| 
 
 Numele cotidianului: TransindexAnul şi data apariţiei: 18/3/2008
 Tematica: transformarea sistemului electoral – problematica reprezentării minorităţilor în parlament
 Categoria articolului: reportaje
 Autorul articolului: Székely I. Gergő, Bognár Zoltán
 Titlul articolului: AZ NYER, AKI MÉGSEM - Választási törvény: a radikális reform elmaradt
 Acces online: https://itthon.transindex.ro/?cikk=6904
    Numele cotidianului    Ötévnyi vita után elfogadták az egymandátumos   választókerületek bevezetéséről rendelkező új választási törvényt. De   miről is szól ez? És pechük lesz vele a romániai magyaroknak? [elemzés] A jogszöveg   áttanulmányozását követően nyilvánvalóvá válik, hogy az ígéretekkel,   ijesztgetésekkel és várakozásokkal ellentétben a pártok megbízottai és a   képviselőház illetékes bizottsága által tizenegy nap alatt kidolgozott és   kodifikált koncepció sokkal nagyobb mértékben eltér az 1997 óta ez év   februárjáig beterjesztett törvényjavaslatoktól, mint a még érvényben lévő   régi jogszabálytól. 
 A maga nemében rekordidő alatt összeállított és elfogadott szövegen   azonban
 
 
 meglátszik a sietség:
 
 önmagában nem elégséges a parlamenti választások lebonyolításához. Csak a   voksok mandátumokra váltásának módszerét írja le, a választókerületek pontos   határairól nem rendelkezik. A választókerületeket a parlamenti pártok arányát   leképező parlamenti bizottság tagjai rajzolják majd meg, és a kormány   rendelet formájában lépteti hatályba.
         | 
 |                     | 
 |             | "Mit jelent az egyéni               választókerület? Hát azt, hogy amikor csinálsz valami hülyeséget, nem verem               meg a nővéredet is!" |             | 
 |  | 
 |       | 
 |  
 Ennek hiányában azonban nagyon nehéz megjósolni az új rendszer várható   politikai következményeit. Az új törvénybe a régi választási rendszer számos   lényeges elemét átemelték, így a jogi keret átalakítása önmagában különösebben   nem befolyásolja a parlament összetételét.
 
 Az új választási törvény hivatalosan csak azt követően léphet érvénybe,   hogy az államelnök ellenjegyezte, ennek időpontja azonban a Nagyrománia   Párt (PRM) és a Konzervatív Párt (PC) alkotmánybíróságnál emelt kifogásai miatt   egyelőre bizonytalan. Jóllehet a legoptimistább várakozásoknak   megfelelően is
 
 
 csak egy hónap múlva hirdetheti ki az államfő,
 
 fontosnak tartjuk a parlament által elfogadott törvény gyors elemzését. Mivel a   megyei tanácsok elnökeinek megválasztásáról szóló részt alkotmányjogi okokból   még módosíthatják, kizárólag a szöveg parlamenti választásokra vonatkozó   rendelkezéseit mutatjuk be – ez nagy valószínűséggel már lényegesen nem   változik.
 
 >> A   törvény elérhető ezen a linken >>
 
 
 A jogszabály a jelenlegi megyei és fővárosi szintű   választókerületeken belül egyéni körzeteket hoz létre, és egy választókerületet   kialakít ki a külföldön élő romániai állampolgárok számára.
 
 A 42 választókörzet között a lakosság arányának megfelelően osztódnak a   parlamenti mandátumok (egy képviselő/70000 lakos, egy szenátor/160000   lakos), de minden megyében legalább négy képviselői és két szenátori   egyéni kerületet alakítanak ki.
 
 A külföldön élő állampolgárokat egy megyének megfelelő minimális   mandátumszám illeti meg. A törvény előírja, hogy az ország legnagyobb és   legkisebb egyéni kerületének lakossága közötti különbség legtöbb 30 százalék   lehet.
 
 
 A választók két szavazattal rendelkeznek,
 
 tehát változatlanul külön szavazólapon voksolhatnak a képviselőjelöltekre   és szenátorjelöltekre.
 
 A pártok az egyéni kerületekben csak egyetlen jelöltet állíthatnak, és minden   jelölt esetében öt minimálbérnek megfelelő összeget (2500 lejt, azaz   mintegy 670 eurót) kell letétbe helyezniük. Az összeget csak abban az esetben   kaphatják vissza, ha országos szinten megszerzik a szavazatok 2 százalékát.
 
 A független jelöltek sem mentesülnek az összeg befizetése alól: nekik abban az   esetben szolgáltatják vissza a pénzt, ha egyéni körzetükben begyűjtik a   szavazatok 20 százalékát. Amennyiben ez nem sikerül, az összeg az államkasszába   folyik.
 
 A jelöltek egyszerre csak egy kerületben indulhatnak, kivételt képeznek azok a   kisebbségi szervezetek, amelyek országos szinten egy képviselőjelöltet   indítanak. Az 1976 előtt született jelöltek írásban kötelesek nyilatkozatot   tenni arról, hogy a diktatúra éveiben
 
 
 nem működtek együtt a politikai rendőrséggel.
 
 A függetlenek a képviselőházba minimum 4 százalékos, de több mint 2000   lakos támogatása mellett, a szenátorjelöltek minimum 4 százalékos, de több mint   4000 lakos támogatása mellett indulhatnak. Ez változást jelent a régi   törvényhez képest, amely szerint a független jelöltek a választókerületben 5   százalékos támogatottság mellett szállhattak versenybe.
         | 
 |                     | 
 |             | "Hé, azt mondja a               pártvezetés, hogy akik nem befutó helyen vannak, nyom's a választási               műsorokba, a nép ismerje meg őket, akik pedig befutó helyen               vannak, üljenek itt, hogy ne ismerjék meg őket!" (karikatúrák               2007 novemberéből, amikor elbukott az államfő egyéni               választókerületekről szóló népszavazási kezdeményezése) |             | 
 |  | 
 |       | 
 |  
 A mandátumelosztás három szakaszban történik:
 
 mindenekelőtt a Központi Választási Iroda (BEC) megállapítja, hogy   mely szerveztek teljesítették az országos szinten előírt 5 százalékos   küszöböt, vagy végeztek az első helyen legkevesebb 6 képviselői és 3   szenátori egyéni kerületben. A választási koalíciók esetében a küszöb (tagjaik   számának függvényében) 8 és 10 százalék között mozog.
 
 Amennyiben a két feltétel közül egyiket sem sikerült teljesíteniük, a   kisebbségi szervezetek az új törvény értelmében is szerezhetnek egy   képviselőházi mandátumot, ha megszerezték az egy képviselő   megválasztásához szükséges országos átlagszavazatszám 10 százalékát.
 
 
 Az első szakasz a többmandátumos választókerületek   szintjén zajlik.
 
 Az egyéni választókörzetek a többmandátumos megyei választókerületek részei.   Minden megyére kiszámolják a megyei választási koefficienst, ami tulajdonképpen   a megye összes egyéni választókerületében leadott érvényes és el nem veszett   szavazatok összegének, és a megyében kiosztandó mandátumok számának hányadosát   jelenti.
 
 Elveszett szavazatnak számítanak az olyan pártokra leadott voksok, amelyek nem   teljesítették az országos választási küszöböt, valamint azoknak a független   jelölteknek a szavazatai, akik nem nyerték meg az egyéni kerületet. A   választási koefficiens e típusának a neve a szakzsargonban Hare-kvóta (egy másik   definíció itt található).
 
 Minden pártnak összegzik a megye egyéni választókerületeiben szerzett   szavazatait, az összeget elosztják az imént kiszámított megyei kvótával, és   lefele kerekítenek. A kapott szám nem más, mint az illető pártnak az   első szakaszban (tehát a megye szintjén) odaítélendő mandátumok   száma.
 
 
 A független jelöltek akkor jutnak mandátumhoz,
 
 ha megszerezték szavazatok abszolút többségét az egyéni választókerületben   amelyben indultak.
         | 
 |                     |  
 |             | Biztosra vehető, hogy a pártok szerepét nem fogja csökkenteni               az új rendszer. Ez a projekt nem a pártokrácia leépítéséről szól,               hiszen elsődlegesen még mindig a pártok kapják a mandátumokat, csak               éppen a párton belüli mandátumelosztásban ezúttal a választási teljesítmény               is szerepet játszik. 
 Az sem kétséges, hogy az egyéni kerületek jó eséllyel válhatnak a               pártvezetőségjutalmazásra és büntetésre használható eszközévé, illetve               a pártokon belüli korrupció újabb forrásává. Lesznek ugyanis biztos               bejutással kecsegtető és borítékolhatóan vesztes egyéni               választókerületek, tehát a garantáltan parlamenti mandátumot jelentő               kerületek értékes portékává válhatnak a pártokon belül.
 
 Jó hír viszont, hogy választási összefogás esetén a romániai magyarság               képviseletének esélyei nem csökkennek, mivel az új rendszerbe is               beépítettek egy arányossági komponenst. Jóllehet a többletmandátumok               torzíthatják arányosságát és ez a nagy pártoknak fog kedvezni, a parlamenti               képviseletet ez a torzítás önmagában nem veszélyezteti.
 |             | 
 |             |  |  | 
 |       | 
 |  A megyék szintjén   kiosztatlan mandátumokat, valamint a fel nem használt szavazatokat továbbviszik   egy országos kompenzációs kosárba, és minden párt esetében összeadják. Fel nem   használt szavazatok alatt értendők azoknak a pártoknak a voksai, amelyek nem   érték el a megyei választási koefficienst, illetve a koefficienst   teljesítő pártok fölös szavazatai. Természetesen ez csak a küszöböt   teljesítő pártokra vonatkozik. 
 
 A mandátumelosztás második szakaszában
 
 meghatározzák, hogy melyik párt hány kompenzációs mandátumra jogosult. A   következőképpen történik: a pártok töredékszavazatait elosztják az 1, 2,   3, 4… osztósorral (d’Hondt   módszer), majd a hányadosokat csökkenő sorrendbe rendezik, párttól   függetlenül.
 
 A mandátumokat a legnagyobb maradékokra ítélik oda – természetesen annyit,   ahány szétosztatlan mandátum maradt. A további maradékok nem számítanak.
 
 A folyamatnak még nincs vége, ugyanis a mandátumokat vissza kell osztani a   megyékre. Ez úgy történik, hogy minden pártnak a megyei töredékszavazatait   elosztják az országos töredékszavazataival. Az így nyert arányokat beszorozzák   az előbbi lépésben meghatározott mandátumszámmal. Ez tehát rangsorolja a   megyéket aszerint, hogy mennyivel járultak hozzá az illető párt országos   töredékszavazataihoz.
 
 A kapott értékeket pedig sorrendbe állítják, méghozzá kétféleképpen: (1) készítenek egy országos listát, és (2) minden megyében külön-külön   rangsorolják a pártokat töredékszavazataik szerint. A fennmaradó mandátumok   függvényében minden megyében
 
 
 kiválasztják a legkisebb számot a listáról,
 
 amely még mandátumra jogosít fel. (Emlékezzünk, hogy minden megyében a   mandátumok egy részét már odaítélték, itt most a fennmaradókról van szó. Ha   három darab mandátum maradt kiosztatlan az első szakaszban, akkor a listán   szereplő harmadik számot választják ki.)
 
 Ezt a számot a megye visszaosztó koefficiensének nevezték el a   törvényben. Ezután az országos rangsorra térnek át, és sorban elosztják a rajta   levő számokat annak a megyének a visszaosztójával, amelyre az illető   érték vonatkozik. Ezt addig folytatják, amíg a kompenzációs mandátumok el nem   fogynak. A második szakasz végére tehát tisztázódik, hogy az egyes megyékben az   egyes pártok hány mandátumot kaptak.
 
 A rendszer eddig bemutatott része valójában alig tér el az eddig érvényben   levő szabályozástól.
 
 
 Csupán minimális különbségek fedezhetők fel,
 
 a leglényegesebb: a független jelölt az új rendszerben akkor jut mandátumhoz,   ha megnyerte az egyéni választókerületet, míg a régi rendszerben a választási   kvótának megfelelő szavazatszámot kellett összegyűjtenie. Ez a   változás nyilván az egyéni választókerületek logikájából következik.
 
 Mivel a rendszer e részének működése alapvetően azonos a régi,   arányos rendszer mechanikájával, a mandátumelosztás első két szakaszának   eredményét – az egyéni választókerületekben történő elosztástól való   megkülönböztetés érdekében – az arányos elosztás eredményének nevezhetjük.
 
 Mivel az új rendszer által bevezetett változások az egyes pártok egyes   megyékben megszerzett mandátumainak a megyén belüli elosztására korlátozódnak,   az igazán fontos kérdés az, hogy ezek mennyire fogják megváltoztatni az arányos   elosztás eredményét.
 
 
 A mandátumelosztás harmadik szakasza
 
 tehát az új rendszer hozadéka, és ismét a megyék szintjén zajlik. Célja:   meghatározni, hogy a pártok mely jelöltjei jutnak mandátumhoz. A régi   rendszerben ezt automatikusan a pártlistán elfoglalt hely határozta meg.
 
 Mivel az új rendszerben már nincs pártlista, hanem a pártnak annyi egyéni   jelöltje van, ahányat az egyéni választókerületekben indított, a mandátumok   elosztása az egyéni jelöltek választási sikerétől függ.
 
 Az áttekinthetőség érdekében foglaljuk össze, milyen eredményre jutottunk   eddig a pontig:
 
 1. Ismeretes, hogy a megyének hány mandátum jár – ez a megye   lélekszámától függ.
 
 2. Az is tudható, hogy az egyes pártok hány mandátumra jogosultak minden   megyében – ezt az arányos elosztás eredménye adja meg.
 
 3. Megállapíthattuk, hogy a parlamenti küszöböt teljesítő pártok   közül melyik hány egyéni választókerületben nyerte el a szavazatok abszolút többségét   (50 százalék +1 szavazat) az illető megyében.
 
 A parlamenti küszöböt el nem érő pártokat már kizárták a versenyből,   így előfordulhat, hogy lesznek olyan egyéni választókerületek, ahol
 
 
 a győztesnek mégsem terem babér
 
 (erre a kérdésre még visszatérünk). Az egyéni választókerületek győztesei   automatikusan mandátumhoz jutnak. Amennyiben minden párt jelöltjei pont annyi   egyéni választókerületet nyertek meg, mint ahány parlamenti helyet az arányos   elosztás a pártok számára leosztott, a helyzet egyszerű. Ez azonban   valószínűleg ritkán fog bekövetkezni, és talán a Székelyföldön fordulhat   elő leginkább.
 
 Amennyiben nem áll fenn az egyenlőség, minden pártra meghatározzák a   különbséget. Egyes pártok több, mások pedig kevesebb egyéni választókerületet   nyertek meg, mint amennyit az arányos leosztás juttatott számukra. Vegyük   sorra, mi történik velük.
 
 1. Ha a párt több egyéni választókerületet nyert meg, mint amennyire az   arányos elosztás alapján számíthatott, megtarthatja az egyéni   választókerületekben megszerzett mandátumait, viszont ezzel számára véget ért a   megyén belüli mandátumelosztás.
 
 2. Ha a párt kevesebb egyéni választókerületet nyert meg, mint amennyire   az arányos elosztás alapján számíthatna, a ki nem osztott mandátumokat az   egyéni jelöltek választási eredményének függvényében osztják tovább.
 
 Összeállítják azoknak a jelölteknek a listáját, akik nem nyertek egyéni   választókerületet a megyében, csökkenő sorrendben tüntetve fel a   jelölteket aszerint, hogy mennyire közelítették meg a megye választási   koefficiensét (amit az első elosztási szakaszban határoztak meg). Ennek a   rangsornak az alapján
 
 
 kezdik el kiosztani a fennmaradó mandátumokat,
 
 azzal a megkötéssel, hogy a listán szereplő jelöltek nem szerezhetnek   mandátumot, ha: (1) a párt már betöltötte az összes mandátumot amire az   arányos elosztás alapján jogosult, (2) abban az egyéni kerületben, ahol   indultak, már osztottak mandátumot – vagyis valaki nyert.
 
 A második feltétel kizárja (legalábbis egyelőre), hogy ugyanabból az   egyéni választókerületből két jelölt is mandátumhoz jusson (az abszolút   többséget megszerző győztes és a „legerősebb vesztes”).
 
 Ebből az következik, hogy azok a jelöltek fogják megkapni a mandátumokat,   akik az élen végeztek az egyéni választókerületben, de nem érték el az abszolút   többséget.
 
 Ha ezt követően még van olyan párt, amely nem jutott annyi mandátum   birtokába, mint amennyit az arányos elosztáskor ítéltek oda neki, akkor a megye   szintjén többletmandátumokat osztanak ki az illető párt „legerősebb   vesztesei” között, hogy kiegyenlítsék a különbséget. Ennek következtében
 
 
 a parlament létszáma megnőhet.
 
 Ezt a technikát a német és az új-zélandi vegyes választási rendszer is   alkalmazza, a szakirodalom Überhangsmandat-nak nevezi.
 
 Előfordulhat az is, hogy az egyéni választókerületet egy olyan jelölt   nyerte meg, akinek a pártja nem teljesítette a parlamenti küszöböt. Ebben az   esetben nem kaphat mandátumot, tehát az a soronkövetkező jelölt szerez   mandátumot, aki a legtöbb szavazatot kapta, és akinek a pártja országos szinten   teljesítette a küszöböt. A mandátumok kiosztása ezzel a mozzanattal ér véget.
 
 
         | 
 |                     | 
 |             | Példa a mandátumok               kiosztására az új törvény szerint |             | 
 |  | 
 |       | 
 |  
 Példánkban a megyében 300000 érvényes szavazatot adtak le, és négy párt indult.   Elveszett szavazatok tehát nincsenek. Az utolsó oszlop megmutatja, hány   mandátumra jogosította fel az egyes pártokat az arányos visszaosztás.
 
 D párt ugyan kevesebb szavazatot szerzett, mint amennyi a választási   koefficiens a megyében (300000/5 = 60000), az országos kompenzációs kosár neki   juttatta vissza megye kiosztatlanul maradt egy mandátumát.
 
 Továbbá feltételeztük, hogy az öt egyéni választókerület tökéletesen egyforma   méretű. Mivel a részvételi arány is ugyanaz volt, mind az ötben 60000   érvényes szavazattal számoltunk. Következésképpen az egyéni választókerületeket   30.001 szavazattal lehet megnyerni. Ez sikerült is A párt három   jelöltjének, az 1., 2., és 3. választókerületben.
 
 Bár az arányos elosztás alapján A párt csupán két mandátumot kapott,   egyéni győzelmei feljogosítják, hogy megtartsa mind a három mandátumot. A   többi párt közül egyiknek sem sikerült abszolút többséget szerezni. Ezért most   a jelölteket rangsorolják aszerint, hogy mennyire közelítették meg a választási   koefficienst.
 
 A sorrend a következő lesz: B5, A4, A5, B4, C3, C4, D1 stb. B pártnak
 jár egy mandátum, és ezt az 5. választókerületi jelölt kapja meg, mivel ott   ő szerzett relatív többséget 21000 szavazattal.
 
 C pártnak is jár egy mandátum, és ezt C4 fogja megkapni. Bár C3   ugyanannyi szavazatot gyűjtött, ő nem juthat mandátumhoz, mert   kerületében már kihirdették a győztest. Bár a 4. választókerületben A4 és   B4 is több szavazatot szerzett mint C4, e két párt már nem jogosult több   mandátumra, ezért azt C4 kapja. Ezzel mind az öt egyéni választókerületben   megvan a győztes.
 
 D párt viszont még jogosult egy mandátumra. Ezt D1-nek fogják odaítélni,   mivel ő szerepelt a legjobban D pártjelöltjei közül. Az ő esetében   azonban már nem akadály, hogy a kerületben is volt győztes, mivel ő   többletmandátumot kap.
 
 Példánk rávilágít a rendszer egyik visszásságára is: a 4. választókerületben nem   az a jelölt jutott mandátumhoz, aki a legtöbb szavazatot kapta, még csak nem is   a második. A választók, akik arra vártak, hogy most már tényleg a kezükbe adják   a döntést, joggal érezhetik majd magukat átverve.
 
 
 A rendszer másik újdonsága,
 
 hogy a régi 5 százalékos listás küszöb mellé bevezettek agy alternatívát, így   most már 6 képviselői és 3 szenátusi választókerület egyidejű   megnyerésével is bejuthat a párt a parlamentbe. Azonban pontosan a küszöb volt   az egyik oka annak, hogy a   törvény ismét az alkotmánybíróságon kötött ki.
 
 A PRM és a PC (többek között) azt tartotta alkotmányellenesnek, hogy egy párt   jelöltjének egyéni győzelme hiábavaló lehet, ha a párt nem éri el az 5   százalékot országos szinten.
 
 Mivel eddig 5 százalék volt a küszöb, az egyéni választókerület alternatívája   akár engedményként vagy előrelépésként is értékelhető. Az alternatív   küszöb mindenképpen a kis pártoknak hivatott kedvezni, hiszen – legalábbis   elméletileg – előfordulhat, hogy egy párt 5 százalék alatt marad, de mégis   megnyer 6+3 egyéni kerületet. De akkor miért éppen két halódó párt emelt   alkotmányos kifogást a küszöb ellen? A magyarázat abban rejlik, hogy az egyéni   mandátumok
 
 
 nehezen elérhetőek mind a PRM, mind a PC számára.
 
 Az egyéni kerületekben való győzelemhez területileg koncentrált   szavazóbázisra van szükség, ezzel pedig egyik párt sem rendelkezik. Jóllehet a   PRM a Zsil-völgyében rendelkezik egybefüggő bázissal, nem valószínű,   hogy az egyéni kerület oly módon lesz kialakítható, hogy abszolút többséget   szerezhet.
 
 Az RMDSZ esetében éppen fordított a helyzet: amennyiben sikerül megegyezést   kötni az MPP-vel és megőrizni az egységes magyar választási részvételt a   Székelyföldön, hat plusz három egyéni mandátumot könnyebben meg tud szerezni,   mint országos szinten a voksok 5%-át (természetesen az utóbbira is van esély).   A gyakorlatban tehát az RMDSZ az egyetlen párt, amely az az alternatív küszöb   miatt profitálhat.
 
 
 Furcsaság, hogy az „uninominálisnak”,
 
 azaz egyéni választókerületesnek nevezett rendszerbe nehezen illeszkedik egy   olyan küszöb, amely több egyéni választókerület megnyerését támasztja   feltételként. Egy ilyen küszöb természete nem kompatibilis a többségi   rendszerek logikájával, következésképpen a vegyes rendszerekével sem, hisz   azokban a többségi komponens többségi logika, az arányos komponens pedig   arányos logika szerint működik.
 
 Nem állítjuk, hogy nincs ilyen a világon, de az általunk ismert vegyes   választási rendszerek (Németország, Új-Zéland, Magyarország, Olaszország 1993   és 2005 között, Japán) közös vonása: ha egy jelölt megnyert egy egyéni   körzetet, akkor bekerült a parlamentbe.
 
 Nem számít, hogy a párt elérte-e a 4 százalékos vagy 5 százalékos listás   küszöböt, az egyéni mandátum attól egyéni mandátum, hogy az egyént   megválasztották, az a tény pedig, hogy
 
 
 az illetőt egy párt jelölte, másodlagos.
 
 Természetesen utólag más problémákba ütközhetnek az ilyen árván maradt   képviselők – például nem alakíthatnak frakciót, és a gyakorlatban ritkák   az ilyen esetek. Ez azonban már nem vág a választási rendszer témájába.
 
 Ami lényeges és megkerülhetetlen ebben a vonatkozásban: az egyéni   választókerületben megválasztott képviselő sorsa nem függhet a párt   országos eredményétől.
 
 
 ÉRTÉKELÉS
 
 Az új választási rendszer furcsa hibrid. A vegyes rendszerek esetében a   legfontosabb kérdés általában az, hogy képesek-e ötvözni a két rendszertípus   pozitív elemeit, vagyis: az arányosságot a jobb elszámoltathatósággal és   közvetlenebb választó-képviselő kapcsolattal. Véleményünk szerint az új   rendszer inkább a régi arányos rendszer átcsomagolása oly módon, hogy többségi   rendszer látszatát keltse.
 
 Nem vagyunk a többségi rendszerek hívei, viszont nem tagadhatjuk, hogy minden   okuk meglehet a csalódottságra azoknak, akik egy erős többségi elemmel   rendelkező törvényt vártak.
 
 Az új rendszerből ugyan eltűntek a listák, az egyéni   választókerületes rendszereknek mégsem felel meg maradéktalanul, mivel nem az   egyéni győzelem a legfontosabb. Sőt, a küszöb miatt az egyéni   győzelem hiábavalónak bizonyulhat, ugyanakkor számos olyan képviselő   kerül majd a parlamentbe, aki
 
 
 nem szerzett abszolút többséget egyéni   választókerületben.
 
 Ugyan a törvény formálisan abszolút többséget ír elő, mégis bizonyossággal   állíthatjuk, hogy a relatív többség megszerzése az esetek nagy többségében elég   lesz a képviselethez. Azt is ki lehet jelenteni, hogy ha egy párt sem szerez   abszolút többséget egyetlen egyéni kerületben sem, akkor az új rendszer   pontosan ugyanazt az eredményt produkálja, mint a régi – mert ebben az esetben   többletmandátumok nem oszthatók ki.
 
 Biztosra vehető, hogy a pártok szerepét nem fogja csökkenteni az új   rendszer. Ez a projekt nem a pártokrácia leépítéséről szól, hiszen   elsődlegesen még mindig a pártok kapják a mandátumokat, csak éppen a   párton belüli mandátumelosztásban ezúttal a választási teljesítmény is szerepet   játszik.
 
 Az sem kétséges, hogy az egyéni kerületek jó eséllyel válhatnak a pártvezetőség
 
 
 jutalmazásra és büntetésre használható eszközévé,
 
 illetve a pártokon belüli korrupció újabb forrásává. Lesznek ugyanis biztos   bejutással kecsegtető és borítékolhatóan vesztes egyéni választókerületek,   tehát a garantáltan parlamenti mandátumot jelentő kerületek értékes   portékává válhatnak a pártokon belül.
 
 Jó hír viszont, hogy választási összefogás esetén a romániai magyarság   képviseletének esélyei nem csökkennek, mivel az új rendszerbe is beépítettek   egy arányossági komponenst. Jóllehet a többletmandátumok torzíthatják   arányosságát és ez a nagy pártoknak fog kedvezni, a parlamenti képviseletet ez   a torzítás önmagában nem veszélyezteti.
 
 Természetesen nagyon sok múlik az egyéni választókerületek határain, ezért   korai volna előrejelzésekbe bocsátkozni. Ennek ellenére úgy véljük, fiktív   példánk érzékeltette, mennyire térhet el az eredmény az arányosságtól, amit   megszokhattunk a régi rendszerben.
 
 A magyar nemzetiségű jelölteket indító párt akár profitálhat is az egyéni   kerületekből, elsősorban a tömbmagyar területeken, ahol abszolút   többséget szerezhet. A vegyes lakosságú ütközőzónákban pedig a relatív   többség megszerzése elég lehet ahhoz, hogy a parlamenti képviselet ne   gyengüljön. Számolni kell azonban azzal, hogy fontos tudatosítani a választókban:   azok a szavazatok, amelyeket
 
 
 nem az egyéni győztesekre adtak le, nem vesznek el.
 
 A változások tehát kevésbé lényegesek, mint amire a téma sajtóvisszhangja és a   hozzá kapcsolódó diskurzus vehemenciája alapján számítottunk. A leglényegesebb kérdés   azonban még megválaszolatlan: hogyan fogják az illetékesek a választókerületek   határait megrajzolni. Ez a folyamat várhatóan rendkívül konfliktusos lesz, és   nagyon nagy jelentőséget kaphat benne az RMDSZ pillanatnyi tárgyalási   pozíciója.
 
 Etnopolitikai szempontból nem az lenne a legkedvezőbb megoldás, ha a   magyar többségű vidékeken az etnikai határokat képeznék le az   egymandátumos választókerületek határai. A magyar szavazatokra építő   pártok sokkal jobban járnának, ha több, etnikailag vegyes, de hosszútávon   enyhén magyar többségű kerületet sikerülne kialakítani, ugyanakkor fontos   lenne elkerülni a magyarlakta vidékek lecsippentését és román többségű   területekhez való csatolását.
 
 Mivel az egymandátumos kerületeket kötelezően a megyék határain belül alakítják   ki, a magyar nemzeti közösség szempontjából a Maros, Kolozs, Bihar és Szatmár   megyei egyéni kerületek kialakítása jelenti a legnagyobb tétet.
 | 
  Centrul de Documentare ISPMN a iniţiat un proiect de monitorizare a presei pe tematica reprezentării minorităţilor naţionale. În cadrul proiectului sunt monitorizate versiunile online ale mai multor cotidiane naţionale, atât în limba română cât şi în limba maghiară. În munca de colectare a materialelor beneficiem de aportul unui grup de studenţi ai Universităţii Babeş-Bolyai, Facultatea de Sociologie şi Asistenţă Socială, fapt ce ne oferă posibilitatea unei dezvoltări continue a bazei noastre de date. Proiectul de monitorizare a presei doreşte să ofere celor interesaţi, posibilitatea de utilizare a acestei baze de date  în viitoare analize. |