– Az őszi ülésszakra halasztották a kisebbségi törvénytervezet parlamenti vitáját. Van-e esély ilyenformán a kritikák, módosító javaslatok érvényesítésére?
      – Jelenleg a szenátus jogi és emberjogi szakbizottságában van a tervezet: nagy valószínűséggel a félév végéig sem tudják elkészíteni róla a jelentést a sok módosító indítvány és a lassú munkamenet miatt. Annyi bizonyos, hogy ha a szenátusban sikerül is a végére járni, a képviselőházban csak a következő ülésszakra, szeptemberben kerül sorra. Ezt a néhány hónapot három dologra lehetne felhasználni. Ebben az időszakban kellene megejteni azt a társadalmi vitát, amit az RMDSZ vezetősége megspórolt, amikor a törvénytervezetet idő előtt átadta a kormánynak. A vita eredményét hasznosítani lehetne, amikor a tervezet a képviselőház elé kerül. Másrészt folytatni kell azt a párbeszédet, amely a román politikai és értelmiségi körökkel már elindult. Szükség lesz rá a képviselőházi többség megszerzéséhez, amikor szavazásra kerül sor. Érdemes lenne nemzetközi szinten is foglalkozni a törvénytervezettel: ismeretes, hogy a román kormány az Európa Tanács mellett működő Velencei Bizottságtól kért szakértői véleményezést. Meg kéne keresni az európai hírű szakértőket, kikérni a véleményüket. Erre jó alkalom a XVI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem, hiszen többen közülük előadóként ott lesznek. Ha a nyarat ilyen szempontból hasznosan töltjük, elképzelhető, hogy a törvénytervezet képviselőházi vitájához jól hasznosítható, kedvező hangulatot tudunk teremteni, és – ami legalább ilyen fontos – mind a kulturális autonómia intézményrendszere, mind az erdélyi magyar társadalom belső demokráciája kérdésében közelebb kerülünk egy magyar–magyar konszenzushoz.
      – A nemzeti oldal különböző szervezetei az elmúlt hetekben kemény vitát folytattak a törvénytervezetről. Sokan elutasítják, de van, aki módosításokkal, kompromisszumos megoldásként elfogadhatónak tartja. Az RMDSZ ellenzékének háza táján még nem alakult ki egységes álláspont a tervezetről. Mi ennek a magyarázata?
      – Az RMDSZ vezetősége formálissá tette a közvitát: nyilvánvaló, hogy nem kíváncsi sem a nemzeti jobboldalon levő különböző véleményekre, de nem figyelt oda az ideológiamentes szakértői véleményekre sem, amikor a kormánynak átadta a tervezetet. Ez elbizonytalanította mindazokat, akik érdeklődve és teljes nyitottsággal tekintettek a törvénytervezetre. Úgy érezték, feleslegesen dolgoznak, hiszen a tényeken nem tudnak változtatni. Másfelől ez a már-már cinizmusba hajló magabiztosság, ahogyan a képviselők egy része a bírálatokkat kezelte, azokban a csoportokban, akik a kezdeményezést eleve gyanakvással fogadták, mint a Székelyföld területi autonómiájának ismételt elodázásának kísérletét, azt a vélekedést erősítette, hogy a törvénnyel nem érdemes foglalkozni, úgy, ahogy van, el kell vetni, illetve meg kell akadályozni a parlament elé kerülését.
      – Ellenzéki véleményt megfogalmazó RMDSZ-képviselőként milyen kiutat lát ebből a helyzetből?
      – Álláspontom szerint mindaddig, amíg van egy kis rés, és érdemben javítani lehet a tervezeten, végig kell haladni az úton. Fel kell használni minden rendelkezésünkre álló eszközt, akár politikait, akár szakértőit. Alapjában véve a tervezetnek vannak használható elemei is. Az a tény, hogy létrehozzuk a kulturális autonómia intézményrendszerét, megteremtjük jogi kereteit, és ezáltal a lehetőséget, hogy ezt majd építeni, gazdagítani lehet, ez előrelépés. Azon kell dolgozni, hogy az erdélyi magyar politikai érdekvédelemben uralkodó demokráciadeficiten, amelyet a törvénytervezet nem old, hanem megszilárdít, a képviselőházi vita során valamilyen formában javíthassunk. Meggyőződésem, hogy a nemzeti jobboldalon érdemes energiát fektetni a törvény javításába. Nem értek egyet azokkal, akik szerint eleve el kell vetni az egész csomagot, mert úgy rossz, ahogy van.
      – A Székely Nemzeti Tanács időközben újra be szeretné nyújtani a törvényhozás elé a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetét, amelyet a jelek szerint a kisebbségi törvény ellenpólusának tart. Történt-e erről egyeztetés a parlamenti frakcióval?
      – Szerintem itt nem ellenpólusról van szó. A kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet nem kínál megoldást a Székelyföld alapvető problémáira, nem tér ki, nem térhet ki a regionális autonómia intézményére, hiszen másról szól. Eleve a kulturális autonómiát célozta meg, annak akarja a jogi keretét megteremteni. A Székely Nemzeti Tanács törekvése nem mond ellent, hanem kiegészíti a kisebbségi törvénytervezetet. Vannak azonban olyan megfontolások, hogy egyszerre csak egy fronton kell harcolni. Ha több fronton harcolunk, megosztjuk erőinket. Taktikai megfontolásként ez az érv hangzott el az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciójának együttes ülésén, amikor kérésemre ezzel a problémával foglalkoztak. Többségi szavazással az a döntés született, hogy az RMDSZ frakciói nem vállalják az SZNT törvénytervezetének a benyújtását. Elhangzottak tartalmi érvek is. A frakció többsége szerint a tervezet szakmailag elhibázott, tartalmilag nem vállalható. A többségi véleménnyel szemben nekem árnyaltabb az álláspontom. Taktikai szempontból van abban igazság, hogy többfrontos harcot veszélyes folytatni. Ennek az a kockázata, hogy mindkét fronton veszítünk, és egyikből sem lesz semmi. Másfelől az Európai Parlamentnek Románia csatlakozásáról szóló állásfoglalásában megjelent egy új elem, a kisebbségi kérdés, és ezen belül sajátosan a romániai magyar kisebbség helyzete. Az ajánlás szerint a romániai magyar nemzeti közösség jogait szélesíteni kell a szubszidiaritás és az önkormányzatiság elveinek a tiszteletben tartásával. Ez új külpolitikai helyzetet teremt, amelyet nem kihasználni ugyanolyan hiba, mint ha az ember a kétfrontos harcba menne bele. Ez a két szempont mérlegelendő, amikor meghozzuk a döntést, hogy beterjesztjük-e a tervezetet.
      – A Székely Nemzeti Tanács autonómiatervezetét európai előzményekre, példákra alapozza. Van-e más elképzelés is az eszközökről, amelyekkel a tömbmagyarság által lakott területek önrendelkezési joga kiharcolható?
      – Az SZNT törekvése, hogy törvénytervezetében egyedi esetként kezeli a Székelyföldet, és a román politikai elittel megkötött alku alapján próbálja kiharcolni Székelyföld területi autonómiáját, a járható utak közül az egyik. Van rá európai példa, hogy egy régiónak, egy nemzeti közösségnek így sikerült területi autonómiát kivívnia. Dél-Tirolban hasonló egyedi alkuról volt szó, de más történelmi körülmények között. Ez követhető modell. Más elképzelések szerint a regionalizmusnak kell esélyt adni Romániában, és a Székelyföld mellett az ország más részeiben is ki kell harcolni az autonómiát. Az utóbbi változat, véleményem szerint, nagyobb sikerrel kecsegtet. Nyilván ez személyes vélemény, és lehet, hogy tévedek. Mindkét változatra vannak európai példák. Nincs jogunk elítélni egy jóhiszemű és elkötelezett kezdeményezést csak azért, mert esélytelennek vagy kivitelezhetetlennek gondoljuk. Az RMDSZ-frakcióban megbélyegző állásfoglalások hangzottak el, hogy az SZNT által járt út veszélyes, nem vezet sikerhez. Nekem árnyaltabb az álláspontom: mindkét úton el lehet indulni. Szükség van az állandó egyeztetésre, a munkamegosztásra a különféle utakon járó csoportok között, ha azok egyaránt a Székelyföld területi autonómiáját célozzák meg. Az adott történelmi, politikai és gazdasági helyzetet kell kihasználni, s a jövő dönti el, hogy melyik út vezet majd eredményre. Az általam kezdeményezett és Bakk Miklós politológus által vezetett nemzetközi munkacsoport kidolgozott egy regionális autonómia-kerettörvényt, ezt is elő kell vennünk. El fogjuk végezni a szükséges simításokat, javításokat. A tervezet különféle politikai és szakmai körökben is ismert, folyt már róla egyféle szakértői, társadalmi vita. Ennek eredményét felhasználva, érdemes ezt a törvénytervezetet is a parlament elé vinni. Remélem, akad rajtam kívül még más parlamenti képviselő is, aki elvállalja és nevét adja hozzá. Ami pedig a Székely Nemzeti Tanács székelyföldi autonómia-statútum tervezetét illeti, bár a frakciók hivatalosan nem méltatták válaszra a felkérést, néhányan eldöntöttük, hogy – amennyiben van erre fogadókészség, és miért ne lenne – találkozunk az SZNT képviselőivel, meghallgatjuk egymás érveit, és ennek alapján határozunk a továbbiakról. Jómagam még nem alakítottam ki végleges álláspontomat, de nyitott vagyok minden megoldás iránt. Állítom, hogy a cél közös: a székelyföldi területi autonómia ügyében áttörést kell elérni!