Căutare

Az MTI elemzése az EU-bõvítést övezõ közhangulatrólAz Európai Unió brüsszeli központjában és tagállamaiban ma már nyoma sincs annak a lelkesedésnek, amely még 5-6 évvel ezelõtt is körüllengte a szervezet keleti bõvítését, új – korábban kommunista – országok befogadását. A hangulatváltozásnak számos oka van.

Az ezredforduló táján számos elemzõcsoport készített alternatív forgatókönyveket az EU bõvítésérõl. Ezek túlnyomó többsége a regatta elv alapján történõ növekedést tartotta célszerûnek, vagyis azt, hogy a kelet-európai tagjelölteket 2-3 fõs csoportokban, szakaszonként fogadja be Brüsszel, a megszabott csatlakozási kritériumok teljesítésének függvényében. A Deutsche Bank 2000. szeptemberi ajánlása értelmében például 2003-ban csak Magyarország és Szlovénia léphetett volna be az Unióba. Õket követhette volna egy évvel késõbb Csehország és Észtország. 2005-ben került volna sorra Szlovákia és Lengyelország, majd újabb 12 hónap múlva vált volna EU-taggá Lettország és Litvánia.
A kizárólag ésszerû gazdasági megfontolásokon alapuló forgatókönyv azonban nem kapott esélyt – elsõsorban Berlin magatartása miatt. Az akkori német kormány úgy érezte: nem „tolhat ki” Varsóval azáltal, hogy a bõvítés elsõ körére a lengyelek nélkül kerül sor. Ez viszont azt jelentette, hogy a regatta elv helyett a „nagy robbanás” (big bang) forgatókönyv valósult meg: 2004. május 1-jén egyszerre 8 kelet-európai, valamint két földközi-tengeri állam csatlakozott az Unióhoz – annak minden következményével együtt.

Félelmek és másodosztályú tagok
A korábban soha nem tapasztalt méretnövekedéssel egyszerre 15-rõl 25 tagúra bõvült az európai integráció szervezete, ez pedig félelmet ébresztett a régi tagországokban. Ennek jele volt az új „jövevényekkel” lenyeletett jó néhány béka. Például az, hogy az õ agrártermelõik hosszú éveken át csupán a negyedét kaphatják a francia, spanyol, olasz, német parasztoknak juttatott brüsszeli szubvencióknak. A másik pofon a munkaerõ-áramlás szabadságának egyirányú korlátozása: Nagy-Britannia és Írország kivételével az összes régi EU-tag korlátokat szabott az új tagállamokból érkezõ munkavállalók legális elhelyezkedésének. Az EU-tagok hirtelen felduzzasztott száma okozta azt a kairói bazárra emlékeztetõ alkudozást is, amely a 2005. decemberi kormányfõi csúcstalálkozón zajlott az Unió új költségvetése körül. Mivel a 10 új tagállam mindegyike nettó fölvevõ (azaz kevesebb pénzt fizetnek be a brüsszeli kasszába, mint amennyit onnan visszakapnak), evidens volt, hogy az õ igényeik kielégítése érdekében a régieknek a korábbinál mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk. A helyzetet végül Angela Merkel német kancellár mentette meg: javaslata nyomán 5,3 milliárd euróval nõtt a büdzsé keretösszege, s rábírta Londont a Nagy-Britanniának járó visszajuttatás nagyobb mértékû csökkentésére, Párizst pedig az agrártámogatások felülvizsgálatára.

Globalizáció és alkotmány
A nagy léptékû bõvítés által kiváltott ijedelem okozta – legalábbis részben – az európai alkotmány elvérzését is két nyugat-európai népszavazáson. A globalizációt korábban inkább csak távoli mennydörgésként érzékelõ franciák 2004 májusa után egy csapásra szembesültek a lengyel vízvezeték-szerelõk és egyéb iparosok áradatával (dacára a hivatalos korlátozásnak). A pár tízezer lengyel feketemunkás persze nem rendítette meg alapjaiban a francia munkaerõpiacot – arra viszont képes volt, hogy fokozza a keleti régiót is magában foglaló egyesült Európával szembeni szkepszist. Ez jutott kifejezésre a 2005. május 30-i népszavazáson, amelyen a franciák többsége nemet mondott az európai alkotmányra. Az alkotmány hollandiai elutasítása két héttel késõbb már csak hab volt a fanyar ízû tortán. A két pofon nyomán Brüsszel „gondolkodási idõt” rendelt el az alkotmányos szerzõdés megfontolása és esetleges módosítások kidolgozása céljából.

Ellenérzések Romániával
és Bulgáriával szemben
Még mélyebb szakadék tátong a politikai pártok és a közvélemény között az újabb EU-tagok felvételét illetõen. Az Eurobarometer április végén készült fölmérése szerint a németeknek csaknem 60 százaléka ellenzi az Unió újabb bõvítését – beleértve Bulgária és Románia már eldöntött csatlakozását is. Ez drámai kontraszt az öt évvel ezelõtti képhez képest, amikor Németország lakossága körében 70–90 százalékos támogatottságot élvezett Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia felvétele az Unióba. Az ellenzõ politikusok fõ érve, hogy megint olyan szegény országok lépnének be az EU-ba, amelyekben jelentõs az agráriumból élõ népesség aránya (Románia 38%, Bulgária 25%). Így értelemszerûen jelentõs szeleteket igényelnének a brüsszeli szubvenciós tortából. Az élezõdõ Európán belüli versenytõl való rettegés pedig tovább szítja az Unió bõvítését ellenzõ hangulatot. Az Európai Bizottság által végzett közvélemény-kutatás adatai szerint a franciák 72 százaléka tart attól, hogy az EU bõvítése nyomán súlyosbodni fognak a munkaerõpiac problémái; Németországban ez az arány 80, míg a 25 EU-tag szintjén 63 százalék.

Bolgár, román hiányosságok
Az ellenérzés nem indokolatlan. Korábban egyetlen tagjelölt (még a kelet-európai államok) esetében sem mutatkoztak oly jelentõs különbségek a brüsszeli elvárások és a felvételre várók „bizonyítványa” között, mint Bulgária és Románia esetében. Bõ fél évvel a remélt csatlakozás elõtt Romániának négy, Bulgáriának pedig hat témakörben van még tekintélyes lemaradása az uniós kívánalmak mögött. A két balkáni ország közös rákfenéje a korrupció, amely nemcsak az üzleti, de a politikai élet nagy részét is befonja. Az ismétlõdõ brüsszeli intelmek hatására mindkét országban voltak látványos lépések, „nagy halak” buktak le, mintegy demonstrálandó, hogy a korrupció elleni harc igenis hoz eredményeket. Romániában Adrian Nãstase egykori miniszterelnök és ªerban Mihãilescu szenátor, korábbi kormányfõtitkár ellen emelt vádat az ügyészség. Bulgáriában 40 rendõrtisztet bocsátottak el idén korrupció miatt. A lépést május 9-én bejelentõ Rumen Petkov belügyminiszter egyúttal drákói szigort sejtetõ intézkedéseket közölt a nyilvánossággal a rend õreinek megfegyelmezése érdekében. Eszerint a tárca GPS-készüléket szereltet be minden rendõrautóba, hogy percre készen nyomon követhesse a járõrök mozgását. A határõrség soraiban pedig bevezették a rotációt – megelõzendõ, hogy a túlságosan összeszokott szolgálati egységek „korrupt klikké” álljanak össze – fogalmazott Petkov, nyilván az ember- és árucsempészekkel való összefonódásra utalva.

Vérszomjas alvilág,
megkésett reformok
Bulgáriának mégsem a korrupció a legfõbb problémája, hanem a szervezett bûnözés és az ellene fellépõ igazságügyi szervek alacsony hatékonyságú munkája. Az országban az utóbbi öt évben 123 bérgyilkosság, illetve gyilkossági kísérlet történt, ám mind a mai napig egyetlen gyanúsítottat sem állítottak még bíróság elé. Hajmeresztõ tényeket tárt fel szófiai látogatása során a német bûnüldözõ hivatalnokok szövetségének elnöke. Klaus Janssen megállapítása szerint a bolgár rendõrség nyomozati jelentései és kihallgatási jegyzõkönyvei szabadon hozzáférhetõk az interneten. Alvilági bandavezérek szabadon járnak-kelnek az országban, a hatóságok nem veszik komolyan az embercsempészet elleni harcot.
Jóllehet Szófia már 2000 márciusa óta tárgyal az EU-csatlakozásról Brüsszel küldötteivel, a kezdettõl fogva bírált igazságügy reformjára szinte csak az utolsó percben szánta rá magát a kelet-balkáni ország. Idén március 30-án módosította a parlament az alkotmányt; ennek értelmében korlátozzák a nemzetgyûlési képviselõk mentelmi jogát, hogy bûncselekmény elkövetése esetén lehetõvé váljon büntetõjogi felelõsségre vonásuk. A büntetõ perrendtartás új változata csak április 29-én, egy fontos belügyi reformtörvény pedig két nappal késõbb lépett hatályba.

Román korrupció
és diplomáciai siker
Románia esetében is a korrupció és az igazságszolgáltatás képezi a brüsszeli fõ kifogások tárgyát, mégpedig szoros összefüggésben. Mint a korrupció ellen küzdõ hatóság (DNA) friss jelentése rámutat, a szervezet fõ nehézségeit a korrupció visszaszorításában éppen az igazságügyi rendszer elmaradt vagy csak lassan megvalósuló reformjai okozzák. Különösen erõteljesen virul a korrupció a vámõrségnél, az egészségügyben és az oktatási szférában. A DNA hálóján fennakadt „nagy halak” (például Nãstase) ügyét a hatóságok nem képesek a kívánt ütemben lezárni, és bírósági szakaszba terelni.
Bukarest számára feltétlenül sikert jelent, hogy míg 3-4 évvel ezelõtt megfigyelõk és brüsszeli szakértõk inkább Bulgáriának adtak több esélyt a csatlakozási kritériumok határidõre történõ teljesítésére, addig ma Románia kis mértékben megelõzi e téren déli szomszédját. A helyzeti elõny egyik összetevõje, hogy Romániában nem mûködik a bulgáriaihoz hasonló erejû alvilág; a másik pedig a bukaresti diplomácia ügyessége, amely a kisebbségi problémától ódzkodó brüsszeli illetékesekkel karöltve sikerrel söpörte a szõnyeg alá a romániai magyar kisebbség megoldatlan problémáit.
Az Olli Rehn bõvítési EU-biztos bukaresti látogatásai nyomán elhangzó nyilatkozatokban legtöbbször elõ sem fordult az erdélyi magyarság. Ez azt látszik sugallni, hogy – dacára a magyar EP-képviselõk ismételt akcióinak – az Unió nem veszi komolyan, illetve megoldottnak tekinti a kisebbség követeléseit (méltányos kisebbségi törvény, önálló magyar nyelvû egyetem Erdélyben, kulturális autonómia, államosított egyházi javak visszaadása).
Bukarest tavaly õsszel – a közös magyar–román kormányülést kísérõ euforikus hangulatot kihasználva – sikerrel „etette be” a magyar politikai pártokat, megígérve a kisebbségi törvény gyors elfogadását. Ebben és a román kormány további nagylelkû lépéseiben bízva az Országgyûlés szeptember 26-án elsöprõ többséggel ratifikálta a Románia uniós csatlakozását kimondó szerzõdést. Ám a kisebbségi törvény elfogadása azóta is várat magára – mi több, az akadémia alkotmányellenesnek tartja, és emiatt az Alkotmánybírósághoz fordult. Ráadásul tart a huzavona az erdélyi önálló magyar egyetem körül is.
A mindkét balkáni országban meglévõ hiányosságok dacára Bulgária és Románia uniós csatlakozása 2007. január elsején szinte bizonyosra vehetõ. Emellett szól, hogy Brüsszel a problémákra hivatkozva élhet a védzáradékok lehetõségével, ami átmenetileg kirekesztené Bukarestet és Szófiát az EU-n belüli jogi és igazságügyi együttmûködésbõl. A másik ok, amely valószínûsíti a 2007-es csatlakozást, hogy az Unió bõvítésének eszméje jövõre sem lesz népszerûbb a tagországokban. A felvétel 2008-ra halasztása újabb vitákat eredményezne egy olyan évben, amikor a „léket kapott” európai alkotmányt kellene elfogadható állapotba hozni, átfogó társadalmi eszmecsere keretében. Dorogman Lászlo