Căutare

Kihirdette az államfõ a parlamenti választások új rendszerét meghonosító romániai jogszabály. Tette ezt órákkal azután, hogy az Alkotmánybíróság rekordidõ alatt elutasította a kifogásokat tartalmazó beadványt. Az viszont már aligha lehetséges, hogy a helyhatósági választással egy idõben voksolhassunk a képviselõ- és szenátorjelöltekre. A többségi és az arányos választási rendszerek sajátos román kevercsének megértéséhez politikusokat és szakértõket hívtunk segítségül. Kérdéseinkre Bakk Miklós, Márton Árpád, Eckstein-Kovács Péter, Toró T. Tibor, Varga Attila,
Lakatos Péter és Magyari Nándor válaszolt. Simon Judit és Szûcs László írása.

Varga Attila képviselõ aggályosnak tartja, hogy leszûkül a szavazók választási lehetõsége. „Eddig létezett a pártlista. Ezen szerepelt akárhány név, annak függvényében, hány szenátori, illetve képviselõi helye volt a megyének. A választónak, lehet, hogy az elsõ helyen szereplõ nem volt rokonszenves, de ha a második igen, és a harmadik helyen szereplõt is elfogadhatónak találta, akkor úgy vélhette, érdemes megszavazni a listát. Most ez feloszlik annyi szavazókerületre, ahány mandátuma van a megyének. Mindenki a maga választókerületében szavazhat egy névre. Hiába rokonszenves neki egy másik kerület jelöltje, és ellenszenves a saját kerületéé, nem szavazhat arra, akire szeretne. Ám ha azt akarja, hogy a pártja bejusson a parlamentbe, kénytelen a neki nem tetszõ jelöltre szavazni. Nincs más lehetõsége. Ilyen szempontból a lista garanciát jelenthetett arra, hogy a befutó helyen levõ, számára rokonszenves jelölt bejut a parlamentbe.”
Márton Árpád frakcióvezetõ is úgy látja, a most elfogadott törvényhez kitalált rendszer egészében az egyéni választókerületen alapszik, pártra nem, csak a pártok által jelölt emberekre szavaznak. „Mégis, a szerzett szavazatok arányában kap mandátumot a párt, és a párton belül legjobban szereplõ egyéni jelöltet illeti a mandátum. Ebbõl kifolyólag nem biztos, hogy a legtöbb szavazatot kapott jelölt jut mandátumhoz, hanem támogatottságban a párt sorrendben harmadik vagy negyedik helyen álló jelöltje képviseli majd a kerületet, holott a választók másra szavaztak. Elég abszurd ez a szerkezet, mert az arányos képviseletet nem úgy akarja elérni, ahogy minden vegyes választási rendszerben, ahol egyénre és listára is szavaznak a választók, hanem ezt egyetlen szavazattal szeretné megoldani. Holott az Alkotmánybíróság döntése szerint két pecsétet kellene ütni. Ez fából vaskarika.
Ha a jogszabály törvényerõre emelkedik, és ennek alapján tartják a választásokat, rá fog ébredni az ország, a civil társadalom, hogy ez az egyfordulós egyéni kerületes választás a legnagyobb baromság, amit ki lehetett találni. Ugyanis ez a legkevésbé alkalmas arra, hogy lecserélõdjön a politikai elit és a törvényhozást csupa képzett és felelõsségteljes ember alkossa.”
Toró T. Tibor képviselõ, EMNT-alelnök szerint érdekes hibrid rendszer az, amit kínjukban találtak ki a képviselõk, együttmûködésben a Pro Democratia egyesülettel. „A politikusok és elsõsorban az államelnök propagandájának köszönhetõen valós igény alakult ki arra, hogy élõbb kapcsolat legyen a választott és a választók között, s ezt az egyéni kerületes rendszerben vélték megtalálni. Másrészt jogos igény – és ebben az RMDSZ, illetve a magyar politikusok is nagy szerepet játszottak – az arányosság megteremése. Hiszen ha nem tartjuk tiszteletben az arányosság elvét, akkor nagy az eltérés a választói akarat és az eredmény között. Ebbõl a kényszerbõl eredõen született meg ez a rendszer, ami abból a szempontból elõrelépés, hogy nagyobb felelõssége lesz a megválasztott képviselõnek a saját kerületének választói felé.”
Lakatos Péter képviselõ arra emlékeztetett, hogy „Basescu fõ játékterülete az államhatalom pilléreinek kikezdése, annak érdekében, hogy elhitesse: õ az egyedüli üdvözítõ, rossz a parlament, rossz a kormány, rossz az igazságszolgáltatás. Nem azzal próbálkozott, hogy õ emelkedjen ki, hanem a többieket nyomja le. Pedig õ is ennek a politikai osztálynak a produktuma. A választási törvények közül nekünk az a változat, amiért a kormány felelõsséget vállalt, nem ideális, de jobb a Basescu-féle változatnál, amely egy polarizált rendszert alakítana ki, szavazatok elvesznének, a magyarok nem jutnának komoly képviselethez.”

Nagy lesz a csalódás. Felmerül a kérdés, kinek használ az új rendszer, s kit érint hátrányosan. Bakk Miklós politológus szerint az új jogszabály egy rossz, végig nem tárgyalt kompromisszum eredménye. „Az államfõ tisztán többségi, kétfordulós választási rendszert akart, amely a PD-L, az elnöki párt érdekeit szolgálta, és ehhez a »lista helyett közvetlenül embert választó« szavazópolgár megszólítása volt a hatásos, népszerû érv. Másrészt a pártok nem akartak fejest ugrani ebbe az ismeretlenbe, mert az arányos választási rendszer révén – amilyen a listás volt – kiszámíthatóbbnak és ekként érvényesíthetõbbnek gondolták érdekeiket. Ezért belementek volna egy olyan vegyes rendszerbe, amely kombinálta volna az egyéni választókerületeket a listás eljárással, és amely – akár a német, akár a magyar rendszerre emlékeztetõ módon – mégis arányos, tehát a szavazatarányoknak megfelelõ mandátumeloszlást eredményez. Csakhogy Basescu kellõen lejáratta a listára való szavazást, ezért kellett bevezetni egy olyan módszert, amely az egyéni jelöltekre leadott szavazatokat is töredékszavazatként kezeli, mint a listák maradékszavazatait. Ez pedig »átverés ízû« szituációkat produkál, hisz lehetnek olyan választási eredmények, hogy a kevesebb szavazattal rendelkezõ egyéni jelölt egy megyében megelõzi a másik, több szavazatot szerzõ indulót.”
Eckstein-Kovács Péter szenátor úgy látja, a törvény a nagy pártok érdekét szolgálja. „Romániában két alakulatot tartok nagy pártnak: a PSD-t és a PD-L-t. Nem érdekük a kis pártoknak, az RMDSZ-nek sem érdeke. A PNL valahol a határon helyezkedik el, neki elsõsorban a tanácselnökök egyéni megválasztása nem érdeke. Mi ebben a kérdésben középen állunk, mert vannak ugyan érvek amellett, hogy az egyfordulós rendszerben több megyében szerezhetnénk tanácselnöki tisztséget, mint ahányban többségben vagyunk, de a jelenlegi rendszerben is tudtunk tárgyalásokkal tanácselnöki posztot szerezni például Bihar vagy Maros megyében. A régi rendszerrel sikeresen gazdálkodtunk, de az újban is van fantázia. Ahol keveset, de veszítünk a régi rendszerrel szemben, az a törvényhozás. Nekünk a listás rendszer biztosít számarányosságot, ebben nincs vita.”
Varga Attila olvasatában az a baj ezzel a választási rendszerrel, hogy mivel esetleges, nem lehet modellezni. „Modellezés hiányában pedig nehéz megállapítani, hogyan fog mûködni. Túl azon, hogy az RMDSZ ebbõl jól vagy rosszul jöhet ki, az biztos, hogy képviseletaránya kevesebb lesz, azaz csökkenni fog a szenátorok és képviselõk száma, mert olyan a rendszer. Azonban a román pártok szempontjából is kiszámíthatatlan ez a szisztéma. Az a gyanúm, hogy nagy lesz a csalódás mind a pártok, mind az állampolgárok részérõl, hiszen arra, amit célként nagyvonalúan és nagyhangúan megfogalmaztak, hogy a választott személyek minél közelebb kerüljenek a választókhoz, nincs semmi garancia. Mi több, a választóknak leszûkülnek a lehetõségeik.”
Lakatos Péter érdekes újdonságként jegyezte meg, hogy az új törvény gyakorlatilag kizárja azt a lehetõséget, hogy a 2,5-3 millió külföldön élõ román állampolgár szavazzon. „Ki fog ezért hazajönni? Mert hiába hoznak létre 3-4 úgynevezett külföldi körzetet, sok gyakorlati haszna nem lesz az ily módon leadott szavazatoknak. Ez jelentõsen leviheti a részvételt. Persze az RMDSZ ezért nem nagyon fog sírni.” Ugyancsak változás, hogy a kisebbségek jelenleg nyilvántartott szervezetei indíthatnak egy-egy jelöltet, aki annyi szavazatot kell hogy kapjon a képviselõi helyhez jutáshoz, mint az átlag képviselõi mandátum 5 százaléka.

Kevés a relatív többség. Toró T. Tibor problematikusnak tartja a pártok megfelelõ jelölttoborzását, hiszen csak az lehet biztos a mandátumban az egyéni választókerületben, aki abszolút többséggel nyeri a kerületét, és a pártja is teljesíti a küszöb-feltételt. „Ha csak relatív többséget szerez valaki, nem biztos, hogy mandátumhoz jut, illetve az arányossági elv alkalmazásával bonyolult a mandátumok visszaosztása megyékre, a megyén belüli kerületekre. Nem lesznek befutó helyek, nem lehet a közvélemény-kutatások alapján kiszámolni, hogy melyek a biztos vagy nagy valószínûség szerint befutó helyek. A pártvezetõségek, amikor többé-kevésbé demokratikus eszközökkel kiválogatták a jelölteket, érvényesíteni tudták az akaratukat. A jelenlegi törvény nyomán viszont minden egyéni induló potenciális befutó, de ki is eshet a legesélyesebbnek tartott jelölt. A pártok meghatározó emberei kerülhetnek parlamenten kívülre. Biztos, hogy a pártoknak át kell alakítaniuk a toborzó filozófiájukat, mert eleve rátermett embereket kell jelölni, akik képesek kiállni vitázni az ellenfelükkel. Öt-hat jelölt kell hogy versenyezzen egymással egy adott, nem túl nagy kerületben. Mindez paradigmaváltást jelent a pártok mûködésében, és nem biztos, hogy a jelenlegi alakulatok fel vannak erre készülve.”
Varga Attila a világos politikai álláspontokat hiányolja. „Fõleg az államelnöki retorika hatására, a legtöbb párt belelovalta magát abba, hogy az egyéni választókerületes választás lesz az, amely átalakítja a politikai elitet. Mindenki a célt nézte, de nem foglalkozott azzal, hogy ehhez megtalálja a megfelelõ eszközt. Egyáltalán nem biztos, hogy a politikai osztály reformjának egyedüli eszköze a választási rendszer megváltoztatása. Ez egy lehetséges út. Általában a politikai pártokon belüli generációváltástól és sok egyébtõl függhet a reform. Ráadásul nem úgy kezdtek a vitához, hogy kielemezték volna a létezõ választási rendszereket. Megpróbálták a kérdést a technikai elemekre redukálni, ami csak bonyolítja a helyzetet. Az arányos választási rendszer eszköze a listás rendszer, ez illik a legjobban a román alkotmány szellemiségéhez. Az alkotmány nem határozza meg a választás módját, de az arányos rendszer illik legjobban a szellemiségéhez és az eddigi gyakorlathoz, melynek eszköze a listás vagy a vegyes rendszer. A másik a többségi, az egyéni körzetes rendszer. Ez azt jelenti, hogy az erõs pártok még erõsebbek lesznek, a gyengébbek még gyengébbek, esetleg be sem jutnak a parlamentbe. Ezért nevezik többségi rendszernek.
Gyakorlatilag összemosták a két nagy rendszer technikai elemeit, és ebbõl egy zûrzavaros rendszer keletkezett, az egyfordulós, egyéni kerületes megoldás. Csakhogy egy fordulóban nem fog mindenki mandátumhoz jutni, csak igen kevesen. A többi mandátum elosztása bonyolult, kiszámíthatatlan, rulettszerû módon történik. Nagy az esetlegesség. Ráadásul bevezetik a küszöböt is, ami a listás, az arányos képviseleti rendszer sajátja. Ahol egyéni kerületes, többségi rendszer van, ott a küszöbnek nem lenne helye. A különbözõ rendszerek logikátlan és esetleges összekeverésébõl átláthatatlan, a politikai rendszert nemhogy megreformáló, de zûrzavarossá tevõ választási törvényt sikerült készíteni.”

Sietség, de miért épp most? Magyari Nándor szociológus szerint a „közvéleményi klímának” és a politikai játszmáknak lett az áldozata ez az ügy. „Nem akarok ingyen ötleteket adni, de én azzal kezdtem volna, hogy életbe léptetek egy szigorú pártfinanszírozási törvényt, szigorú ellenõrzési feltételek mellett. Ez tisztította volna meg a képet. Továbbá elfogadtattam volna egy szigorú, minden jelöltre vonatkozó lusztrációs törvényt. Számos más lépést is lehetett volna tenni. Ezeket elkerülendõ akarták a politikusok hirtelen megváltoztatni a rendszert. A pálfordulás Basescu és a PD részérõl történt, akik ellenezték, majd hirtelen felkarolták ezt a rendszert. Ha azt tapasztaljuk, hogy a politikai osztály megítélése és mûködése is negatív – többek között azért, mert megvásárolhatók vagy könnyen hajlanak a véleményük megváltoztatására, átülnek egyik padsorból a másikba –, akkor gondoljuk meg, ha egyéni választókerületek alapján kerülnek be, még ennyi pártkontroll sem lesz rajtuk. Ez még kuszábbá teszi a rendszert.”
Bakk Miklós a törvény elfogadásával járó sietség okát abban látja, hogy az elõre hozott választások sürgetõ kontextusában már nem lehetett mást tenni, mint elfogadni ezt a változatot. „A pártok nem térhettek ki az »uninominális megoldás« elõl, mert bõven ígérgették ezt az elmúlt évek során, és úgy érezhették, nem mehetnek bele egy olyan kampányba, amelyben ezt számon kérhetik rajtuk. Így alakult ki ez a törvény, amelynek konzekvenciáit, hatásait nem vitatták rendesen végig.”

Belelovalták magukat. Eckstein-Kovács Pétertõl azt kértük, foglalja össze, mi történik az urnazárás után. „Elõször megállapítják, melyek azok a pártok, amelyek elérték az öt százalékot. Ez az elsõ és fontos számítás. Aztán megnézik, van-e olyan független jelölt – a függetleneknek más a jogállásuk – vagy pártjelölt, aki elérte a szavazatoknak a fele plusz egy százalékát, és a pártja az öt százalékot, ezek megkapják a mandátumot. Miután kiosztották ezeket a mandátumokat, következik a második elosztási rendszer. Ezúttal megnézik, hogy az illetõ pártnak hány szavazata van a megyében, elegendõ-e egy mandátumhoz. Erre létezik egy osztó. Ha az illetõ pártnak a második elosztásban kijön egy mandátuma, akkor megnézik, melyik jelölt érte el a legjobb eredményt egyéniben. Legvégül maradnak üres mandátumok, és ezek országos leosztásra kerülnek.”
A szenátor szerint a kerületek kijelölésére kitalált eljárás alkotmányossága vitatható. „Létrehoznak egy parlamenti bizottságot, amelyben a pártok megegyeznek arról, hogyan nézzenek ki a kerületek, majd kormányhatározattal döntenek. Ha a bizottság nem hivatalos testület, azt mondom, rendben van, mert egy pártok között létrejött megegyezést tesznek a kormány asztalára. De ha ez hivatalos testület, akkor hogy van az, hogy a pártok megegyeznek, és ez a kormány számára kötelezõ? Szóval sehogy sem stimmel.”
Magyari Nándor is úgy gondolja, hogy egyik párt sem akarja igazán átlátni az újonnan bevezetett rendszer hátrányait. „Mûködhetne jól is ez a rendszer, de nagy valószínûség szerint sem nálunk, sem máshol elsõ alkalommal nem fog jól mûködni. Ha nincs bejáratva, a kerületek nincsenek kijelölve, és nem mûködnek mint politikai közösség, akkor valószínûleg mindenkinek bukta lesz az elsõ ilyen módon szervezett választás.”
Varga Attila is azt erõsíti meg, hogy „egyik párt sem akarta ezt a törvényt, de belelovalták magukat abba, hogy a nép ezt akarja. Ha a pártok belegondolnak abba, milyen esélyeik lehetnek, teljes bizonytalanságban vannak, mert csak annak biztos a mandátuma, aki a kerületében elérte az ötven plusz egy százalékot, és a pártja az ötszázalékos vagy az alternatív küszöböt, azaz az egyéni kerületekben megszerzi a hat képviselõi és a három szenátori mandátumot. Onnantól kezdve lehet valaki a második helyen, sok szavazattal, nem biztos, hogy õ fog bejutni, mert a számítógépes elosztás révén bejöhet az, aki a negyedik helyen áll.”
Márton Árpád a körzetek kijelölése kapcsán említi, hogy „az egyes megyéken belüli legkisebb és a legnagyobb választókerület között nem lehet 30 százaléknál nagyobb a különbség a lakosság létszámát tekintve. Nagyobb városokban a lakosság számának függvényében több választókerületet alakítanak ki. De nem lehet azt tenni, hogy például kettévágják Nagyváradot és az egyik feléhez még hozzátesznek két községet. Azt sem lehet, hogy a község falvait szétválasszák, és egyiket-másikat egy közeli városhoz csatolják. Az egyéni választókerületek nem léphetik át a megyehatárokat.”

A megegyezés felé taszít. A változásnak nyilván nagy hatása lesz a magyar képviseletre. Ankétunk alanyait errõl a vonzatról is faggattuk. Márton Árpád szerint „a magyar képviselet sikere függ attól, mennyire sikerül tisztességesen kirajzolni a választókerületeket. Akkor ugyanis kisebb az esélye annak, hogy nagyon rosszul járjon a magyar közösség. Sajnos úgy is lehet kialakítani a választókerületeket, hogy az a magyar képviselet megszûnését jelentse”.
Ha tisztességesen rajzolják meg a kerületeket, Erdélyben kialakítható 12 képviselõi és 6 szenátori választókerület, melyek közül néhányban abszolút, másokban jelentõs relatív többségben van a magyarság. Ha két versenyzõ van, az egyiknek van esélye, hogy teljesítse. Persze megjelenhet néhány független is, vagy a relatív többséget, mondjuk, 40 százalékot meg lehet úgy osztani, hogy felét szerezze meg egyik, felét a másik a szavazatoknak, és akkor 35 százalékkal egy román képviselõ halászsza el a mandátumot.
Bakk Miklós szerint a most elfogadott rendszer „minden anomáliája ellenére eléggé arányos, ezért van lehetõség arra, hogy a magyarság szavazatarányos választási részesedést szerezzen. Az eredmény nem a rendszertõl függ, inkább attól, miképp alkalmazkodnak hozzá a pártok, köztük az RMDSZ is, ami belsõ hatalmi szerkezeteiket illeti”. A politológus szerint ebben a rendszerben is lehetséges az RMDSZ és az MPP kiegyezése abban a formában, ahogy az MPP, illetve az „egyesült ellenzék” javasolta, egy külön választási párt bejegyzésével. „Erre azonban most már nincs idõ, másfajta – alkalmibb – kiegyezésre lenne szükség. Úgy tûnik, az alternatív küszöb – az egyéni kerületben közvetlenül nyert három szenátori és a hat képviselõi mandátum – matematikailag elképzelhetõvé teszi, hogy verseny esetén is bejusson mindkét magyar párt a parlamentbe. Ez függ a kerületek kialakításától és egyéb gyakorlati körülménytõl.”
Eckstein-Kovács Péter a magyar–magyar versenyrõl azt mondja: „vannak helyek, ahol egyértelmûen pozícióveszteséget eredményez. A közvélemény-kutatások szerint az arány 60–30, azaz kétharmad–egyharmad, nem az RMDSZ és az MPP, hanem az RMDSZ és a bizonyos helyzetben az RMDSZ-t nem kedvelõ szavazók aránya, amely vélhetõen leképezõdne egy választáson is.”
Az, hogy az elõválasztáson a legtöbb helyen nem vesznek részt a polgári szervezõdések képviselõi, Lakatos Péter szerint annak az elismerése, hogy nincs kellõ támogatottságuk. „Ezért próbálnak kizsarolni az RMDSZ-bõl olyan arányt, amit Tõkés László ért el, anélkül hogy valamilyen konkrétumot nyújtanának. Hogyan tudnánk másként mérni a két fél hozzájárulását a közös eredményhez, ha nem egy közös elõválasztással? Nem lehet a végletekig Tõkés püspök palástja mögé bújni.”
Toró T. Tibor a romániai magyar képviselet szempontjából pozitívnak tartja az alternatív küszöböt. „Jó az is, hogy mind a két küszöb a megegyezés felé taszítja a magyar politikai szereplõket, hiszen az ötszázalékos küszöböt a létezõ és választási ambíciókkal fellépõ szereplõk egyedül nem tudják teljesíteni, s az alternatív küszöb elérése is kockázatos, ha egyedül vágnak bele. Ezért, ha érvénybe lép ez a törvény, megnövekszik a tárgyalókedve a jelenleg a párbeszédet nyíltan vagy burkoltan elodázó politikai vezetõknek.”

Az óvások értelmérõl. Az Alkotmánybíróság ismét nagy szerepet kapott a román belpolitikai életben, hiszen részben a testületen múlt, hogy életbe lép-e a jogszabály. Persze az is kérdés, kinek érdeke most a választási törvény reformja. Márton Árpád úgy látja, elsõsorban az ország lakosságának nem érdeke, hogy életbe lépjen a törvény. „Mert ebben a formában teljes lutri, a mandátumok 80 százalékát a sors fogja eldönteni. Ismétlem, nem biztos, hogy a legtöbb szavazatot szerzett jelölt jut mandátumhoz. Az biztos, minden párt annyi mandátumot kap, amennnyi megilleti a szavazatszámok arányában. De hogy személy szerint ki jut be a törvényhozásba, azt sem a pártok, sem a választópolgárok nem tudják befolyásolni. Elméletileg a 314 képviselõi mandátumra és 140 szenátorira minden párt jelölhet valakit. Mindegyikük egyforma eséllyel indul. Ha kiderül, hogy az egyik pártnak 62 mandátuma van, azt nem lehet tudni, hogy a jelöltek közül ki lesz az a 62, aki mandátumot kap. Talán a magyar szervezet jelöltjei kivételek, mert behatárolhatóbb, hol nagyobb a szavazótáboruk.
A pártoknak sem volt érdekük, hogy életbe lépjen az új rendszer, mert nem tudják érvényesíteni a politikájukat. Jól képzett, egyformán jó képességû emberekkel kell rendelkezniük minden kerületben. Nem érdeke a parlamenti munkának, mert még nehezebb lesz a bizottsági munka, nem tudni, milyen felkészültségû emberek jutnak be.
Valamikor kitalálták, hogy a politikai reform eszköze az egyéni választókerületes választás. Erre különbözõ tervezetek érkeztek be. Azok érdeke ennek a törvénynek az életbelépése, akik fel akarják mutatni, hogy dolgoztak. De ez csak rövid távú érdekérvényesítés, mert hosszú távon bebizonyosodik majd, hogy sokat ártottak az országnak azok, akik kiagyalták ezt az életképtelen jogszabályt pusztán azért, hogy bizonyítsák: tettek valamit. Elhitették az emberekkel, beleértve az értelmiséget, hogy ez jó az országnak, aztán kiderül, az ország keményen bevásárol vele.”
Bakk Miklós: „Nem érdeke azoknak, akik veszítenek ezen, és akik még három szenátori és hat képviselõi mandátumot sem néznek ki maguknak e rendszerbõl – a PRM és a konzervatívok vannak most ebben a helyzetben. Mindazonáltal van értelme e törvény alkotmányossági felülvizsgálatának. Az alkotmány 62. szakasza értelmében a választójog egyenlõ, és ennek azt is kellene jelentenie, hogy a szavazatoknak lehetõleg azonos effektív értékûeknek kell lenniük. Ott, ahol tisztán egyéni választókerületes rendszerek vannak – Angliában, az Egyesült Államokban –, az egyenlõség azt is jelenti, hogy a választókerületek szigorúan egyenlõk a lakosságszám tekintetében. Nálunk viszont ez nem valósítható meg a most elfogadott törvény keretei között, ugyanis a választókerületeket a megyéken belül alakítják ki, mivel az arányosítási logika – a megyei szintû mandátumelosztás – erre kényszerítette rá a törvényalkotókat.
Toró T. Tibor a maga részérõl két, alkotmányossági szempontból kifogásolható részt lát a törvényben: „az egyik, hogy letétbe kell helyezni bizonyos összeget minden jelöltnek – ami sértheti az egyenlõ esélyek elvét –; és a bírók részvételét a választási bizottságokban, fõleg olyankor, amikor óvást kell kivizsgálni. Ez utóbbi ellentmond a bírók jogállásáról szóló törvénynek. A másik ok, ami miatt én tartózkodtam a szavazásnál, hogy durva diszkriminációt alkalmaz a parlamenti képviselettel rendelkezõ és ezzel nem rendelkezõ kisebbségi szervezetek között. Az elõzõ jogszabályban is jelen volt, hogy aki parlamenti képviselettel rendelkezik, azzal szemben semmiféle elõírást nem alkalmaznak, aki pedig nem rendelkezik parlamenti képviselettel, de szeretne bejutni a törvényhozásba, annak szigorú feltételeket írt elõ: 15 megyében és Bukarestben kellett képviselettel rendelkezni, ha nagyobb létszámú közösségrõl van szó. Az új elem az – és ezt tartom a legnagyobb megkülönböztetésnek –, hogy közhasznúságot szab ezeknek a szervezeteknek. A közhasznúságnak egyébként semmi köze a választásokhoz, ezt a civil szervezetek mûködését szabályozó törvény tartalmazza. A kormány rendelettel ad közhasznúságot egy civil szervezetnek, márpedig egy politikai testület – a kormány politikai testület – nem szólhat abba bele, hogy egy szervezet részt vehet-e vagy sem a választásokon. Ezt az elõírást korábban már bírálták nemzetközi szervezetek. De a törvényalkotók nemhogy kijavították volna, hanem megerõsítették a közhasznúság feltételével.”
Varga Attila is érzékel alkotmányossági aggályokat, ugyanakkor szerinte az Alkotmánybíróság nem fogja magára vállalni annak ódiumát, hogy megtorpedózza ezt a nagy lelkesedéssel elindított „reformot”. (Mint utóbb kiderült, nem is tette – szerk. megj.) Holott a törvény nyomán lehet rosszabb minõségû a parlament a jelenleginél.
Az egyéni körzetben abszolút többséggel szerzett mandátum olyan legitimitást ad, hogy a képviselõ megteheti, hogy nem foglalkozik mással, mint a szavazóinak a megbízatásával, s ez annyira atomizálhatja a parlamentet, hogy országos kérdésekben nem lehet dönteni. Mert mindenki csak a saját szavazókerületének az érdekeit fogja nézni, akár egy megyén belül is. Nemhogy összefogásra serkent ez a rendszer, hanem a partikuláris érdekek megjelenítésére.
Az is egy lehetõség volt, hogy az államelnök nem hirdeti ki, mert õ valójában nem ilyen törvényt akart, hanem kétfordulós, többségi egyéni kerületes választást szeretett volna. Ez nagyon rossz lett volna az RMDSZ-nek, mert ha be is jutna a második fordulóba, ott már etnikai szempontok érvényesülnének a szavazáskor.
Elképzelhetõ, hogy a parlament elodázza a döntést, hogy a következõ választáson még ne legyen alkalmazható az új rendszer. Ha pedig nem meri felvállalni ennek az ódiumát, akkor kockáztat, és az elnök kezében marad a döntés, hogy kihirdeti-e vagy visszaküldi a törvényhozásnak. Így a parlament megszabadul a felelõsségtõl, s az új választási rendszer sem lép érvénybe.
Ez korántsem lezárt ügy. Bár a sajtó egy része úgy tálalja, mintha már eldöntött dolog volna, még nem tudni, hogy a következõ választásokon e szerint a rendszer szerint szavazunk-e. Nem zárható ki az sem, hogy még a korábbi listás rendszerben voksolunk.
Lakatos Péter mint lehetséges forgatókönyvet fogalmazta meg: „A szocdemek az utolsó pillanatban benyújtanak egy bizalmatlansági indítványt, de mire ez a dolog lezajlik, nem lehet elõrehozott választást tartani, s a kormány ügyvezetõként elõkészíti a választásokat, abban bízva, hogy a liberálisok a szocdemekkel és az RMDSZ-szel képesek lesznek majd koalíciót alkotni. A PD-L közben megindult lefelé, s Basescu is, ez az egyik oka, hogy most a liberálisok sem erõltetik az elõrehozott választást, abban bízva, hogy a PD-L-sek tovább morzsolódnak.
A helyzet kulcsa a szocdemeknél van. Ha a helyhatósági választáson nem szerepelnek elég jól, az Geoana fejébe kerül. Összehívnak egy rendkívüli kongresszust és menesztik. Hogy Diaconescu, netán Nastase lép a helyébe, azt nem tudom, ez attól is függ, hogy Nastase ki tud-e békülni Miron Mitreával és Viorel Hrebenciuckal. Hiszen ne felejtsük el, az egyik oka Nastase kivégzésének az volt, hogy Mitrea az ügyészségen finoman szólva nem kedvezõ vallomást tett róla.
Az RMDSZ-nek pedig abban a pillanatban, amint elkészül a törvény végleges változata, eddigi választási stratégiáját gyökeresen át kell alakítania. Minden választási szakértõ egyetért azzal, hogy más kampány szükséges az egyéni választókerületes rendszerben. S úgy tûnik, ez a pillanat elérkezett.”