Monitorizare de presă
|
Căutare Numele cotidianului: Erdélyi Napló Szilágyi idézett cikkében rámutat arra is, hogy az RMDSZ nem vette figyelembe a korábbi dokumentumokat, „így az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács 2004-ben parlamenti vitára benyújtott tervezetéről sem vesz tudomást”. Sőt, tenném hozzá, a tervezet nem sokban emlékeztet az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa által 1993. november 14-én elfogadott kisebbségi törvénytervezetre sem (lásd RMDSZ Közlöny, 1993/7–8.). (Demokráciadeficit) Az MPSZ-es politikus megejtő finomsággal fogalmaz: „A demokráciadeficit állandósítása és »törvényesítése« csak akkor érdeke a központi hatalomnak, ha nem őszinte és mindenkinek elfogadható intézményes rendezést, hanem látszatmegoldást akar, a központtól, a mindenkori politikai többségtől, a központi hatalomtól való függés bújtatott kialakításán keresztül.” S minthogy tudjuk, hogy a központi hatalomtól mi sem áll távolabb, mint az őszinteség, és mindent akar, csak éppenséggel elfogadható intézményes rendezést nem, s látszatmegoldásokra törekvése tökéletesen megegyezik politikai vazallusának, az RMDSZ-nek azonos célú törekvéseivel, kijelenthetjük: bizony, az RMDSZ-t is integráló (!) központi hatalomnak nagyon is érdeke a demokráciadeficit állandósítása. Miről is van szó? A 2004-es választásokra nézve a kisebbségi szervezetek vonatkozásában olyan jogi szabályozást fogadott el a bukaresti hatalom, mely szinte lehetetlenné tette az RMDSZ-en kívüli magyar politikai erő indulását a közelgő megmérettetésen. A Magyar Polgári Szövetség emberfeletti igyekezettel és munkával mégis teljesítette a feltételeket, de formai okokra hivatkozva elutasították indulását a helyhatósági választásokon. Ősszel, a parlamenti választásokon megismétlődött a forgatókönyv rendőrségi zaklatásokkal, RMDSZ-es feljelentésekkel súlyosbítva. Az antidemokratikus választási szabályozás több jelentős nemzetközi fórum rosszallását is kiváltotta. Szilágyi Zsolt írásában fel is sorolja ezeket: „Jelen szöveg nemcsak a romániai civil társadalom ellenkezését váltotta ki, de a maga során elítélte az Európa Tanács Helyi és Regionális Hatóságainak Kongresszusa, az Európa Tanács jogi szakbizottsága, a Velencei Bizottság, az Európai Bizottság 2004-es országjelentése, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) jelentése, az Egyesült Államok külügyminisztériumának tavalyi, 2004-es országjelentése, az Európai Néppárt pedig kivizsgáló bizottságot küldött 2004 nyarán az országba, többek között ennek kivizsgálására.” Most az RMDSZ nem tesz mást, mint hogy lényegét tekintve változatlanul átveszi ezt a szabályozást. Nevezetesen az a kisebbségi szervezet, mely tényező akar lenni közössége életében, vagyis gyakorolni kívánja az elfogadás előtt álló jogszabályban rögzített jogokat, és nincs parlamenti képviselete, nem tagja a Kisebbségi Tanácsnak: köteles újraalakulni. Az „újraalakulás” feltételrendszere igencsak ismerős: a 25 000 főt meghaladó nemzeti kisebbségi közösség esetén – ilyen az erdélyi magyarság – legalább 25 000 alapító tag aláírása szükséges legalább 15 megyéből és külön Bukarestből, megyénként és Bukarestet is beleértve legalább 300 fő úgy, hogy az adott nemzeti kisebbséghez nem tartozóak száma nem haladhatja meg sem a megyei listákon, sem az országos összesítésben az alapító tagok 25%-át. Ez utóbbi záradékot nem is igen lehet kifogásolni, más kérdés, hogy ki és hogyan ellenőrzi azt, hogy egy aláíró személy milyen nemzethez tartozik? Erről a kisebbségi törvénytervezet nem szól semmit. A kisebbségi szervezetek újraalakításának feltételrendszere sokkal nehezebb a magyarság számára, mint a pártalapítás a román politikai erők számára (azonos elbírálás esetén a húszmilliós románság 330 000 tagot számláló pártot alapíthatna csak, nem pedig 50 000-es létszámút, ez utóbbi egyébként szintén antidemokratikus, a politikai verseny oligopolisztikus jellegét erősítő feltétel). Mi más lenne ez, mint a törvénytervezet által is tiltani javasolt etnikai diszkrimináció? S egyébként mi más indokolhatja, hogy a RMDSZ törvénytervezete megköveteli a 25 000 főt meghaladó kisebbségek vonatkozásában a szervezetalapításhoz azt, hogy 15 megyéből és Bukarestből legalább 300 tagja legyen a bejegyzendő szervezetnek, ha nem az, hogy minden erővel meg kívánják akadályozni az erdélyi magyar politikai pluralizmus kibontakozását? Az RMDSZ saját magát kívánja bebetonozni a kisebbségi törvényen keresztül. Ágoston András Markó Bélához címzett nyílt levelében, melyben a törvénytervezet visszavonására kéri fel Markót, többek között a következőket írja: „…autonómia akkor van, ha a kisebbségi szavazók névjegyzéke alapján, demokratikus többpárti választások útján, létrejön egy olyan legális és legitim képviseleti testület, amely közjogi szempontból beépül az államhatalom intézményrendszerébe, de önálló jogszabály-alkotási és végrehajtási jogosítványai vannak. Vagyonnal és önálló pénzforrásokkal rendelkezik, amelyek, csakúgy mint a jogszabály-alkotási jogosítvány, összefüggésben állnak az oktatás, művelődés és a közszolgálati típusú tájékoztatás autonóm funkcióinak biztosításával.” (A 2005. április 3-án kelt levelet április 4-én küldte szét a MVSZ sajtószolgálata.) Igen: pontosan erről van szó, s ezt is célozta az autonómia kiépítésének 1993-ban a nemzeti autonomista tábor által megtervezett kétlépcsős menetrendje. Az első lépcsőben kellett volna megtenni mindazokat a lépéseket, melyek csak a magyar politikai akaraton múlnak, létrehozni a „kisebbségi szavazók névjegyzékét”, amelyet Erdélyben kataszterként emlegettünk, s megszervezni a többpárti „belső” választásokat. Ezután következhetett volna, hogy a létrejött „legális és legitim képviseleti testület”, az erdélyi magyar parlament az európai fórumok segítségével rászorítsa a román hatalmat, hogy közjogi kompetenciákat, „önálló jogszabály-alkotási és végrehajtási jogosítványokat” nyújtson neki. A Székely Nemzeti Tanács nemrégiben elért diplomáciai sikere (lásd ehhez részletesen a Magyarok Világszövetsége sajtószolgálatának „Az MVSZ gratulál a Székely Nemzeti Tanácsnak és lemondásra szólítja fel Tabajdi Csabát és Szentiványi Istvánt” című tudósítását) azt igazolja, hogy hatékonyan lehetett volna lobbizni akár a vélt vagy valós román államérdek ellenére is, különösen egy kétségbevonhatatlan legitimitású, az egész erdélyi magyarságot képviselő testület nevében. (Tartalom) A kisebbségi törvény parlamenti megtárgyalása és elfogadása az a stratégiai pillanat, amikor az RMDSZ követeléseinek maximumával kellene hogy fellépjen. Igyekezhetne többet is kicsikarni, mint ami a programjában van, abból a meggondolásból, hogy eddig minden egyes, az erdélyi magyar nemzeti közösség számára jelentős jogszabálytervezetet annak elfogadása során kárunkra módosítottak. Az viszont alapvető elvárás, hogy a törvényhozásnak benyújtott tervezet legalább a legfontosabb programbeli követeléseket tartalmazza. Ehhez képest azt látjuk, hogy a kisebbségi törvénytervezet semmit nem mond a területi autonómiáról, valamint a sajátos státusú helyi önkormányzatokról, holott a nemzeti önrendelkezés e két intézményes szintje 1995 óta, azaz kerek tíz esztendeje része az RMDSZ programjának. Hadd idézzük szó szerint: „Az autonómia: – elv, melynek a jogállam intézményei kiépítése során kell érvényesülnie; – a nemzeti közösség joga, melyet identitása védelmének kibontakoztatása, fejlesztése és megőrzése érdekében gyakorol; – eszköz, mellyel a romániai magyarság szülőföldjén megalapozhatja gazdasági és kulturális fejlődését, megteremtheti megmaradásának anyagi, politikai és jogi feltételeit; – stratégiai cél, melyet az RMDSZ politikai tevékenységében s a civil társadalom szervezeteivel kialakított kapcsolataiban követ. Az RMDSZ az autonómiaformák – beleértve a területi autonómiát is – jogi megfogalmazását és törvényhozás útján való érvényesítését kívánja elérni, szorgalmazva az általános decentralizálást és a szubszidiaritás elvének alkalmazását. E cél megvalósítása érdekében az erdélyi nemzetiségek együttélésének pozitív hagyományaiból, valamint az Európában megvalósult, példaértékűnek tekinthető önkormányzati modellekből indul ki. – A személyi elvű autonómia révén létrejön a romániai magyarság saját intézményrendszere az oktatás, a művelődés, a tájékoztatás, valamint a hagyományőrzés és műemlékvédelem területén. Ezen autonómiát a romániai magyarsághoz tartozó személyek által választott köztestületek gyakorolják; a magyar nemzeti közösség önkormányzata a szabad identitás elvét érvényesítő regisztráció alapján létrejövő választási névjegyzékek és az ezek alapján megtartott általános, titkos és közvetlen választás útján jön létre. – A sajátos státusú helyi önkormányzatok által gyakorolt autonómia azon helyi közigazgatási egységeket illeti meg, amelyekben számottevő arányban élnek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek, és a lakosság e státust népszavazás útján elfogadja. – A területi autonómia a helyi önkormányzatok társulásával érdekszövetségként jön létre.” (Forrás: RMDSZ CD-ROM, kiadva a Szövetség fennállásának 10 éves évfordulóján, 1999-ben.) Más szóval az RMDSZ ezúttal is figyelmen kívül hagyja a saját programjában foglaltakat – akárcsak 1996-ban a kormányzati tárgyalásokon, az 1998-as kormányválság idején, a szintén 1998-as őszi, egyetemügyben megfogalmazott, majd minden ok nélkül visszavont (!) ultimátumok esetében, 2000 és 2004 között a Szociáldemokrata Párttal évente megkötött protokollumok alkalmával, az alkotmány revíziójának idején, valamint legutóbb a 2004-es választásokon győztes DA koalícióval való kormányzati tárgyalásokon. (Kulturális autonómia) A törvénytervezet 58. szakaszának első bekezdése rögzíti, hogy a nemzeti kisebbségi szervezetek a kulturális autonómia gyakorlására „belső választással létrehozhatják az illető nemzeti közösség jogi személyiséggel rendelkező reprezentatív hatóságát, a Kulturális Autonómia Országos Tanácsát, majd a következő szakasz (2) bekezdése a magyarság vonatkozásában az RMDSZ hatáskörébe utalja a választások megszervezését (!): „A nemzeti kisebbség reprezentatív szervezete állapítja meg az Országos Tanács megalakítása céljából tartandó belső választások ügyrendjét és lefolyását.” Ismerve az elmúlt másfél évtized választási manipulációit (kezdve Szőcs Géza 1991-es elnökké választásának megalapozatlan megóvásától, amit, mint ismeretes, a szavazás megismétlése és Domokos Géza elnökké választása követett, az 1992-es Hargita megyei manipuláción, a 2000-es bihari, Maros megyei, valamint Udvarhely széki visszaéléseken keresztül a 2004-es, már említett, román segédlettel végrehajtott MPSZ-ellenes akcióig), el lehet képzelni az RMDSZ által megszervezett választások tisztaságát és demokratizmusát. Az már csak hab a tortán, hogy nem rögzíttetik, ki szavazhat. Az RMDSZ vezetősége kínosan kerüli 12 éves adósságának, a nemzeti regisztrációnak törvényszintű kodifikációját. A kulturális autonómia kimerül a konzultatív jogkörökben, illetve a különböző kulturális intézmények vezetőinek kinevezésénél a jóváhagyási, egyetértési jogban. Hogy ez pontosan mit jelent, nehéz megfejteni, vétójogot aligha, hisz akkor ez szerepelne a szövegben. A kulturális autonómia tulajdonképpeni tartalmát a 63-as szakasz volna hivatott körvonalazni, melynek első bekezdése szerint „a Kulturális Autonómia Országos Tanácsának, valamint a megyei bizottságoknak a javaslatára a Parlament, Románia Kormánya, illetve a választott közhatóságok olyan jogszabályokat fogadhatnak el, amelyeknek értelmében a nemzeti kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi önazonosságának megőrzésére, kinyilvánítására és fejlesztésére való jog gyakorlására vonatkozó illetékességük egy részét az Országos Tanácsra, vagy az esetnek megfelelően az illető megyei bizottságra ruházzák át”. Nesze semmi, fogd meg jól: a parlament és a kormány úgymond „elfogadhat” bizonyos jogszabályokat. Ezt eddig is tudtuk: egy államban a népszuverenitást megjelenítő parlament olyan tárgyban hoz törvényt, amilyenben akar. A kisebbségi törvénynek éppenséggel az lett volna a feladata, hogy megszabja tisztán és világosan azokat a döntési kompetenciákat, amelyeket szuverén módon az adott kisebbség gyakorolhat saját sorsa irányításában. (A garanciák hiánya) Az előbbiekből is kitetszik, hogy az RMDSZ kisebbségi törvénytervezetéből égetően hiányoznak mind a konkrétumok, mind a végrehajtási garanciák. Veress László alighanem keserű iróniával állapítja meg azt az egyébként kétségbevonhatatlan tényt, hogy: „A legszabatosabban a fejezet 34. szakasza rögzíti a nyelvhasználati jogot: »A bebörtönzött személyek használhatják anyanyelvüket egymás között, a látogatóikkal, valamint anyanyelvükön küldhetnek és fogadhatnak leveleket«.” (Összefoglalás) Mindezek alapján leszögezhető, hogy az RMDSZ számára a kisebbségi törvény elfogadása önlegitimációs kötelező gyakorlat, melynek célja nem a problémamegoldás, egy élhető lét közjogi körülbástyázása az erdélyi magyarság számára. A törvénynek zsinórmértéke nem az állítólag képviselt közösség érdeke, sem pedig a szervezet programja, hanem a román fél vélelmezett elvárásai. Az elfogadtatás taktikája: antitaktika, a RMDSZ eleve minimalizált igényekkel indul neki a jogi harcnak. Az elfogadás előtt álló törvény jelen formájában való kodifikálása nem jelentene áttörést kisebbségi téren, viszont közjogilag bebetonozná az etnokratikus román államhatalom mindenkori legmegbízhatóbb partnerét, az erdélyi magyar komprádorságot tömörítő RMDSZ-t. Végtére is mi más lenne a közel egy évtizede pártlogika szerint működő szervezet célja? |
Centrul de Documentare ISPMN a iniţiat un proiect de monitorizare a presei pe tematica reprezentării minorităţilor naţionale. În cadrul proiectului sunt monitorizate versiunile online ale mai multor cotidiane naţionale, atât în limba română cât şi în limba maghiară. În munca de colectare a materialelor beneficiem de aportul unui grup de studenţi ai Universităţii Babeş-Bolyai, Facultatea de Sociologie şi Asistenţă Socială, fapt ce ne oferă posibilitatea unei dezvoltări continue a bazei noastre de date. Proiectul de monitorizare a presei doreşte să ofere celor interesaţi, posibilitatea de utilizare a acestei baze de date în viitoare analize. |