szerint az államfő sorozatosan megsértette az alkotmányt, akadályozta az alapvető állami intézmények megfelelő működését, konfliktus- és válsághelyzetet idézett elő az államfő és az alapvető közhatóságok kapcsolataiban, a közhatóságok ellen uszította a civil társadalmat.

Rendszeresen befolyásolta gazdasági vagy adminisztratív jellegű határozatok meghozatalát, dokumentumokat titkolt el, állami intézmények, közméltóságok hitelét rontotta, feszültséget keltett az állam intézményei között, intézményeket bénított meg, elterelte a figyelmet az ország és a lakosság valós problémáiról, így az állampolgárok elveszítették a hatóságokba vetett bizalmukat – hangzik a felfüggesztést kérő indoklás, amelynek aláírói felkérték az Alkotmánybíróságot, állapítsa meg az államfő felfüggesztésére tett javaslatuk megalapozottságát és véleményezze kedvezően a kezdeményezést. Az akció laza konjunkturális koalícióba tömörítette a Nemzeti Liberális Pártot (PNL), a Szociáldemokrata Pártot (PSD), a Nagy-Románia Pártot, a Konzervatív Pártot és az RMDSZ-t.

Szorongatott helyzetében az államfő csak saját népszerűségére alapozhatott (az őt támogató PD és PLD is ebből élt tulajdonképpen), amit a 30 napos kampány során alaposan ki is használt: az országot „népfürdőről népfürdőre” bejárva a korrupt politikai osztály, az oligarchák ellen uszított. Gondja volt arra is, hogy a parlamenttel ne mint intézménnyel kerüljön szembe, ezért csak a felfüggesztésére szavazott 322 honatyát marasztalta el. Băsescu nem csalódott „kedvenc népében”: május 19-én az urnákhoz járult 45 százalék háromnegyede szavazott a felfüggesztés ellen.

Még ma sincsen teljesen elfogadható magyarázat arra, miért mentek bele az államfő politikai ellenfelei az eleve kudarcra ítélt akcióba, főleg miután minden nyilvánosságra került és titokban tartott felmérés Băsescu elsöprő győzelmét vetítette előre, az Alkotmánybíróság pedig csak „kisebb alkotmányszegéseket” rótt fel az államfőnek, amelyek nem vonják maga után felfüggesztését. A referendum nyomán az államfő népszerűsége ismét 50 százalék fölé emelkedett, a sikerből a PD-nek is kijutott, amely a szavazótábor több mint 40 százalékát állította maga mellé. A PNL viszont 11-13 százalékra esett vissza, a PSD pedig első ízben maradt 20 százalék alatt.

Teljesen megváltozott viszont a mérleg a második népszavazás alkalmával, amelyet Traian Băsescu erőszakolt ki a többségi, kétfordulós egyéni választókerületes választási rendszer bevezetéséről. Az államfő kockáztatott, hiszen előre látható volt, hogy a lakossági részvétel nem éri el a referendum érvényesítéséhez szükséges fele plusz egyet.

A tét azonban nagy volt: ha a terv sikerül, a PD a jövő évi parlamenti választásokon a szavazatok 30-40 százalékának megszerzésével a mandátumok több mint felét kapná meg a parlamentben. Ezzel a titkosszolgálatok, az igazságszolgáltatás, a hadsereg után a törvényhozás és – következésképpen – a kormány is az államfő kezébe kerül, aki vasököllel valósíthatta volna meg a bársonyos diktatúrát.

Ráadásul a referendum kampányában részt véve szavazatokat szerezhetett a PD-nek is az EP-választásokon. Az RMDSZ kiszorulása a parlamentből már csak bónusz lett volna. A szüntelen csatározásba belefáradt lakosság ezúttal csaknem teljes közönyt mutatott, a referendumon a részvétel alig 26 százalékos volt, ami arra késztette az államfőt, hogy a maga számára is leckének tekintse a történteket.

A nagy vesztes azonban az ország maradt. A két referendum összesen közel 40 millió euróba került. Ebből például mintegy 100 ezer számítógépet, 1000 iskolabuszt, 30 ezer kiskazánt lehetett volna vásárolni az oktatás, vagy 600 mentőkocsit és 50 tomográfot a kórházak számára.

Mindez azonban semmiség a tulajdonképpeni veszteséghez képest. Ahhoz, hogy a hatalmi torzsalkodás beárnyékolta az EU-csatlakozás örömét, ellehetetlenítette annak előnyeit: a közösségi pénzek lehívását, mellékes eseménnyé változtatta a Románia politikai életében premiernek számító európai parlamenti választásokat, és akadályozta a reformok kiteljesítését, az uniós kötelezettségek betartását. A 2008-as kettős választási évben pedig a meddő harc csak még élesebbé válhat.