– Éppen ezt kifogásoltam a biztos úrnál, emiatt éreztem azt, hogy felemás a jelentés: bizonyos területeken nagyon szigorú és következetes a számonkérésben, más esetekben – a kisebbségi területen, a magyar kisebbség helyzete tekintetében – nagyon megengedő azzal, hogy a kérdés gyakorlatilag rendben van. Az indoklás szerint kisebbségi törvénye lesz Romániának, az RMDSZ része a kormánynak, tehát minden a legjobb úton halad. Ezért hívtam fel a biztos úr és képviselőtársaim figyelmét: ez az a pont, ahol a felénk tartott tükör teljesen eltér a valóságtól. Nagyon fontos, hogy milyen tükörképet nézünk, amikor ítéletet mondunk. Tájékoztattam a biztos urat arról, hogy mi történt múlt hétfőn a szenátusban, mi történt a szavazás előtt, a vita során, milyen hangok hallatszottak a magyar kisebbség törekvéseiről a szenátusi vitában, s hogy ez mennyire elfogadhatatlan egy jogállamban. Beszédemben felhívtam arra is a figyelmet, ami a vitából és az állásfoglalásokból kiderült, hogy hallani sem akarnak semmiféle autonómiáról (legyen az kulturális vagy bármilyen) – mindet azzal utasítják el, hogy nem fér bele a jogállamba. Megkérdezem, hogy akkor milyen jogállamról beszélünk, ha ilyesmi a bukaresti törvényhozásban elhangozhat, és ha ilyen szavazás megeshet. Nem tartom következetesnek a jelentést az ingatlan-visszaszolgáltatás ügyében sem. Nem lehet működő piacgazdaságról beszélni, amíg a tulajdon tisztelete nem áll mindenek fölött. Ha végignézzük az egyházi tulajdon visszaadásának menetét, akkor törvényi szinten minden rendezettnek tűnik (és talán úgy is van), ha viszont a gyakorlatot, tehát a törvény végrehajtását nézzük, akkor ez bizony nagyon eltér attól, amit a tükörkép mutat. Az ingatlanok kilencven százaléka nem került vissza a jogos tulajdonosokhoz. Azért nem kerül vissza, mert valamilyen módon vagy előtte privatizálják, vagy olyan jogi procedúrákat vezetnek be, amelyekkel meghiúsítják a visszajuttatást. Felszólalásomban elsősorban erről beszéltem.
      – Az Európai Parlament plénumának tudtommal még szavaznia kell a jelentésről. Elérhető-e az, hogy a tavaszi, következő országjelentés elkészítéséig az EU illetékesei részleteiben is megismerhessék a romániai jogtiprásokat a kisebbségek ügyében? Elképzelhető-e, hogy a romániai magyarság autonómiája, a Bolyai Egyetem vagy az egyházi ingatlanok ügyében a kedvező döntést kötelezővé tegyék Románia számára?
      – A mostani országjelentés után az Európai Parlament hoz egy határozatot. Mi nem a bizottsági jelentésről szavazunk, hanem egy határozatról, amely még az idén a parlament elé kerül. Ebbe a határozatba bevihetők javaslatok arról, hogy mit várunk el Romániától, hogy a bizottságnak mire kell jobban odafigyelnie. A bizottságnak a tavasz folyamán újabb jelentése lesz, amelyben a végzáradék életbe léptetésének kérdésével is foglalkozik majd. Az a fontos, hogy ebben a jelentésben a romániai valóság kidomborodjék: ehhez az erdélyi civil és politikai társadalomnak is hozzá kell járulnia. Fontos, hogy a Romániáról kialakult kép teljes legyen, és ne csak egyféle információs forrásokból álljon össze.
      – Az elmúlt időszakban a Bolyai Kezdeményező Bizottság két tagja, majd az erdélyi kisebbségi egyházak képviselői jártak Brüsszelben. Ön szerint mennyire hatékony az ilyen tájékoztatás? Eljutott-e az illetékesek fülébe az, hogy Romániában súlyos gondok vannak a kisebbségi jogok biztosítása terén?
      – Amit a látogatások után hallottam, arra mutat, hogy nagyon fontosak az ilyen tájékoztatások, mert a hírforrások, amelyek alapján a bizottság dolgozik, meglehetősen egyoldalúak. Figyelemmel hallgatták a püspökök és az egyetemi oktatók tájékoztatását, újdonságnak értékelték az itt elhangzottakat. A visszajelzésekből kitűnt, hogy az illetékesek méltatlankodtak: számukra erről Romániából még senki nem beszélt. Nyilvánvaló: még mindig van egy olyan űr, amelyet be lehet tölteni információval – ez a civil társadalom és a politikai képviselet dolga.