Numele cotidianului
Az ujjlenyomatok
begyűjtését le kell állítani, mondja Smaranda Enache. A romák helyzetét
ugyanakkor Romániában is meg kell oldani, elsősorban oktatással. [erdély
fm]
Merészebb becslések szerint 1 millió, de óvatos találgatások szerint is minimum
800 ezer román állampolgár dolgozik Olaszországban. Ezeknek körülbelül 10
százaléka roma nemzetiségű, akik illegális táborokban, illegálisan
tartózkodnak ott. Velük szemben – a hivatalos megfogalmazás szerint – elfogyott
a hatóságok türelme.
Az olaszországi törvényhozás olyan – kimondottan a bevándorlókat célzó –
szabályok elfogadására készül, amelyek nagy port vertek fel nemcsak Romániában,
hanem az EP-ben is. Erről, illetve a romániai magyar sajtó problémával
kapcsolatos struccpolitikájáról beszélgettünk Smaranda Enache-val, a Pro Európa
Liga emberjogi szervezet társelnökével.
Hol tart most ez az ügy?
S.E.: – Annak ellenére, hogy az Európai Parlament július 10-én hozott
egy olyan határozatot, amely felkéri Olaszországot és minden tagállamot, hogy
ne vezessen be diszkriminatív törvényeket, július 23-án az olasz szenátus
elfogadott egy úgynevezett biztonsági csomagot. Ebben vannak olyan kitételek,
amelyek megengedik az olasz adminisztrációnak, hogy egyrészt úgynevezett
népszámlálás keretén belül ujjlenyomatokat vegyen, másodsorban az olasz
állampolgároknál egyharmaddal nagyobb büntetéseket mérjen az országban
törvénytelenül tartózkodó személyekre.
Nagyon sajnálatos hogy az Olasz Vöröskereszt is részt vesz ebben: ők azok,
akik a Róma körüli táborokban gyűjtik az ujjlenyomatokat, részben
legitimálva az olasz kormányt. A romániai emberjogi szervezetek,
EP-képviselők felemelték a hangjukat ezellen, de nagy meglepetésünkre egy
olyan, nagy tradícióval és az EU-ban fontos pozícióval bíró ország, mint
Olaszország, nem tartja be az Európai Parlament döntéseit.
Ezek után mit lehet még tenni?
– Az EP-képviselők és köztük a liberális Renate Weber azt kérik, hogy az
EP és az Európai Bizottság lépjen fel Olaszországgal szemben. Hasonló
fellépésekre nincsen túl sok precedens, de azért emlékezzünk vissza, hogy
turisztikai embergót indítottak Ausztria ellen amikor 2000-ben Jörg Haider
kormányra lépett.
|
|
Smaranda Enache (középen): ne
várjuk el, hogy ez a közösség úgy tudjon felépülni, úgy tudjon haladni,
mint mi |
|
|
|
|
El kell mondani, hogy az olasz pártok közül sem mindenki ért egyet a
Berlusconi-féle, diszkriminatív politikákkal. El tudom képzelni hogy mindezt
nem fogják annyiban hagyni. Reméljük, Európa nem fogja eltűrni hogy
etnikai, faji alapon diszkrimináljanak európai állampolgárokat.
Nem gondolja úgy, hogy az ott élő román
állampolgárok, különösen a roma nemzetiségűek viselkedése is közrejátszott
abban, hogy ide jutottunk?
– Vajon mi hogy viselkednénk ha több százezren lennénk összezsúfolva egy
nagyváros külvárosában, ahol víz sincs? Tudjuk hogy van bűnözés a roma
közösségben, és az is nyilvánvaló, hogy a bűnözés ilyen körülmények között
nagyobb, mint egy olyan közösségben, ahol az életkörülmények normálisak.
Viszont meglepő, hogy ez csak Olaszországban történik: ilyen táborok sem
Angliában, sem Spanyolországban vagy Németországban nem jöttek létre: ott a
romáknak be kellett tartani a szabályokat és ott telepedhettek le ahol az
önkormányzat megengedte. Ezért azt hiszem, hogy a helyzetért az olasz kormány
és az olasz helyi önkormányzatok is hibásak. Ezek az emberek 3-4 évvel
telepedtek le az illegális táborokban: úgy látszik, a roma közösségek eleinte
lefizették a carabinieriket hogy létrehozhassák ezeket a táborokat – mikor
aztán az olasz közvélemény ezt már nem tűri, akkor elkezdtek fellépni
ellenük.
Ebben a helyzetben mi lehetne a helyes megoldás
Olaszország részéről?
– Az első számú megoldás az, hogy Olaszország tartsa tiszteletben az
Európai Emberjogi Egyezmény előírásait, és ne bánjon diszkriminatív módon
a romákkal. Nyilvánvaló, hogy azoknak, akik 90 napon túl illegálisan
tartózkodnak Olaszországban, dönteniük kell: vagy kérvényezik a legális
letelepedést vagy visszajönnek Romániába. De el kell mondanom, hogy sokszor
hallottam politikai körökben olyan megjegyzést, hogy hál'istennek 1 millió roma
elhagyta Romániát, majd ott boldogulnak ahol vannak, mi megszabadultunk
tőlük.
Néha azt is halljuk, hogy egy európai kérdés a roma kérdés. Én azt mondanám,
hogy ez elsősorban egy romániai belpolitikai kérdés, szociális kérdés:
itthon kell megoldani, mert mi az utóbbi 2-3 hónapban nagyon sokat beszéltünk
az olaszországi diszkriminációról, ugyanakkor nagyon keveset beszéltünk
diszkriminációról Romániában. A romákat itt is éri olyan megkülönböztetés,
amely rákényszeríti őket, hogy elhagyják hazájukat.
|
|
Apprendista fotografo
munkája, forrás: Flickr.com |
|
|
|
|
Szóval az első számú dolog az, hogy az olasz adminisztráció hagyja abba az
ujjlenyomatok gyűjtését és a romák önkényes kitoloncolását. Másodsorban
Romániának fel kell készülnie arra, hogy befogadja a romákat. Ha mi továbbra is
így bánunk a romákkal, akkor Romániáról is el lehet mondani, hogy ugyanolyan
diszkriminatív állapotokat hoz létre, mint Olaszország. Mi, emberjogi
szervezetben aktiváló civilek ezt nem akarjuk eltűrni. Minket ez a náci
időkre emlékeztet, pedig nagyon reméltük hogy a faji megkülönböztetés
Európában nem fog előfordulni többé.
Mit kellene változtatni rövid, illetve hosszú távon a
hazai szociális hálón a romák integrálásáért?
– A romáknak tanulniuk kell. A romák fel kell emelkedjenek azért, hogy
társadalmi helyzetükön is segítsenek. Azonban ezügyben a többségi társadalomnak
is van tennivalója. A romákat több száz évig kizártuk a mi társadalmunkból és
ezt nem akarjuk elismerni. Ne várjuk el, hogy ez a közösség úgy tudjon
felépülni, úgy tudjon haladni, mint mi. Ahhoz, hogy őket fel tudjuk
karolni, elsősorban pozitív diszkriminációra van szükség.
Minden roma gyereknek biztosítani kell azt a lehetőséget, hogy az
iskolában egy meleg ebédet kapjon, kapjon valami ruhát, ceruzát, hogy
tanulhasson. Tanulás az első számú dolog, illetve hogy legyen olyan
egészségügyi ellátása, amiáltal normális körülmények között tud fejlődni.
Segítenünk kell a roma közösséget, hogy létrejöhessen egy nagyobb számú
értelmiségi csoport, és ők vegyék át a közösség vezetését. Nagy
felelősség ez, hiszen a romák a romániai népesség több, mint 10 százalékát
teszik ki: 2 milliós, vagy annál is nagyobb közösségről van szó. Húsz év
alatt nagyon sok program volt a romák felzárkóztatására, de sosem létezett egy
koherens megoldás, ami emancipálja a XXI. században a roma közösséget.
A romániai magyar sajtó alig foglalkozik az üggyel. Miért?
– Ez számomra is meglepő. A romániai magyar sajtó a magyarság kisebbségi
sorsából kiindulva elvileg szolidárisabb kellene legyen a roma közösséggel. De
ne felejtsük el hogy Székelyföldön is több olyan incidens volt, amely
bebizonyította: a magyarok körében, ugyanúgy, mint a románok vagy a szászok
körében létezik egy romaellenes hangulat. Legjobb esetben nemtörődöm módon
viszonyulnak a romákhoz.
Romániában nem vagyunk felkészülve arra, hogy direkt módon konfrontálódjunk a
roma kérdéssel. Mindig reméljük hogy a romák elmennek valahová, majd találnak
maguknak egy jövőképet, megoldást. Nem érzünk irántuk semmilyen történelmi
felelősséget, mert a történelemkönyveinkben és a köztudatban nincsenek
benne.
Még a bűnözés is annak a direkt folytatása, hogy több száz évig kizártuk
őket a politikai nemzetek közül. Ne felejtsük el, hogy Havasalföldön,
Moldovában csak a XIX. század végére lettek felszabadítva a romák. Úgyhogy az
emancipáció nem csak az amerikai feketék problémája, hanem a romáké is és
erről tanulni kell, tudomást kell szerezni és nekünk velük együtt
felelősséget kell vállalni.
Ugyanakkor nem lehet bevezetni egy paternalista felfogást, hogy mi mondjuk meg
a romáknak, hogy mi jó nekik. Feltétlenül segítenünk kell hogy létrejöjjön egy
erős értelmiség a roma körökben és ez az értelmiség jó megoldásokat
találjon a közösség számára.