Căutare

Továbbra sem egyértelmű, milyen képlet szerint szerezhetnek mandátumot a honatyák 2008-ban. A választási törvényt régóta akarják megreformálni – kis történeti áttekintés.

Kedden a reformot támogató kormánykoalíciós pártnak (PNL) és a legnagyobb ellenzéki pártnak (PSD) sikerült körvonalaznia egy közös koncepciót, de még nem adták közre törvénytervezet formájában. A legújabb változatról egyelőre csak annyi derült ki, hogy lényegesen eltér mind a PSD, mind a PC, mind a PNL, mind a PD-L által kidolgozott eddigi tervezetektől.

A legutóbbi nyilatkozatok fényében elképzelhető, hogy a parlament az utolsó pillanatban, rohamléptekben új választási törvényt fogad el – biztosra azonban még nem vehető. Jelen pillanatban három ellenzéki párt (PC, PD-L, PSD) és a kormánykoalíció nagyobbik pártja (PNL) támogatja az arányos, listás választási rendszer elvetését, kompromisszumra azonban még nem jutottak. A kormánykoalíció kisebbik tagja (RMDSZ) és a szélsőséges nacionalista ellenzéki párt (PRM) álláspontja a választási törvény módosítását illetően megegyezik: elfogadhatatlannak tartják az eddigiekben szavazásra bocsájtott alternatívákat.


Egyszóval nehéz megjósolni, milyen választási törvény lesz érvényben

a három hónap múlva esedékes helyhatósági, illetve az őszi parlamenti választások idején. Az viszont nyilvánvaló, hogy Traian Băsescu államelnök és Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök a közhatalom intézményeinek fedezékéből folytat állóháborút. A miniszterek kinevezése és a választási törvény módosítása körül kialakult huzavona és teátrális egymásnak-feszülés tényéből kiindulva megkockáztatható: a közpolitikai hatékonyságot másodrendűnek tekintik, céljuk mindenekelőtt a szavazatszerzés.

El kell ismerni, Traian Băsescu és stábja, illetve az általa favorizált párt – de facto pártja, az akkori PD – részéről jó lépésnek bizonyulhat, hogy népszerűségük csúcsán elhalászták a többi párttól az aránytalanabb képviseletet eredményező egymandátumos választókerületek ötletét. Ha a számítás bejön, a PD-L éppen abból kovácsolhat politikai tőkét, ami egyébként is erősítette volna.

A még folyó tárgyalások eredményétől függetlenül kijelenthető: ha a parlament még ebben a ciklusban megszavazza az új választási törvényt, azért teszi, mert Băsescunak és a PD-L-nek sikerült olyan formában tematizálni és napirendre tűzni a többségi formula kérdését, hogy a vetélytársak számára szinte lehetetlennek tűnt


népszerűségük csökkenése nélkül kitérni

a választási rendszer ilyen irányú átalakítása elől. Az elmúlt két napban a PNL és a PSD által újrafogalmazott koncepció is azt bizonyítja: nem merik elvetni az egymandátumos körzetek ötletét, de a választási rendszer arányosságát sem szeretnék túlságosan visszametszeni. A legújabb tervezetet éppen turbó üzemmódban összeszerkesztő pártok megbízottai szerint az eredmény egy teljesen eredeti, a világon egyedülálló vegyes rendszert intézményesítő választási törvénykönyv.


A többségi formula bevezetését már a kilencvenes években felvetette

néhány politikus és civil szervezet, köztük a PNL által benyújtott tervezet alapjául szolgáló koncepciót kidolgozó Pro Demokrácia Egyesület (APD). A parlamentben először a PNL nyújtott be törvényjavaslatot 1997-ben. Ezt 2003-ban ismét egy PNL-s javaslat követte (ez lenne az a koncepció, amelyért 2007 októberében a kormány felelősséget vállalt), majd 2004-ben a PSD is beterjesztett egyet.

A választási reform vitája 2005 augusztusában lángolt fel újra, amikor a PD nevében Emil Boc pártelnök ismét feldobta az egyéni választókerületes – értsd többségi vagy vegyes – rendszerre való áttérés ötletét, mint a romániai politikai elit kicserélődését eredményező csodaszert. Ebben az évben a PSD, a PNL és a PC is újabb törvénytervezetekkel és módosító javaslatokkal állt elő.


Eddig négy kodifikált koncepció keringett

a parlamentben az egyéni választókerületes megoldást valamilyen formában intézményesítő tervezetek formájában. A PSD, a PC, a PNL és PD-L által beterjesztett (a Băsescu államelnök által kiírt népszavazáskor felvetett) tervezet. Ezeket követi a már említett, éppen kidolgozás alatt álló legújabb jogszabály.

Az érvényben lévő választási törvény lényegét tekintve megegyezik a forradalom idején, a Nemzeti Megmentési Front (FSN) tanácsa által kidolgozott és törvényerejű rendeletben közzétett koncepcióval. A képviselőház és a szenátus tagjait egyaránt zárt listán, a megyék és a főváros közigazgatási határainak megfelelő, többmandátumos körzetekben választják.


A PC 2005 februárjában

nyújtotta be törvényjavaslatát a szenátusban. Az akkori humanisták koncepciója értelmében különböző szabályok szerint került volna sor a képviselőház és a szenátus tagjainak megválasztására. Az elképzelés szerint a választópolgárok összesen három szavazattal rendelkeztek volna: egy szavazatot a relatív többségi formulát alkalmazó egyéni választókörzetekben induló képviselőjelöltekre, egy szavazatot a többmandátumos, pártlistán induló képviselőjelöltekre, egy szavazatot pedig az egyéni választókörzetekben induló szenátorjelöltekre adtak volna le.

A tervezet szerint a többmandátumos választókerületek megfeleltek volna a területi közigazgatási egységeknek, tehát a 41 megye és a főváros, összesen 42 lenne. Az egymandátumos kerületeket úgy alakították volna ki, hogy a többmandátumos kerületet a szenátusi mandátumok számával megegyező részre osztották volna.

A szenátorokat tehát kizárólag egyfordulós, relatív többségi rendszerben választották volna, a képviselőházi mandátumok közül pedig a megyére eső szenátori mandátumoknak megfelelő számút egyfordulós, relatív többségi rendszerben, a fennmaradó mandátumokat pedig a többmandátumos körzetben, pártlistás arányos rendszerben osztották volna szét. Az országos küszöböt 5%-ban állapították volna meg. A tervezet szerint a listákra leadott szavazatok arányosan konvertálódnak mandátumokká, országos szinten kompenzációs kosár működött volna. A tervezetet a szenátus leszavazta, és már nem játszik szerepet a tárgyalások során.


A PSD 2005 márciusában

nyújtotta be törvényjavaslatát a szenátusban. A tervezet értelmében a választók két szavazattal rendelkeznének, egyiket a képviselőjelöltekre, a másikat a szenátorjelöltekre adhatják le. A mandátumok abszolút többségi formula szerint, egymandátumos választókerületekben, két forduló után kerülnek kiosztásra.

A szenátori választókerületek kialakítása két, ugyanazon megyén belüli, egymással határos képviselői választókerület összevonásával történne. Választási koalíciók csak országos szinten jöhetnek létre. Amennyiben a kisebbségek szervezetei egyetlen választókerületben sem szereznek mandátumot, de országos szinten megszerezték az egy képviselői mandátum megszerzéséhez elegendő szavazatok 10 százalékát, egy képviselőházi mandátumban részesülnek.

A tervezetet a szenátus leszavazta, a PSD azonban továbbra is érvényesíteni kívánja néhány bekezdését.


A PNL 2005 áprilisában

terjesztette be törvényjavaslatát a szenátusban. A dokumentum tulajdonképpen egy, a választások minden szintjét – helyhatósági választásoktól az elnökválasztásig – átfogó törvénykönyv-tervezet.

A javaslat értelmében az egymandátumos szavazókörzetek regionális szavazókörzetekbe szerveződnének. A szenátori szavazókörzet két vagy három képviselői szavazókörzetből tevődne össze. A pártok és kisebbségi szervezetek számára 5 százalékos országos explicit küszöböt ír elő, választási koalíciók számára két tag esetén 7 százalékosat, majd minden párt után plusz 2 százalékot.

Az egyéni választókörzetekben azok a jelöltek szerezhetnek mandátumot, akik a legtöbb szavazatot gyűjtötték be, és pártjuk teljesíti az országos küszöböt, vagy – amennyiben pártjuk nem érte el az előírt küszöböt – , a szavazatok több mint felét megszerezték. Az első lépésben kiosztásra nem kerülő mandátumokat regionális szinten osztják ki a legtöbb szavazattal rendelkező pártok jelöltjeinek.


A PD-L 2007 júniusában

terjesztette a szenátus elé tervezetét, miszerint mind a szenátorok, mind a képviselők megválasztására egymandátumos választókerületekben kerülne sor, relatív többségi formula szerint. Azután osztják ki a mandátumokat, hogy a központi választási bizottság megállapította mely pártok teljesítették az 5 százalékos országos explicit küszöböt, illetve szerezték meg a szavazatok többségét legalább 10 választókerületben (a képviselők esetében) és 6 választókerületben (a szenátorok esetében).

Független jelöltek csak a szavazatok abszolút többségének begyűjtésével szerezhetnének mandátumot. Az egy képviselői mandátumnak megfelelő országos átlag 10 százalékának megfelelő szavazatszámot felmutató kisebbségi szervezet legtöbb szavazatot felmutató képviselőjelöltje mandátumot nyerhet, amennyiben a szervezet egyetlen körzetben sem szerzett többséget.

Az egymandátumos szavazókörzeteket a gazdasági fejlesztési régiókon belül alakítják ki, és minden régión belül a legtöbb szavazatot szerzett jelölteknek osztják ki az egymandátumos választókerületekben kiosztásra nem kerülő mandátumokat.


Amennyiben a cél valóban a parlamenti pluralizmus megőrzése,

a pártokrácia felszámolása és a szavazópolgári preferencia személyszintű érvényesülésének garantálása lenne, elsősorban nem a voksok mandátumokká való konvertálásának módszerével vagy a jelenlegi megyei, többmandátumos választókerületek feldarabolásával kellene foglalkozni, hanem a szavazási struktúrával. Magyarul azzal, hogy milyen legyen a szavazólap.

A vegyes rendszer bevezetésére törekvő politikusok azt állítják be legfőbb problémaként, hogy az arányos rendszerben a polgároknak nem áll módjukban egy meghatározott politikust támogatni szavazatukkal, csakis a párt által összeállított listát. Ez azonban nem igaz. Nem a tisztán arányos rendszer az oka annak, hogy jelen pillanatban nem áll módunkban a legszimpatikusabb politikust támogatni szavazatunkkal. Ezt a probléma a szabad lista (panachage) bevezetésével is megoldható lenne.

Ami a politikai elit frissítését illető hangzatos programot illeti: kicsi a valószínűsége, hogy ezt éppen az egyéni választókörzetek bevezetése fogja megoldani.