Căutare

Numele cotidianului

Az erdélyi magyar rendszerváltás megegyezés hiányában egyelőre elmarad.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – mindeddig az erdélyi magyarság parlamenti képviseletének monopóliumával rendelkező pártja – és választói – mindeddig az erdélyi magyar választópolgárok többsége – közötti sajátos viszony alakulása szempontjából az elemzők két fontos eseményt jegyeztek ebben az évben.

A két történés (az egyik az EP-választásokon való induláshoz szükséges támogatói aláírások összegyűjtése, a másik pedig az államelnök leváltását célzó népszavazás) végre számszerűsítette azt az állítást, amelyet ugyan régóta érzünk vagy gondolunk, de bizonyíték hiányában csupán feltételezés marad, miszerint a választópolgárok jelentős hányadának bizalma a szövetségben kezd a kritikus érték alá esni.

Azt, hogy a Tőkés László önálló jelöltségét támogató szervezeteknek sikerült – Dávidként az RMDSZ-Góliát kormányzati tekintélye és 18 éve bejáratott, egész Erdélyre kiterjedő, sőt a Kárpátokon is átnyúló hálózata ellenére – szűk három hét alatt összegyűjteniük közel másfél százezer aláírást, még el lehetett könyvelni az erdélyi magyarokban 1989 decembere óta szinte töretlenül élő Tőkés-nimbusz, valamint a hathatós felekezeti segítség rovására. Az államelnök leváltására felszólító állásfoglalás egyértelmű elutasítása – a referendum eredménye azt mutatta, hogy a magyar választópolgárok nagyobbik része távolmaradásával, a résztvevők döntő többsége pedig ellenszavazatával fejezte ki egyet nem értését a szövetség hivatalos álláspontjával – viszont elég világosan jelezte a mélyreható változás szükségességét nemcsak a párt kommunikációjában, hanem politikai vonalvezetésében is, ennek minden, akár személyi kérdéseket is érintő következményével együtt.

Valószínűleg ezt a következtetést erősítették meg az RMDSZ csúcsvezetősége megrendelésére készült, először „nagyvárosi legendának” minősített, később elismert, de nyilvánosságot mind a mai napig nem látott közvélemény-kutatás adatai is.

Nem állunk tehát messze a valóságtól, ha azt állítjuk, hogy az RMDSZ és szerkezetében fragmentált, de Tőkés László jelöltségének támogatásában egységesült ellenzéke között megindult végre érdeminek látszó párbeszéd szándékaiban és körülményeiben leginkább az 1988–89-es magyarországi rendszerváltó kerekasztal-tárgyalásokkal rokonítható. A hasonlóságok és különbségek számbavétele megérne egy külön elemzést, de erre jelen szövegben nincs elegendő tér és idő, annyi viszont bizonyos: mint akkor, most is a tárgyalási készséget nem a megvilágosodás, hanem a kényszer szülte. Az egyik fél, a hatalom birtokosa a status quót védte, vagyis úgy szeretett volna a jelentésnek kommunikálható változtatásokat eszközölni, hogy közben pozíciója és befolyása minél kevésbé sérüljön. A másik fél, az ellenzék pedig nem akarhatott mást, mint a rendszer tényleges megváltoztatását: demokratikus versenyen alapuló, intézményesített, de az érdekképviselet erejét nem gyengítő, inkább többszólamúságával erősítő pluralizmust, valamint világos, átlátható és ellenőrizhető játékszabályokat.

Tárgyalások

Ahogyan ez a Krónika által összeállított kronológiából is kiderül, az érdemi párbeszéd 2007 júliusának végén indult el, és szeptember elejéig tartott. Tőkés László és tárgyalócsapata Párbeszéd az erdélyi magyar képviselet megtisztulásáért és megújulásáért címmel a lehetséges célokat és cselekvési prioritásokat, továbbá a politikai képviselet és az azzal szorosan összefüggő támogatási rendszer teljes szerkezeti és tartalmi megújítását összegző dokumentumot, munkanevén a “rendszerváltozás csomagját” tette le a tárgyalóasztalra. Markó Béla és az RMDSZ-delegáció az együttműködési területeket felvázoló Közös nemzeti célokért című dolgozattal érkezett, amely tulajdonképpen a párt eddigi vonalvezetésétől semmiben nem különböző célok és cselekvések vázlatos összefoglalása.

Már az elején kiderültek a szemléletbeli különbségek a felek között. Az RMDSZ tárgyalóinak egyetlen jól meghatározott célja Tőkés László megnyerése az RMDSZ-jelöltlista számára, és ennek elérése érdekében hajlandók elismerni, hogy „van élet az RMDSZ-en kívül”, de ennek nem kívánnak a szerkezeti következményeivel számolni. Ezzel szemben Tőkés László tárgyalói az EP-választásokon való esetleges közös indulást a rendszerváltó csomag elfogadásától tették függővé, ezért ennek pontjaira fókuszálták a tárgyalásokat.

A rendszerváltás jogosságát tagadva, de a szemléletváltás szükségességét elismerve, az RMDSZ tárgyalói elfogadták tárgyalási alapul az ellenzék dokumentumát, és a munkacsoportok közötti egyeztetések során pontról pontra haladva, az abban megfogalmazott rendszerkritika kiiktatásán vagy megszelídítésén, továbbá a konkrét vállalások általánosításán, vagy számonkérhetőségének elmázolásán fáradoztak maximális szakszerűséggel. Így lett:

– a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet „módosítása” helyett annak „esetleges módosítása”,

– a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett belső népszavazás „teljes politikai és logisztikai támogatása” helyett csak egyszerű „támogatása”,

– a Székelyföld sajátos jogállásáról szóló népszavazás kiírására való „felszólítás” helyett „ajánlás”,

– a magyar egyetem ügyének „nyílt és cselekvő felvállalása” helyett „további felvállalása”,

– a csángóügy „hangsúlyosabb és konkrétumokban megnyilvánuló képviselete” helyett „minél hangsúlyosabb képviselete”,

– az egyházak és a politikum „partneri viszonyának helyreállítása” helyett „viszonyának erősítése”,

– az egyházaknak nyújtandó támogatások „depolitizálása” helyett „az egyházi autonómia tiszteletben tartása”.

Így kerültek ki továbbá az egyeztetett szövegből olyan megfogalmazások mint:

– „az erdélyi magyar rendszerváltás az egypártrendszerről a demokráciára való átmenetet jelenti, olyan módon, hogy a közösség érdekérvényesítő képessége ne sérüljön, hanem erősödjön a belső sokszínűség és többszólamúság hasznosításával”,

– „a közpénzek elosztásának és felhasználásának átvilágítása, depolitizálása, a politikai kliensrendszer felszámolása”,

– „a sajtószabadság biztosítása, a pártsajtó visszaszorítása”,

– „a státusirodák depolitizálása és közszolgálatiságának garantálása”.

A munkacsoportok közötti egyeztetés harmadik fordulójának végén derült ki egyértelműen, hogy az RMDSZ tárgyalói olyan szándéknyilatkozat elfogadását szeretnék, amely rögzíti ugyan az együttműködést a közösen prioritásnak tekintett célok elérése érdekében, de konkrét határidőket és felelősségeket megállapító cselekvési tervet nem kívánnak ebbe belefoglalni. Az is világossá vált, hogy nincs hajlandóság a politikai rendszer „kemény részeit” érintő kérdésekről érdemben tárgyalni, úgy mint:

– a pluralizmus érvényesítésének konkrét formái,

– a közös döntések kialakításának és betartásának mechanizmusai,

– a választási együttműködés módozatainak konkretizálása,

– a támogatási rendszer reformja, a támogatások elosztásának depolitizálása

– a státusirodák közszolgálativá tétele,

– a képviselet eddigi monopóliumából származó közösségi vagyon közös használata.

Ekkor Tőkés László tárgyalócsapata egy garanciákat és határidőket rögzítő konkrét cselekvési tervet terjesztett elő, mely a megállapodáshoz mellékletként csatolandó, annak szerves részeként, továbbá pontosította álláspontját a három függőben maradt, a reform stratégiai magját jelentő – a választási együttműködésre, a támogatáspolitikára és a közösségi vagyonhasználatra, illetve az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) szerkezetére, hatáskörére és működésére vonatkozó – kérdésben.

Mindezekből a munkacsoportok közötti negyedik – utolsó – egyeztetésen csak az EMEF szerkezetében és hatáskörében született közös nevező, a többi kérdésben – beleértve a megegyezés betartásának garanciáját jelentő, a konkrét vállalásokat és határidőket rögzítő cselekvési tervet is – nem sikerült megegyezni. Minden bizonnyal ezek túlmutattak az RMDSZ-vezetők kényszer szülte reformálási hajlandóságán, legalábbis a tárgyalók nem rendelkeztek megegyezési mandátummal.

Az RMDSZ-csúcsvezetőség konkrét ajánlatát, miszerint a nemzeti összefogás – RMDSZ-tulipán alatt induló – jelöltlistáját Markó Béla és Tőkés László közösen vezesse, erre vonatkozó mandátum hiányában a Tőkés-csapat nem tudta elfogadni. Ezért mindezen függőben maradt kérdések tisztázása az elnökök közötti csúcstalálkozóra maradt.

A szeptember 6-i csúcstalálkozót meglehetősen ideges üzenetváltások előzték meg, miután kiderült, hogy a Tőkés Lászlót kísérő küldöttségbe belekerült a tárgyalásoktól mindeddig magát távol tartó, azok szükségességét több ízben nyíltan megkérdőjelező Magyar Polgári Szövetség elnöke, aki az RMDSZ számára régóta persona non grata. Később kiderült, hogy Szász Jenő jelenlétét könnyebb volt lenyelni, és egyszerű barátságtalan gesztusként elkönyvelni, mint elfogadni a cselekvési tervet, amelynek csak egy igen megszelídített változatával érkezett Markó Béla a tárgyalássorozat mindent eldöntő utolsó menetére.

A két – nyilvánosságot látott – dokumentum összevetéséből kiderül, hogy jelenleg a politikai reform milyen mélységeibe hajlandó alámerülni az RMDSZ csúcsvezetése. Egyrészt a határidők megváltoztatása azt jelzi, hogy a számonkérhetőséget az EP-választások időpontjától minél távolabbra szerették volna kitolni, másrészt – és ez a fontosabb – az RMDSZ által felvállalt dokumentumból hiányoznak a rendszerváltozás feltételeit megteremtő és azt visszafordíthatatlanná tevő konkrét lépések, úgy mint:

– a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezethez hivatalosan iktatott, a kulturális autonómia közjogi feltételeit érősítő módosító indítványok egyértelmű felvállalása,

– konkrét szövetségi állásfoglalás elfogadása a Székelyföld sajátos jogállására vonatkozó népszavazás kiírásáról,

– a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvény parlament elé terjesztése

– közös brüsszeli lobbiút az autonómiáért és a magyar egyetemért Markó és Tőkés részvételével,

– kormányhatározat kezdeményezésének felvállalása a BBTE és a MOGYE magyar tanszékeinek létrehozásáról,

– konkrét garancia az egyházaknak nyújtandó támogatások depolitizálására,

– a választási törvények diszkriminatív előírásaira vonatkozó módosítások felvállalása,

– a de jure egységes, de facto közös választási párt – Erdélyi Magyar Koalíció Pártja – létrehozása a parlamenti választásokon való közös indulás céljából,

– a státusirodák felügyelőtestületeinek újraalakítása és működtetése az irodák közszolgálatiságának biztosítása érdekében,

– nyilatkozat elfogadása a közösségi ingatlanok közös használatáról,

– a közpénzkezelő kuratóriumok összetételének felülvizsgálata a pártsemlegesség, a közszolgálatiság és a szakmaiság szempontjai szerint.

Ezeknek ismeretében talán érthetőnek tűnik, hogy az egyeztetett szándéknyilatkozatot és a cselekvési terv felvállalt pontjait Tőkés László nem tartotta elégségesnek a politikai rendszer reformjának visszafordíthatatlansága szempontjából. Bár a tárgyalásokra a jelöltségét támogató szervezetek megegyezést elutasító állásfoglalásaival érkezett – ezen szervezeti álláspontok a konkrét garancialista teljes elutasításának tudatában születtek –, lett volna még halvány lehetőség az egyezség kialakítására, ha a cselekvési terv pontjairól érdemi vita alakul ki a találkozó során. Sajnálatos módon erre a felek már nem mutattak hajlandóságot, bár jelen sorok írója, mint a tárgyalások során a megegyezés egyik szorgalmazója, többször is kísérletet tett. Tőkés László azon javaslata körül, hogy az EP-választásokon való közös indulásra vonatkozó megegyezés hiányában is szülessen megállapodás a már egyeztetett és közösen elfogadott kérdésekben, előre látható módon nem alakult ki konszenzus.

Maradt tehát a „shake hands”, pozitív kicsengésű nyilatkozatok a negatív kampány elutasításáról, továbbá ígéret a tárgyalások folytatására, az EMEF létrehozására bizonytalan időpontban és bizonytalan tárgysorozattal. A többi pedig már kampánykommunikáció az elkerülhetetlen csata előtt.

Epilógus

A megegyezés elmaradásának legvalószínűbbnek látszó oka az, hogy a vezető politikai elit gondolkodásában még nem tudatosult egy olyan mélységű és szélességű reform szükségszerűsége, amelynek felvázolására és gyakorlatba ültetésére a Tőkés László körüli agytröszt – a megegyezés kényszere tudatában – a tárgyalások során kísérletet tett. Vagy a tárgyalás és megegyezés kényszere – az Európai Parlamentből való kiesés valószínűségének mértéke – nem volt olyan erős, hogy elérje a döntések és forrás-elosztások monopóliumához hozzászokott, arról lemondani nem akaró politikai elit ingerküszöbét. Minden bizonnyal ez az állapot a novemberi választások után fog bekövetkezni. Akkor kiderül, hogy a mostani tárgyalásokba fektetett szellemi energia hasznosítható-e a tárgyalások újrakezdése során, vagy a belső polgárháborús viszonyok állandósulnak.

Jegyzetek:

1. Krónika, 2007. aug. 3–5, Szempont

2. Uo.

3. Ebben a kérdésben az ellenzék a MCSZESZ szakértői által elkészített dokumentumot tartották irányadónak (lásd: Bodó Barna – Támogatáspolitika és RMDSZ, Krónika, 2007. aug. 31., Szempont)

4. Teljes egészében megtalálható:

https://figyelo.transindex.ro/?cikk=822

5. Lásd a keretekbe foglalt, most először közölt szövegeket.

6. Az MPSZ elnökének szerepét már számos nagyvárosi legenda úgy emlegeti, mint a megegyezés egyetlen, de megkerülhetetlen akadályát, ezt a hiedelmet kívánja szertefoszlatni ezen írás is.

7. A végül alá nem írt megállapodás szövegének RMDSZ-es változatával együtt olvasható az RMDSZ Tájékoztató 2007. szeptember 6-i számá

Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum

Az erdélyi magyar politikai képviselet reformja mind tartalmi, mind szerkezeti szempontból szükségessé teszi egy nagy tekintéllyel bíró egyeztető fórum létrehozását, olyan módon, hogy a közösség érdekérvényesítő képessége a pluralizmus intézményesítése által ne sérüljön, hanem a politikai sokszínűség és többszólamúság hasznosításával inkább erősödjön.

Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) a politikában és a közéletben jelentkező különböző vélemények és álláspontok egyeztető fóruma. Működésének elvi alapja:

– a bizalom és közösségi szolidaritás helyreállítása,

– a választói akarat és a demokrácia játékszabályainak tiszteletben tartása,

– a többszólamúság és munkamegosztás a közösségi érdekérvényesítésben

– a konszenzusorientált döntéshozatal.

Az EMEF paritásos alapon jön létre úgy, hogy tagjainak felét az RMDSZ belső döntéshozatali mechanizmusai alapján a Szövetség elnöke, másik felét pedig az RMDSZ-en kívüli politikai és civil-politikai szervezetekkel való egyeztetés alapján az EMNT elnöke jelöli.

Az EMEF működési szintjei és tanácskozási rendje:

– országos vezetői szint – szükség szerint, de évharmadonként legalább egyszer

– középvezetői vagy szakértői szint – szükség szerint.

Az EMEF általános feladata közös álláspont kialakítása az egész közösséget érintő stratégiai kérdésekben, de kiemelt hatásköre:

– A választási együttműködés konkrét részleteinek kidolgozása a helyhatósági, parlamenti és EP-választásokon.

– A romániai és magyarországi közpénzeken alapuló támogatási rendszer reformjának kidolgozása és pártsemlegességének biztosítása.

– Munkacsoportok kialakítása és mandátummal való felruházása konkrét döntés-előkészítő vagy kodifikációs feladatok elvégzésére.

Az EMEF döntéseit konszenzussal hozza, határozatai formálisan ajánlás jellegűek de be nem tartásuk veszélybe sodorhatja az együttműködésen alapuló politikai érdekérvényesítést, ezért a felek vállalják, hogy tiszteletben tartják ezeket.

Az EMEF konkrét szervezési és működési rendjét saját maga határozza meg megalakulása után közvetlenül. Hatáskörének eredményes ellátására a későbbiekben, de a jövő év első harmadában mindenképpen kialakítja megyei-területi struktúráit.

Az EMEF megalakulása az EP-választáson induló összmagyar jelöltlista kialakítása előtt fontos bizalomerősítő garancia az egyezség betartása szempontjából. Javasolt időpont: 2007. szeptember 7.

Választási együttműködés

A választásokon indulni kívánó magyar szervezetek közötti együttműködés konkrét formáit az EMEF hivatott kidolgozni az alábbi szempontok szerint:

A. Önkormányzati választások

– A Székelyföldön (a 60% feletti magyar többségű településeken, illetve megyékben) az indulási joggal rendelkező magyar szervezetek közvetlenül a választások során méretkeznek meg. Külön egyeztetés tárgya az alpolgármesterek és a megyei önkormányzati vezetők megválasztása.

– Az összemérhető interetnikus környezetben (a 20 és 60% közötti magyarságarányú településeken és megyékben az indulási joggal rendelkező magyar szervezetek választási koalícióban indulnak. A polgármester-jelöltek személyéről, valamint a koalíciós arányokról:

– Megegyezéses úton döntenek az érintett szervezetek vezetőségei.

– Ennek hiányában közösen szervezett előválasztás során alakul ki.

Külön egyeztetés tárgya az alpolgármesterek és a megyei önkormányzati vezetők megválasztása (illetékes EMEF megyei szerveződése).

– Szórványvidékeken (20% alatti magyarságarány esetében) közös megegyezéssel vagy előválasztással az erősebbik szervezet listáján indulnak a jelöltek (illetékes az EMEF megyei szerveződése,

Amennyiben a választási törvény módosul, a választási együttműködés konkrét formája is hozzá igazodik, de a fentiek szellemében.