Már 16 éve, 1990 óta a törvényhozás tagja. Varga Attila jogászként folyton fejleszti szaktudását, s ennek köszönhetõen mind jobban építhet rá az érdekvédelmi szervezet, különösen az alkotmányjog és kisebbségi jog területén, melynek ma már egyik legjobb hazai ismerõje és egyetemi elõadója is. Márton Árpád képviselõtársával és Markó Attila államtitkárral együtt a kisebbségi törvény kidolgozásában végzett munkájáért részesül az Aranyalma Díjban.
– A mostaninál soha jobb alkalom, hogy olyan belsõ dolgokat is megtudjunk a törvénnyel kapcsolatban, amirõl eddig nem vagy alig volt szó a nagyobb nyilvánosság elõtt. Például érdekelne: kinek milyen téma állt közelebb a szívéhez és szakismeretéhez, ki mit adott hozzá, milyen fejezetet, problémakört vett munka alá, aztán hogyan dolgoztak együtt? – kezdtük a beszélgetést Varga Attilával.
– Mint a díj indoklása nagyon jól megfogalmazta, ez egy jól összehangolt csapatmunka volt, de természetesen külön-külön is dolgoztunk, fõleg a kezdeti idõszakban, a nem végleges nyers szöveg megfogalmazásában. Szakterületek szerint felosztottuk a fejezeteket, ki-ki az általa jobban ismert, a hozzá közelebb álló fejezeteket, témaköröket választotta. Én az elsõ és a második fejezet nyers szövegét dolgoztam ki. Az elsõ fejezet az általános alapelvekkel és meghatározásokkal foglalkozik, a második pedig az egyéni és kollektív jogok rendszerével, összefüggéseivel. A harmadik és negyedik fejezetet, mely a kisebbségi szervezetek jogállását és például a közigazgatás ezzel összefüggõ kérdéseit taglalja, Márton Árpád és Markó Attila állította össze. Az ötödik fejezetet viszont, amely a kulturális autonómiáról szól, mondatról mondatra közösen dolgoztuk ki, nagyon sok dokumentumot, köztük természetesen az Európában ismert és elismert autonómiákkal kapcsolatos törvényeket figyelembe véve. Eleve úgy véltük, hogy az ezekre való utalás vagy hivatkozás nagyobb nemzetközi támogatást adhat az általunk elfogadásra javasolt törvénynek. Mindez az elsõ változatra érvényes, mert utána már csak közösen dolgoztunk és mások is bekapcsolódtak a munkába. Például Máthé András képviselõtársunk, Székely István kolozsvári politológus és mások. Nem szoktuk emlegetni, s talán a sajtó sem írt róla, de most úgy érzem, el kell mondanom, hogy a végsõ forma kidolgozásánál végig jelen volt Markó Béla szövetségi elnök. Vele csiszoltuk, javítottuk, nemegyszer az õ javaslatai alapján, a szöveget. Nagyon vigyázott, hogy tisztán, félreérthetetlenül fogalmazzunk, mert ez is könnyítheti a jóváhagyást.
– De ez még mindig csak javaslat volt, hisz újabb szakaszok következtek!
– Igen, az általunk jónak, elfogadhatónak tartott szöveget elõször egyeztettük a kisebbségi szervezetekkel, ami nem okozott különösebb gondot, de azért nem ment vita nélkül, hisz természetesen mindegyik igyekezett az õ közössége külön érdekeit, szempontjait érvényesíteni. Majd következett a kormány által való elfogadtatás. Talán említenem se kell, hogy ez sem ment éppen simán, csak úgy magától. Hogy különösebb módosítás nélkül sikerült elfogadtatni, ez elsõsorban Markó Béla és Markó Attila nevéhez fûzõdik. Aztán jött a parlament elé való terjesztés s a vita megkezdése, amiért különösen Frunda György és Eckstein Kovács Péter küzdött sokat. Magam most a három parlamenti bizottság elõtti együttes vitában igyekszem védeni, szakmailag is indokolni elfogadását. Meg kell mondanom, nagyon keményen meg kell harcolni nemcsak minden mondatért, de minden szóért is. Ismeretes, milyen ellenségesen viszonyul a törvényhez az egyik koalíciós párt is. Elutasító retorikájuk gyakran a 90-es évek elejének nacionalista szólamait idézi. Néha nem is csak megbotránkoztató, de egyenesen félelmetes, hogy Románia EU-s csatlakozása elõtt pár hónappal milyen kisebbségellenes vélemények hangzanak el.
– Ismerve a mostanában gyûlöletkeltéssel is fûszerezett elutasító magatartást, két hónappal az EU Romániáról készülõ zárójelentése elõtt, milyen esélyt lát a kisebbségi törvény elfogadására?
– Könnyû elképzelni, mekkora az esélyünk, ha két hónap alatt mindössze a törvény címét és elsõ cikkelyét sikerült elfogadtatni. Mintegy hatvan cikkelyt ezután kellene megszavazni. Két hónap alatt hatvanat! Mi nem adjuk fel, az a dolgunk, hogy folytassuk az egyeztetéseket és mindent elkövessünk, minden szakmai és politikai lehetõségünket latba vessük, hogy sikerüljön. De ha nagyon õszinte akarok lenni, akkor el kell ismernem, hogy ez valamilyen külsõ vagy belsõ kényszerítõ erõ nélkül aligha fog menni. Ha csakugyan szükséges, reméljük, lesz ilyen.